A magyar sajtó mindig is erősen izrael és zsidó barát volt. Gondolhatod, hogy nem pörögnek olyanon ami nekik kellemetlen.
Ettől függetlenül jelent meg 1-2 írás, főleg az angol királyi családdal kapcsolatban. Elképesztően szánalmas egy banda az
A magyar sajtó mindig is erősen izrael és zsidó barát volt. Gondolhatod, hogy nem pörögnek olyanon ami nekik kellemetlen.
Ettől függetlenül jelent meg 1-2 írás, főleg az angol királyi családdal kapcsolatban. Elképesztően szánalmas egy banda az
Epstein, Maxwell és a magyar szálak – Az Ördög van idebent
A névtelen lány anyja drogos volt, az apja bűnöző. Börtönbe zárták. A gyerek Miamiban nőtt fel, nem azon a részén, amelyet a reklámokban látsz, hanem ott, ahol a Miami Vice gettójelenetei játszódnak. Ez nem az Orczy tér világa. Annál rosszabb. A névtelen lány az őt elhanyagoló, a halál felé menetelő anyjától a rácsok mögül kiszabadult apjához került, akinek akkor már másik »nője« volt. A megfogalmazás még finom is. Még korábban született egy aranyos féltestvére, egy fiú. Akit az apja és a nevelőanyja egyszer agyonvertek. Igen – agyonverték. A lány végignézte az öccse halálát, majd elfutott. Csellengett, senkije sem volt. Szép volt, helyes lány. Gyönyörű test, eltaszított, gyökértelen lélek. Ekkor találtak rá a ragadozók. Már a nevét is elfelejtettük. Ha ismertük egyáltalán. Ha fontos egyáltalán.
Egész életemben rühelltem a dzsigolókat. Jeffrey Epstein tipikus dzsigoló volt. Lófejével nem kimondottan jóképű, de kétségtelenül sármos, öntelt, önhitt és gazdag. Ismert milliomos volt, az a fajta társasági ember, »celeb-pojáca«, aki szintén taszítja a magunk fajtákat. Akik nem hiszünk a milliós órák és aranyozott autók csodájában.
Senki sem tudta, hogy miből szedte meg magát. Magyarországon a kilencvenes, kétezres években ez a »homály« teljesen megszokott volt, aki ismertté vált, általában kitalált magának egy fedőtörténetet, hogy harminc évvel később mások – mondjuk én – megírják majd a valóságot. Vagy: ami közelebb áll a valósághoz. Kádergyerekek, impexes kölykök, KISZ KB-ból induló szerencselovagok, privatizáló kiskirályok, a történet unalomig ismert.
A kétezres évek elején az ismert Vanity Fair nevű magazin főszerkesztője rendelt egy portré-anyagot a titokzatos playboyról. Amennyire tudjuk, a lap nem politikai, egyszerűen üzleti szándékból tette: az őszes aranyborjú egyszerűen érdekes téma volt. Mit várt a főnök? Néhány hollywoodi pletykát, néhány feszes feneket, bikinis képet, egy gazdag pojáca öntömjénezését. Szóval csak a szokásos. Az ilyen PR-cikkeket itt is eladja nekünk, magyaroknak az amerikai Forbes, amelyekben volt impexeseket, interagosokat ünnepelnek (vagy éppen a matuzsálem komcsit, Vitray Tamást »örök demokrataként«), ezek szinte mind hazug, csillámporos, és igen unalmas írások, a kényelmetlen részeket vagy elhagyják, vagy meghamisítják vagy teljesen hamisan tálalják.
Valami ilyesmi születhetett volna abból az írásból is, de Vicky Ward komolyan vette a feladatát. Azt gondolta, ő nem mikrofonállvány, nem Epstein narcisztikus ömlengéseit akarja lejegyezni, hanem megírja a valós történetét. Egyszer csak észrevette, hogy már a Pokolban jár. Bosch teremtményei lihegnek az arcába.
Beszélt egy testvérpárral, akiket a perverz Epstein előbb molesztált, illetve megpróbált behálózni, majd megfenyegette őket. Akkori barátnőjével, Ghislaine Maxwell-lel együtt ügyeskedett. Utóbbi volt a társtettes. A madame.
Erről a párról eszembe jut a Született gyilkosok egyik kulcsjelenete. A lány végez perverz, őt megrontó, kegyetlen apjával (a humorista Rodney Dangerfield ijesztően lubickolt a luciferi szerepben), majd az anyjára gyújtja a házat. A mamára, aki mindent végignézett, mindenhez asszisztált.
»Te ugye nem tehetsz semmiről?« – valami ilyesmit kérdez dacosan, mielőtt az ágyra dobja az égő gyufát. Szélsőséges, de felszabadító jelenet: súlyos tabudöntésével – anyagyilkosság – nyújt kegyetlen, ördögi igazságot. Ez már a sötétség mélye, a nyúl ürege, de mégis igazság: akár a börtönök világa a perverzek és a másokat megerőszakolók számára. Istenítélet helyett a rabok törvénykezése. Valami ősi, valami emberi.
Eszembe jut erről a Ha ölni kell története. Az apa is végez a lányát megerőszakoló és meggyilkoló emberi démonokkal. Nehéz film az is, el kellenne ítélnünk az önbíráskodást, de ki az, aki nem érti mégis meg?
A rendőrség szinte mindenhol tehetetlen, ha túl magasra nyúlnak a szálak. Epsteinék egyik áldozata, az említett testvérpár idősebb tagja is is hiába jelentkezett a nyomozóknál. Természetesen elutasították. Majd feljelentés tett az FBI-nál – semmi sem történt.
Utóbbi az elkeserítőbb. Az FBI az amerikai filmpropaganda szerint a tökéletes, államokon felüli szerv, bár mindenki gyűlöli és tart tőle – főleg a helyi rendőrség, amelyen mindig átlép –, a hamis narratíva szerint végül így vagy úgy, de igazságot szolgáltat. Akár a Nagy testvér. Akár a világcsendőr Amerika a nagyvilágban.
Persze mi nem hiszünk a Rambo III-ban. A Kékfényen nőttünk fel. Az igazságot keressük.
