[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Olyan jó, hogy a németek, az EU vezető állama, a legfontosabb, legégetőbb kérdésekre koncentrálnak!!!

Gendersemlegesek lesznek a vécék a berlini középületekben

Berlin új igazságügyi szenátorának az egyik első javaslata volt, hogy a város középületeiben tegyék nemsemlegessé a vécéket, hogy azokat bárki használhassa. A zöldpárti Dirk Behrendt, aki egyben az esélyegyenlőségi ügyekért is felelős, elmondta, hogy már készítettek egy hatásvizsgálatot arról, hogyan lehetne megvalósítani, hogy a vécék nemsemlegesek legyenek.
Többek között az is meg kellett vizsgálniuk, hogy az átépített vécék megfelelnének-e a munkaügyi és műszaki szabályoknak. Az eddig megvizsgált 10 épület alapján ennek semmi akadálya.

http://444.hu/2017/01/03/gendersemlegesek-lesznek-a-vecek-a-berlini-kozepuletekben

"Ennek semmi akadálya", HŰ DE JÓ! De gyerekek, ne tegyetek már tönkre ANYAGILAG! Mert az ilyen hírek után mindig kidobom a kukába az ÖSSZES német nyelvkönyvem!!!
A nagyobbik baj, hogy miután lehiggadok, ismét megveszem őket megint :(
De a végén még elérik, hogy eldöntöm, kész, befejeztem, és elzárkózok minden elől, ami német...
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 1711
tényleg tök baromság volt eddig a wc-kkel különcködni, ha jól belegondolsz ezután 2 ember simán tud egyszerre pisilni egy budiba, igaz a csajnak kicsit nagyobb terpeszben kell ülni a deszkán és a pasinak jobban kell célozni, hogy betaláljon a combjai közt, de ennyit nehogy már ne lehessen elvárni egy übermenschtől
 
A híres német hatékonyság és precizitás :D
 
  • Tetszik
Reactions: lgabo
De az is lehet, hogy így akarják kinyírni a migránsokat, mert azok nem lesznek majd hajlandóak a vallási előírásaik miatt bemenni a gender-semleges vécébe,
így nem tudnak majd könnyíteni magukon és kipukkadnak :D
 
Olyan jó, hogy a németek, az EU vezető állama, a legfontosabb, legégetőbb kérdésekre koncentrálnak!!!

Gendersemlegesek lesznek a vécék a berlini középületekben

Berlin új igazságügyi szenátorának az egyik első javaslata volt, hogy a város középületeiben tegyék nemsemlegessé a vécéket, hogy azokat bárki használhassa. A zöldpárti Dirk Behrendt, aki egyben az esélyegyenlőségi ügyekért is felelős, elmondta, hogy már készítettek egy hatásvizsgálatot arról, hogyan lehetne megvalósítani, hogy a vécék nemsemlegesek legyenek.
Többek között az is meg kellett vizsgálniuk, hogy az átépített vécék megfelelnének-e a munkaügyi és műszaki szabályoknak. Az eddig megvizsgált 10 épület alapján ennek semmi akadálya.

http://444.hu/2017/01/03/gendersemlegesek-lesznek-a-vecek-a-berlini-kozepuletekben

"Ennek semmi akadálya", HŰ DE JÓ! De gyerekek, ne tegyetek már tönkre ANYAGILAG! Mert az ilyen hírek után mindig kidobom a kukába az ÖSSZES német nyelvkönyvem!!!
A nagyobbik baj, hogy miután lehiggadok, ismét megveszem őket megint :(
De a végén még elérik, hogy eldöntöm, kész, befejeztem, és elzárkózok minden elől, ami német...
Első gondolatom:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az inssbrucki fötèren Szilveszterkor màr 19 esetben tettek feljelentèst fiatal nök szekszuàlis zaklatás miatt. Az elkövetök "déli tipusu, szakàlas fèrfiak" voltak.
 
Délebbröl jövö tipusok voltak. Mondhatnànk èszakafrikainak is öket, de az rasszizmus lenne, ami tàvol àll tölem :)
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
Ejj,egyszer elcsattan hanzi f@sza,naponta röhög rajta a nagyfater a konyhában a képről.....
 
tényleg tök baromság volt eddig a wc-kkel különcködni, ha jól belegondolsz ezután 2 ember simán tud egyszerre pisilni egy budiba, igaz a csajnak kicsit nagyobb terpeszben kell ülni a deszkán és a pasinak jobban kell célozni, hogy betaláljon a combjai közt, de ennyit nehogy már ne lehessen elvárni egy übermenschtől

Ja hát végülis manapság már ki a francot érdekel ha egy nő látja ahogy hugyálsz. Még előnyöd is származhat belőle, hiszen ha tetszik neki amit lát, ott helyben le is rendezhet, pláne ha még neked is bejön a csaj, miután véletlenűl rányitsz a klotyóban és meglátod, hogy mit is rejteget a szoknyája vagy a nadrágja alatt. Így egy csómó pénzt is megspórólsz amit amúgy a randira költenél. A gyerek meg ha benyit annyi baj legyen, hiszen a biológiai felvilágosítást nem lehet elég korán kezdeni. Mondom én, hogy a németek csak szélsőségekben képesek gondolkodni.
 
  • Tetszik
Reactions: lgabo and borisz
A tárgyaknak kellene a nemsemlegességét eltűntessék, mert a kib***ott der, die, das egy horror és semmi értelme sincs, soha nem tanultam meg németűl emiatt, meg a kilóméteres összetett szavaikért.

Ne aggódj, csak idő kérdése. Az amcsiknál már elkezdődött.

http://www.foxnews.com/opinion/2015...veryone-to-use-gender-inclusive-pronouns.html

Amúgy én elég jól beszélek németűl, de annó nekem is meggyűlt a bajom, hogy mikor melyiket kell használni.
 
Az inssbrucki fötèren Szilveszterkor màr 19 esetben tettek feljelentèst fiatal nök szekszuàlis zaklatás miatt. Az elkövetök "déli tipusu, szakàlas fèrfiak" voltak.
Kezdem azt hinni, h a német hölgyek erőszakolják a szegény zozókat és amelyik nem tetszik azt fel jelentik ( szelektálják ) :)
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ha jól értem ez a 2500 jármű már meg is érkezett. A kétségbeesett oroszozás mellett (ugyebár még mindig az oroszok felelősek az elvesztett választásért, bár továbbra sem világos hogyan lehet egy választást az interneten keresztül elcsalni) ez azért nem annyira kellemes társaság.

http://24.hu/kulfold/2017/01/06/haborura-keszul-a-nato-2500-amerikai-tankot-kuldtek-europaba/

Visszahozzák a hidegháborús készleteket, amiket hazaszállítottak a kilencvenesekben?
 
2500 páncélozott valami meg 1600 tank? Van egyáltalán ennyi mozgatható nehézpáncélosa az amerikaiaknak?
 
A tárgyaknak kellene a nemsemlegességét eltűntessék, mert a kib***ott der, die, das egy horror és semmi értelme sincs, soha nem tanultam meg németűl emiatt, meg a kilóméteres összetett szavaikért.
Der Die Das Der Dem Des. Alany eset stb. Egyes és többesszám + múlt idő és a rég múlt idő, de amúgy a magyar a legnehezebb! A ragok és toldalékok!