[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Lassan ha esik az eső, az is Soros-kotta miatt lesz... (nem kedvelem az öreget, de azért valahol kezdjünk már el észhez térni, hogy meddig lehet mindenre ráhúzni a vén gazembert)
A címben még kijelenti, hogy ÁLL a megbuktatás mögött, utána meg kiderül, hogy csak ÁLLHAT.Persze sokan csak a címet olvassák, így a cél elérve.
Én egyébként bírom azt a fajta mentegetőzést, hogy nem a beszélgetés megtörténte a gond, hanem a lebukás.Hogy lehet valaki annyira hülye, hogy egyáltalán felmerült benne az, hogy majd valaki megveszi neki a toronyórát láncostól a két szép szeméért?
Az ilyen debileknek szavazati jogot sem adnék, nemhogy még megválasszam...
Inkább azon kéne elgondolkozni, hogy az ilyen alacsony intelligenciájú, naiv, könnyen átverhető, hasznos idióták hogyan kerülhetnek kormányzás közelébe.Hogyan akar országot vezetni vagy részt venni egy ország vezetésében, ha ennyire hülye?
 
Kedden Budapesten tárgyalt Jegor Bozsok ukrán külügyminiszter-helyettes Magyar Levente államtitkárral. Azt ígérte, hogy hamarosan új törvény gondoskodhat a magyar kisebbség nyelvhasználatáról, és ezzel rendezni lehet minden konfliktust a két ország között. Szerinte a Kremlből gerjesztették a konfliktusokat, onnan szervezték a KMKSZ székháza elleni merényleteket is, erről annak idején még a polgári hírszerzés vezetőjeként meg is bizonyosodott. Czukor Józsefről, a magyar Információs Hivatal vezetőjéről jó barátjaként beszélt.

"Az orosz agresszió legelső pillanatától Magyarország teljes mértékben támogatott minket, és támogat most is, azzal együtt is, hogy a kétoldalú kapcsolatainkban vannak vitás pontok. Nagyon fontos számunkra, hogy Magyarország támogatásával részt vehettünk a héten a NATO katonai tanácsának ülésén Brüsszelben. Nagyra értékeljük, hogy a magyar kormány világosan szétválasztja a nemzetközi biztonsági kérdéseket, és a kétoldalú ügyeket. E mostani brüsszeli találkozó létrejötte is bizonyítja, hogy Magyarország jó barátunk, és Ukrajna támogatója.

Magyar Leventével folytatott keddi tárgyalásunkon egyértelművé vált, hogy mindkettőnk országa elkötelezett, hogy megegyezzünk a vitás ügyekben. Vannak bizonyos vörös vonalak, mindkét oldalon, amelyeket nem vagyunk hajlandóak átlépni, mert nemzetpolitikai jelentőségük van. Éppen ezért fontos, hogy Ukrajna elismeri Magyarország nemzetpolitikai érdekeit, és Magyarország is ugyanúgy elismeri Ukrajna nemzetpolitikai érdekeit. Nagyon fontos számunkra, hogy az új ukrán elnök beiktatásán Magyarország nagyon magas szinten, Áder János köztársasági elnök személyében képviseltette magát, és a két elnök tárgyalt is egymással.

Úgy érzem, hogy most kedvező a helyzet, hogy ezeket a vitákat le tudjuk zárni. Úgyhogy hamarosan olyan lesz a kapcsolatunk, mint egyébként mindig is volt: barátságos és együttműködő, jószomszédi. Nagyon magabiztosan remélhetem, hogy hamarosan nagyon látványos eredményeket tudunk elérni. Ha elolvassa a nyelvtörvényt, akkor láthat benne egy paragrafust, ami előírja az ukrán parlamentnek, hogy külön törvényt kell hoznia még a kisebbségek nyelvhasználatáról. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ez a téma megoldódik, a viták lekerülhetnek a napirendről, annak a bizonyos harmadik félnek a nagy bosszúságára. A mai találkozónk csak megerősített abban, hogy komoly akarat van mindkét oldalról, hogy elkerüljük harmadik fél beavatkozását ebbe az ügybe."
https://444.hu/2019/05/23/ukrajna-nagy-bekulesre-keszul-magyarorszaggal
 
Úgy legyen!
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Na kérem akkor legyen úgy ahogy ők akarják!

https://index.hu/kulfold/2019/05/20...rorszag_ellenorzese_ala_akarja_vonni_erdelyt/

Egyébként érdekes, hogy van ilyen rész az akadémián:
Román Akadémia két éve alakult, főleg Oroszországgal és Magyarországgal foglalkozó Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma (LARICS) rendelte meg.
Ha "szövetségesek" vagyunk akkor minek ellenünk információs hadviselés? A következő NATO csúcson be lehetne lengetni hogy vennénk valamit USA-tól de meg kéne dorgálni a gyapjastalpúakat a szövetségese elleni információs hadviselés miatt. Esetleg felvetni, hogy egy ilyen szövetséges aki ilyen hivatallal rendelkwzik, mennyire lehet megbízható
 