Mit tehetett az újságírónő, Vicky Ward? Megírta a portrét, hogy a Hollywoodból, illetve az amerikai csillagokból élő lap természetesen elküldje azt Epsteinnek, aki roppant mód felháborodott, és mindent letagadott. Szerinte a két lánynak egyszerűen megtetszett, hiszen a tükör szerint daliás, jóképű férfi, és így akartak később bosszút állni. Tipikus nárcisztikus, áldozathibáztató narratíva.
Ezek a szövegek világszerte visszaköszönnek. Eszünkbe juthat a katonai hírszerzés korábbi embere, az újságíró Aczél Endre, aki a megerőszakolt lány rövid szoknyájával magyarázta a csoportos nemi erőszakot. Hiszen a rövid szoknyájú lányok csak »maguknak köszönhetik ezt« – ugyanezt a konyhafilozófiát szerintem sokan hallottátok már –, aki csinosan öltözködik, az gyakorlatilag magának köszönheti a »bajt«. Vajon mit szólna egy-egy így okoskodó világpolgár, ha egyszer egy strandon két óriási melák hátulról rámászna? Csak azért, mert megtetszett nekik a bermudájában, a szottyadt férfimelleivel?
Aczél egészen addig „jó, átmentett elvtárs” volt, de mivel a világ akkoriban éppen váltott (Metoo), és ő túl »lassan vette a kanyart«, azonnal repült az egykori pártlaptól, a Népszabadságtól, pedig ott pár évvel korábban még egy egykori ÁVH-s tiszt is dolgozott. Szóval nem voltak éppen szívbajosak. Örültem a döntésnek, hátha a többi öreg mocskos-szájú, a kolléganőket fogdosó perverz is tanul belőle. Meg azok a fiatalok, akik tőlük tanultak.
Szóval Epstein tagadott, de azért felhívta az újságírónőt, akit megfenyegetett. Most jön egy újabb gyomorforgató rész: mivel Vicky Ward éppen az ikreit várta, adódott a kedves érdeklődés – Epstein megkérdezte, ugyan már, hol fog szülni? Miért? Mert ő ismer minden orvost. Úgyis kideríti – mondta Ward szerint.
Az újságírónő ekkor kiszállt. Érthető. A lapja is magára hagyta. A ragadozó győzött.
A névtelen lány anyja drogos volt, az apja bűnöző. Börtönbe zárták. A gyerek Miamiban nőtt fel, nem azon a részén, amelyet a reklámokban látsz, hanem ott, ahol a Miami Vice gettójelenetei játszódnak. Ez nem az Orczy tér világa. Annál rosszabb. A névtelen lány az őt elhanyagoló, a halál felé menetelő anyjától a rácsok mögül kiszabadult apjához került, akinek akkor már másik »nője« volt. A megfogalmazás még finom is. Még korábban született egy aranyos féltestvére, egy fiú. Akit az apja és a nevelőanyja egyszer agyonvertek. Igen – agyonverték. A lány végignézte az öccse halálát, majd elfutott. Csellengett, senkije sem volt. Szép volt, helyes lány. Gyönyörű test, eltaszított, gyökértelen lélek. Ekkor találtak rá a ragadozók. Már a nevét is elfelejtettük. Ha ismertük egyáltalán. Ha fontos egyáltalán.
Egész életemben rühelltem a dzsigolókat. Jeffrey Epstein tipikus dzsigoló volt. Lófejével nem kimondottan jóképű, de kétségtelenül sármos, öntelt, önhitt és gazdag. Ismert milliomos volt, az a fajta társasági ember, »celeb-pojáca«, aki szintén taszítja a magunk fajtákat. Akik nem hiszünk a milliós órák és aranyozott autók csodájában.
Senki sem tudta, hogy miből szedte meg magát. Magyarországon a kilencvenes, kétezres években ez a »homály« teljesen megszokott volt, aki ismertté vált, általában kitalált magának egy fedőtörténetet, hogy harminc évvel később mások – mondjuk én – megírják majd a valóságot. Vagy: ami közelebb áll a valósághoz. Kádergyerekek, impexes kölykök, KISZ KB-ból induló szerencselovagok, privatizáló kiskirályok, a történet unalomig ismert.
A kétezres évek elején az ismert Vanity Fair nevű magazin főszerkesztője rendelt egy portré-anyagot a titokzatos playboyról. Amennyire tudjuk, a lap nem politikai, egyszerűen üzleti szándékból tette: az őszes aranyborjú egyszerűen érdekes téma volt. Mit várt a főnök? Néhány hollywoodi pletykát, néhány feszes feneket, bikinis képet, egy gazdag pojáca öntömjénezését. Szóval csak a szokásos. Az ilyen PR-cikkeket itt is eladja nekünk, magyaroknak az amerikai Forbes, amelyekben volt impexeseket, interagosokat ünnepelnek (vagy éppen a matuzsálem komcsit, Vitray Tamást »örök demokrataként«), ezek szinte mind hazug, csillámporos, és igen unalmas írások, a kényelmetlen részeket vagy elhagyják, vagy meghamisítják vagy teljesen hamisan tálalják.
Valami ilyesmi születhetett volna abból az írásból is, de Vicky Ward komolyan vette a feladatát. Azt gondolta, ő nem mikrofonállvány, nem Epstein narcisztikus ömlengéseit akarja lejegyezni, hanem megírja a valós történetét. Egyszer csak észrevette, hogy már a Pokolban jár. Bosch teremtményei lihegnek az arcába.
Beszélt egy testvérpárral, akiket a perverz Epstein előbb molesztált, illetve megpróbált behálózni, majd megfenyegette őket. Akkori barátnőjével, Ghislaine Maxwell-lel együtt ügyeskedett. Utóbbi volt a társtettes. A madame.
Erről a párról eszembe jut a Született gyilkosok egyik kulcsjelenete. A lány végez perverz, őt megrontó, kegyetlen apjával (a humorista Rodney Dangerfield ijesztően lubickolt a luciferi szerepben), majd az anyjára gyújtja a házat. A mamára, aki mindent végignézett, mindenhez asszisztált.
