Több vizsgálat is indult azután, hogy lokátorokat, vagy legalábbis azok alkatrészeit lopták ki a kecskeméti repülőtéren álló leselejtezett MiG-29-es vadászgépekből. A Blikk szerint nagyjából két hete történhetett a betörés, de hivatalosan még sem a honvédség, sem a rendőrség nem árult el semmit az ügyben. Hogy egy kicsit jobban megértsük, mi történhetett, megkerestünk több embert is, aki a kecskeméti katonai reptéren dolgozott vagy dolgozik."
Úgy értesültünk, hogy a minisztérium azt is vizsgálja, ki szivárogtathatta ki a betörésről szóló hírt, ezért a reptéren dolgozók üzeneteit is átnézik. Erről is megkérdeztük a minisztériumot, de ezekre a kérdésekre sem kaptunk választ.
Cikkünk megjelenése után percekkel jelent meg az MTI-ben a Honvédelmi Minisztérium közleménye, amelyben azt írták, még a július végén történt lopás után, tehát a sajtóhírek előtt belső vizsgálatot indítottak. „A repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága a rágalmakkal ellentétben nem került veszélybe. Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen.” A betörés után a bázison tárolt MiG–29-esek őrzését megerősítették. "
A második bekezdést csak amolyan "poénból" tettem be.
![]()
Két hete vagy két hónapja? – Sok a megválaszolandó kérdés az ellopott MiG–29 alkatrészekkel kapcsolatban
A reptér üzemeltetésére rálátó forrásaink szerint az akcióhoz helyismeret és szakismeret is kellett, mert a lokátor nem az az alkatrész, amit az utcáról bemászva valaki vésővel-kalapáccsal kiszedhet.telex.hu
A reptér üzemeltetésére rálátó forrásaink szerint egyelőre még azt se tudja senki sem, hogy pontosan mikor történhetett a lopás: két hete vagy két hónapja. Mint megtudtuk, az akcióhoz helyismeret és szakismeret is kellett, mert ahogy mondták, „ez nem az az alkatrész, amit az utcáról bemászva valaki vésővel-kalapáccsal kiszedhet”.
A lokátor ugyanis 1,6-1,7 méter magasan, a repülő orrkúpja mögött van. A javításához külön speciális emelőkocsit használnak a reptéren, amivel kihúzzák a teljes szerkezetet a kerettel együtt a repülőgép orrából, és betolják a lokátoros műhelybe a szereléshez. Forrásaink szerint egyelőre azt sem tudni, hogy a teljes, több mint 300 kilós szerkezetet elvitték-e, vagy csak kimazsolázták belőle a jobb alkatrészeket egy létrára állva. (Ezt miért nem tudni????

Magyarország 1993-ban, az orosz államadósság fejében kapott 28 MiG–29-es vadászgépet, amiket 2010-ben vontak ki, és helyettük érkeztek a Gripenek. 2019-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyílt pályázaton próbálta meg eladni a még meglévő 19 MiG–29-est, de egyetlen licit sem érkezett. A gépek már nem repülőképesek, konzervált állapotban őrzik őket.
A leselejtezett gépek a kecskeméti repülőtéren a kerítéshez közel állnak, a drótkerítés nem, csak a repteret övező fák rejtik el őket a kíváncsi szemek elől. A Google Mapsen is megnézheti bárki, hogy hol parkolnak. A Blikk híre szerint a tolvajok a drótkerítést átvágva jutottak be a gépekhez. Ami nem elképzelhetetlen, a Telex fotósa is oda tudott ma sétálni, ahonnan jól rálátni a gépekre.
A Telex forrásai azt mondták, a reptéren korábban nem történt hasonló eset, igaz, „akkor még rendes őrszolgálat is volt”. Forrásaink szerint manapság a pénzhiány és a létszámhiány miatt csak a fontosabb helyszínek őrzésére tudnak jobban odafigyelni. A MiG-29-esek pedig nem ilyen helyen állnak, ráadásul mindössze 10–12 méterre a kerítéstől. A szakértők szerint ezeket az alkatrészeket civil emberek a civil életben valószínűleg nem tudnák felhasználni, így más indíték állhatott a lopás mögött.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére megerősítette, hogy eljárást indítottak az ügyben, de „a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb információt” nem adtak.
Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, megerősítik-e információnkat, hogy az akcióhoz helyismeret és szakismeret is kellett, valamint, hogy ezeket az alkatrészeket civil ember a civil életben valószínűleg nem tudná felhasználni, így más indíték állhatott a lopás mögött – de választ nem kaptunk. Mint ahogy arra a kérdésre sem, miszerint igaz-e, hogy a korábbi időkhöz képest a pénzhiány és a létszámhiány miatt csak a fontosabb helyszínek őrzésére tudnak jobban odafigyelni a kecskeméti reptéren, valamint arra sem, a lopás idején volt-e őr a közvetlen környéken.
Úgy értesültünk, hogy a minisztérium azt is vizsgálja, ki szivárogtathatta ki a betörésről szóló hírt, ezért a reptéren dolgozók üzeneteit is átnézik. Erről is megkérdeztük a minisztériumot, de ezekre a kérdésekre sem kaptunk választ.
Cikkünk megjelenése után percekkel jelent meg az MTI-ben a Honvédelmi Minisztérium közleménye, amelyben azt írták, még a július végén történt lopás után, tehát a sajtóhírek előtt belső vizsgálatot indítottak. „A repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága a rágalmakkal ellentétben nem került veszélybe. Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen. ( nah, most akkor mi van? Miért vitték el??)” A betörés után a bázison tárolt MiG–29-esek őrzését megerősítették.