  • Tetszik
Reactions: borisz

Nem a szövetségesük ellen van, a magyarországi román ellenes álhírek és orosz hátterű információs hadviselés olyan helyekről származik mint a hidfo.ru, balrad.ru vagy newsfront.hu, amihez a magyar államnak nincs köze. Itt is vannak olyan trollok akik rendszeresen tolnak román ellenes propagandát, szóval ez a jelenség létezik, ezt érdemes figyelniük és elemezniük, például érdekes egybeesés, hogy itt is az orosz hátterű trollok tolják a román ellenes propagandát, ezekkel érdemes tisztában lenni és a következő NATO csúcson azt belengetni, hogy az orosz trollokat kéne megdorgálni, mert ők az összes szövetségesünk ellen próbálnak uszítani minket.
 
  • Tetszik
Reactions: Telak2
Vagy Orbánnak szólt oda Trump, hogy nem várhat tovább az Ukrajna-NATO kapcsolatok fejlesztése, úgyhogy felejtse el a vétót.
 
Nem a szövetségesük ellen van, a magyarországi román ellenes álhírek és orosz hátterű információs hadviselés olyan helyekről származik mint a hidfo.ru, balrad.ru vagy newsfront.hu, amihez a magyar államnak nincs köze. Itt is vannak olyan trollok akik rendszeresen tolnak román ellenes propagandát, szóval ez a jelenség létezik, ezt érdemes figyelniük és elemezniük, például érdekes egybeesés, hogy itt is az orosz hátterű trollok tolják a román ellenes propagandát, ezekkel érdemes tisztában lenni és a következő NATO csúcson azt belengetni, hogy az orosz trollokat kéne megdorgálni, mert ők az összes szövetségesünk ellen próbálnak uszítani minket.

A román ellenes trollt úgy hívják, hogy magyar.
 
Addig jó az Ukránoknak amig nem közelednek a Nato-hoz. Ha lesz közeledés lesz konflitus is az Oroszokkal.
Ha lesz konfliktus akkor lesznek szankciók is. Az EU hamarosan dönt a szankciók meghosszabbításáról mert még nem ért véget a konfliktus.
 
Ha gondoskodtok róla amit biztosra vehetünk a további konflinktus garantált lesz.
Szankciók az az a további tökönlővés meg ezáltal ismételten garantált. A gond vele az hogy az a fazék amit otthagytatok megégve a gázon az egész konyhát fogja majd vívni az odaégett moslékkal együtt.
Egyébként miféle szankció az ha az orosz olaj tankereken megy a drága szeretett usánkban. Ja amit nem szabad a naívnak azt szabad a köpönyegforgatónak.
 
Mi inkább arról gondoskodunk, hogy véget vessünk a konfliktusnak. Putyinnak is itt a lehetőség, ha egy orosz zsidóval sem akar kibékülni akkor magára vessen, akkor az a sorsa, hogy az uralkodásának végéig háborúzzon az ukránokkal.

Olajat pedig nekünk is szabad venni az oroszoktól, veszünk is. Öt év után illene már felfogni, hogy mit is jelent a szankció.
 
Nem a szövetségesük ellen van, a magyarországi román ellenes álhírek és orosz hátterű információs hadviselés olyan helyekről származik mint a hidfo.ru, balrad.ru vagy newsfront.hu, amihez a magyar államnak nincs köze. Itt is vannak olyan trollok akik rendszeresen tolnak román ellenes propagandát, szóval ez a jelenség létezik, ezt érdemes figyelniük és elemezniük, például érdekes egybeesés, hogy itt is az orosz hátterű trollok tolják a román ellenes propagandát, ezekkel érdemes tisztában lenni és a következő NATO csúcson azt belengetni, hogy az orosz trollokat kéne megdorgálni, mert ők az összes szövetségesünk ellen próbálnak uszítani minket.
Mondjuk a propaganda oldalaknak baromira semmi közük ahhoz a tényhez, hogy a jelenlegi ukrán jogszabályok szerint a kárpátaljai magyarok kissességi jogai igencsak megcsorbultak. Ez meg az ukrán kormánynak (ugye még ők vannak hatalmon) és a jelenlegi ukrán parlamentnek, meg Porosenkonak köszönhető. Ezt kár is tagadni, ez tény. Ehhez képest ha meg ezt leírják, teljesen mindegy, hogy hol az nem több mint a puszta tények közlése. Persze hülyeségeket meg szép színes sallangokat lehet hozzá toldani, csak szerintem felesleges.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg