[BIZTPOL] Románia

A háttérben mintha egy jól meghízott romulániát (csak így kisbetűvel) látnék. Vagy csak a képzeletem játszadozik velem?
Vicc
Kérem, az egy történelmi ereklye... Az ablakban.. :D:D
Franciák 1918-ban(újra) titkos tárgyalásokat folytattak a legyőzött oláhokkal a háborúba való visszatérésükről, még mielőtt a béketárgyalások elkezdődnének..

És amikor éjszaka a settenkedő francia tárgyaló partner kaviccsal akarta jelezni oláhoknak a megérkezésüket, véletlenül betörte az ablakot, és az biztos ilyen formájúra sikeredett.... :D :D
 
A magyarok szavazataira is hajt most

A magyar közösségnek megvolt a saját jelöltje. Vagyis nem szavaztak ellenem, a saját jelöltjükre szavaztak” – mondta el Simion, mikor az Euronews arról kérdezte: mit gondol arról, hogy ellene szavaztak a magyarok. Ezt követően mindjárt méltatni kezdte az elsősorban ellene mozgósító RMDSZ-t. „A magyarok, az RMDSZ párt nagyon komoly politikai partner. A bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van” – fogalmazott. Voltak kedves szavai Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz is:

elmondta, „sok tekintetben Orbán Viktor lépéseit szeretném követni” abban, hogy „a családokért, a népesség megtartásáért és a kereszténységért” harcol az uniós intézményekben.

Durva dolgok lesznek itt.....

Orbán azt állította, hogy a magyarok eddig mindig megnyerték a keresztény kultúráért vívott harcokat. A miniszterelnök ezután kitért a román elnökválasztásra is, amelynek második fordulóját május 18-án tartják.

Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.”

George Simion a héten interjút adott az Euronewsnak, amelyben arról is beszélt, hogy „a magyarok, az RMDSZ párt nagyon komoly politikai partner”. A szélsőjobboldali politikus azt mondta, „a bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van. Szeretnék gratulálni nekik, és sok tekintetben Orbán Viktor lépéseit szeretném követni”.
 
Még durvább...

Simion kifejtette: tiszteli Orbán Viktort,

és államfővé választása esetén a magyar miniszterelnök számos állásfoglalását állampolitikai rangra emelné Romániában. „Tisztelem Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort, és éppen ezért sok – nem mindegyik, de sok – álláspontja állampolitikává fog válni Romániában is. Azt üzenem azoknak, akik még mindig abból próbálnak megélni, hogy

szítják a román–magyar ellentétet, hogy lejárt az idejük.

Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk. Mind a románok, mind a magyarok teljes jogú polgárai az Európai Uniónak” – mondta az AUR elnöke.

A faszom még fogunk együtt parolázni is.....lehet taktikailag jó lesz, mert Brüsszel figyelme eloszlik, gyengül, de stratégiailag ellenség marad.
 
Na, pont az ilyen simion féle véresszájú sovinisztának ezt a román álnyájas dörgölőző beszédet nem szabad elhinni... Azt sem szabad elhinni nekik amit kérdeznek..
Orbán hasonlóan nyájas válasza sem tetszett, és amúgysem a megfelelő hely a Tihanyi apátság , és pláne az ünnepi alkalom erre.... Hiba volt.
Reagálni sem lett volna szabad, főleg a soviniszták vezérének, aki még nincs is megválasztva...
 
Durva dolgok lesznek itt.....

Orbán azt állította, hogy a magyarok eddig mindig megnyerték a keresztény kultúráért vívott harcokat. A miniszterelnök ezután kitért a román elnökválasztásra is, amelynek második fordulóját május 18-án tartják.

Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.”

George Simion a héten interjút adott az Euronewsnak, amelyben arról is beszélt, hogy „a magyarok, az RMDSZ párt nagyon komoly politikai partner”. A szélsőjobboldali politikus azt mondta, „a bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van. Szeretnék gratulálni nekik, és sok tekintetben Orbán Viktor lépéseit szeretném követni”.

Simion-rol Herr Teufell halhatatlan szavai jutnak eszembe, amit Von Schwarcz-nak mondott: "Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni."
 
Nah, jól van, mára kikapcsolom a netet. :oops:
Ez a hét azért kemény volt és még nincs vége.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Egyébként ha a magyarok otthon maradnak, már akkor nyert Simion.
 
Nem kertelt a román elnökválasztás esélyese: visszakérné Ukrajnától az eddigi támogatást
 
Nem kertelt a román elnökválasztás esélyese: visszakérné Ukrajnától az eddigi támogatást
Miben? Szamárban? Földben? Terményben?
 
Simon vagy Dan.

Dan valószínűleg nyíltan ellenséges politikát vinne a magyar kormánnyal szemben, de hatalomban tartaná az RMDSZ-t

Simion rászorulna a magyar kormánnyal való együttműködésre, de vele nem működne együtt az RMDSZ, mégha most próbálkozik is semleges üzenetekkel magyar szavazatokat szerezni.

Egyelőre elképzelhetetlenek találom, hogy Ficohoz, Vucichoz hasonlóan a helyi magyarsággal és Magyarországgal is korrekt együttműködésre törekedne.

De Ficonál is messziről indultunk.
Itt nem is hiszem, hogy vezet vhova ez az út, max. csak egy kis taktikai kitérő.
 
én meg értem az RMDSZ hozzá állását, de egy biztos , ha épp próbálja ezt a belviszonyt javítani Simon, arra nem a "na meg a ku* szád" a megfelelő reakció , valós volt cselekmények miatt kiváltott érthető érzelmi reakció most nem biztos hogy a jó döntés

politikába sok Pál fordulást lehet látni
 
Simion rá van/lesz szorulva a magyar támogatásra...már megy Pukirestben a bal- és jobbhé...megy a Dan melletti nyugati kreatúrális tünti...MIhatosok, meg a maszatosok, a cicások, és a szipusok...egy követ fújnak...
Lehet itt menőzni, de valachia lejtmenetben van....most égeti el a valutatartalékait az àrfolyamszint fenttartasa okán...ja, meg tipliznek a nagyobb cégek...az Otokar is persze gyártat ott Cobra II.-t... de úgy fognak járni, mint a Renault a dácsiával...messziről hasonlít...közelről már csak ócska utánzat...
 
  • Tetszik
Reactions: megazez
Akkor még kevesebben vannak? :oops:
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...-ugrasra-keszen-varjak-az-eredmenyeket-761143
"A múlt héten a piac ráijesztett Romániára, hiszen a lej meredek gyengülésbe kezdett és a kötvényhozamok jelentősen emelkedtek az elnökválasztás első fordulója után. A nacionalista George Simion a vártnál nagyobb fölénnyel nyerte meg a voksolást, amit követően a kormány lemondott totális politikai káoszba taszítva az országot. A vasárnap esedékes második forduló tétje az, hogy sikerül-e felszámolni ezt a káoszt, illetve melyik úton indul el Románia, melyet már eddig is megtépázott a jelenlegi helyzet, de lehet, hogy ez még csak a kezdet."
 
Itt lehet böngészgetni az eredményeket települési szinten is!
Alapos elemzés az első fordulóról!
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg and Nber