»Te ugye nem tehetsz semmiről?« – valami ilyesmit kérdez dacosan, mielőtt az ágyra dobja az égő gyufát. Szélsőséges, de felszabadító jelenet: súlyos tabudöntésével – anyagyilkosság – nyújt kegyetlen, ördögi igazságot. Ez már a sötétség mélye, a nyúl ürege, de mégis igazság: akár a börtönök világa a perverzek és a másokat megerőszakolók számára. Istenítélet helyett a rabok törvénykezése. Valami ősi, valami emberi.
Eszembe jut erről a Ha ölni kell története. Az apa is végez a lányát megerőszakoló és meggyilkoló emberi démonokkal. Nehéz film az is, el kellenne ítélnünk az önbíráskodást, de ki az, aki nem érti mégis meg?
A rendőrség szinte mindenhol tehetetlen, ha túl magasra nyúlnak a szálak. Epsteinék egyik áldozata, az említett testvérpár idősebb tagja is is hiába jelentkezett a nyomozóknál. Természetesen elutasították. Majd feljelentés tett az FBI-nál – semmi sem történt.
Utóbbi az elkeserítőbb. Az FBI az amerikai filmpropaganda szerint a tökéletes, államokon felüli szerv, bár mindenki gyűlöli és tart tőle – főleg a helyi rendőrség, amelyen mindig átlép –, a hamis narratíva szerint végül így vagy úgy, de igazságot szolgáltat. Akár a Nagy testvér. Akár a világcsendőr Amerika a nagyvilágban.
Persze mi nem hiszünk a Rambo III-ban. A Kékfényen nőttünk fel. Az igazságot keressük.
Mit tehetett az újságírónő, Vicky Ward? Megírta a portrét, hogy a Hollywoodból, illetve az amerikai csillagokból élő lap természetesen elküldje azt Epsteinnek, aki roppant mód felháborodott, és mindent letagadott. Szerinte a két lánynak egyszerűen megtetszett, hiszen a tükör szerint daliás, jóképű férfi, és így akartak később bosszút állni. Tipikus nárcisztikus, áldozathibáztató narratíva.
Ezek a szövegek világszerte visszaköszönnek. Eszünkbe juthat a katonai hírszerzés korábbi embere, az újságíró Aczél Endre, aki a megerőszakolt lány rövid szoknyájával magyarázta a csoportos nemi erőszakot. Hiszen a rövid szoknyájú lányok csak »maguknak köszönhetik ezt« – ugyanezt a konyhafilozófiát szerintem sokan hallottátok már –, aki csinosan öltözködik, az gyakorlatilag magának köszönheti a »bajt«. Vajon mit szólna egy-egy így okoskodó világpolgár, ha egyszer egy strandon két óriási melák hátulról rámászna? Csak azért, mert megtetszett nekik a bermudájában, a szottyadt férfimelleivel?
Aczél egészen addig „jó, átmentett elvtárs” volt, de mivel a világ akkoriban éppen váltott (Metoo), és ő túl »lassan vette a kanyart«, azonnal repült az egykori pártlaptól, a Népszabadságtól, pedig ott pár évvel korábban még egy egykori ÁVH-s tiszt is dolgozott. Szóval nem voltak éppen szívbajosak. Örültem a döntésnek, hátha a többi öreg mocskos-szájú, a kolléganőket fogdosó perverz is tanul belőle. Meg azok a fiatalok, akik tőlük tanultak.
Szóval Epstein tagadott, de azért felhívta az újságírónőt, akit megfenyegetett. Most jön egy újabb gyomorforgató rész: mivel Vicky Ward éppen az ikreit várta, adódott a kedves érdeklődés – Epstein megkérdezte, ugyan már, hol fog szülni? Miért? Mert ő ismer minden orvost. Úgyis kideríti – mondta Ward szerint.
Az újságírónő ekkor kiszállt. Érthető. A lapja is magára hagyta. A ragadozó győzött.
A szörnyeteg valójában ugyanaz. Eszembe jut erről Pákh Tibor, a legendás ellenálló. Amikor Tibor bácsit ’56 után letartóztatták, a felesége éppen a gyermeküket várta. Amíg a férj a börtönben volt, addig a nejétől elvették, elvehették a gyereküket. Nem úgy, hogy intézetbe tették, mint a kommunista-szülők Kepes Andrást vagy Szilágyi Jánost, nem. Úgy, hogy meg sem születhetett. Az asszony elmondása szerint nagyon durván, nagyon erőszakosan bántak vele, Pákh Tibor ezt nekünk könnyes szemmel mesélte el, a halálukig úgy érezték, ez tudatos gonoszság volt. Így volt? Ki ne tudná elképzelni Kádár kutyáiról… Sohasem lehetett többé gyerekük. Igaz, mire Pákh Tibor kiszabadult, már elsuhantak az évek. Ezt is vállalta a hazájáért, az igazságért.
Az persze diktatúra, míg emez, emezek demokráciák. Amerikában a Vanity Fair szerkesztősége végül megijedt Epsteintól, vagy inkább a mögüle már felsejlő politikai-gazdasági hálózattól, és végül elegánsan kiemelte ezt az egész fertelmes részt a portré-cikkből. Így készült és készül az újmúlt azóta is. Ezeket a történeteket egészítem én ki utólag a könyveimben.
A napfényes cikk végül a sötét rész nélkül jelent meg, a ragadozó legnagyobb örömére, aki ezután tovább vadászhatott. Tovább építhette mocskos hálózatát.
Mert nem tud leállni. Mert nem lehet leállni.
Ma már azt is tudjuk, hogy semmi sem igaz Epstein eredet-történetéből. A valóságban egy pilótajáték kulcsembereként, másokat átverve és tönkretéve lett milliomos. Bár okos, tehetséges fiúként indult, nem a becsületes utat választotta (vagy legalább a papíron becsületest, a bankárok világát), inkább csalással, sikkasztással, különböző stiklikkel emelkedett felfelé, mint a kilencvenes évek vadkeleti kiskirályai (Fenyő János és társai).
Aztán nagyot álmodott. Élettársával – az említett Ghislaine Maxwell-lel – felépítettek egy jól működő hálózatot, felkínálták a beszervezett lányokat, az áldozatokat másoknak is. Voltak munkatársak, akik később feljebb emelkedtek, és már kerítőkként dolgozhattak, nekik már nem kellett Epsteinékkel lefeküdniük, sem azokkal a befolyásos barátokkal, üzletemberekkel és üzletasszonyokkal, akik becsatlakoztak a hálózatba.
