Egy teljesen analóg rádió lehallgatására? Ahhoz semmi nem kell.
Bemérésére.
Egy teljesen analóg rádió lehallgatására? Ahhoz semmi nem kell.
Van.Lehallgatás ok, de helymeghatározás? Nem az hogy bonyolult, inkább hogy van-e felszerelés és hozzáértő ember hozzá.
Lehallgatás ok, de helymeghatározás? Nem az hogy bonyolult, inkább hogy van-e felszerelés és hozzáértő ember hozzá.
Egy full analóg jelet bemérni? Ne vicceljetek már, szerintem egy kis kutakodással a civil piacon meg tud hozzá venni mindent aki ért hozzá fél óra alatt. Nem a cég a non plus ultra ez tény, de nah nagyon háttal ültök a mozinak, ha ilyeneket nem néztek ki a cégből. Bármilyen hihetetlen, de nem úgy működik a világ, hogy ami nincs Facebookon az nem is létezik (ez egyébként nagyon igaz a szomszédunkban zajló háborúra is, amit mi látunk belőle az néhány százalék nem az egész).Bemérésére.
Anno VSZ időkben ez volt az egyik erőssége a MN-nek. Sőt az eszközöket is nálunk gyártották a Videotonnál.A legenda szerint a román forradalom alatt a Secusokat a MN mérte be és adta át a pozícióadatokat a felkelőknek.Lehallgatás ok, de helymeghatározás? Nem az hogy bonyolult, inkább hogy van-e felszerelés és hozzáértő ember hozzá.
82ben a Videoton rádióiránymérő rendszerrel bemérték az egyik IDF dd pk-ságot,és arra alapozva megtámadták a sztirek Su22ekkel.Pechjére a ho pk is pont odalátogatott,komlett pk-got kinyirták vele együtt.Búrok azért akarták a Mongoose APS rendszert radar nélkül,mert rossz tapasztalataik voltak a Vidi rádióbemérő rendszerrel (egy radart bemérnek,passziv kell).Anno VSZ időkben ez volt az egyik erőssége a MN-nek. Sőt az eszközöket is nálunk gyártották a Videotonnál.A legenda szerint a román forradalom alatt a Secusokat a MN mérte be és adta át a pozícióadatokat a felkelőknek.
Egy full analóg jelet bemérni? Ne vicceljetek már, szerintem egy kis kutakodással a civil piacon meg tud hozzá venni mindent aki ért hozzá fél óra alatt. Nem a cég a non plus ultra ez tény, de nah nagyon háttal ültök a mozinak, ha ilyeneket nem néztek ki a cégből. Bármilyen hihetetlen, de nem úgy működik a világ, hogy ami nincs Facebookon az nem is létezik (ez egyébként nagyon igaz a szomszédunkban zajló háborúra is, amit mi látunk belőle az néhány százalék nem az egész).
A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.82ben a Videoton rádióiránymérő rendszerrel bemérték az egyik IDF dd pk-ságot,és arra alapozva megtámadták a sztirek Su22ekkel.Pechjére a ho pk is pont odalátogatott,komlett pk-got kinyirták vele együtt.Búrok azért akarták a Mongoose APS rendszert radar nélkül,mert rossz tapasztalataik voltak a Vidi rádióbemérő rendszerrel (egy radart bemérnek,passziv kell).
Mondjuk annyi eszük lehetett volna, hogy dél felé is telepítenek radart.A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.
Nekem az Uvatervben azt mesélték a kollégáim akik a bombázás előtt kint voltak hogy a két nőt magyarokat legihiddal gyorsan hazahozták, aki nem tudott spriccelt a szomszédos országokba és onnan jött haza. Katonák és civilek vegyesen voltak a mesélők gepein.A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.
Ezek szerint igaz a sztori.Nekem az Uvatervben azt mesélték a kollégáim akik a bombázás előtt kint voltak hogy a két nőt magyarokat legihiddal gyorsan hazahozták, aki nem tudott spriccelt a szomszédos országokba és onnan jött haza. Katonák és civilek vegyesen voltak a mesélők gepein.
Ezek szerint igaz a sztori.
Hogy hány nőt hoztak haza azt nem tudom, azt akartam írni hogy "kintlevo magyarokat".Nekem az Uvatervben azt mesélték a kollégáim akik a bombázás előtt kint voltak hogy a két nőt magyarokat legihiddal gyorsan hazahozták, aki nem tudott spriccelt a szomszédos országokba és onnan jött haza. Katonák és civilek vegyesen voltak a mesélők gepein.
A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.
Terrorista vezetőket vitt,azért lőtték le.A legenda szerint a Malév 240-es járatát is azért lőtték le, mert valami Vidi cuccot vitt volna az araboknak.
Egy teljesen analóg rádió lehallgatására? Ahhoz semmi nem kell.
Volt erről egy elég jaó írás Kadhafi fülei címmel.A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.
Terrorista vezetőket vitt,azért lőtték le.
A 80-as években a Videoton tervezte (több magyar cég részt vett a kivitelezésben az FMV is) a teljes líbiai radarrendszert. Állítólag Kadhafi az életét köszönhette (legalábbis 86-ban a jenki bonmázások során, ugye később kivégezték) a magyar rádiófelderítő szakembereknek akik "véletlenül pont akkor" végezték a rendszer felülvizsgálatát amikor a jenki vadászgépek közeledtek.
Pedig a magyar hadiipar reneszánszát éli, úgy nő mint gomba eső után. Kézifegyver lőszert, kézifegyvert, nagykaliberű lőszert, robbanóanyagot, radart, talán pct rakétát, drónt, MRAP-t, IFV-t sőt egyszer majd tankot is gyártunk. Bárcsak a haderő épülne ilyen sebességgel.Néha rossz olvasni ezeket. Mármint hogy egykor még ilyeneket is tudtunk. Mint múltkor valaki berakott egy magyar T-55(?)-ről képet ha jól rémlik magyar reaktív páncéllal. Amikor még volt valami élet a magyar hadiiparban. Ma meg...
Látom tyúkbel meg mindig van!Mindig összeköttetésben kell lennünk!
A híradás lényeges és alapvető része a manőver feladatoknak, ezért a Brave Warrior 2024 gyakorlat első napján ez elmúlt fél év szakkiképzését lezáró vizsgán vettek részt az MH Klapka György 1. Páncélosdandár híradó katonái.
![]()
Mindig összeköttetésben kell lennünk!
A híradás lényeges és alapvető része a manőver feladatoknak, ezért a Brave Warrior 2024 gyakorlat első napján ez elmúlt fél év szakkiképzését lezáró vizsgán vettek részt az MH Klapka György 1. Páncélosdandár híradó katonái.honvedelem.hu
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..