[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

A szmolenszki légikatasztrófát nem a pilóták hibája, hanem egy sor szándékos, egyebek között a gép oroszországi javításakor tett intézkedés, végül a levegőben történt robbanás okozta – áll abban az időközi műszaki jelentésben, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Varsóban a lengyel minisztériumi vizsgálóbizottság.
A szerdai jelentés szerint a gép bal szárnya a szmolenszki repülőtér előtt mintegy 900 méterrel felrobbant, és még a föld felett robbant fel a gép törzse is, így nem egy nyírfával való ütközéskor rongálódott meg, ami az orosz vizsgálóbizottság 2011-es jelentése szerint a katasztrófát okozta. A Macierewicz-bizottság szerint a katasztrófát “egy sor tudatos lépés” okozta, köztük felsorolják a gép oroszországi javítását, a lengyel küldöttség útja megszervezésének a módját, a gép “tudatosan téves irányítását” az orosz légiirányítók részéről, majd a gép meghibásodásait és felrobbanását. Macierewicz a konferencián kétségtelennek nevezte, hogy robbanás történt, elmondta viszont: még vizsgálják, mi okozta ezt, “hol helyezhették el esetleg a robbanóanyagot”. A bizottság szakértői elmondták: az üzemanyag esetleges belobbanása okozta robbanás másfajta károkat okozott volna, mint amilyeneket adott esetben észleltek, és másképpen néznének ki a roncsok a földnek ütközéskor történt robbanás után is.
http://kitekinto.hu/2018/04/11/euro...ul-zuhant-le-2010-ben-a-lengyel-allamfo-gepe/
 
még vizsgálják, mi okozta ezt, “hol helyezhették el esetleg a robbanóanyagot”.
http://kitekinto.hu/2018/04/11/euro...ul-zuhant-le-2010-ben-a-lengyel-allamfo-gepe/
Szóval nem tudják milyen robbanóanyag volt, azt se tudják hol volt a gépen!! De akkor mitől biztos, hogy robbanás történt?!! Ha egy repülőgépen valami felrobban, az azért rögtön látszik hol történt a robbanás, annak félreérthetetlen nyomai vannak - főleg ha nem üzemanyag-robbanás történt, ezt viszont kizárták!!! AKKOR??!!!
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram and fip7

Azért az ARANYSAS nen olyan régen máshogy tálalta ezt a sztorit. Terminátor barátunk tette fel a Magazinok Topicba.

http://www.aranysas.hu/cikk_96_koporso.php
 
Szóval..... Nekem nincs elég infóm, de vajon a gép roncsait miért nem adták ki Lengyelországnak máig sem? Talán a roncsokon robbanóanyag-nyomokat találhattak volna. Ha nincs Putyinéknak takargatnivalójuk, adják át a roncsokat. Akkor kiderülhet, robbanás volt-e.
 
  • Tetszik
Reactions: Pal
Szóval nem tudják milyen robbanóanyag volt, azt se tudják hol volt a gépen!! De akkor mitől biztos, hogy robbanás történt?!! Ha egy repülőgépen valami felrobban, az azért rögtön látszik hol történt a robbanás, annak félreérthetetlen nyomai vannak - főleg ha nem üzemanyag-robbanás történt, ezt viszont kizárták!!! AKKOR??!!!
Mivel az oroszok is azt mondjak robbanas volt, meg a lengyelek is, tehat robbanas volt. A kulonbseg, hogy az oroszok szerint baleset volt a robbanas, a lengyelek szerint meg ez nem biztos.
Amugy a Skrpial ugy elejen en is (mint a legtobben) azt mondtuk, hogy nyilvan Anglia on-provokacioja volt. Aztan kiderult (szamomra), hogy ennyire orditoan pancser onprovokaciot nem csinalhat az angol titkosszolgalat, es az is gyanus, hogy Putyinnak ez sok plusz szavazatot hozott a valasztasokra, szoval ugy tunik megiscsak az oroszok voltak, anglia csak felult a trukknek. Szoval ezen logika menten akar meg kiderulthet , hogy Szmolenszk sem amcsi trukk volt, hanem az is orosz volt. De en egyelore egyik lehetoseget sem zarom ki a 3-bol (USA, Oroszo, balfasz lengyel pilotak).
 
Putyinnak ha ez a történet hozott 10-15-20%-ot, anélkül is utcahosszal nyerte volna a választást, annyit meg nem hoz és nem is igazán visz semmilyen esemény valaki támogatottságán pár nap alatt.
Épp mentek békülni, az egész vezérkar. Ez az oroszoknak és a lengyeleknek biztosan nem jött volna rosszul, az USA-nak annál inkább. Ez nem jelenti, hogy valami CIA vagy Moszad merénylet volt, de azt sem, hogy nem. Minden esetre az elnöki gép műszakilag leginkább rendben levő gép egy országban és a személyzete is a legjobb, az ilyenek nehezen zuhannak csak úgy le, ködben meg szállnak le-fel gépek minden nap.
 
Skripal: ennelkul is nyert volna Putyin, de az a plusz 10-15% bizony nagyon jol fog jonni amikor a legitimitas megkerdojelezodne, pl. ha ujra akarna magat valasztatni, noha mar volt 2x. Igy viszont mondhatja, hogy az szabalyo katirasa nepakarat.
Szmolenszk: lengyelkent siman hihetonek tartom, hogy a pilotak "lazak" voltak. De persze az USA vagy Oroszo scenario hihetobb.
 