Az áldozatok – ahogyan ez lenni szokott – szinte mind traumatizált, gyökértelen, szegény, térkép széli családokból származó lányok voltak. Kallódó emberek, akiket a sorsukra hagytak. Sokukat már korábban bántalmazták, megerőszakolták. A szörnyetegek szemszögéből: »bejáratták«.
A lelkük? Ugyan már, kit érdekelt a lelkük.
Száz-kétszáz dollárt kaptak egy-egy estéért, amit Epstein – illetve képzett, jól megfizetett ügyvéd-görényei – fel is használtak a védekezésében: hiszen »végülis« fizetett a tizennégy-, tizenöt-, tizenhat esztendős lányoknak. Akkor minden rendben van. A gáláns lovag.
A történet még ma sem ért véget. Most olvasom, hogy a derék Epsteint a »mi« híres CEU-nk is érdekelte. Soros Gyuri bácsi nemzetállam-ellenes, ideológiai erjesztésre használt egyeteme. Meglepődhetnék, de ugyan min?
Vannak más szálak is. Amerikát most a saját elnökei foglalkoztatják. Bill Clinton – akit ugye saját fiatal beosztottja orális szexben »részesített« – a hírek összesen huszonhatszor utazhatott Epstein repülőjével, de jó ha tudjuk, hogy ez teljesen rendben van. „Clinton maga is tagadta, hogy tudott volna bármilyen Epsteinhez köthető bűncselekményről.”
Hogyan is tudott volna? S persze a gépen Donald Trump is megfordult. Őt se kell bemutatni, mondjuk úgy, hogy ő sem a klasszikus protestáns etika megtestesítője. Repülőn utazni persze nem ugyanaz, mint lefeküdni ezekkel a fiatal, szerencsétlen lányokkal.
Térjünk rá Ghislaine Maxwellre, Robert Maxwell lányára. Látni fogjuk, hogy a szemetet valahogy mindig összesodorja a szél.
Az izraeli-brit médiacézár – Robert Maxwell – hatalmas sajtóbirodalmat épített fel a hetvenes, nyolcvanas évekre, de a kártyavár 1991-es halála után szinte rögtön összeomlott. Ahogyan az Interag vezetője, Gerő László, ő is csalt, lopott, hazudott. Holttestét az óceánban találták meg, a jachtja közelében, amely éppen a Kanári-szigeteknél horgonyzott.
Az persze diktatúra, míg emez, emezek demokráciák. Amerikában a Vanity Fair szerkesztősége végül megijedt Epsteintól, vagy inkább a mögüle már felsejlő politikai-gazdasági hálózattól, és végül elegánsan kiemelte ezt az egész fertelmes részt a portré-cikkből. Így készült és készül az újmúlt azóta is. Ezeket a történeteket egészítem én ki utólag a könyveimben.
A napfényes cikk végül a sötét rész nélkül jelent meg, a ragadozó legnagyobb örömére, aki ezután tovább vadászhatott. Tovább építhette mocskos hálózatát.
Mert nem tud leállni. Mert nem lehet leállni.
Ma már azt is tudjuk, hogy semmi sem igaz Epstein eredet-történetéből. A valóságban egy pilótajáték kulcsembereként, másokat átverve és tönkretéve lett milliomos. Bár okos, tehetséges fiúként indult, nem a becsületes utat választotta (vagy legalább a papíron becsületest, a bankárok világát), inkább csalással, sikkasztással, különböző stiklikkel emelkedett felfelé, mint a kilencvenes évek vadkeleti kiskirályai (Fenyő János és társai).
Aztán nagyot álmodott. Élettársával – az említett Ghislaine Maxwell-lel – felépítettek egy jól működő hálózatot, felkínálták a beszervezett lányokat, az áldozatokat másoknak is. Voltak munkatársak, akik később feljebb emelkedtek, és már kerítőkként dolgozhattak, nekik már nem kellett Epsteinékkel lefeküdniük, sem azokkal a befolyásos barátokkal, üzletemberekkel és üzletasszonyokkal, akik becsatlakoztak a hálózatba.
Az áldozatok – ahogyan ez lenni szokott – szinte mind traumatizált, gyökértelen, szegény, térkép széli családokból származó lányok voltak. Kallódó emberek, akiket a sorsukra hagytak. Sokukat már korábban bántalmazták, megerőszakolták. A szörnyetegek szemszögéből: »bejáratták«.
A lelkük? Ugyan már, kit érdekelt a lelkük.
Száz-kétszáz dollárt kaptak egy-egy estéért, amit Epstein – illetve képzett, jól megfizetett ügyvéd-görényei – fel is használtak a védekezésében: hiszen »végülis« fizetett a tizennégy-, tizenöt-, tizenhat esztendős lányoknak. Akkor minden rendben van. A gáláns lovag.
A történet még ma sem ért véget. Most olvasom, hogy a derék Epsteint a »mi« híres CEU-nk is érdekelte. Soros Gyuri bácsi nemzetállam-ellenes, ideológiai erjesztésre használt egyeteme. Meglepődhetnék, de ugyan min?
Vannak más szálak is. Amerikát most a saját elnökei foglalkoztatják. Bill Clinton – akit ugye saját fiatal beosztottja orális szexben »részesített« – a hírek összesen huszonhatszor utazhatott Epstein repülőjével, de jó ha tudjuk, hogy ez teljesen rendben van. „Clinton maga is tagadta, hogy tudott volna bármilyen Epsteinhez köthető bűncselekményről.”
Hogyan is tudott volna? S persze a gépen Donald Trump is megfordult. Őt se kell bemutatni, mondjuk úgy, hogy ő sem a klasszikus protestáns etika megtestesítője. Repülőn utazni persze nem ugyanaz, mint lefeküdni ezekkel a fiatal, szerencsétlen lányokkal.
Térjünk rá Ghislaine Maxwellre, Robert Maxwell lányára. Látni fogjuk, hogy a szemetet valahogy mindig összesodorja a szél.
