Járványok, fertőzések (humán)

https://index.hu/techtud/2020/03/18/eletmento_szelepet_nyomtattak_pert_varrnanak_a_nyakukba/
"Mindenki tudja, hogy drámai a helyzet Olaszországban, ahol napról napra több százan meghalnak a koronavírus miatt, és túlterhelt orvosok küzdenek minden erejükkel, hogy ellássák a betegeket. Ebben a helyzetben kényszerült egy kórház arra , hogy egy csoport önkéntessel gyártasson le segédeszközöket. Azok eredeti gyártója viszont perrel fenyegette meg a segítőket.
AZ EGYÉBKÉNT 10 EZER DOLLÁROS ESZKÖZNEK 1 DOLLÁRÉRT KÉSZÍTETTÉK EL A MÁSOLATÁT
Az egyik olasz kórházban, ahol koronavírusos betegeket kezelnek, elfogyott egy szelep, amely szükséges a betegek ellátásához, és a beszállítójuk jelezte, hogy nem tudná időben legyártani a kért szelepeket.
Ekkor kezdtek más megoldást keresni, amiben egy olasz fizikus, a 3D nyomtatást és a Fablabokat népszerűsítő Massimo Temporelli sietett a segítségükre. Közreműködésével találtak rá Bresciában egy fiatal vállalkozóra, aki felajánlotta a vállalata 3D nyomtatóit. Cristian Fracassi megpróbálta elkérni a gyártótól a szelep eredeti terveit, hogy elkészítse a szükséges alkatrészt, ám azt nem kapta meg, sőt, perrel fenyegették meg, ha felhasználja a szabadalmazott eszközt.
Erre fogták a szelepet, felvették a méreteit, elkészítették a háromdimenziós modellt, és legyártották három különböző 3D printerrel (FDM, SLS és SLA technikával). Már tíz páciensen használni tudták az így legyártott eszközt..."

Ez azért előremutató...
 
OV bejelentései.
  1. Az első döntésünk, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások, mindenki esetében, a mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük. (Vagyis a kormány megfogadta az MNB javaslatait.)
  2. Másodszor: a rövid lejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek. (Szó szerint ezt mondta a miniszterelnök, itt feltételezhetően lejáratra utalt - a szerk.)
  3. A holnaptól felvett fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-jét a jegybanki alapkamat +5%-ban maximáljuk.
  4. Negyedszer: a gazdaságunk néhány szektora már most súlyos gondokkal küzd, velük folyamatosan egyeztettek, az első javaslatok meg is érkeztek. Ilyen súlyos gondokkal küzd a turizmus, a vendéglátás, szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások és a személyszállítás, vagyis a taxisok is. Ezekben a szektorokban a munkáltatói járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedjük. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentjük. Nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. Az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken. Mindez egyelőre június 30-ig. A kata szerint adózó taxisok általányadó fizetési kötelezettségét elengedjük, június 30-ig. Ezekben a szektorokban a helységbérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni (cikkünk első verziójában "felszámolni"-t írtunk, a hibáért elnézést kérünk). A turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedjük június 30-ig.
  5. Döntéseket hoztunk a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről. A cél az, hogy a munkaadók és munkavállalók könnyebben meg tudjanak egyezni egymással.
 
Ez nem mikromuanyag?
Nanoszálas membrán (orthogonal nano-fiber-based ) 100-500 nm. Ez az egyetem új anyag tanszéke és valami saját technológia.

2020031600943_0.jpg

Az eredeti cikk:
https://biz.chosun.com/site/data/html_dir/2020/03/16/2020031600950.html
 
  • Tetszik
Reactions: Python
Turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a taxizás... na pont ezek azok, amelyek nélkül ellennénk még hónapokig ha megszűnnének és idő kellene nekik újrakezdeni a tevékenységüket. Ahelyett hogy hagyták volna megtisztulni az egész ágazatot, meg lesznek mentve és marad minden ahogy van. Persze a turizmus "húzóágazatnak" lett kijelölve azt nem engedhetik bedőlni és a sok munkanélküli nagyon rontaná a statisztikákat... kíváncsian várom hogy az (autó)iparban dolgozókra mit találnak ki.
 
