Van nekem egy elméletem. Elmélet, szóval aszerint kell kezelni.
Az történt, hogy ugye a hetvenes évektől nagyon elaprózódott a VSz és a szovjet Front Légierő gépparkja. Nemhogy minden feladatkörre volt külön gép, de volt olyan feladatkör, amire rögvest kettő is akadt.
Abból kiidulva, hogy a hetvenes évek második felétől elterjedőben levő Szu-17M, Szu-20/22, MiG-23M és annak exportja, a MiG-23MF, a MiG-23ML és MLD, majd ezután a Szu-25 és MiG-29 ahhoz, hogy egy-egy felszállásból érdemben repülni is tudjon, jóformán neki se indulhatott póttartályok nélkül.
Hogy ezekben a tartályokba mennyi kerót tankoltak per gép, hogy a feladatok 95 százalékában a multirole fegyverzet kimerült UB blokkokban meg hagyományos bombákban... nos nem lett volna jó, ha mindenki a Szu-27-eseket rendszeresítette volna? Mindenki. És minden feladatra.
Kb 1500, külön erre a célra gyártott Szu-27Sz és UB gép lefedte volna az összes VSz és Front Légierő minden ilyen irányú igényét.
Képzeljünk el egy világot, ahol végül nem készül el a MiG-23ML, hane az egész vonal az M után elhal, a Szu-22-es sose valósul meg, miközben a MiG iroda teljes erejével a MiG-31-esre fókuszál és talán csinálnak egy MiG-23-as variánst a Szu-27-esek AL-31F hajtóművére alapozva a szegény afrikai, meg arab elvtársaknak.
De itt Európában minden ARZ a Szu-27-esre rendezkedik be, mindenki ezt üzemelteti, az 1989-es Gerecse helyett már a 80-as évek elejétől átállt volna mindenki a két százados ezredekre, esetleg így a nagyobb darabszám miatt hamarabb eljött volna precíziós képesség (hiszen minden, ami a Szu-22M3/M4-be, meg Szu-25-be került, az itt jelenik meg), míg a Szu-24-es egy marginális típus lett volna csak.
Cserében egy fél kerótöltéssel (kb 5-5.5tonna, ennyi ment egy Szu-22-esbe, ha két póttartály rajta volt), utánégető nélküli starttal is legalább másfél órás repidőket lehetett volna összeszedni, ami a felszállásokra jutó kiképzés minőségét emelte volna.
Mert ugye a mi világunkban úgy ismerjük a Szu-27-est, hogy jajj, hát az egy túl nagy gép! Tényleg így volna? Az a baj, hogy két hajtóműve van, vagy az a baj, hogy 14.7 méter a fesztávja? A MiG-23-asnak meg 14, ha szét van nyitva. Sok létra kell hozzá? Valóban, mindig szerelni kell azt a gépet? Talán több, kisebb gépeket nem kell többet szerelni?
Érdekes lett volna, ha a fentiek fényében az összes negyedik generációs harcászati repülőgépre fordított szovjet fejlesztési forrást idejében erre az egy méretkategóriára és erre az egy típusra koncentrálják, mégpedig a fentiek szellemében. Ez akkor egy kolosszális paradigmaváltás lett volna, ráadásul a Nyugatot is meglepte volna, hiszen ott se gondolkodott senki se hasonlóban. Hogy egyetlen nagy méretű, nagy hatótávú, pótartályokat hírből sem ismerő, sok felfüggesztési ponttal rendelkező, de amúgy nagy manőverezőképességű géppel fedjék le az összes harcászati repülőgép kategóriát.
Hogy drágább lett volna? A géphez felhasznált alapanyag mennyiség bekerülési és megmunkálási költsége a kb másfélszeres méretre vetítve nem lett volna drágább.
Ha szinte csak ezt az egyetlen repülőgépet gyártja szinte az összes harci repülőgépgyár, az összes avionikai előállító és beszállító erre az egy típusra dolgozik, akkor nyílván nem lett volna drága. Meg eleve nem lett volna drágább, mint olyan, mert nem lett volna mihez hasonlítani.