Az izraeli-brit médiacézár – Robert Maxwell – hatalmas sajtóbirodalmat épített fel a hetvenes, nyolcvanas évekre, de a kártyavár 1991-es halála után szinte rögtön összeomlott. Ahogyan az Interag vezetője, Gerő László, ő is csalt, lopott, hazudott. Holttestét az óceánban találták meg, a jachtja közelében, amely éppen a Kanári-szigeteknél horgonyzott.
A Kárpátalján született – így szegről-végről földim – „Bob kapitány” Magyarországon is ismert üzletember volt, a rendszerváltoztatás idejében megvásárolta például a Magyar Hírlapot. Az ő idejében lett főszerkesztő a lap korábbi párttitkára, Németh Péter.
De más területen is befektetett Magyarországon. Beszállt például a Műszertechnikába és a Kontraxba. Sőt, az ötvenhat után indított Esti Hírlapba is. Erről éppen a Magyar Hírlap írt 1991-ben:
„A Magyar Hírlap után újabb színes lappal jelentkezik Magyarországon Robert Maxwell brit sajtómágnás. A tegnapi nappal színre lépett a színes 36 éves múlttal rendelkező Esti Hírlap. Ian Maxwell – Robert Maxwell fia –, az Esti Hírlap Rt. elnöke többek közt arról beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy a demokrácia elképzelhetetlen szabad sajtó nélkül.
A százezer példányban megjelenő délutáni újság – ahogy Maros Dénes a lap főszerkesztője elmondta – jó tradícióit megőrizve alakult át európai színvonalú újsággá.
Robert Maxwell egyébként a Magyar Hírlapon és az Esti Hírlapon, valamint színes nyomdáján kívül több jelentős beruházást is végzett a közelmúltban Magyarországon, amelyek összértéke kétmilliárd forint, így tízmillió dollárt ruházott be a Kontraxba, s ugyancsak ennyit invesztált a Műszertechnika Vállalatba is. És 65 százalékban lesz tulajdonosa a magyar Yellow Pagesnek is”.
Írjak erről egyszer külön is? Végülis, miért is ne. Ha már a Magyar Hírlapnak dolgoztam évekig. Igen-igen izgalmas történet ez is.
Szóval Maxwell is komoly befektető volt. És médiacézár. Csakhogy „túlgondolta” magát. Mint Fenyő János. Persze teljesen más szinten. Túlbecsülte a hatalmát, a befolyását.
Gordon Thomas »Moszad« című könyve az izraeli titkosszolgálatot sejti a milliárdos halála mögött, ez a legvalószínűbb verzió, a rendőrség akkor is „tette a dolgát”: gyorsan kizárta a gyilkosság lehetőségét, aztán továbbsétált.
Az biztos, hogy ekkor már Maxwell sokak – köztük több titkosszolgálat – útjában állt. S leginkább: a hálózat útjában. Ahogyan Fenyő esetében történhetett: a hatalom végül levette róla a kezét.
Maxwell mindent tudott azokról a sötét, keleti-nyugati üzletekről, amelyeket a hetvenes, nyolcvanas években kötöttek. Csak címszavakban: CIA, KGB, olaj, fegyverkereskedelem, kirobbantott háborúk, Irán, bojkott, s persze tengernyi pénz. Ebben a bonyolult üzleti-politikai játszmában afféle lenézett segédtisztként vagy komp-országként a Magyar Népköztársaság is benne volt. Nem véletlenül szeretett annyira idejönni Maxwell. Már '90 előtt is. Thomas szerint itt mosta tisztára a pénzt. De erről majd máskor.
Az Epsteinhez hasonlóan zsidó származású Maxwellt végül Izraelben temették el, s hamar kidőltek birodalma oszlopai. Két fia örökölte meg az üzletet, a már említett Ian és Kevin. Őket már 1992-ben letartóztatták, miután az oknyomozó-riporterek – újfent a rendőrség, az ügyészség vagy a Scotland Yard munkáját is elvégezve – szinte mindent kiderítettek, és megírtak (meg is írhattak) a már lebukott, így pusztulásra ítélt hálózatról. A hálózaton belüli hálózatról.
A legsúlyosabb vád szerint Maxwellék mintegy 700 millió fontot elemeltek a vállalataik nyugdíjalapjaiból. Einstand. Nekünk aztán ismerős. Arrafelé viszont szokatlan eljárás. Persze biztosak lehetünk abban, hogy a sötét ügyek jelentős részét senki sem írta meg, mindent nem lehet utólag kideríteni. Már az is dermesztő, ami Gordon Thomas máig elhallgatott könyvéből kiderül. Amit valamiért nem fedeztek fel a magyarországi újságírók, pedig tele van itteni szálakkal. De mondom, akkor erről majd máskor.
A lényeg nem ez. Ahogyan Epsteinék, úgy a Maxwell-család is azt gondolta, hogy mindent megtehet. A bibliai törvények és az erkölcs felett állnak. Istentől már régen eltávolodtak. Azt gondolták – és joggal gondolták, hiszen valóban így volt –, hogy ők az állam feletti állam. Ahogyan nálunk ez az impexes társaság, vagy azok a közgazdászok, akik a nyolcvanas évektől kezdve újra és újra lerabolták Magyarországot. Sebők Miklós remek könyvében (Paradigmák fogságában) organikus közgazdász-elitnek nevezi ezt a csapatot – róluk majd bővebben egy Fekete Lexikonkban. S persze ugyanezt látjuk most is, a NER-nek is létezik egy olyan elitje, amelynek semmi köze nincs a konzervatív értékrendhez. Hatalom, pénz, helyezkedés, irigység – s végül áradás.
Maxwellnél is világosan látni azt a folyamatot, ahogyan a személyisége eltorzult, úgy gondolta, hatalmasabb már mindenkinél. Ráadásul fenyegetőzött, azzal zsarolta a partnereit, hogy kiszáll. Borít. Ugyanezt tette Bulgáriában a néhai miniszterelnök, Lukanov. Hogy beszél a vörös hálózatról (amelyben Maxwell is benne volt). Kiszállt ő is. Golyóval a fejében. Fényes nappal lőtték agyon. Aztán azt is kinyírták, aki őt megölette. A maffiózó-üzletember Pavlovot. De ezt megírtam már A tévé megszállásában.
