Lehet hogy furcsának hangzik tőlem, aki a "mi generációnk" tagja vagyok, de hasonlóan érzek.A repülés szeretete számomra akkor kezdődött, mikor kivittek Szentkirályszabadjára a repülőnapra, és beülhettem minden pilótafülkébe, megnézhettem, ahogy a MiG-29 műrepül, láthattam a helikopter-köteléket...És egyáltalán nem a csúcsteknikájú vasak miatt, nem ám!Olyan gépekhez fűződnek első élményim, mint a MiG-21, Szu-22!
Aztán ott van a légiharc.Hogy nézne ki az, hogy két UCAV gép légiharcot vív?Nem is "látják" egymást, csak radaron, és látóhatáron túlról rakétákkal lövik egymást.Ez nem az igazi!Az az igazi, mikor két gép egymástól kis távolságra fordulózik, és próbálnak egymás hátam mögé kerülni.
Mekkora élményt nyújtott, mikor először olvashattam régi pilóták "légiharc-meséit", vagy a tv-ben interjúkat hallgatni róluk, te jó ég!Ki ne ábrándozott(ábrándozik
)róla, hogy ő üljön abban a gépben, és ő legyen a légiharcok hőse?És ha belegondolok, hogy ilyen már nem lesz...elszomorító, lehangoló.
És hogy válaszoljak: nem feltétlenül jobbak.Az egy dolog, hogy lopakodó.Az is egy dolog, hogy szupercirkáló, hogy a radarja csúcstechnológiájú.De nem szép...Én nem szeretek ránézni az F-35-re, mert nem látom benne azt a megfoghatatlan szépséget, amit egy MiG-17, egy Szu-24, egy F-14 vagy akár egy Phantom nyújt.Nem látom benne azt az erőt, ami egyszerre félelmetes is és lenyűgöző is.Hát ez a véleményem...
És az UAV/UCAV gépek ezt mind megölik.Egy UAV láttán nem érzem, hogy él, hogy ott ül benne egy ember, egy PILÓTA, akit becsülni, tisztelni lehet.Egy Predatorban nem látok mást, csak egy halom kábelt, egy szuperszámítógépet meg egy halom fémet.
Én ezt így látom, mint a legfiatalabb generáció tagja
