Igazaból a 76mm es löveggel szerelt Sherman a 76-os löveggel szerelt T-34 es a 75-ös löveggel szerelt Pz.IV közt az ágyú meg az optika volt a fő különbség, mert mind a három képes volt kilőni a másik kettőt nagy távolságból.
Ez így nem éppen pontos.
A szovjet 76-os volt a legrégebbi a három közül, ennek megfelelően a leggyengébb is, konkrétan kényelmetlenül közelről tudta frontálisan átütni '42 utáni bármelyik német páncélost.
Másik oldalról a 76-ossal szerelt Sherman frontja volt a legerősebb és a lövege is a legjobb a háromból...
A háború során az egyetlen szovjet löveg ami egálban volt nyugati társaival a D-10-es volt, nem véletlenül futott be olyan hosszú karriert.
Az első hajtásnak egyszerű oka volt, jobban kihasználta elől a helyet (az orrban azt a helyet nem sok mindenre tudták volna használni, így rövidebb lehetett a harckocsi), a váltómű jobban hozzáférhető volt minden karbantartáshoz (ezt folyamatosan kellett akkor még végezni)
Aztán jött a Párduc aminél le kellett emelni a tornyot, elbontani a tank tetejének első harmadát, kiszerelni a rádiót és a kezelőszerveket, majd utána óvatosan ki tudták emelni a váltót, majd kezdhettek imádkozni, hogy a csere jól illeszkedjen, ne kelljen kiemelgetve becsiszolni.
Legjobb az egészben az volt, hogy mivel 35 tonnás tankhoz tervezték, ezért sűrűn kellett ezt elvégezni, néha 500km-t se bírt.
Sherman-nél lekaptak az elején néhány csavart és kiemelték, szovjetek meg átültek egy másik T-34-esbe ha besz*rt ('44-ben már gyakoriak voltak a 3-4 fővel harcba induló harckocsik a létszámhiány miatt, ha elvesztettek egy páncélost a túlélők beültek egy másikba).