Összefoglaló a légvédelmi eszközök működéséről...

Hát, aki leáll a lassabb géppel fordulózni, az meg is érdemli.
Nagy sebességből, lendületből rácsapni, ha nem sikerült, akkor eltávolodni, és újra rácsapni másik irányból.
Ez nem ilyen szög egyszerű modern vadászgépekkel. Az ellenségnél lehet olyan rakéta ami simán utólér ha kellően gyorsan reagál miközben meg akarsz lépni. Amit mondasz utoljára kb. a koreai háborúban működött. Már R-60al, R-3al, AIM-9P/L meg AIM-7F-el is simán seggbelőnek ha elcseszed a gépágyús rácsapást és mész tovább.

Arról ne is beszéljünk, hogy egy ilyen húzással eldobod az összes előnyöd, és sarokba szorítod magad, mert az üldöző kényelmesen beül mögéd és addig kerget amíg jólesik. Még csak utánégetőt sem feltétlen kell használnia, a lényeg, hogy az illúzióját fenntartsa, hogy mögötted van, hiszen neked nem lesz róla megbízható információd, hogy pontosan milyen messze van. Innentől kezdve nem hogy támadni nem tudsz, de még az is erősen korlátozott, hogy milyen irányban repülhetsz tovább, mert ha sokat fordulsz akkor eléd vág és utól ér.

Ha nincs HOBS képesség (mint mondjuk a linkelt szituációban) akkor az a módi, hogy a támadó az energia többlettel olyan függőleges manővereket hajt végre, amit az energia deficit miatt a védekező fél nem tud lekövetni.
 
Egy CM sokkal könnyebb célpont a légvédelemnek mint egy multirole vagy akármilyen repülő.
Egy "új generációs" AGM158 Jsow nem feltétlenül mivel alacsony észlelhetőségű kialakítása van.Egyedüli "hátrányára tomahowkal szemben a jóval kissebb hatósugár cserébe akár az F16-is hordozhat 2 darabot belőle egy Super hornet,Strike Eagle 4 darabot.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat

A kínai MiG-ek is ezt hitték. Picit magasabban repültek az F-86-nál, gondolták nem érik utol őket és tudnak emelkedni az ő magasságukra. Az AIM-9B is áthidalta ezt és seggbelőttek rögtök jópár gépet.
 
Egy "új generációs" AGM158 Jsow nem feltétlenül mivel alacsony észlelhetőségű kialakítása van.Egyedüli "hátrányára tomahowkal szemben a jóval kissebb hatósugár cserébe akár az F16-is hordozhat 2 darabot belőle egy Super hornet,Strike Eagle 4 darabot.
Az a CM-ek kisebbik része és az oroszoknak nincs, tehát irreleváns az ukrán-orosz háború szempontjából.
 
Ez így van.Ukrán-orosz háborúra visszatérve hiába "olcsóbb" egy buta bomba,Nir "sorozat" mint egy lézer,GPS vezérlésű tpg álltal célba vezetett bomba ha jóval több bevetés kell egy célpont megsemmisítéséhez átlagosan.Ha csak q repült órák költségét nézzük arról nem beszélve hogy a bevetések számával arányosan a veszteségek is jóval magasabbak!
 
Micsoda?
 
Lehet nem fogalmaztam érthetően.Egyes orosz "fanok" szerint nincs azzal semmi baj hogy kis számban rendelkeznek az oroszok célmegjelölő konténerrel,precíziós bombával és nagyrészt nem irányított rakétákkal,bombákkal támadják az ukrán erőket.Nyugatiak meg "hülyék"hogy szintre csak 20-50 ezer dolláros precíziós bombákat használnak.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

Ez nyilvánvalóan hülyeség. Így is lehet háborúzni természetesen, mert lehet, de sokkal kevésbé efektív.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and gacsat
Ez nyilvánvalóan hülyeség. Így is lehet háborúzni természetesen, mert lehet, de sokkal kevésbé efektív.
facepalm-icegif-3.gif
 
  • Tetszik
Reactions: Roni
Ez így van.Ukrán-orosz háborúra visszatérve hiába "olcsóbb" egy buta bomba,Nir "sorozat" mint egy lézer,GPS vezérlésű tpg álltal célba vezetett bomba ha jóval több bevetés kell egy célpont megsemmisítéséhez átlagosan.Ha csak q repült órák költségét nézzük arról nem beszélve hogy a bevetések számával arányosan a veszteségek is jóval magasabbak!
Ez nem feltétlenül igaz.Attol függ,milyen bomba,NIR.Kazettas,vagy légi robbantásu növelt repeszhatású harci résszel csúnyán be lehet téríteni teruletcelokat egy támadással, és viszonylag olcsón.Celpontja válogatja,mikor mi a jó.
 
