[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Schwäbisch Gmünd (64000 lakos, 30 iskola, 3000 migráns) 2009 óta hivatalban lévő CDU polgármestere, Richard Arnold, javasolja, hogy az iskolákat a diákok takaritsák, hogy tehermentesitsék a várost az évi 4,5 mio eur kiadástól. A város éves költségvetési hiánya 5 mio eur.
Befoghatnák a 3000 migránst, mondjuk.
Másra van bőven pénz: Évi 46,9 mrd euróba kerül a Bürgergeld 5,45 mió kedvezményezettnek, akiknek fele nem német. Évi 48,2 mrd eurót adnak ki migránsok ellátására és évi 45 mrd eurót 3.világbeli orszàgok támogatására. A pártok évi 219 mio eurót, a pártokhoz közeli alapitványok 687 mio eurót kapnak az adófizetők pénzéből. És ez csak a jéghegy csúcsa.
De a diákok takaritsák az iskolákat, irja tichy. de
 
Továbbra sem találtam semmi érdemi videót/fotót/akármit a nyugat-európai létesítmények közelében észlelt drónokról.
Pedig már a lelövésüket is engedélyezték:

Amúgy az nem gyanús senkinek, hogy ukrajnából minden nap kapunk videót drónokról (nyilván nem az FPV felvételekre gondolok), a mOdERn EU-ban meg mintha mindenki otthonfelejtette volna a telefonját?
 
Tommy Robinson szétcincál egy újságírót, nem is tudtam hogy ennek a faszinak ennyi minden vannak fejében, nagyon jól nyomja.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Angolul van francúz felirattal
Itt a teljes
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A németeknél elkezdődött nyilvánosan a demokrácia alapjainak csócsálása.
 
A németeknél elkezdődött nyilvánosan a demokrácia alapjainak csócsálása.
Nem tudom világos-e: ez az út oda vezet, hogy a segélyből élő Ahmednek a hat gyereke miatt hét szavazata lesz.
 
Schwäbisch Gmünd (64000 lakos, 30 iskola, 3000 migráns) 2009 óta hivatalban lévő CDU polgármestere, Richard Arnold, javasolja, hogy az iskolákat a diákok takaritsák, hogy tehermentesitsék a várost az évi 4,5 mio eur kiadástól. A város éves költségvetési hiánya 5 mio eur.
Befoghatnák a 3000 migránst, mondjuk.
Másra van bőven pénz: Évi 46,9 mrd euróba kerül a Bürgergeld 5,45 mió kedvezményezettnek, akiknek fele nem német. Évi 48,2 mrd eurót adnak ki migránsok ellátására és évi 45 mrd eurót 3.világbeli orszàgok támogatására. A pártok évi 219 mio eurót, a pártokhoz közeli alapitványok 687 mio eurót kapnak az adófizetők pénzéből. És ez csak a jéghegy csúcsa.
De a diákok takaritsák az iskolákat, irja tichy. de
Japánban alapból ez van.
Nincsem ezzel semmi baj.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Nem tudom világos-e: ez az út oda vezet, hogy a segélyből élő Ahmednek a hat gyereke miatt hét szavazata lesz.
Pontosan, a fiatalok többsége Németoban már migráns hátterű. Szóval lassan eldől, hogy a németek képesek-e kiállni magukért és deportálni mindenkit aki nem akar beilleszkedni a társadalomba vagy nekik végük.
 
Alapból nem is lenne baj, hogy a diákok kivegyék részüket az iskola takaritásából stb.
De itt ezen akarnak takarékoskodni, közben két kézzel szórják a német adófizetők pénzét hülyeségekre.Jelszó:
"Perui bicikliutak", Bürgergeld, migránsok teljeskörű elllátása...
 
Alapból nem is lenne baj, hogy a diákok kivegyék részüket az iskola takaritásából stb.
De itt ezen akarnak takarékoskodni, közben két kézzel szórják a német adófizetők pénzét hülyeségekre.Jelszó:
"Perui bicikliutak", Bürgergeld, migránsok teljeskörű elllátása...
Az diákoknak nem az a feladata az iskolában, hogy takarítsanak...az azoknak a felnőtteknek a feladata akik soha nem jártak iskolába vagy egyet sem sikerült elvégezni. A migránsokat meg biztos nem engedném a gyerekek közelébe. A többivel egyetértek...dilettánsok gyülekezete van ott is az államigazgatásban meg az önkormányzatoknál is.
 
