Itt már nem burkoltan, max cinikusan zsidóznak, ja bocs cionistáznak..Pedig olyan jót lehettett burkoltan zsidózni meg genocidozni...![]()
Ami a genocidiumot mint vádat illeti, hát az oszmánok ezt valóban elkövették a helyi tősgyökeres fajtestvéreikkel szemben, mert főleg a nem muszlim, de keresztény görögökkel, és örményekkel szemben. Az egy tisztán vallási alapú, és vereségeik miatt kialakult sértettségből kialakult keresztény ellenes népírtás volt.
Aztán jött az osztrák festőmázoló, és már faji alapon kitalálta, hogy a végső megoldás szükéges, kifelyezetten a zsidóság elpusztítására. Persze első körben a zsidók teljes vagyona ellenében meghagyták az életüket, később már persze nem, és lehajoltak az aranyfogakért is..... Hullarablásból is jeles, és németes precízitással. Persze a náci genocidium, azaz a Holokauszt egy tényleg ipari tömeggyilkosság volt, és persze szupertitkosítva volt.
A magyarság ellen is folyik a jelen pillanatban is de mára főleg az etnocidium..
Viszont az ilyen genocidiumoknak van egy jellegzetes eredménye. Eltűnik ugyanis a célba vett közösség... Hiszen ez a cél.
Eltüntek törökországból a görögök, és az örmények.
A holokauszt eredménye hogy szinte eltüntek a zsidó közösségek szerte európában.. Persze az antiszemitáknak egy zsidó is már túl sok... Viszont hírmondója sem maradt az addig virágzó közösségeknek, és maradt max egy egy zsinagóga, imaház, temető... Kész.
A magyarság is erre a sorsra jutott a környező utódállamokban. A nagyvárosokból, megyei jogú nagyobb településekről, falvakból eltüntették a magyarságot kb 50-60 év alatt!! A környező utódállamoknak és leszármazottaknak ez tökéletesen megfelel, hiszen a magyarság nem lesz tényező és el is tűnik, ha ez így megy tovább..
EZ a valódi genocidium, és etnocidium eredménye.
Ezzel szemben az ún. palesztin törzstagok nemhogy nem tüntek el, hanem a lakosság megsokszorozódott 48'-óta!
Miért is?
Mert nem folyt, és nem folyik ellenük népírtás! Hazudoznak mint mindig.
Háborút indítottak Izrael ellen, amit nem tegnap kezdtek, hanem évtizedek óta megy, csak fegyvernyugvások szakítják meg..De az aknáikat, katyusáikat, és egyébb rakétáikat napi szinten lőhették.. Úgylátszik a kiírtásuk nem zavarta a gázai törzstagokat abban, hogy 2007-től kezdődően átvéve a terület feletti irányítást, napi szinten tűz alatt tarthatták dél, és közép Izraelt, provokálva az összetűzést. A gázaiak miközben elvileg kiírtásuk folyt, ők az ensz és más európai hasznos !d!óták dollár milliós támogatásukból metróhálózatokat meghazudtoló hosszúságú földalatti terror alagúthálózatot építettek...
Genocidium mi?