Szóval: Maxwell is kiszállt. Méregdrága hajója mellett a tengerbe zuhanva. Szegény, szívrohamot kapott. Míg Epstein – a mese szerint – öngyilkos lett. Persze, akár igaz is lehet – ki tudja, mivel zsarolták, mit veszíthetett volna még. A lelke már régen odalett.
Magyarországon is ismerünk több hasonló üzletembert, bankárt, véleményvezért. Jobb és baloldalról is. Nem feltétlenül perverzek, de félistennek gondolják magukat, a Magyar Nemzeti Bankot (vagy korábban a Postabankot) pedig a saját játékuknak.
Mondom: állam feletti államnak. Ahogyan Borvendég Zsuzsanna mondta a külkeres maffiánkról.
Jól tudjuk, hogy ezek az emberek összezárnak. A beteg, rothadtlelkű tévécsillagot, Jimmy Savile-t úgy védte a BBC vagy a Scotland Yard, ahogyan Epsteint az FBI és a sajtó, ahogyan a mi perverzeinket a rendőrség és a média, s persze a politika. Meg az ügyészség, a bíróság. Ugyan már, nincs bizonyíték, majd te fizeted a pert, majd te állod a lámpa fényét a rendőrségen?
Itt van körülöttünk egy láthatatlan fal.
De más területen is befektetett Magyarországon. Beszállt például a Műszertechnikába és a Kontraxba. Sőt, az ötvenhat után indított Esti Hírlapba is. Erről éppen a Magyar Hírlap írt 1991-ben:
„A Magyar Hírlap után újabb színes lappal jelentkezik Magyarországon Robert Maxwell brit sajtómágnás. A tegnapi nappal színre lépett a színes 36 éves múlttal rendelkező Esti Hírlap. Ian Maxwell – Robert Maxwell fia –, az Esti Hírlap Rt. elnöke többek közt arról beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy a demokrácia elképzelhetetlen szabad sajtó nélkül.
A százezer példányban megjelenő délutáni újság – ahogy Maros Dénes a lap főszerkesztője elmondta – jó tradícióit megőrizve alakult át európai színvonalú újsággá.
Robert Maxwell egyébként a Magyar Hírlapon és az Esti Hírlapon, valamint színes nyomdáján kívül több jelentős beruházást is végzett a közelmúltban Magyarországon, amelyek összértéke kétmilliárd forint, így tízmillió dollárt ruházott be a Kontraxba, s ugyancsak ennyit invesztált a Műszertechnika Vállalatba is. És 65 százalékban lesz tulajdonosa a magyar Yellow Pagesnek is”.
Írjak erről egyszer külön is? Végülis, miért is ne. Ha már a Magyar Hírlapnak dolgoztam évekig. Igen-igen izgalmas történet ez is.
Szóval Maxwell is komoly befektető volt. És médiacézár. Csakhogy „túlgondolta” magát. Mint Fenyő János. Persze teljesen más szinten. Túlbecsülte a hatalmát, a befolyását.
Gordon Thomas »Moszad« című könyve az izraeli titkosszolgálatot sejti a milliárdos halála mögött, ez a legvalószínűbb verzió, a rendőrség akkor is „tette a dolgát”: gyorsan kizárta a gyilkosság lehetőségét, aztán továbbsétált.
Az biztos, hogy ekkor már Maxwell sokak – köztük több titkosszolgálat – útjában állt. S leginkább: a hálózat útjában. Ahogyan Fenyő esetében történhetett: a hatalom végül levette róla a kezét.
Maxwell mindent tudott azokról a sötét, keleti-nyugati üzletekről, amelyeket a hetvenes, nyolcvanas években kötöttek. Csak címszavakban: CIA, KGB, olaj, fegyverkereskedelem, kirobbantott háborúk, Irán, bojkott, s persze tengernyi pénz. Ebben a bonyolult üzleti-politikai játszmában afféle lenézett segédtisztként vagy komp-országként a Magyar Népköztársaság is benne volt. Nem véletlenül szeretett annyira idejönni Maxwell. Már '90 előtt is. Thomas szerint itt mosta tisztára a pénzt. De erről majd máskor.
Az Epsteinhez hasonlóan zsidó származású Maxwellt végül Izraelben temették el, s hamar kidőltek birodalma oszlopai. Két fia örökölte meg az üzletet, a már említett Ian és Kevin. Őket már 1992-ben letartóztatták, miután az oknyomozó-riporterek – újfent a rendőrség, az ügyészség vagy a Scotland Yard munkáját is elvégezve – szinte mindent kiderítettek, és megírtak (meg is írhattak) a már lebukott, így pusztulásra ítélt hálózatról. A hálózaton belüli hálózatról.
A legsúlyosabb vád szerint Maxwellék mintegy 700 millió fontot elemeltek a vállalataik nyugdíjalapjaiból. Einstand. Nekünk aztán ismerős. Arrafelé viszont szokatlan eljárás. Persze biztosak lehetünk abban, hogy a sötét ügyek jelentős részét senki sem írta meg, mindent nem lehet utólag kideríteni. Már az is dermesztő, ami Gordon Thomas máig elhallgatott könyvéből kiderül. Amit valamiért nem fedeztek fel a magyarországi újságírók, pedig tele van itteni szálakkal. De mondom, akkor erről majd máskor.
A lényeg nem ez. Ahogyan Epsteinék, úgy a Maxwell-család is azt gondolta, hogy mindent megtehet. A bibliai törvények és az erkölcs felett állnak. Istentől már régen eltávolodtak. Azt gondolták – és joggal gondolták, hiszen valóban így volt –, hogy ők az állam feletti állam. Ahogyan nálunk ez az impexes társaság, vagy azok a közgazdászok, akik a nyolcvanas évektől kezdve újra és újra lerabolták Magyarországot. Sebők Miklós remek könyvében (Paradigmák fogságában) organikus közgazdász-elitnek nevezi ezt a csapatot – róluk majd bővebben egy Fekete Lexikonkban. S persze ugyanezt látjuk most is, a NER-nek is létezik egy olyan elitje, amelynek semmi köze nincs a konzervatív értékrendhez. Hatalom, pénz, helyezkedés, irigység – s végül áradás.