Amikről írni szeretnék, azokat egyrészt te sokkal jobban tudod tőle, másrészt máris megválaszolták előttem - tőlem szintén sokkal profibban.
De remélem nem baj, hogy én is szaporítom a szót.
Millió összetevője van annak, hogy bármilyen történelmi folyamat miért alakult úgy, ahogy. Hogy ezek az összetevők milyen arányban kerültek a mérleg serpenyőjébe, azokat ha meg akarnánk tudni, akkor - a millió okok között - nemcsak a bizottsági jegyzőkönyveket kéne megnézni, hanem a folyosói beszélgetéseket is ismerni.
A millió összetevőből csak párat emelnék ki:
Például politika, kamarillapolitika, hiúság és vélt vagy valós presztízs.
A MiG-23-nak az 50 db-os elôszéria gépeinek jelentôs hányadának megsemmisülése miatt gyártásba sem lett volna szabad kerülni, nemhogy még a 80-as években is gyártani...
http://mm.iit.uni-miskolc.hu/Data/Winx/descs/mig23.html
De a bátyus; Anasztáz Mikoján csak 1978-ban halt meg...
Nagyobb szerencséje lett a világnak, amikor Jakovlev (és tettestársai) megismerve a Szu-15 (törzshátsórészének) terveit, elkövették, összetákolták a Jak-28-64-et.
Nehogy már a konkurens Szuhojjal folytassák a gyártást Irkutszkban!
Szerencsére a Lego filozófia ezúttal nem jött be...
http://www.airwar.ru/enc/fighter/yak28-64.html
Aztán egy másik,
általam vélt szempont.
Szerintem a szovjetek - többek között - azt következtetést is vonták le a második világháborúból, hogy sok lúd disznót győz, tehát nem fejlett, összetett fegyvert/platformot kell gyártani, ha csak lassan, keveset lehet, hanem legyen inkább egyszerűbb, de tömegesen gyártható, pótolható. (T-34 vs. Tigris).
Természetesen kell nagy, fejlett produktum is, megmutatva ezzel a szovjet technika fejlettségét, na meg bírva a nagy távolságokat is.
Az előbbi szempontokat szolgálták az egyszerűbb MiG, meg Szuhoj kályhacsövek, illetve egyhajtóművesek, amikből összességében pokoli mennyiségeket gyártottak, az utóbbit a Szu-15, Szu-24, Tu-128, MiG-25/31 képviselte.
Vélelmem van még egy másik is.
Európában a haldokló Nyugat sűrűn lakott, sűrűn beépített terület volt a hidegháborúban, egymáshoz - mint célpontokhoz - viszonylag közeli távolságokkal.
A Szovjetunió még az Urálon inneni területei is ehhez képest ritkábban lakott, kiépített terület hatalmas távolságokkal.
A NATO repülőgéptípusai rendre nagy hatótávolsággal rendelkeztek, a vele méretben összehasonlítható szovjet gépek kisebbekkel.
A nyugatiaknak a fronton túli területek támadáshoz szükség volt ezekre a képességekre, a szovjeteknek elegek voltak a kisebbek is.
Ha nagyobb hatótávolság kellett, akkor eleve a még nagyobb gépeket küldték volna, mint a Tu-16, Tu-22, Tu-22M.
Ja!
S még valami: A nyugatiak nem akartak a vasfüggöny mögé szökni, tehát nyugodtan a pilóták segge alá tehették a "világjárókat".
A Béketábor pilótái már inkább voltak hajlamosak eltévedni a napnyugta irányába.
Mondhatni a Tu-128-ason kívül nem volt olyan gép, ami navigációs tartalékkal tudott volna repülőteret keresni magának (a pilótaülés mögött ugye nem levő Jeppesen térképpel...)
Véletlen, hogy a Szovjetunió baráti szövetségesei csak olyan harci repülőgépeket kaptak, amikkel egy ilyen kalandban bőven benne volt a katapultálás lehetősége?
Na, most képzeld el ezt Szu-27-el!
A nyugatiak minden katonai reptérre rendszeresíthették volna a menedékjogi nyomtatványokat.
Szerintem.