[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Összefoglalva pár nap termését Grönland ügyében, úgy vélem hogy az EU pártiak prüszkölése Trump ellen -azért van, mert lassan ráébrednek hogy a Nagy Fehér Főnököknek eddig sem állt szándékában a zsákmányokat megosztani (Volt igéret?) kivéve tán Angliát de azzal is nagy veszekedések árán kissé pofozkodva osztozkodva, mint jó rokonokhoz illő

Így szép lassan lehullik a máz az elmúlt 30 év narratívájáról is, ahol mint keresztes lovagok fordultak az oroszok irányába, fegyverrel a kézben, zászlóra feltűzve a Szent Szabadság jelmondatát. A Szabadság szó egyszerűen lassan más értelmezést kap - a még nem "becsatolt" népeket területeket megszabadítani az ottani jólétet garantáló - gazdasági erőforrásoktól - lásd az ukrajnai "védelmi" szerződéseket.

Majd hasonló szerződései lesznek más, bedemokratizálandó, jelenleg még független államoknak területeknek is.
 
Ha a nyugati politikumnak lenne egy kis esze, önálló akarata és nem a BR és tsai fizetési listáján és zsarolhatói között lennének, akkor Ukrajnát elengedve az eurázsiai összefogás keretében összefognának Oroszországgal és Kínával. Ugyan itt is kistesók lennének, de az USÁval szemben a hátuk védve lenne. A maradék Azovos mehetne Grönlandra, a migránsokat meg postázhatnák haza...Tudom, belelóg a kezem...
 
  • Tetszik
  • Imádom
Reactions: fip7 and 2ndt
Mint látjuk a mai "modern" világpolitikában a logikára, erkölcsre, szerződések betartására stb is érvényes az ősi szabály- mindíg az erősebb kutya gyártja a kiskutyákat (amikor kedve tartja).
Ja, csak más amikor illogikusan, csapongva, következményeket át nem gondolva, dafke csakazértis vergődik valaki.
 
Ja, csak más amikor illogikusan, csapongva, következményeket át nem gondolva, dafke csakazértis vergődik valaki.
Ne hidd azt , hogy Ő írja saját magának a kottákat amit előad- csak egy "előadó" művész, mint Zseli. Ahhoz már túl bonyolulttá vált a világunk, polihisztorok sincsenek.. A Nérók kora is évszázadokkal ezelőtt lejárt..
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

Dehogynem. mondj indokot, hogy mi és miért érné meg a saját szövetségét szétbarmolni, saját
magának teljesen megbízhatatlanná válni.
Meg az összes következménye, ráadásul rengeteg lehet, amit egy ilyen lépés után előre látni nem lehet.
 
Mert irány a világkáosz ha nem sikerül a két kontinens gazdaságát egyenesbe hozni. Ne felejtsd el a politikusok "végső" megoldása gazdasági válságokra - a háború. A Zöldenergia és a szankciók eröltetése miatt az EU van sz@rabb helyzetben, Trump több mint 1 éve lefordult a Zöldenergiáról..az az érthetetlen hogy eddig az EU mindíg az USA hátsójában volt, követte - most meg tovább nyomjuk a Zöldenergia vonalat, mely a gazdasági problémák jelentős részéért felel.

Tudathasadás - vagy szándékos meneteltetés - külső parancsra -a szakadékba..?

A káosz és háborúk után lehet új világrendet építeni - akik életben maradtak..
 
Hát, akkor ha meg kell b@szódni, akkor b@szódjunk meg így. Európáért.
Inkább így, mint ruszki vagy amerikai f@szkodásért.
Evvan.
 
Mark Rutte tetteire egy igazi, elítélt kollaboráns is csak bólogatna.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Mark Rutte tetteire egy igazi, elítélt kollaboráns is csak bólogatna.
Baromság. Britannia, FRo, Németo, Olaszo sem hallgat.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
apró kis trollkodás, Medvegyev módra
"Donald Trump amerikai elnöknek sietnie kell Grönland elfoglalásával, mielőtt az ország népszavazást szervezne Oroszországhoz való csatlakozásáról – adta az ironikus tanácsot Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese"

"Trumpnak sietnie kell. Nem ellenőrzött információk szerint néhány nap múlva hirtelen népszavazás lehet, amelyen Grönland 55 ezer lakosa szavazhat az Oroszországhoz csatlakozásról. És akkor vége! Nincs több új csillag a zászlón."

