Bardy Gyorgy pilota volt a haboruban, eddig nem tudtam.
K: De jött a háború. Besorozták Gyuri bácsit?
BGY: Ó, hogyne, a légierőhöz.
K: Hogy került a légierőhöz?
BGY: Saját kérésemre, mert imádtam a repülést. Amatőr pilóta voltam és amikor besoroztak, egyértelmű volt, hogy odakerülök. A háborúnak nagyon tevékeny résztvevője voltam, de erről részleteket azért nem szeretnék mesélni, mert ahányszor szóba kerül, vagy gondolok rá, nagyon felzaklat. Háromszor meghaltam abban az időben Ukrajnában.
K: Ha valakit lelőnek egy géppel, hogy mer beülni még egyszer?
BGY: Nem szívesen, de muszáj volt. Mindig volt bennem egy beteges félelem az utolsó pillanatig, de azt kénytelen legyőzni az ember, hogy életben maradjon. Szerencse, ha valakinek olyan a természete, hogy legyőzi a bajokat. Az enyém ilyen.
K: Egyszer azt tetszett mesélni, hogy álmodik a háborúról.
BGY: Igen.
K: Ezek rémálmok?
BGY: Igen. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mert ez idegi dolog, agyi dolog… Ezek olyan soha nem feledhető negatív élmények, amiket egy életen át hurcolok magamban. Nem lehet kiirtani teljesen, mert elképesztő kemény dolgok és emlékek. A mai napig is, bár egyre ritkábban, hál’ Istennek, felriadok álmomból, mert zuhanok.
K: Újra és újra átéli mindazt, ami történt?
BGY: Igen. Előfordult. Nem egyszer.
K: Azt tetszett mesélni, hogy mikor lezuhant a géppel, először azt nézte meg, hogy megvan-e mind a két lába, megvolt, és ez azt jelentette, hogy menni kell előre.
BGY: Nem hátrafelé kell nézni, hanem mindig csak előre. Ennek a szemléletnek hasznát vettem akkor is, amikor örökre eltiltottak a színészi pályától. ..."