Maxwellnél is világosan látni azt a folyamatot, ahogyan a személyisége eltorzult, úgy gondolta, hatalmasabb már mindenkinél. Ráadásul fenyegetőzött, azzal zsarolta a partnereit, hogy kiszáll. Borít. Ugyanezt tette Bulgáriában a néhai miniszterelnök, Lukanov. Hogy beszél a vörös hálózatról (amelyben Maxwell is benne volt). Kiszállt ő is. Golyóval a fejében. Fényes nappal lőtték agyon. Aztán azt is kinyírták, aki őt megölette. A maffiózó-üzletember Pavlovot. De ezt megírtam már A tévé megszállásában.
Szóval: Maxwell is kiszállt. Méregdrága hajója mellett a tengerbe zuhanva. Szegény, szívrohamot kapott. Míg Epstein – a mese szerint – öngyilkos lett. Persze, akár igaz is lehet – ki tudja, mivel zsarolták, mit veszíthetett volna még. A lelke már régen odalett.
Magyarországon is ismerünk több hasonló üzletembert, bankárt, véleményvezért. Jobb és baloldalról is. Nem feltétlenül perverzek, de félistennek gondolják magukat, a Magyar Nemzeti Bankot (vagy korábban a Postabankot) pedig a saját játékuknak.
Mondom: állam feletti államnak. Ahogyan Borvendég Zsuzsanna mondta a külkeres maffiánkról.
Jól tudjuk, hogy ezek az emberek összezárnak. A beteg, rothadtlelkű tévécsillagot, Jimmy Savile-t úgy védte a BBC vagy a Scotland Yard, ahogyan Epsteint az FBI és a sajtó, ahogyan a mi perverzeinket a rendőrség és a média, s persze a politika. Meg az ügyészség, a bíróság. Ugyan már, nincs bizonyíték, majd te fizeted a pert, majd te állod a lámpa fényét a rendőrségen?
Itt van körülöttünk egy láthatatlan fal.
A minta mindenhol ugyanaz: hiába tettek feljelentést az áldozatok, hiába jelentkeztek (dacolva a saját félelmükkel, szégyenérzetükkel, tartva az amúgy szinte mindig bekövetkező elutasítástól, mocskolódástól és lejáratástól, az újabb fizikai vagy lelki bántalmazástól), a rendőrség egyik esetben sem foglalkozott komolyan az üggyel. Ha valaki mégis megtette, annak nincs nyoma.
A média jelentős része sem jeleskedett, utólag mindenki azt mondta, hogy megdöbbentette a dolog, de ismerjük, ismerem annyira az újságírás és tévézés világát, hogy tudjam, ez nem igaz. Hazudnak. Hazudunk. Sokan pontosan tudtak mindenről. Főleg a kocsmák, a bárok mindent tudó vitézei. Többet tudtak annál, mint ami később megjelent. És tudják egymásról, hogy tudták. Közös érdek az omerta.
És persze ott vannak a jogászok. A keselyűk. A ragadozókhoz csatlakozó hiénák. Savile és Epstein is mindenkit beperelt, aki meggyanúsította. Én is ezzel küzdök, részben ezért sem dolgozhatok egyedül, magányosan. Magamat védjem meg talán? Jogász-hálózatok ellen?
Nekik is felkészült, lelketlen, mindenre kapható ügyvédjeik voltak. Őket ki vette elő? Ki kérte számon ezeket a szörnyetegeket, akik a szörnyetegeket védték és az áldozatokat támadták? Ártatlan lányok testén lakmározó képzett keselyűk.
Epstein és társaik a nekik dolgozó rendőrök, magánnyomozók, verőemberek segítségével mindenkit meg tudtak félemlíteni. Akár azokat a rendőröket is, akik megpróbáltak nyomozni. Mert voltak, vannak ilyenek, persze, hogy vannak. A sok ismeretlen Serpico.
Reménytelen lenne az egész? Sokszor magányos alakok harcolnak hatalmas seregek ellenében. A végén szívroham végez velük, ha már nem bírják tovább.
Ezekben a történetekben kevés hős fellelhető. A hősök azok az áldozatok, akik ki mertek állni önmagukért. Akik »feladták« magukat, kitárták önmagukat, megbecstelenítésük történetét, hogy másokkal már ne történjen meg.
Beszélnünk kell azokról, akik miatt egyáltalán megismerjük ezeket az ügyeket. A bátor újságírókról és filmesekről. Hadd említsem azt a magyar kollégát, aki ezt a politikán túl, azon felülemelkedve teszi: Füssy Angélát. Megtalálta azt a történetet, amelyet meg kell írnia. Felvállalja az ezzel járó terhet, mocskot és munkát. Nem véletlenül támogatják olyan olvasók, akik semmi másban nem értenek egyet.
Csak ebben, a legfontosabban: a ragadozók köztünk járnak. A világ az övék. De nem kell félnünk tőlük. Meg kell védenünk a gyermekeinket.
Sohasem szabad félnünk. Ezt ne felejtsétek el. Miattuk, a gyerekek miatt nem félhetünk.
Mező Gábor
A média jelentős része sem jeleskedett, utólag mindenki azt mondta, hogy megdöbbentette a dolog, de ismerjük, ismerem annyira az újságírás és tévézés világát, hogy tudjam, ez nem igaz. Hazudnak. Hazudunk. Sokan pontosan tudtak mindenről. Főleg a kocsmák, a bárok mindent tudó vitézei. Többet tudtak annál, mint ami később megjelent. És tudják egymásról, hogy tudták. Közös érdek az omerta.
És persze ott vannak a jogászok. A keselyűk. A ragadozókhoz csatlakozó hiénák. Savile és Epstein is mindenkit beperelt, aki meggyanúsította. Én is ezzel küzdök, részben ezért sem dolgozhatok egyedül, magányosan. Magamat védjem meg talán? Jogász-hálózatok ellen?
Nekik is felkészült, lelketlen, mindenre kapható ügyvédjeik voltak. Őket ki vette elő? Ki kérte számon ezeket a szörnyetegeket, akik a szörnyetegeket védték és az áldozatokat támadták? Ártatlan lányok testén lakmározó képzett keselyűk.