https://index.hu/kulfold/2020/03/17/olaszorszag_koronavirus_345_halott_3526_beteg/
"Harmadik napja riasztó számokat közölnek Olaszországból a klinikák a koronavírus kapcsán, vasárnap és hétfő után keddre is jóval 3000 fölötti új megbetegedést és 300 fölötti áldozatszámot regisztráltak,
KEDDEN 3526 ÚJ BETEGRŐL ÉS 345 HALOTTRÓL ÉRKEZETT JELENTÉS, AMIVEL MÁR 31 506 A MEGBETEGEDETTEK ÉS 2503 A HALOTTAK SZÁMA AZ ORSZÁGBAN...
...A GENOVAI EGYETEM JÁRVÁNYSZAKÉRTŐK ÉS INFORMATIKUSOK ALKOTTA KUTATÓCSOPORTJÁNAK BEJELENTÉSE SZERINT A TETŐZÉS OLASZORSZÁGBAN MÁRCIUS 23. ÉS 25. KÖZÖTT VÁRHATÓ...
...A genovai szakértők második kijelentése miatt aggasztó, hogy kevesebb mint egy hétig tűrték engedelmesen az olasz állampolgárok a kormány által a koronavírus-fertőzés miatt bevezetett óvintézkedéseket, legalábbis az olasz belügyminisztérium kedden közölt adatai szerint egyre többen szegik meg a „ne mozdulj ki otthonról!” felhívást, és mennek ki az utcára akkor is, amikor nincs halaszthatatlan dolguk..."
 
Mit dolgozol? Ha a munkádra mondaná ezt egy turizmusos, örülnél neki?
 
https://index.hu/kulfold/2020/03/18/aktualis_koronavirus_fertozes_vilagszerte/

A legtöbb új fertőzés Spanyolországból, Németországból és Belgium jelentették, ami nagyjából egybevág az előzetes számításokkal, miszerint Németországban az ország 60-70 százalékát megfertőzi majd a vírus. A halálozási arány a fertőzöttek körében 10-ről 11 százalékra emelkedett. Az új fertőzöttek száma március 10-17 között emelkedett meg ugrásszerűen: 10-én még mindez 4567, 17-én pedig már 15 744 volt.“

Ez a 2019-re becsült kb 83 millió főre nézve a jelen halálozási rátát tekintve kb 6 millió ember halálát jelenti egy éven belül, csak a németeknél. Ha nem változik meg a terjedés üteme, vagy a vírus fertőzőképessége.
Ha ott ennyi halott lesz, es meg a tobbi nyugati allamban, Belgium, Hollandia, Svedorszag, Stb ahol bedobtak a gyeplot lesz ami lesz alapon fertozodjon le mindenki, ott egy evig is duhongeni fog a jarvany. Kizartnak tartom hogy ilyen korulmenyek eseten feloldjuk a hatarzart es a BTT-t, de szerintem a V4 orszagok kozul mindenki igy lesz ezzel. Igy a teljesen kiherelt uniorol mar gyakorlatilag le is valunk.
 
https://index.hu/techtud/2020/03/18/eletmento_szelepet_nyomtattak_pert_varrnanak_a_nyakukba/
"Mindenki tudja, hogy drámai a helyzet Olaszországban, ahol napról napra több százan meghalnak a koronavírus miatt, és túlterhelt orvosok küzdenek minden erejükkel, hogy ellássák a betegeket. Ebben a helyzetben kényszerült egy kórház arra , hogy egy csoport önkéntessel gyártasson le segédeszközöket. Azok eredeti gyártója viszont perrel fenyegette meg a segítőket.
AZ EGYÉBKÉNT 10 EZER DOLLÁROS ESZKÖZNEK 1 DOLLÁRÉRT KÉSZÍTETTÉK EL A MÁSOLATÁT
Az egyik olasz kórházban, ahol koronavírusos betegeket kezelnek, elfogyott egy szelep, amely szükséges a betegek ellátásához, és a beszállítójuk jelezte, hogy nem tudná időben legyártani a kért szelepeket.
Ekkor kezdtek más megoldást keresni, amiben egy olasz fizikus, a 3D nyomtatást és a Fablabokat népszerűsítő Massimo Temporelli sietett a segítségükre. Közreműködésével találtak rá Bresciában egy fiatal vállalkozóra, aki felajánlotta a vállalata 3D nyomtatóit. Cristian Fracassi megpróbálta elkérni a gyártótól a szelep eredeti terveit, hogy elkészítse a szükséges alkatrészt, ám azt nem kapta meg, sőt, perrel fenyegették meg, ha felhasználja a szabadalmazott eszközt.
Erre fogták a szelepet, felvették a méreteit, elkészítették a háromdimenziós modellt, és legyártották három különböző 3D printerrel (FDM, SLS és SLA technikával). Már tíz páciensen használni tudták az így legyártott eszközt..."

