Társadalmi folyamatok

Amúgy ugye tudod, hogy a kádár rendszer hitelfelvétele nem a gazdaságba, hanem a Szuba ment?
Azaz a kádár kor fenn tudta tartani a jólétet.
Persze, hogy tudom.
És azt is tudom, hogy a magyar ember munkájának köszönhetően működött a rendszer, sőt úgy, hogy a megtermelt javak közel 40%-át az impexesek kilopták az országból. És mégis ment az ország. De az is igaz, hogy ennek iszonyatos ára volt. A két három műszakos, hétvégézős, önkizsákmányolás okán tönkrement családok, egészség (amit most kellene helyrehozni) és ezek hozományaként a katasztrofális demográfiai helyzet (a 70-es évektől kezdődően erősen megindult az egykézés - lévén, hogy nem is nagyon tudtak volna mit kezdeni két gyerekkel a magukat maximálisan kizsákmányoló munkások).
 
A két három műszakos, hétvégézős, önkizsákmányolás okán tönkrement családok, egészség
Most is ez van, csak többszörös színten, és cserébe ebből nem balatoni nyaraló, meg lakás lesz, hanem albérlet számla fizetes, és napról napra élés.
Ennek fizetjük az árát, nem a kádár rendszernek. Az 35 éve véget ért.
 
Akkor miért nem mindjárt a Csúti? Az sem igaz, amit kérdez!
A " dübörög a gazdaság", Kóka János szavai voltak a 2006-os választási kampány során, melyet később úgy próbált magyarázni újságírói kérdésre, hogy az ellenzék kényszerítette a " túlzó mondatokra". Kóka János Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere volt 2006-ban.
 
Értem! A kanyarban előzést meg csak Kiss István kamionsofőrtől idézték az óriásplakáton! :)
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
A " dübörög a gazdaság", Kóka János szavai voltak a 2006-os választási kampány során, melyet később úgy próbált magyarázni újságírói kérdésre, hogy az ellenzék kényszerítette a " túlzó mondatokra". Kóka János Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere volt 2006-ban.
Tőle van a "pannon puma" is. :)
 
Fejlett nyugaton így bánnak a zöld terroristákkal...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Mindennapi hülyék

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
d1f8f21a0a527a59efd2f1c604dfabb4.jpg
 
A " dübörög a gazdaság", Kóka János szavai voltak a 2006-os választási kampány során, melyet később úgy próbált magyarázni újságírói kérdésre, hogy az ellenzék kényszerítette a " túlzó mondatokra". Kóka János Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere volt 2006-ban.
Igen így volt, és folytatnám azzal, hogy most az Orbán kormány körül sündörög és sütögeti a pecsenyéjét. Hír volt az is pár éve, hogy nagy külföldi útra is elkísérte a delegációt, mint üzletember. Nem is értem OV.-t. Keblén tartja ezeket a kígyókat, pedig már 2022-ben megégette magát velük. És vajon hány ilyen lehet a jelenlegi nemzeti kormány közelében.
 
A " dübörög a gazdaság", Kóka János szavai voltak a 2006-os választási kampány során, melyet később úgy próbált magyarázni újságírói kérdésre, hogy az ellenzék kényszerítette a " túlzó mondatokra". Kóka János Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere volt 2006-ban.
Aztan meg a fideszes kormany adott neki diplomata-utlevelet. Mer' az jar a billiardosoknak, ugye.
 
Nem klasszikus diplomata útlevelet kapott, hanem ,ha jól emlékszem egyszeri alkalomra kapott , amikor vagy harminc- negyven üzletember utazott egy repülőn politikusokkal egyetemben.
Viszont én is kíváncsi lennék, hogy vajon milyen kapcsolati tőkét tudott akkor felmutatni, hogy magukkal vitték!
 
ezt csak úgy itthagyom:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Nyugalom megzavarására alkalmas :(
 
“Liquor wars”
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Hűha
Reactions: enzo
A brit királyi család...
 
Azért vannak dolgok,hivatalok,ami örök otthon, mintha lenne minden ágazatban,egy főcsoport főnökség,aki,miután átolvassa a szabályzatot,benyújt egy újat,amiben minden biztosan szarabb lesz az előzőnél.
Szintúgy kiválogatják ehhez az ipari faszokat,alvezíreknek,akik rátesznek mégegy lapáttal.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: yrkon and nyugger