Leszámítva a tízezer számra szavazó halottakat, a misztikusan ugró szavazatszámokat, a súlyos statisztikai anomáliákat, stb. Na ne.most lesz olyan, mint ami várható volt.
Leszámítva a tízezer számra szavazó halottakat, a misztikusan ugró szavazatszámokat, a súlyos statisztikai anomáliákat, stb. Na ne.most lesz olyan, mint ami várható volt.
Mivel a levélszavazatok nagy része olyan közetekből származik, ahol finoman szólva nem MAGA sapkában járnak, mi ebben a meglepő?Pennsylvania is fordult.
Philadeplhia hozta meg Bidennek a fordítást
Philadeplhiából érkeztek a szavazatok, amelyek elképesztő Biden-fölényt mutattak:
a demokrata jelölt 27 396,
Trump csak 3760 szavazatot kapott az új csomagból.
FONTOS! PENNYSYLVANIA, ÉS ÍGY AZ ELNÖKI VERSENY HIVATALOSAN MÉG NEM DŐLT EL! TOVÁBBI NAGYJÁBÓL 163 EZER SZAVAZATOT MÉG VÁRNAK, TEHÁT ELMÉLETILEG VISSZAFORDULHAT AZ ÁLLÁS - DE AZ EDDIGI TREND SZERINT ERRE KEVÉS AZ ESÉLY.
Az a fura, higy ekkora különbség van a levélszavazatok és a többi szavazat közt. Ez nem 60-40, hanem 90-10. Ölég gyanús!!!
Jaj ne, egy gyerekkori haverom azért akart menedéktábort épiteni (valamilyen magyarországi b.llib-debil felajánláshoz hasonlóan) a településünk mellett, mert ő együtt buszozott velük, és nem volt velük semmi gond...jaj ne......gondolom egyitok sem volt olyan buszba ami ment ugy hogy teli volt a migrikkel a busz (en + sofor voltunk a egyetlen feherek)...

Jaj ne, egy gyerekkori haverom azért akart menedéktábort épiteni (valamilyen magyarországi b.llib-debil felajánláshoz hasonlóan) a településünk mellett, mert ő együtt buszozott velük, és nem volt velük semmi gond...jaj ne...![]()
Eddigi trend?TEHÁT ELMÉLETILEG VISSZAFORDULHAT AZ ÁLLÁS - DE AZ EDDIGI TREND SZERINT ERRE KEVÉS AZ ESÉLY.
Mókás amit írsz november 3 éjjel után! 
Pont ez az ami kiveri a biztosítékot.Pennsylvania is fordult.
Philadeplhia hozta meg Bidennek a fordítást
Philadeplhiából érkeztek a szavazatok, amelyek elképesztő Biden-fölényt mutattak:
a demokrata jelölt 27 396,
Trump csak 3760 szavazatot kapott az új csomagból.
FONTOS! PENNYSYLVANIA, ÉS ÍGY AZ ELNÖKI VERSENY HIVATALOSAN MÉG NEM DŐLT EL! TOVÁBBI NAGYJÁBÓL 163 EZER SZAVAZATOT MÉG VÁRNAK, TEHÁT ELMÉLETILEG VISSZAFORDULHAT AZ ÁLLÁS - DE AZ EDDIGI TREND SZERINT ERRE KEVÉS AZ ESÉLY.
Az a fura, higy ekkora különbség van a levélszavazatok és a többi szavazat közt. Ez nem 60-40, hanem 90-10. Ölég gyanús!!!
Azt hiszem Theba volt az. Ott volt valami homoerotikus hadsereg.Kevered Spártával, ott volt kötelező...
Azt hiszem Theba volt az. Ott volt valami homoerotikus hadsereg.

Az a durva hogy oket mar bombaztak egyszer ketszer pont a demek.Amúgy te tisztában vagy azzal hogy ki a megmeredt páklapát az az Andre Jóbarát? Azzal is hogy merre járkált már a világban, és ott mik történtek? Azzal hogy ki küldte ide? Én értem hogy Szerbiából? nézve nem érzed a tétjét, de ne okoskodj már bele ilyen magabiztossággal a ránk(Magyarország) váró következményeibe egy dem térnyerésnek, kérlek. Nektek lehet hogy mindegy, nekünk nem lesz az! Kibicként psssszt!
De elég csak a Free State of Jones c. filmre gondolni. Nem tudom láttátok-e? Pár napja láttam, nem gondoltam volna, hogy megismétlődik valami hasonló.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1179/072924709793054624?journalCode=ywar20sparta..
a najszeszakan a csajoknak le kellet nyiratkozni ferfi modra, mert ugy meg volt szokva nekik a ferfi test...
amazokrol nemtudok semmit... de ez spartarol megmaradt, olvastam vhol, nem hittem hogy olyan hires katonak buznjakok voltak..
aztan meg a szamurajokban is kellet csalodnom
mert ott is volt minden...

A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..