Ami a számokat illeti, a RAF Dunkirk térségében játszott szerepéről pontos adatokat közöl a John D. R. Rawlings nevével fémjelzett The History of the Royal Air Force (London, 1984):
"From 22 May an average of 200 fighter sorties was flown each day from England over northern France, doing everything possible to prevent the Luftwaffe from interfering with the withdrawal to Dunkirk. (...) During teh nine days of the great evacuation RAF fighter pilots flew a total of 2739 sorties in the immediate area of Dunkirk; a total of 166 German aircraft are now said to have been destroyed at a cost of 131 RAF aircraft of which 44 pilots were saved. In addition, 171 reconnaissance and 651 bombing sorties were flown by the RAF."
Keegan az angliai csata elemzését az alábbi adatokkal és megállapításokkal indítja:
"1940 nyarán a Vickers és a Hawker cég havi 500 Spitfire-t és Hurricane-t bocsátott ki, míg a Messerschmitt Művek mindössze 140 Me 109-est és 90 Me 110-est. A németek lényegesen nagyobb kiképzett pilótaállományból meríthettek - 1939-ben mindenkit számításba véve 10.000 kiképzett katonai repülőgép-vezetővel rendelkeztek, míg a Vadászrepülő Parancsnokság csak heti 50 pilótával tudta kiegészíteni 1450 főnyi kezdő állományát. A csata csúcspontján ez a körülmény paradox válsághelyzettel szembesítette a brit légierőt - csak kínok árán tudott minden vadászgépébe pilótát ültetni -, de a hamarosan elkezdődő összecsapás-sorozat alatt repülőgéphiánnyal sohasem kellett megbirkóznia. (...) Mindvégig sikerült 600 harcképes Spitfire-t és Hurricane-t kiállítania naponta, a Luftwaffe pedig sohasem tudott 800-nál több Messerschmitt 109-est összevonni ellenük."
Tehát valóban nem volt mindegy, kijutnak-e Dunkirk-ből az ott ragadt pilóták. Mivel a topik témája (ismét) az esélyek latolgatása, érdemes tovább olvasni Keegan-t, aki így folytatja elemzését:
"Ennek dacára a Luftwaffe kivívhatta volna azt a légi fölényt, amelynek oltalmában hatalmas pusztítóerejű bombázó repülő fegyverneme - 1000 Dornier 17-es, Heinkel 111-es és Junkers 88-as, valamint 300 Junkers 87-es - képes lehetett volna a brit védelem lerombolására, ha az első perctől valami olyan hidegen logikus terv szerint tevékenykedik, amilyet a német szárazföldi haderő követett Franciaország megtámadása során 1940-ben. Ám a Luftwaffe nem rendelkezett átgondolt stratégiával, semmivel, ami a „Sarlóvágás” intellektuális és szakmai szintjén állt volna, és terv hiányában rögtönzések sorával szállt szembe a Vadászrepülő Parancsnoksággal. Ezeket az improvizációkat mind Göring azon arrogáns hitére alapozták, hogy Nagy-Britanniát lehetséges „térdre kényszeríteni”, ha a „kemény csapásnak” azt a fajta látványos utánzatát mérik rá, amit ő elrendelt."
) Göringet sikerült volna elküldeni 1-2 hetes fogyókúrára, amíg Rommel, vagy Mannstein átugrik néhány teát meginni a tervező-terembe, és a szárazföldi villámháborús elveket átültetik az Angliai légi-csata gyakorlatába, akkor kb. francia hadjárat szintű/súlyú lett volna a feladat és hasonló eredmény is születik.
)
