[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Hogy ez mennyire valós, nem tudom. De érdekes lehetőség.

"A választások nyilvánvalóan vitatottak, és a kulcsfontosságú államoknak újraszámlálást kell végrehajtaniuk. Ha ezek után az újraszámlálások megtörténtek, és még mindig kérdés merült fel az eredmény érvényességével kapcsolatban, és a tanúsítás nem tehető meg, mint Pennsylvania, Georgia, Arizona és Nevadában, akkor a bíróságok lezárják a választási folyamatot és az ügyet kongresszusnak küldik , ahol a képviselőház megválasztja a következő elnököt. Ekkor a szavazók száma mindkét oldalon lényegtelenné válik. A választás semmis, és a kongresszus megválaszthatja az elnököt. A házban 475 képviselő van, és a demokraták ellenőrzik a házat, de nem mindannyian szavazhatnak. Az 50 állam mindegyike egy szavazatot kap a kongresszuson, nem a képviselők. Tehát az egyes államok kormányzói egy szavazatot adhatnak le a képviselőházban a következő elnök megválasztására. Jelenleg 37 kormányzó republikánus. Ez azt jelenti, hogy Trumpot a kongresszus újraválasztja ezen a folyamaton keresztül. Ez mind legális, és történelmünk során már korábban is, kétszer is megtették. Ezt 1800-ban és 1822-ben tették meg. Mindezt a 12. módosítás tartalmazza."
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz

26 Republikánus és 24 Demokrata kormányzó van. Ez a cikk 37 Republikánus kormányzóval számol. Totál fakenews.
List of current United States governors - Wikipedia
 
  • Tetszik
Reactions: bartinieffektus
Azért én még reménykedek, hogy a Trump által évekkel ezelőtt beigért UFO akták nyilvánosságra hozatalát még megcsinálja ha mégsem ő marad az elnök (mondjuk amikor már biztos benne, hogy Biden lesz helyette).
 
Hogy ez mennyire valós, nem tudom. De érdekes lehetőség.

"A választások nyilvánvalóan vitatottak, és a kulcsfontosságú államoknak újraszámlálást kell végrehajtaniuk. Ha ezek után az újraszámlálások megtörténtek, és még mindig kérdés merült fel az eredmény érvényességével kapcsolatban, és a tanúsítás nem tehető meg, mint Pennsylvania, Georgia, Arizona és Nevadában, akkor a bíróságok lezárják a választási folyamatot és az ügyet kongresszusnak küldik , ahol a képviselőház megválasztja a következő elnököt. Ekkor a szavazók száma mindkét oldalon lényegtelenné válik. A választás semmis, és a kongresszus megválaszthatja az elnököt. A házban 475 képviselő van, és a demokraták ellenőrzik a házat, de nem mindannyian szavazhatnak. Az 50 állam mindegyike egy szavazatot kap a kongresszuson, nem a képviselők. Tehát az egyes államok kormányzói egy szavazatot adhatnak le a képviselőházban a következő elnök megválasztására. Jelenleg 37 kormányzó republikánus. Ez azt jelenti, hogy Trumpot a kongresszus újraválasztja ezen a folyamaton keresztül. Ez mind legális, és történelmünk során már korábban is, kétszer is megtették. Ezt 1800-ban és 1822-ben tették meg. Mindezt a 12. módosítás tartalmazza."

A választások nem vitatottak. A fake newsokon kívül nincs komoly vád. Ha meg jól vettem ki, nem új elnököt választanak, hanem azt, aki betölti az elnök szerepét, amíg nem lesz új elnök. Legrosszabb esetben ideiglenesen marad Trump, de nem válasszák újra. Meg ugye amit írtak nincs is 37 rep kormányzó.
 
"Az 50 állam mindegyike egy szavazatot kap a kongresszuson, nem a képviselők. Tehát az egyes államok kormányzói egy szavazatot adhatnak le a képviselőházban a következő elnök megválasztására."

26 Republikánus és 24 Demokrata kormányzó van.

Én ezt máris tovább gondoltam: abban az esetben, ha a szavazás eredménye 25-25 lenne (mert valamelyik Republikánus "véletlenül" mellé nyomott), akkor hirtelen adják meg az USA egyetlen társult államának, Puerto Rico-nak a teljes állami jogot és kapjon egy kormányzót, hogy páratlan legyen a szavazat!
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos
Hogy ez mennyire valós, nem tudom. De érdekes lehetőség.