A németeknél elkezdődött nyilvánosan a demokrácia alapjainak csócsálása.
Dolgozzon 73. éves koráig, de amúgy kuss a neve? Nem semmi, a jégre nem akarják kitenni az öregeket, mint az eszkimók?

Ajánlom mindenkinek ezt a 2006-os, elég sokkoló magyar rövidfilmet, sajna csak spoileres leírást találtam hirtelen, most nincs időm kutakodni.
 
Az diákoknak nem az a feladata az iskolában, hogy takarítsanak...az azoknak a felnőtteknek a feladata akik soha nem jártak iskolába vagy egyet sem sikerült elvégezni. A migránsokat meg biztos nem engedném a gyerekek közelébe. A többivel egyetértek...dilettánsok gyülekezete van ott is az államigazgatásban meg az önkormányzatoknál is.

Nem olyan nagy baj az, hogy a gyerekeknek kell maguk után kitakarítani, így legalább legalább jobban odafigyelnek a környezetükre.
 
Dolgozzon 73. éves koráig, de amúgy kuss a neve? Nem semmi, a jégre nem akarják kitenni az öregeket, mint az eszkimók?

Ajánlom mindenkinek ezt a 2006-os, elég sokkoló magyar rövidfilmet, sajna csak spoileres leírást találtam hirtelen, most nincs időm kutakodni.

Roberto Saggini, egy kis papírgyár irodavezetője, negyvenhét éves, őszülő, határozottan jóvágású férfi, éjjel kettőkor megállt a kocsijával egy presszó előtt – még nyitva találta, isten tudja, miért.

– Egy perc, s itt vagyok – mondta a mellette ülő lánynak. Szép lány volt, piros ajka úgy tündökölt a neonfényben, mint valami őrült, megrészegedett virág.

Több kocsi parkolt a bejárat előtt, kissé arrább kellett hát megállni. Langyos, tavaszszagú május este volt. Az utcák kihaltak.

A férfi bement a presszóba, csak cigarettát vett, s már igyekezett is vissza. Ahogy kifordult az ajtón, fenyegető kiáltozást hallott.

A szemközti házakból? Vagy az egyik mellékutcából? Vagy a föld alól, az aszfalt alól bújtak elő elvetemült, gonosz lények? Két, három, öt, hét árnyalak tűnt fel a sötétben; a kocsi felé rohantak, ahányan voltak, annyi felől.

– Üsd! Üsd az öreget!

Fiatal gazfickók csatakiáltása volt ez az elnyújtott, fülsiketítő vijjogás, egész kerületeket riasztott fel álmukból az éjszaka legváratlanabb óráiban – az emberek borzongva húzták fülükre takarójukat, Isten kegyelmébe ajánlva a szerencsétlent, akinek lincselésére készült az üvöltöző horda.

Roberto fölismerte a veszélyt. Vele akartak leszámolni. Olyan idők jártak, amikor a negyvenen felüli férfi kétszer is meggondolta, mielőtt éjnek évadján kimerészkedett az utcára. Negyvenen felül öregnek számított mindenki. Az új generáció pedig utálta, megvetette az öregeket. Kegyetlen, sötét harag bujtogatott: unokát a nagyapa, fiút az apa ellen. Mi több, afféle klubok alakultak, társaságok, közösségek, melyeket az öregek iránti vak gyűlölet tartott össze; mintha azok volnának felelősek az elégedetlenségükért, búskomorságukért, kiábrándultságukért, boldogtalanságukért – mind e nyűgökért, melyek olyannyira jellemzőek az ifjúságra, mióta csak világ a világ. Éjszakánként aztán nekivadultak a bandák, főleg a külvárosokban; öregeket vettek űzőbe. Ha sikerült nyakon csípniök egyet, rávetették magukat, ütötték-verték, lemeztelenítették, megkorbácsolták, bemázolták festékkel, majd úgy hagyták, egy fához vagy lámpaoszlophoz kötözve. A kegyetlen szertartás őrjöngésében nemegyszer még tovább is mentek; a reggeli járókelők ilyenkor megcsonkított holttesteket találtak itt is, ott is az utcán.

Az ifjúság problémája! Örök gyötrelem, melynek töltetét megrázkódtatás nélkül fojtották el apák s fiúk az ezredévek során. Most hát fölrobbant a töltet, s az újságok, a rádió, tévé, a filmek még olajat is öntöttek a tűzre. Mindegyre csak hízelegtek a fiatalságnak, agyba-főbe dicsérték, sajnálták, pátyolgatták, bátorították – a hatalom bármi áron való átvételére ösztökélték. Az általános forrongástól megfélemlítve, maguk az öregek is együtt fújták a többivel, afféle alibi végett; így próbálták bizonygatni – persze hasztalan –, hogy noha betöltötték az ötvenet, hatvanat, a lelkük még friss, fiatal, s jogosnak tartják az új nemzedék háborgását-hánykolódását, valamennyi igényét. Hiú ábránd, siralmas öncsalás. Akármit mondtak, a fiatalok ellenezték; a világ urainak tekintették magukat, követelték a gyeplőt, merthogy eleget tartották már kezükben az „aggok”. „Az öregség – bűn!” – ez volt a kedvenc szólamuk.
 

Roberto Saggini, egy kis papírgyár irodavezetője, negyvenhét éves, őszülő, határozottan jóvágású férfi, éjjel kettőkor megállt a kocsijával egy presszó előtt – még nyitva találta, isten tudja, miért.

– Egy perc, s itt vagyok – mondta a mellette ülő lánynak. Szép lány volt, piros ajka úgy tündökölt a neonfényben, mint valami őrült, megrészegedett virág.

Több kocsi parkolt a bejárat előtt, kissé arrább kellett hát megállni. Langyos, tavaszszagú május este volt. Az utcák kihaltak.

A férfi bement a presszóba, csak cigarettát vett, s már igyekezett is vissza. Ahogy kifordult az ajtón, fenyegető kiáltozást hallott.

A szemközti házakból? Vagy az egyik mellékutcából? Vagy a föld alól, az aszfalt alól bújtak elő elvetemült, gonosz lények? Két, három, öt, hét árnyalak tűnt fel a sötétben; a kocsi felé rohantak, ahányan voltak, annyi felől.

– Üsd! Üsd az öreget!

Fiatal gazfickók csatakiáltása volt ez az elnyújtott, fülsiketítő vijjogás, egész kerületeket riasztott fel álmukból az éjszaka legváratlanabb óráiban – az emberek borzongva húzták fülükre takarójukat, Isten kegyelmébe ajánlva a szerencsétlent, akinek lincselésére készült az üvöltöző horda.

Roberto fölismerte a veszélyt. Vele akartak leszámolni. Olyan idők jártak, amikor a negyvenen felüli férfi kétszer is meggondolta, mielőtt éjnek évadján kimerészkedett az utcára. Negyvenen felül öregnek számított mindenki. Az új generáció pedig utálta, megvetette az öregeket. Kegyetlen, sötét harag bujtogatott: unokát a nagyapa, fiút az apa ellen. Mi több, afféle klubok alakultak, társaságok, közösségek, melyeket az öregek iránti vak gyűlölet tartott össze; mintha azok volnának felelősek az elégedetlenségükért, búskomorságukért, kiábrándultságukért, boldogtalanságukért – mind e nyűgökért, melyek olyannyira jellemzőek az ifjúságra, mióta csak világ a világ. Éjszakánként aztán nekivadultak a bandák, főleg a külvárosokban; öregeket vettek űzőbe. Ha sikerült nyakon csípniök egyet, rávetették magukat, ütötték-verték, lemeztelenítették, megkorbácsolták, bemázolták festékkel, majd úgy hagyták, egy fához vagy lámpaoszlophoz kötözve. A kegyetlen szertartás őrjöngésében nemegyszer még tovább is mentek; a reggeli járókelők ilyenkor megcsonkított holttesteket találtak itt is, ott is az utcán.

Az ifjúság problémája! Örök gyötrelem, melynek töltetét megrázkódtatás nélkül fojtották el apák s fiúk az ezredévek során. Most hát fölrobbant a töltet, s az újságok, a rádió, tévé, a filmek még olajat is öntöttek a tűzre. Mindegyre csak hízelegtek a fiatalságnak, agyba-főbe dicsérték, sajnálták, pátyolgatták, bátorították – a hatalom bármi áron való átvételére ösztökélték. Az általános forrongástól megfélemlítve, maguk az öregek is együtt fújták a többivel, afféle alibi végett; így próbálták bizonygatni – persze hasztalan –, hogy noha betöltötték az ötvenet, hatvanat, a lelkük még friss, fiatal, s jogosnak tartják az új nemzedék háborgását-hánykolódását, valamennyi igényét. Hiú ábránd, siralmas öncsalás. Akármit mondtak, a fiatalok ellenezték; a világ urainak tekintették magukat, követelték a gyeplőt, merthogy eleget tartották már kezükben az „aggok”. „Az öregség – bűn!” – ez volt a kedvenc szólamuk.


To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.