Most így igazából el sem tudom dönteni, hogy mit is írtál pontosan. Hogy mit lehet és hogyan.
Egy biztos, PGM nélkül egy rakás cél kiesik.
Erre csak azt tudnám mondani, hogy egy betonfedezések reptérnek tessék nekizavarni gépeket NIR és buta bombákkal gépeket meg 2000 lb PEN LGB-vel.
Elég jól lemérthető a differencia...
 
A Quora-n minden ex pilótát bekövetek, mert nagyon érdekes ritka és POV dolgokat válaszolnak.
Sokan ezt katasztrófaként élik meg, de ehhez képest ő teljesen mást írt. Az külön érdekesség, hogy itt a HTKA-n többször beszélt A-12 + F-14D és A-6F ---> SH lett vonalról is írt, hogy személyesen részt vette benne és büszke is rá. Mások meg ezt az eredményt tragédiaként élik meg.

Hát, annyira nem. Osza pl. nem is volt vagy bizonytalan mennyiség és kb. a KG és talán néhány alakulat bírt Kub-bal.
A Koalíció erő méretéhez képest nem volt a mennyiség félelmetes. Nagyon felfújták. Ott,a hol 500+ F-16, Hormet és F-4G és SOJ van, ott az iraki erő nem volt annyira komolyan vehető. Okkal téreték át a közepes magasságú repkedésre, mert ott nincs IR SHORAD és MANPAD meg AAA sem. Csak az F-16 CBU olyan magasságból 4-esével dobálva (jellemzően CBU-71-et vittek a 16-osok) akkora szórásképet adott, hogy szinte ineffektív volt és egy LGB-hez képest annak is látszott. Nem az volt a terv, hogy ezeket 4-5 km-ről szórják fűmagként, hanem inkább 1-ről.

Ő tavaly dec. óta nem írt semmit. Tartok tőle, hogy elhunyt.

Tőle interjút is osztottam meg és több kommentemre is reagált és lájkolta amúgy.
 
Igen. De ez mióta terror? Mivel egyes kettős célú intézmények azonos gridről mennek, sok szerencsés a szétválasztásról.
Amúgy hogyan is volt 2 hónapja a CM támadás egy trafóállomás ellen Ukrajnában? (Amúgy pár napig blokkolta a villamos hajtású vonatokat csak.)
Bovcsánat, de egészen durva kettős mérce van már megint.

Amúgy az AF célkijelölése elég ostoba volt sokszor, de hát nem is nagyon tudták egy ideig, hogy mit és hogyan akarnak.

Melyik külügyminiszer?

Az teljesen szándékos volt, az állami propigépzete blokkolása volt a cél.
Ma is szerinted mivel kezdődne egy háború? A CCC része volt mindig is "civil" infra.