70+%-kal pont leszarja, hogy mennyivel nyert, mult héten arányosan Viktorék annak csak a kétharmadát kapták meg, mégis történelmi győzelemről beszéltek. A második helyezett 15% körül volt. Fele ennyi szavazattal is vitte volna lazán az elnöki széket, nem volt rászorulva arra a +10%-ra, ha egyáltalán hozott neki Skriptal 1-2%-nál többet.
Elnöki gép pilótáit megválogatják, sőt, minden pilótát. Az orosz okot nem látom, ha nem akartak volna békülni, akkor nem fogadják a küldöttséget vagy be sem engedik és még mogorva arcot is vágnak hozza, semmi szükség nem lenne egy merényletre, ráadásul sokkal nehezebben is férnek hozza a géphez, mint pl az amerikaiak.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Mivel az oroszok is azt mondjak robbanas volt, meg a lengyelek is, tehat robbanas volt. A kulonbseg, hogy az oroszok szerint baleset volt a robbanas, a lengyelek szerint meg ez nem biztos.
Amugy a Skrpial ugy elejen en is (mint a legtobben) azt mondtuk, hogy nyilvan Anglia on-provokacioja volt. Aztan kiderult (szamomra), hogy ennyire orditoan pancser onprovokaciot nem csinalhat az angol titkosszolgalat, es az is gyanus, hogy Putyinnak ez sok plusz szavazatot hozott a valasztasokra, szoval ugy tunik megiscsak az oroszok voltak, anglia csak felult a trukknek. Szoval ezen logika menten akar meg kiderulthet , hogy Szmolenszk sem amcsi trukk volt, hanem az is orosz volt. De en egyelore egyik lehetoseget sem zarom ki a 3-bol (USA, Oroszo, balfasz lengyel pilotak).
Aztan kiderult (szamomra), hogy ennyire orditoan pancser onprovokaciot nem csinalhat az angol titkosszolgalat= Miért is?Talán nem számolt az internetre felkerült képek ízekre szedésével? A konkrét bizonyítékok bemutatásának szükségességével? A legnagyobb bizonyíték abból állt, hogy kijelentették, hogy más nem lehetett? És ebből levezeted , hogy ezen logika mentén Szmolenszk is orosz volt?
 
Nezd, olyan orditoan angol onprovokacio volt, hogy ilyen szarok egyszeruen nem lehetnek az angol titkoszolgalatok. En sem birom az angolokat, de csak azert mert most Oroszonak van igaza Ukrajnaban/Sziriaban ne csapjuk be magunkat azzal, hogy total hulyenek nezzuk az angolokat. Nem hulyek ok, talan trogerek, de nem hulyek. Es igy mar ertheto az is miert nincs egyertelmu bizonyitekuk. Mert nem ok, hanem az oroszok csinaltak es profin. Profin, mert titkosszolgalat csinalta, nem netezo fiatalok akik felismerni velnek hibakat egy netes kepen. Netes kepen te vagy en olyan hibat talalsz amirol azt akarjak hogy megtalald, fuggetlenul attol, hogy angol vagy orosz titkoszolg csinalja.
 
Az a bizonyíték, hogy nincs bizonyíték?
Csak azt mondom, hogy ne iteljunk elhamarkodottan, most mar sokkal hihetobb nekem, hogy tenyleg az orosozk voltak, persze biztosan nem tudhatom, de csak igy kerek a tortenet. Nem fogok valakit csak azert hulyenek nezni mert nem szeretem, arrol nem is beszelve, hogy tortenelmi mertekkel merve az angolok meg kezdok az oroszokhoz kepest a maszkirovka-jellegu jatekban.
 
Nezd, olyan orditoan angol onprovokacio volt, hogy ilyen szarok egyszeruen nem lehetnek az angol titkoszolgalatok. En sem birom az angolokat, de csak azert mert most Oroszonak van igaza Ukrajnaban/Sziriaban ne csapjuk be magunkat azzal, hogy total hulyenek nezzuk az angolokat. Nem hulyek ok, talan trogerek, de nem hulyek. Es igy mar ertheto az is miert nincs egyertelmu bizonyitekuk. Mert nem ok, hanem az oroszok csinaltak es profin. Profin, mert titkosszolgalat csinalta, nem netezo fiatalok akik felismerni velnek hibakat egy netes kepen
. Netes kepen te vagy en olyan hibat talalsz amirol azt akarjak hogy megtalald, fuggetlenul attol, hogy angol vagy orosz titkoszolg csinalja.
Bocsi, de pont az ilyenek bizonyítják a "srendrián" munkából , hogy elbaxták!!!! Ők tették ki mint bizonyítást, a képeket. Ebben korban már nagyon illik figyelni kell a részletekre!
 
Nezd, olyan orditoan angol onprovokacio volt, hogy ilyen szarok egyszeruen nem lehetnek az angol titkoszolgalatok. En sem birom az angolokat, de csak azert mert most Oroszonak van igaza Ukrajnaban/Sziriaban ne csapjuk be magunkat azzal, hogy total hulyenek nezzuk az angolokat. Nem hulyek ok, talan trogerek, de nem hulyek. Es igy mar ertheto az is miert nincs egyertelmu bizonyitekuk. Mert nem ok, hanem az oroszok csinaltak es profin. Profin, mert titkosszolgalat csinalta, nem netezo fiatalok akik felismerni velnek hibakat egy netes kepen. Netes kepen te vagy en olyan hibat talalsz amirol azt akarjak hogy megtalald, fuggetlenul attol, hogy angol vagy orosz titkoszolg csinalja.
Olyan hülyék, mint a sültkrumplijuk! A legfelsőbb szinteken a legrosszabb! Saját tapasztalat!
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and Pal