Ez azért előremutató...

Nahat, nahat....
 
Amikor a balos ismerősök mondják, mázli, hogy most Viktor van... :p
Igen, fullretardáltliberálelsőpillanattólkezdveszdszes barátom most mondta ki pár perce telefonban, hogy 2022 Vico minimum 2/3, és nem tud olyat csinálni, hogy ennél szarabb legyen a vége. Azt mondta, viszont ha még él, nem fog elmenni szavazni. :)
 
https://index.hu/kulfold/2020/03/17/olaszorszag_koronavirus_345_halott_3526_beteg/
"Harmadik napja riasztó számokat közölnek Olaszországból a klinikák a koronavírus kapcsán, vasárnap és hétfő után keddre is jóval 3000 fölötti új megbetegedést és 300 fölötti áldozatszámot regisztráltak,
KEDDEN 3526 ÚJ BETEGRŐL ÉS 345 HALOTTRÓL ÉRKEZETT JELENTÉS, AMIVEL MÁR 31 506 A MEGBETEGEDETTEK ÉS 2503 A HALOTTAK SZÁMA AZ ORSZÁGBAN...
...A GENOVAI EGYETEM JÁRVÁNYSZAKÉRTŐK ÉS INFORMATIKUSOK ALKOTTA KUTATÓCSOPORTJÁNAK BEJELENTÉSE SZERINT A TETŐZÉS OLASZORSZÁGBAN MÁRCIUS 23. ÉS 25. KÖZÖTT VÁRHATÓ...
...A genovai szakértők második kijelentése miatt aggasztó, hogy kevesebb mint egy hétig tűrték engedelmesen az olasz állampolgárok a kormány által a koronavírus-fertőzés miatt bevezetett óvintézkedéseket, legalábbis az olasz belügyminisztérium kedden közölt adatai szerint egyre többen szegik meg a „ne mozdulj ki otthonról!” felhívást, és mennek ki az utcára akkor is, amikor nincs halaszthatatlan dolguk..."

Fegyelmezetlen Bika nép! (Itália neve a vitulinus, víteliú szóból ered, jelentése "fiatal bika") Ha "megvadulnak" még fegyelmezetlenebbek lesznek majd!
Ezek nem precíz germánok!
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a taxizás... na pont ezek azok, amelyek nélkül ellennénk még hónapokig ha megszűnnének és idő kellene nekik újrakezdeni a tevékenységüket. Ahelyett hogy hagyták volna megtisztulni az egész ágazatot, meg lesznek mentve és marad minden ahogy van. Persze a turizmus "húzóágazatnak" lett kijelölve azt nem engedhetik bedőlni és a sok munkanélküli nagyon rontaná a statisztikákat... kíváncsian várom hogy az (autó)iparban dolgozókra mit találnak ki.
A fentieket a jelenlegi helyzet szinte lenullázta.
1 hónap leállást az autóipar lazán kibír, majd elmarad a nyári és rövidebb lesz a karácsonyi leállás.

Ami sztem fasza az a hitelfizetés felfüggesztése. Ettől retteg mki! Kevesebb lesz a bevétele, de a hitelt fizetni kell. Ez ad egy kis nyugalmat még a vállalkozásoknak is.

A 6-7%-os fogyasztási hitelek meg elég vonzóak. Ha megszűnik a járvány, frankón túlélted, maradt melód is, érdemes átgondolni és vmit villantani belőle. Ez berúghatja majd a gazdaságot