Mi számít civilnek? Amúgy lehet, hogy volt ilyen lehet, hogy nem. Bár erről sem prezentáltak nekem soha semmit.
A problémám az, hogy szellemlovas barátunk úgy írta, hogy az orosz kerek perec elkerüli ezeket az eseteket.
Egy francokat.
Ne forgasd ki a szavaimat. Azt mondtam, hogy az oroszok lehetőség szerint vigyáznak a civil lakosságra (főleg a legelején volt így), mert
1. Ukrajnában élő orosz nyelvű civilek, szinte a sajátjaik
2. Amit elfoglalnak, utána velük kell együtt élniük, tehát nem tehetik őket ellenséggé
Volt olyan videó még február végén, amikor az orosz és ukrán csapatok egymással szemben mentek el az úton az egyik településen délen.
Egy háborúban eleve nem tudsz mindent kerek perec elkerülni, sajnos mindig is lesznek civil áldozatok. Nem véletlenül írták sokan, hogy az orosz hátra tett kézzel harcol.
Az meg ne tévesszen meg senkit, hogy a mostani háborúkban is minden dokumentálva van képi vagy videó anyagokkal. Csak egy része és abból is cenzúráznak, amit tudnak, mind a két oldalon. Amikor komplett NET-es csatornákat tiltanak le, az már gázos.
Azért jó lenne valamit tisztázni végre.
A NIR nem a preciziós bombák, rakéták megfelelője, nem azok helyett alkalmazzák. Teljesen más célból vetik be egy harcmezőn. A NIR területcélok lefogására, megsemmisítésére való, a preciziós légi indítású fegyverek pedig adott célok, objektumok megsemmisítésére. Összehasonlításként a NIR megfelel az szárazföldi tüzérség MLRS eszközeiknek, a légi indítású precíziós bombák, rakéták pedig az ágyúkból, tarackokból kilőtt precíziós lőszereknek. A tüzérség használja mind a kettőt, a légierő is.
Ukrajnában rengeteg több km hosszúságú cikk-cakkban kialakított lövészárok rendszerek vannak a jelenlegi frontvonalon. Ezek ellen hova dobják a preciziós bombákat, amikor nem pont célok? Össze vissza kóricálnak benne az emberek, ahogyan a videókon is látszik. Az oroszoknak NIR-ből töménytelen mennyiség áll rendelkezésre, gyártani sem kell. Ha meg pontcélokat kell lőni, arra IPTR-ket, meg 305. rakétákat használnak, a nagyobbakról nem is beszélve. A CM-k a hátországi célok ellen vannak bevetve, nem harcászati fegyverek. Ukrajnában már többször hátországi célokat is támadott a légierő repülőgépekkel.
Orosz harci munka: Tüzérség - légierő - tüzérség (ez a hármas akár többször is, ha szükséges) - a végén harckocsi-gyalogsági támadás.
Én az utóbbi hónapokban nem igazán tudok komolyabb (akár néhány? 1-2) Szu-25, Ka-52, Mi-28, Mi24/35 veszteségekről a NIR-ezések ellenére. Ukrán részről annál többet. Az ukrán-iraki légvédelem (képességek, eszközök, mennyiségek) között hatalmas különbségek voltak.
 
Most így igazából el sem tudom dönteni, hogy mit is írtál pontosan. Hogy mit lehet és hogyan.
Egy biztos, PGM nélkül egy rakás cél kiesik.
Erre csak azt tudnám mondani, hogy egy betonfedezések reptérnek tessék nekizavarni gépeket NIR és buta bombákkal gépeket meg 2000 lb PEN LGB-vel.
Elég jól lemérthető a differencia...
Video talán 1-2 ugrik be, de meglepődnék, ha nem használnák a lézervezérlésű rakétáikat, bombáikat.
Glonassból hogy dobtak-e Ukrajnában, passz.
 
Arról beszélgettünk, hogy az orosz fanok szerint jól van az, hogy 90%-ban buta eszközökel harcol az orosz légierő. Erre írtam válaszul azt amit. Tehát lehet úgy is háborúzni ahogy az orosz légierő csinálja, csak nem túl hatékony.
 
Video talán 1-2 ugrik be, de meglepődnék, ha nem használnák a lézervezérlésű rakétáikat, bombáikat.
Glonassból hogy dobtak-e Ukrajnában, passz.
Biztosan használnak precíziós A-G fegyvereket (és nem csak ATGM-et). az arány az ami a probléma. Ha csak a videókból indulunk ki, akkor 10-20% az okos a maradék 80-90% pedig buta eszköz. Ez 2022-ben édes kevés.
 
Pedig szerintem a világon ez a realitás ma. Van kivétel? Igen. Hosszútávon, elhúzódó háborúban? Nem igazán bírnák. Szerintem az "orosz fan"-ok többségénél sem jó így, de ez van. Mindenki azzal főzz, amije van. Másnak még ez sincs. Ha kevés a precizíós fegyvered, akkor terület tüzet fogsz lőni, ha van mivel. Majd ha Oo. is 700-800 milliárd $-t (amit a FED számolatlanul nyomtat) költ a hadseregére évente, akkor a légiereje sem fog NIR-ezni, illetve ebben azért nem vagyok biztos. A beidegződött reflexek működnek.
 
Ahol ez a realitás ott nem akarnak azok lenni mint Oroszország.