T
Törölt tag
Guest
És nem a szlovákiai idegenvezetők szövetsége.– mondta a Magyar Idegenvezetők Egyesületének tiszteletbeli elnöke,
És hopp el is jutottunk oda, nekem azért a kint élő ismerőseim nem egészen erről mesélnek.
És nem a szlovákiai idegenvezetők szövetsége.– mondta a Magyar Idegenvezetők Egyesületének tiszteletbeli elnöke,
És nem a szlovákiai idegenvezetők szövetsége.
És hopp el is jutottunk oda, nekem azért a kint élő ismerőseim nem egészen erről mesélnek.
A néphazugságban? Folyékonyan.Szóval akkor szerinted hazudnak?
A néphazugságban? Folyékonyan.
Szóval akkor szerinted hazudnak?
Amúgy nem az ellenzéki sajtónak, hanem úgy egy az egyben a sajtónak nem hiszek. És az nem az ellenzéki sajtóval kapcsolatos szemellenző, hogy a kint élő ismerőseim nem tudtak semmiféle csak úgy 800 euróról, de a néphazugság igen.Aha értem akkor megkeresem neked az ezzel kapcsolatos szlovák forrást mert úgy látom, hogy nálad is fent van az ellenzéki sajtóval kapcsolatos szemellenző.
Nálunk forint van. Nem tudtad?Simán megtehették volna írtam ha a "kőgazdag" Szlovákia képes 800 eurót adni pl az idegenvezetőinek akkor a magyar állam is tudná támogatni a rászorulókat.

Segítek neked ezt példának írtam mint ahogy azt is,hogy szerintem azoknak az embereknek akik a lezárások miatt önhibájukon kívül elvesztették a munkájukat/megélhetésüket és nem találtak munkát az államnak minimum a lezárások végéig pénzzel kellene támogatnia.Nálunk forint van. Nem tudtad?
Szerinted mennyi forintot kellett volna adnia az államnak a magyar idegenvezetőnk?
Ne terelj!!!Segítek neked ezt példának írtam mint ahogy azt is,hogy szerintem azoknak az embereknek akik a lezárások miatt önhibájukon kívül elvesztették a munkájukat/megélhetésüket és nem találtak munkát az államnak minimum a lezárások végéig pénzzel kellene támogatnia.
Ne vigyünk bele belpolt semmi szükség rá.Amúgy nem értem sem nálad sem másnál azt, hogy ha az ember leírja a tényeket azt gondoljátok, hogy az támadás a kormányzat ellen holott egyáltalán nem annak szántam.Ami engem zavar ebben a kijelentésben az, hogy világosan látszik, hogy még mindíg nem tekintik partnernek a magyar lakosságot a járvány elleni "harcban".Mivel a magyar egészségügy a kapacitása határain van a minőségi intenzív ellátás tekintetében, tehát Viktor ezen kijelentése:
"lélegeztető kapacitás vége még nagyon messze!"
A minőségi intenzív ellátással kapcsolatban egyáltalán nem állja meg a helyét.
Már mitől lett volna rossz? A szociálliberális összeszerelőüzemből előreléptünk gyártó országgá és formálódik a fejlesztőország jövőképe is. A gazdaság majd tíz éven át csak fejlődött, a bérek növekedése végre kielégítő. A válságba a térség legstabilabb gazdaságával léptünk be, jelentős tartalékokkal.
Nem ez a baj, hanem az, hogy nincs válságkezelés most. Nem segítenek semmit a tönk szélére került százezreken és kisvállalkozásokon, hanem válságkezelés ürügyén ellopnak több ezer milliárdot.
Attól, hogy az ellenzék propagandája még nem lesz igaz.Az első bekezdésedből szinte semmi nem igaz. De ez nem az a hely, ahol a propagandát cáfoljuk. Még így is kimoderálták a járvánnyal kapcsolatos hozzászólásomat, mert nem egyezik a Fidesz propagandájával.
Huh, na ő se olvasott facebook kommenteket.![]()
Egy évbe telt, de a kormány feltalálta az új ellenséget | 24.hu
A Fidesz az elmúlt tíz évben azokban a harcokban volt sikeres, amelyekben ő találta ki az ellenfelet. A koronavírus viszont valódi, ezért megint kellett találni egy legyőzhető ellenfelet: ez lett az &24.hu
Akkor ezt olvasd el légy szíves akinek (pl az idegenvezetők/turizmusban/vendéglátásban dolgozók) nincs bevétele a lezárások miatt megkapja a maximális összeget.Amúgy ez egy jó kis összefoglaló a szlovák támogatásokról.Ja és megemelték a maximális összeget 880 euróról 1100 euróra![]()
Heger s Krajniakom predstavili kurzarbeit. Štát preplatí mzdu do výšky 80 percent
Vláda pripravila rozšírenie ekonomickej pomoci. Zavádza aj kurzarbeit.finweb.hnonline.sk
És itt is van, maximum 880 euróig támogatnak, nem pedig 800 eurót adnak.
A munkanélküli segélyt meg 210 euróra emelték, más szabályai nem változtak.

Ezt a hangnemet és bunkó stílust a haverjaidnak tartogasd ne nekem,tartsak szövegértelmezési kurzust neked a hozzászólásomban ott a pl rövidítés.Ne terelj!!!
Azt vágod, hogy ez egy pályázat?Akkor ezt olvasd el légy szíves akinek (pl az idegenvezetők/turizmusban/vendéglátásban dolgozók) nincs bevétele a lezárások miatt megkapja a maximális összeget.Amúgy ez egy jó kis összefoglaló a szlovák támogatásokról.Ja és megemelték a maximális összeget 880 euróról 1100 euróra
https://www.istp.sk/clanok/15715/projekt-prva-pomoc-prispevok-od-statu-na-udrzanie-zamestnanosti
Azt vágod,hogyha beadod a kérelmet és igazolod hogy rászorulsz( nincs jövedelmed) akkor megkapod (az állam kifizeti)Azt vágod, hogy ez egy pályázat?

A 60-65%-i beoltotthoz nyugodtan hozzászámolhatsz még 20%-t akik átestek a fertőzésen így védettek a covidtól,így jön ki a 80-85%-s nyájimmunitás.Hát baromira nem. Legalább 80%os átoltottság kell ahhoz, hogy nyájimmunitásról beszélni lehessen. És ha meg fenn akarod tartani akkor 90+os.
Tényleg nagyon szuper. Egy kérdésem azért lenne. Ha valóban laza 1100 eurókat dobál az állam mindenkinek akinek nincs jövedelme, ezek miért is voltak?Azt vágod,hogyha beadod a kérelmet és igazolod hogy rászorulsz( nincs jövedelmed) akkor megkapod (az állam kifizeti)![]()
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..