Epstein és társaik a nekik dolgozó rendőrök, magánnyomozók, verőemberek segítségével mindenkit meg tudtak félemlíteni. Akár azokat a rendőröket is, akik megpróbáltak nyomozni. Mert voltak, vannak ilyenek, persze, hogy vannak. A sok ismeretlen Serpico.
Reménytelen lenne az egész? Sokszor magányos alakok harcolnak hatalmas seregek ellenében. A végén szívroham végez velük, ha már nem bírják tovább.
Ezekben a történetekben kevés hős fellelhető. A hősök azok az áldozatok, akik ki mertek állni önmagukért. Akik »feladták« magukat, kitárták önmagukat, megbecstelenítésük történetét, hogy másokkal már ne történjen meg.
Beszélnünk kell azokról, akik miatt egyáltalán megismerjük ezeket az ügyeket. A bátor újságírókról és filmesekről. Hadd említsem azt a magyar kollégát, aki ezt a politikán túl, azon felülemelkedve teszi: Füssy Angélát. Megtalálta azt a történetet, amelyet meg kell írnia. Felvállalja az ezzel járó terhet, mocskot és munkát. Nem véletlenül támogatják olyan olvasók, akik semmi másban nem értenek egyet.
Csak ebben, a legfontosabban: a ragadozók köztünk járnak. A világ az övék. De nem kell félnünk tőlük. Meg kell védenünk a gyermekeinket.
Sohasem szabad félnünk. Ezt ne felejtsétek el. Miattuk, a gyerekek miatt nem félhetünk.
Mező Gábor
Weinstein kapcsán csináltam anno ki "újságírói oknyomozást", aztán ki is derült: bár tudta mindenki, mit művel, a zsidó beosztottainak/újonc ismerőseinek mondták, hogy nyugi, csak gójokkal szórakozik...
Tudom, a Moszd meg a Cica között erős átfedés van, de én utóbbit sem menteném fel teljesen. Igen, biztos befektetési tanácsokat adott a Cica főnöknek.
Tényleg, ha valaki elég Mező Gábort, Borvendég Zsuzsát meg ügynök-életrajzot olvasott, akkor tudja, h Epstein nem egy sarki perverz. Elég néhány magyar ügyet megnézni, h lássuk a párhuzamokat. Mátay Florence, MGP...
De mindjart jon Sir Higgins es elmagyarazza,hogy Epstein dedapja es Putyin dedapja egy taborban volt az elobbi fogoly az utobbi or es innen mar a vak is latja,hogy az oroszok voltak...
Redacted: szerkesztett, kihúzott, kitörölt.
Arra utal, hogy az Epstein iratokból kihúzták az elkövetők nevét.
Arra utal, hogy az Epstein iratokból kihúzták az elkövetők nevét.
Ne máár most! Tökre be van állva a derekam...
Fake, egy hasonló emailből legózták össze
Egyébként a hivatalos oldalon szerencsére könnyen rá lehet keresni szövegekre, és megnézni őket.
<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/po...w7oqEScDpUc7MzDLdknl&show_text=true&width=500" width="500" height="683" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>
Ebben s témában azt gondolom ennyi még belefér.Amugy biztos volt róla polémia mi lett vele.Öngyilkosság elég valószinütlen ettöl az életet nagykanállal habzsoló zsidó bácsitól..A gyikosság valószínübb de kb mindenki erre is gondol."Ha" viszont ügynök volt nem szép díjazás, pláne a jövő "ügynökpalántái "előtt hogy lezáratták vele igy.
https://www.portfolio.hu/global/202...hoz-azonnal-lepett-az-egyesult-allamok-816218
"Missouri állam hatóságai jogi eljárást indítottak egy, a Whiteman légibázis közvetlen szomszédságában működő lakókocsipark bezárására, miután felmerült, hogy az ingatlan tulajdonosai kínai hírszerzési körökhöz köthetők - jelentette a militarnyi.com."
"Missouri állam hatóságai jogi eljárást indítottak egy, a Whiteman légibázis közvetlen szomszédságában működő lakókocsipark bezárására, miután felmerült, hogy az ingatlan tulajdonosai kínai hírszerzési körökhöz köthetők - jelentette a militarnyi.com."
Trump megkapta, amit akart: kirúgták Kínát a Panama-csatornából – makronom.eu
A balboai és a cristóbali kikötő elvesztése lett Peking latin-amerikai terjeszkedési stratégiájának egyik legnagyobb kudarca. Nem mellesleg 23 milliárd dollárba került a fájdalmas lecke: Amerika az Egyesült Államoké.
makronom.eu
igazi FaRoK
444.hu
Trump magáról akarja elnevezni a világ egyik legnagyobb pályaudvarát és a washingtoni repteret
A nárcisztikus elnök kezd durván rácsavarodni, hogy mindenen az ő neve legyen. Az NBC szerint már direkt zsarolásig ment, hogy megkapja, amit akar.
444.hu
No, de mi köze volt Epsteinnek a CEU-hoz?
„A Telex azt is kiszúrta, hogy az Epstein-aktákban a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapestről való elköltöztetése is felbukkan. A nyilvánosságra hozott levelezések szerint Terje Rød-Larsen norvég diplomata Epsteinnek írt üzenetében arról számolt be, hogy politikai kapcsolatai révén lehetőség nyílhat a CEU Budapestről Bécsbe költözésének elősegítésére. Az üzenetben arra is utalt, hogy belső információi vannak.
„Ahogy láttad, jó barátomat, Sebastian Kurzot (31 éves!) osztrák kancellárrá választották, és hamarosan megalakítja a kormányát. A múlt héten sms-eztem vele, és úgy gondolom, hogy most kitűnő pozícióban vagyunk ahhoz, hogy segítsük a CEU Budapestről Bécsbe költözését. A helyzettel kapcsolatban van néhány nagyszerű hírem a legfelsőbb körökből Magyarországon. Jövő hétvégén Londonban ebédelek Michael Ignatieff-fel, az egyetem rektorával”
– idézi a portál a norvég diplomata levelét. De hogy milyen érdeke fűződött az oktatási intézményhez, vagy milyen szerepe volt a költöztetésben a milliárdosnak, nem derül ki a dokumentumokból.”