Na itt a nevezetes hír az Aranysasból:
A jövő évi költségvetési vita lezárulása és az F-22 rendszeresítéséhez szükséges további összeg biztosítása után azonnal nyilvánosságra került, hogy mi volt az USAF F-15-ösei vereségének oka a 2004 februári, Indiában tartott közös hadgyakorlaton. A jól értesültségéről és kiszivárogtatásairól híres amerikai Aviation Week and Space Technology hetilap október 4-i számában részleteket közöltek az eseményről. E szerint a harcérintkezés szabályai az amerikai fél számára abszolút kedvezőtlenek voltak. Az F-15-ösök támadó akciók során csak max. 20 mérföld távolságból imitálhatták a rakéták indítását, míg védekező manőverek közben 18 mérföldről. További nehezítő tényező volt, hogy a rávezetés közben folyamatos kisugárzást kellett alkalmazniuk, azaz a régi AIM-7 Sparrow alkalmazását imitálták, noha a gépekre az AIM-120C AMRAAM gyakorló példányait szerelték. Az ellenfél Szu-30K/MK gépei ezzel szemben a fegyverzetükben nem is rendszeresített R-77 aktív önirányítású légi harci rakétákat alkalmazták, távolsági korlátozás nélkül. Az eseményeket követő sajtóvisszhang az orosz technika fölényét és az F-22-es nélkülözhetetlenségét emelte ki, bár az előbbi megállapítás a témában kicsit is tájékozottak számára eleve nem volt hihető. A Szu-30K/Mk fedélzeti lokátora ugyanis csak egy cél egyidejű leküzdését teszi lehetővé félaktív rakétával, míg az F-15C szimultán nyolc célt támadhat az AMRAAM-ekkel. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy csak a költségvetési vita befolyásolását szolgálta az indiaiak győzelmének hangoztatása. A tényekhez tartozik, hogy az ázsiai ország pilótái valóban okoztak meglepetést, pl. kiváló taktikai érzékkel sohasem alkalmazták egymás után kétszer ugyanazt a módszert, ezenfelül az események felhívták a figyelmet arra, hogy az USAF eddig nem fordított megfelelő figyelmet az aktív lokátoros önirányítású rakéták elleni védelmi rendszerek, illetve manőverek kidolgozására.
