105 éve, 1919. október 5-én született Pécsett Tarczay Ervin, a 2. világháború leghíresebb magyar páncélos ásza, a magyar "Michael Wittmann".
1941-ben végzi el a Ludovikát, egy évvel később átképzik harckocsizó tisztnek. Az első harci bevetésére 1944-ig kell várni. A Keleti-Kárpátokban (mai Nyugat-Ukrajna) olyan jó teljesítményt nyújt a védekező harcokban az ekkor már elavultnak számító Toldi és Turán harckocsijaival, hogy Model tábornok elrendeli a magyar harckocsizók német fegyverekre történő átfegyverzését. A legendás Tigrisekből is érkeznek, az ezekből álló század parancsnokává nevezik ki hősünket. És innentől nincs megállás.
Nehézharckocsijaival harcol Erdélyben, majd ahogy a front egyre nyugatabbra vonul, jön a tiszántúli és a dunántúli hadszíntér. Több páncélosát is meg kell semmisítenie üzemanyaghiány és műszaki problémák miatt, hogy a visszavonulásokkor ne kerüljön ellenséges kézre, de ő mindig a veszteségei sokszorosát okozza a szovjeteknek és a románoknak. És védi az ország egyre fogyatkozó területét.
1945 márciusára már százados és rendkívüli szabadságot kap, hogy elvegye menyasszonyát. Visszatérve parancsnoka nem akarja engedni, hogy rögtön bevetésre menjen, de ő ragaszkodik hozzá. Harckocsijával eredményesen védi Sörédet, míg ki nem fogy a lőszerből, viszont a visszavonulásnál a jármű elakad a szétázott terepen, meg kell semmisíteniük. Gyalog törnek ki éjszaka a szovjet bekerítésből, de a századosnak szétlövik a térdét és elvérzik. Három hét múlva az ország is elesik, de a katonái a végsőkig harcolnak Ausztriában.
Tarczay Ervin százados 25 évet élt (felesége már egy hét után megözvegyült). Ilyen fiatalon is a legkiválóbb magyar katonaerényeket testesítette meg, német szövetségeseink is nagyra becsülték. A magszállókkal érkező rezsim megpróbálta feledésre ítélni emlékét. Talán ezzel a posztunkkal kicsit tudtunk tenni ez ellen.
105 éve, 1919. október 5-én született Pécsett Tarczay Ervin, a 2. világháború leghíresebb magyar páncélos ásza, a magyar "Michael Wittmann". 1941-ben végzi el a Ludovikát, egy évvel később átképzik harckocsizó tisztnek. Az első harci bevetésére 1944-ig kell várni. A Keleti-Kárpátokban (mai...
t.me