Nevezhetjük külön változatnak, de tulajdonképp F-5A gépekről van szó, amelyeket a Vietnami háborúra felkészítve kis mértékben módosítottak. Összesen 12 gépet alakítottak át, melyeket a 4503. TFW tesztelt. Az 1965-ben szerveződött alakulat önkéntesekből állt (gondolom a légierőn belüli toborzás). A módosítás során a gépek utántöltő rendszert kaptak, további páncélzatot, valamint a nagyobb sebességnél kedvezőbb áramlási viszonyokkal rendelkező szárny alatti pilonokat. A korábbi optikai célzórendszert egy korszerűbbre cserélték. 1965 és 66-ban összesen 4-5 hónapot töltöttek a dél-vietnami harcokban, e közben két gépes veszteségük volt. Később még hat gépet átalakítottak.
A típus kisebb terhet volt képes szállítani, mint az F-4 vagy F-105-ös gépek, de fürgének és agilisnak bizonyult, így a túlélő képessége a legjobbak között volt. Hatótávolsága gyenge volt. Mindig Dél-Vietnam felett tevékenykedtek, soha nem lépték át az északi határt. Migekkel nem került szembe, légiharcban nem vett részt. 1966-ban az egységet feloszlatták, majd a 10. Fighter Commando Sq állományába, még később pedig a dél-vietnami légierőhöz kerültek.
Összegezve a típus sikeresnek volt mondható, de kifejlesztése mégis inkább politikai döntés volt, így további átalakításokra nem került sor.
http://home.att.net/~jbaugher1/f5_5.html