"A választások nyilvánvalóan vitatottak, és a kulcsfontosságú államoknak újraszámlálást kell végrehajtaniuk. Ha ezek után az újraszámlálások megtörténtek, és még mindig kérdés merült fel az eredmény érvényességével kapcsolatban, és a tanúsítás nem tehető meg, mint Pennsylvania, Georgia, Arizona és Nevadában, akkor a bíróságok lezárják a választási folyamatot és az ügyet kongresszusnak küldik , ahol a képviselőház megválasztja a következő elnököt. Ekkor a szavazók száma mindkét oldalon lényegtelenné válik. A választás semmis, és a kongresszus megválaszthatja az elnököt. A házban 475 képviselő van, és a demokraták ellenőrzik a házat, de nem mindannyian szavazhatnak. Az 50 állam mindegyike egy szavazatot kap a kongresszuson, nem a képviselők. Tehát az egyes államok kormányzói egy szavazatot adhatnak le a képviselőházban a következő elnök megválasztására. Jelenleg 37 kormányzó republikánus. Ez azt jelenti, hogy Trumpot a kongresszus újraválasztja ezen a folyamaton keresztül. Ez mind legális, és történelmünk során már korábban is, kétszer is megtették. Ezt 1800-ban és 1822-ben tették meg. Mindezt a 12. módosítás tartalmazza."

Egy okorseg, elejteol a vegeig.
 
A választások nem vitatottak. A fake newsokon kívül nincs komoly vád. Ha meg jól vettem ki, nem új elnököt választanak, hanem azt, aki betölti az elnök szerepét, amíg nem lesz új elnök. Legrosszabb esetben ideiglenesen marad Trump, de nem válasszák újra. Meg ugye amit írtak nincs is 37 rep kormányzó.

Trump vesztett. Ezt tessek felfogni mindenkinek. :)
Addig volt ertelme kutakodni, amig nem volt ujraszamolva mindenhol ill nem voltak publikusak a tenyek.
Ma mar azok. Ennyi, vege.

A US kovetkezo - 46th - elnokenek a neve Joseph Biden.
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson
Sokkal erdekesebb az uj Sec of State (kulugyer), Tony Blinken: total europeer, fluent franciaul, mert az itteni (NYC) elit prep school (=gimi) utan a franciaknal folytatta. Anyja maqyar zsido, akik a nacik elol menekultek el, apja egy dusgazdag befektetesi bankar, orosz es nemet zsidok gyereke, aki Clinton elnoksege alatt volt budapesti nagykovete, majd Obama alatt volt kulugyer-helyettes ill helyettes nemzetbiztonsagi tanacsado. Anyja masodik ferje egy Auschwitzot megjart lengyel szuletesu amerikai zsido ugyved, francia hatterrel, francia eveik alatt mar o nevelte.
A Holocaust-tulelo csaladi kotelekek alapjan nem meglepoen igazi beavatkozas-parti, ebben az egyben elternek Bidennel (utobbi ellenezte Obama benazasat Libiaban pl.)
Az mar most vilagos, hogy ezerrel nekiall majd ujramelegiteni az europai-amerikai kapcsolatokat, viszont az is, hogy varhatoan beleallnak majd az Orban-ellenes hadjaratukba - szerintem ez nem is kerdeses Blinken kinevezesevel.
Nem lepodnek meg, ha egy megint aggressziv nagykovet menne Budapestre, de szerintem itt lenne az ideje egy profi nagykovetnek a sok hibbant amator utan, mert utoljara career FSO a Mark Palmer es az utodja voltak jo 25 evvel ezelott, azota minden amerikai nagykovet politikai kinevezett volt. Ez azert sem artana, mert a State Dept total szetvertek Trumpek, raadasul szandekosan (a logikajukat ertem, nem biztak bennuk, de az amator rombolast mar nem, az szimplan primitivseg volt.)
Most johet jol a kivalo NATO szereples, ellensulyozando a politikai vezetes borzaszto sajtojat ideat - profi diplomatak ebben jok, elvalasztani a politikai cirkuszt a tobbitol...
 
Donald Trump, január 20-ig hivatalban lévő elnök Twitteren közölte: jóváhagyta, hogy az illetékes kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását.

"Nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően"
 
Egy okorseg, elejteol a vegeig.
Kurvára nem ökörség. Tényleg volt ilyen. Oka: nem volt meg a megfelelő számú elektora senkinek, folyamatosan támadták a végeredményt. Azon lehet vitatkozni, hogy összejön-e Trumpnak, de hogy totál ökörség, az baromság. De tény, hogy a LB 6:3 pont emiatt lehet érdekes.
 
Trump vesztett. Ezt tessek felfogni mindenkinek. :)
Addig volt ertelme kutakodni, amig nem volt ujraszamolva mindenhol ill nem voltak publikusak a tenyek.
Ma mar azok. Ennyi, vege.

A US kovetkezo - 46th - elnokenek a neve Joseph Biden.
Ha Trump vesztett, még ez se biztos, hogy az elnök neve Biden.
 
Kurvára nem ökörség. Tényleg volt ilyen. Oka: nem volt meg a megfelelő számú elektora senkinek, folyamatosan támadták a végeredményt. Azon lehet vitatkozni, hogy összejön-e Trumpnak, de hogy totál ökörség, az baromság. De tény, hogy a LB 6:3 pont emiatt lehet érdekes.
Ha Trump vesztett, még ez se biztos, hogy az elnök neve Biden.

Mint irtam, teljes marhasag az egesz, elejetol a vegeig - es de, Biden az elnök.
Ha valamit nem értesz, inkább kérdezz, de ne terjessz téves infot.
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson