Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Mégis mivel erősödne a Mol portfóliója, ha beszállna a NIS-be? Sorra vettük az ügylet várható hatásait, mutatjuk, mi lesz igazán zsebbenyúlós


A NIS legnagyobb termelő létesítményei Szerbiában működnek, de vannak leányvállalatai és képviseletei Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Romániában, Oroszországban és Angolában. Magyarországon jelen van a villamos energia nagykereskedelmi piacán. Mindezen tevékenységei részben átfedésben lehetnek a Moléival – ez sem feltétlenül hátrány –, de ki is egészíthetik. A Mol már a helyszínen méri fel, hogy miben szerezne érdekeltséget.
Fontos kérdés azonban, hogy milyen a NIS létesítményeinek műszaki állapota, mennyit kell költeni az esetleges felújításukra. E téren azonban megnyugtató az a már idézett közlés, hogy a 2008 óta (növekvő százalékokkal) résztulajdonos Gazpromnyefty eddig 3,5 milliárd eurót költött szerbiai érdekeltségeire. Orosz irányítás idején indult meg a NIS régiós terjeszkedése is.

Jórészt a készbe ülhet bele a Mol
2012-ben befejeződött a pancsovai hidrokrakkoló és hidrokezelő létesítmények építése, 2013-ban pedig elindult az áram és a hő termelése a belföldi olaj- és gázmezőkről kinyert gázból a sirakovói erőműben. Ezután a NIS további 13 mini erőművet helyezett üzembe, majd 2016-ban egy földgáztisztító üzemet Elemirben, 2017-től pedig tovább fejlesztette a pancsovai finomítót.
...
A NIS 2024-ben

1,147 millió tonna olajegyenértéknyi szénhidrogént hozott a felszínre,
3,620 ezer tonna finomított olajterméket állított elő,
408,1 milliárd dinár (1337 milliárd forint) volt a bevétele,
10,1 milliárd dinár (33,6 milliárd forint) adózott eredményt ért el, ez egy év alatt 77 százalékos csökkenés volt.


A szakember szerint a Mol és a Gazprom közötti esetleges tárgyalások során is ezt vehetik figyelembe, így a tavalyi veszteségek után a NIS értékét 3 milliárd euróra tehetik. Azonban a helyzet megítélését nehezíti, hogy

a régióban gyakorlatilag nem volt az utóbbi időben olyan tranzakció, amihez az esetleges Mol–NIS-üzletet hasonlítani lehetne, hiszen a Mol több mint 10 éve vette meg a horvát INA olajtársaságot.


A szakember szerint a Mol és a Gazprom közötti esetleges tárgyalások során is ezt vehetik figyelembe, így a tavalyi veszteségek után a NIS értékét 3 milliárd euróra tehetik. Azonban a helyzet megítélését nehezíti, hogy

a régióban gyakorlatilag nem volt az utóbbi időben olyan tranzakció, amihez az esetleges Mol–NIS-üzletet hasonlítani lehetne, hiszen a Mol több mint 10 éve vette meg a horvát INA olajtársaságot.

Ezért a szerb bróker szerint egyedül a könyv szerinti érték nyújthat némi támpontot, aminek ha vesszük az 56 százalékát (a Gazprom és a Gazpromnyeft tulajdonrészét), akkor mintegy 1,5 milliárd eurós ár körül köthetünk ki. Azt is felidézte, hogy az idei szerb költségvetésben ennél némileg kisebb összeget, 1,4 milliárd eurót különítettek el az esetleges orosz részesedés kivásárlására. A szerb állam egyébként már ma is 29,9 százalékos tulajdonrésszel bír a NIS-ben
 
Amikor a két politikus főszereplőt összehasonlítotok - nem szabad elfelejteni hogy a mostani gazdasági válságot (USA + EU) Bide' munkásságának lehet köszönni (ha valóban ő találta ki a forgatókönyvet - vagy csak eljátszotta ?)

E szerint, az EU szénhidrogénekkel való ellátásában a Burisma nevű felvásárolt cégén keresztül Neki és családjának döntő szerepe lett - volna, a teljes orosz betápot ki tudta volna váltani egyrészt kitermeléssel - másrészt a kézbe vett ukrajnai csővezetékekben folyó kereskedelemmel. Ezzel párhuzamos lett volna a Zöldenergia hatása szénhidrogén fogyasztás csökkenésben (ha bejön) a villamos energia termelésben.

Itt láthatjátok 3 fő térség , USA EU és Kína villamos energia termelésének változását a Zöld vallás szárba szökkenése óta:

6zxrkPT.jpeg


" Év: 2000 2024 "
"EU 2622 2768 "
" USA 3802 4392"
"Kína 1356 10087 " több mint 700 % -os fejlődés..

A villamos energia fogyasztás növekedése arányos egy térség gazdasági fejlődésével, ez nem vitatható..

És nehogy azt képzeljük hogy ezt a látványos forradalmi ipari fejlődést a Zöldenergiával érte e Kína. Tipikus esete a vizet prédikálok de bort iszom-nak. Bárkinek legyártja a Zöld vallás termelő eszközeit , gondolja hogy ezzel úgysem lesztek előrébb (mint a fenti ábra is mutatja) - sőt sok hálózati problémával jár a használatuk.

Kína és Óseánia úgy füstöl (CO2) ahogy a csövön kifér, a Zöld vallást megszégyenítve, ahogy kell a szenes erőművei hajtásához. Egyedül Kína több szenet használ - mint a világ többi fele, összesen.

IkgrJYd.jpg


Közben otthon arra figyel hogy Zöldségekből ne tegyen fel magának is ártalmasan nagy mennyiséget..

Tehát ott tartunk, hogy Trump szerzett eltüzelhető szénhidrogént mennyiségben - és most teljes gőzzel építheti az erre alapozott gázerőmű rendszert. Erre az atomerőművek termelésbe való lépéséig lesz szüksége.
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...hibasodas-tortent-a-paksi-atomeromuben-811059
"Szerda reggel tovább esett az egyébként is csökkentett üzemmódban működő Paksi Atomerőmű termelése egy újabb műszaki hiba miatt, mielőtt kora délutánig fokozatosan ismét elérte a meghibásodás előtti értéket. Miközben a borús időben a nagyrészt behavazott napelemek termelése is alacsony, a hideg miatt a hazai villamosenergia-rendszer terhelése ismét történelmi rekordszint közelében alakult. A magyarországi áramellátás legnagyobb részét jelentős költségű import fedezi, aránya átmenetileg a 40%-ot is meghaladta az időszak során."
 
  • Szomorú
Reactions: bel

Nagy dobásra készül a Mol a NIS megvétele után: három országot csövezne be és kötne össze az olajvállalat – „olyan helyzetbe kerülünk, amilyenben még soha nem voltunk!"​

 
  • Tetszik
Reactions: Nber