Az viszont megdöbbentő, hogy még egy katonasággal foglalkozó oldal fórumán se evidencia ez, hogy ennyire nem katonás a magyar, hogy egy tökéletesen katonátlan népesség ez, amely civilek körében bármilyen racionális logika felháborodást kelt. Jézusom, a magyarhoz képest még a liberális Amerika is egy igazi Spárta, ahol a középszerű liberális gondolkodó, Huntington is így a katona szellemiségéről a civil szemszögéből:
<i>"Itt van a katonai engedelmesség és az alapvető erkölcsi magatartás konfliktusa. Mit tesz a katonatiszt, ha az államférfitől parancsot kap népirtás elkövetésére, vagyis hogy kiirtsa egy megszállt terület népét? Ami az ítélőképességet és az erkölcsi normák alkalmazását illeti, az államférfi és a katona egyenlőek. Mindketten a cselekedeteikért erkölcsileg felelős szabad egyének. A katona nem adhatja át a civilnek azt a jogát, hogy végső erkölcsi ítéleteket alkosson. Nem tagadhatja meg önmagát mint erkölcsi egyént. A probléma mégsem ilyen egyszerű. Ebben az esetben ugyanis mind politikai, mind alapvető erkölcsi tényezőkről van szó. Meglehet, az államférfi joggal vélheti, hogy kényszerűségből meg kell szegnie az általánosan elfogadott erkölcsöt, hogy előmozdítsa az állam politikai érdekeinek érvényesítését. Tagadhatatlan, hogy gyakorta ez a helyzet. Ha az államférfi elfojtja magánemberi lelkiismereti követelményeit az államrezon kedvéért, vajon egyben jogosult arra is, hogy bevonja ebbe a katonát is, akinek gyakorlatilag ugyanúgy el kellene fojtania lelkiismeretét, ahogyan ő tette? A tiszt számára ez végső soron azt jelenti, választani kell saját lelkiismerete és az állam java, valamint az engedelmesség hivatási erénye között. Katonaként engedelmességgel tartozik; emberként köteles megtagadnia az engedelmességet. A legszélsőségesebb eseteket kivéve, ésszerűen az várható, hogy ragaszkodni fog a hivatási etikához és engedelmeskedik. Csak ritkán indokolt, hogy a katona magánemberi lelkiismereti szavát kövesse a katonai engedelmesség és az állam üdve kettős követelményével szemben.
A katonaetika az emberi természet állandóságát, irracionalitását, esendőségét és gonoszságát hangsúlyozza. Hangoztatja a társadalom fölényét az egyén fölött és a rend, a hierarchia, a funkciómegosztás fontosságát. Kiemeli a történelem folyamatosságát és értékét. Elfogadja a nemzetállamot a politikai szervezet legmagasabb formájaként, s elismeri a nemzetállamok közti háborúk folyamatos valószínűségét. Hangsúlyozza az erő jelentőségét a nemzetközi kapcsolatokban és figyelmeztet az állam biztonságát fenyegető veszélyekre. Azt tartja, hogy az állam biztonsága erős hadsereg megteremtésétől és fenntartásától függ. Sürgeti, hogy az állami cselekvést az állam közvetlen érdekeire korlátozzák, a külső elkötelezettségek megszorítását és hangsúlyozza, hogy nem kívánatos a harcias vagy kalandorpolitika. Azt tartja, hogy a háború a politika eszköze, hogy a katonák az államférfi szolgái, s hogy a civil ellenőrzés nélkülözhetetlen a katonai professzionalizmus számára. Az engedelmességet a katona legfőbb erényeként dicsőíti.
A katonaetika tehát pesszimista, kollektivista, történelmi hajlamú, erősre orientált, nacionalista, militarista, pacifista és közreműködő jellegű a katonai hivatás megítélését illetően. Egyszőval realista és konzervatív."</i>