:D
 
Európa csapatokat küldhet Grönlandra, hogy megakadályozza Trumpot a hatalom átvételében.
Nagy-Britannia tárgyalásokat folytat szövetségeseivel egy többnemzetiségű NATO-erő sarkvidéki telepítéséről – írja a The Telegraph.

A missziót hivatalosan Grönland "Oroszország és Kína fenyegetéseitől" való védelmével
magyarázzák, de az EU abban reménykedik, hogy a megnövekedett katonai jelenlét arra kényszeríti Trumpot, hogy feladja a sziget annektálásának ötletét.

Donald Trump utasította az amerikai különleges műveleti parancsnokokat, hogy készítsenek terveket Grönland inváziójára.

Egy jelentés szerint a magas rangú katonai tisztviselők nagyrészt ellenzik az ötletet, de egyesek támogatják – írja a The Mail on Sunday.

Az újság forrásai szerint Trump támogatóit, élükön Stephen Miller tanácsadóval, a venezuelai elnök sikeres elrablása inspirálta. Most a Grönland ügyében elért gyors előrelépést szorgalmazzák, attól tartva, hogy Oroszország vagy Kína elsőként léphet fel.

Brit diplomaták úgy vélik, Trumpot belpolitikai számítások is vezérlik, és a külpolitika eszkalációjára törekszik, hogy elterelje a figyelmet a gyenge gazdasági teljesítményről a félidős választások előtt.

Kanadában is aggódnak (csak az nem ebbe a topicba való hír)
Kurva jó poén amúgy, ha nem lenne véres komoly frankón a hasamat fognám a röhögéstől, hogy ezek az állszent barom állat EU-s vezetők, katonák, biztonságpolitikusok még mindig az oroszokra fogva kell megpróbáljanak valami maréknyi erőt összekaparni Grönland védelmére, mikor az amcsik már nyíltan mondják rá hogy Einstand!

Ilyen cirkuszt a világ nem baszott még :D!
 
A Politico közölte egy dán kormánytisztviselő véleményét, miszerint az Egyesült Államok 5 db helikopterrel elfoglalhatná Grönlandot. A haditengerészeti eszközök tekintetében egyetlen kétéltű partraszálló hajó is elegendő lenne, bár valószínűleg várnának a nyárig, amikor a kikötők kiolvadnak. Dánia nem rendelkezik jelentős katonai eszközökkel Grönlandon, és nincs kapacitása továbbiak küldésére, ha erre szükség lenne. Grönland védelmét az 1951-es szerződés értelmében az Egyesült Államokra bízza. Tehát lényegében az Egyesült Államok ott azt tehet, amit akar, és nincs olyan kemény erő, amely megakadályozhatná őket.

Ha az USA beleegyezése nélkül "NATO erőket" küldenek Grönlandra, az nem a NATO szétverése? Grönland védelme ugyanis az USA hatásköre.
 
Ez full ferdítés.
Nem rábízta, hanem az USA segíti Dániát Grönland védelmében, ezért kapott bázisokat a területen.
Ugyanakkor az 1951-es Grönlandi Védelmi Egyezmény 6. pontja kimondja, hogy az US 'kellő tiszteletben tartást tanúsítson Grönland lakosságát és közigazgatását érintő összes szabályozás és szokás iránt'.

Marhára nem tehet azt egy másik ország területén, amit akar.
Taszárból sem következett az, nemdebár

Dánia azt küld a saját terültén belül, akit akar, ahova akar.
 
Nem báttya, a valóságban az van, hogy Dánia azt küldhet a saját területére, akit tud, és az amerikaiak hagynak neki. Ez meg jelenleg úgy néz ki, hogy lófaszt sem tudnak, vagy TUDNÁNK mint EU küldeni az USA akarata ellenére. Ez van. Becsöngetett a valóság, amit ez a sok Európa áruló széplélek nem akart 20 éve tudomásul venni, az mostanában fog realizálódni.

Valaha hittem egy prosperáló erős EU-ban. Úgy 2008-ig kb. s utána láttam hogy konkrétan gyarmat vagyunk.