Közlekedés (infrastruktúra, vasút, autó-motor, elektromos járművek, ...)

Érdemes megnézni, hogy a kínaiak már most is milyen árakon adják az autókat.
BYD Yuan EV 3,3 millió forinttól kapható, 300 km-es hatótávval.
Ezt mondom már mióta. Csak most ilyen drágák az elektromos autók, azért mert nem épülnek olyan nagy mennyiségekben, mint a hagyományosak és a fejlesztési és gyárépítési költségeket kevés autóra kell leosztani.

Kínai belső piacos ár kínai belső piacos autóhoz, az árból hiányzik a 60.000 yuan állami támogatás.
Mivel szénhidrogénből behozatalra szorulnak, ezért minden megoldás, jó megoldás.
 
Az elektromos autó vezetőjének magányossága.
:D

Mire nyolcvan százalék fölé mennek az akksik, az összes pesti újságíró haver, aki lejött megnézni a megnyitót, lassan hazaér. Másfél órája állok a fogadóépület mögött. Már a cafetériások is elcuccoltak, csak a cigire időnként kiugró portások látványa nyugtat meg, hogy nem zárták még rám az egész placcot. Biztos lehetett volna ezt okosabban, sőt, csak úgy lehetett volna, de annyira magától értetődő volt, hogy majd lesz valahogy, aztán a matricavétellel, a reggelivel, az össze-vissza lassú töltéssel együtt úgy elsodortak a történések, hogy itt állok bő tíz órával azután, hogy reggel elindultam rongyos kétszázötven kilométerre az otthontól, és csak a megcsúszott megnyitónak köszönhetem, hogy legalább a cikket, amiért jöttem, haza tudom vinni.
 
13. millió egy ilyen pöcsköszörü.... még csak nem is szép...de ez lehet csak az én ízlésemnek.
 
Az elektromos autó vezetőjének magányossága.
:D

Mire nyolcvan százalék fölé mennek az akksik, az összes pesti újságíró haver, aki lejött megnézni a megnyitót, lassan hazaér. Másfél órája állok a fogadóépület mögött. Már a cafetériások is elcuccoltak, csak a cigire időnként kiugró portások látványa nyugtat meg, hogy nem zárták még rám az egész placcot. Biztos lehetett volna ezt okosabban, sőt, csak úgy lehetett volna, de annyira magától értetődő volt, hogy majd lesz valahogy, aztán a matricavétellel, a reggelivel, az össze-vissza lassú töltéssel együtt úgy elsodortak a történések, hogy itt állok bő tíz órával azután, hogy reggel elindultam rongyos kétszázötven kilométerre az otthontól, és csak a megcsúszott megnyitónak köszönhetem, hogy legalább a cikket, amiért jöttem, haza tudom vinni.
Tetszett volna olyan 80-100km-es karikán belül maradni a 13millás csoda-autóval, akkor nem lett volna ilyen hülye érzése az úrnak. És persze ennél nagyobb "hatalmas" távolság család+csomaggal való megtételéhez tartani egy másik, legalább 10millás benzines autót is, mert manapság ez a BIZTONSÁGOS FEJLŐDÉS útja?!!
 
  • Tetszik
Reactions: molnibalage

Vagy vesz egy Prius/Ioniq Plug-int és városban villanyozik, pályán benzint éget, de asszem ezt már írtam párszor :-)
 
Ooorky

Ilyen árak mellet veszek egy szívó benzines kocsit 5 millióért, a maradék 7 millióból meg tankolok 17,500 liter benzint, ami olyan 220-250,000 km-re elegendő :D
A maradék milliót beteszem államkötvénybe és abból tankolok meg...

Éves 3,5%-os hozammal az 245k HUF/év, ha elköltöd midig az éves hozamot. 400 forintos liter ár mellett az 612 liter benzin. 6,5l/100 km-es átlagfogyasztással 9400 km jön ki belőle. Aki nem autózik sokat, mert ésszel tolja vagy nem is kell...

250 munkanappal számolva ez 38 km/nap.
 
A hibrideknél mennyire dobja meg a tömegüket és a fogyasztást az, ha hosszú távon cipelni kell a kettős hajtást és az akksit? Mert ez alapján, ha te mondjuk 500-800 km-re ész vele, akkor még a fogyasztása is nagyobb. Még egy céges munkaautónak sem felelne meg adott esetben.
 
Mert a Priusnak olyan marha nagy fogyasztása van?

Céges autónak meg az ismerve, hogy valami olcso fapados kiskompakt, amit kedvező pénzügyi feltételekkel kínálnak, műszakilag attól még lehet tökéletesen szar is - a nagy része úgyis leasingelt, nem a cég gondja, ha betojik rajta valami.

A Prius, vagy akármelyik hybrid meg nem olcso ezért a leasing se lesz az. Viszont a Camry-t most hozzák be, csak a hybridet, na az pl. tökéletes céges közép-felsővezetői céges kocsi.
 
Ooorky

Ilyen árak mellet veszek egy szívó benzines kocsit 5 millióért, a maradék 7 millióból meg tankolok 17,500 liter benzint, ami olyan 220-250,000 km-re elegendő :D

Én is egy batár dízelt vettem végül, bár kissé egyedi körülmények miatt (apósék szőlőhegyen laknak, anno a Yaris orrát rendszeresen odavertem, az én szüleim meg szó szerint az ország túlsó végében).
Viszont munkába járásra jobb lenne egy Plug-in, mivel az éves futás fele ingyen lenne (kihúznám az irodából a kábelt, 12 óra alatt bőven fel kell töltődnie).
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Hehe jó cikk. A városi kis mákőrlő nem jó Gran Turismonak. Ki a fene gondolta volna. Nekem is az a legnagyobb bajom az MX5 Mazdával, hogy nincs benne felező, meg gyakran leér az alja terepen.
Ez tök jó, de hogy 13M HUF-ért te egy városi ingázó kisautót veszel az nettó röhej. Akkor nem költöm el a 13 milliót veszek egy nagyobb elektromos bringát 600k-ért és csá. 40-50-es tempóval lehet csapatni és nem ragadsz bent a dugóban, de komoly távolság tehető meg vele rövid idő alatt. A megpsórolt 12 millát meg befekteted. Vagy veszel egy 10+ éves benzines kisautót és villamos bringát. A kisautót korlátokkal, használod, ha nagyon kell, de az is drága.

Az autó a magyar átlagkeresetek mellett nettó pénzkidobás, akár sokat mész vele, akár keveset.