[BIZTPOL] Közép- és Dél-Amerika
- Téma indítója boki
- Indítva
-
- Címkék
- karib-térség mexikó
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
-
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:
- a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
- a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők
Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.
Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.
Chile lassan két hete a talpára állt. Október 18-a óta a fővárosban és néhány más zónában szükségállapot van érvényben, ennek ellenére a méltóságot követelő tüntetők száma egyre nő. Pénteken csak Santiago de Chile-ben egymillió kétszázezren lepték el az utcákat. Az országban, ami a neoliberális társadalmi kísérlet első és talán legvéresebb laboratóriumaként szolgált, ma éppen azok az intézmények vívják ki a népharagot, amelyek a Pinochet-diktatúrától örökölt neoliberális alkotmányt és berendezkedést szimbolizálják. Véget érhet-e ott a „kísérlet”, ahonnan 1973-ban útjára indult?
Nincs két hete, hogy október 14-én a Sebastian Piñera vezette kormány bejelentette a tömegközlekedés árának emelését: ez a minimált keresők havi bérének eddig is 20 százalékát tette ki. A középiskolások és az egyetemi tanulók egy része erre felhívást intézett társaikhoz és a lakossághoz a jegyvásárlás megtagadására, ami a gyakorlatban a beengedő kapuk átugrását és egyéb módokon való kikerülését jelentette. Utoljára 2011-ben volt nagyobb baloldali mozgósítás Chileben, ennek szintén az egyetemisták álltak az élére, a tét akkor az oktatás privatizációja, illetve az ezzel járó életfogytig tartó eladósodás volt. Baltasar Garzón, a spanyol bíró, aki kiadta az elfogatási parancsot Pinochet ellen, nyílt levelet írt Sebastian Piñera elnöknek, amiben kifejti, hogy „az úgynevezett gazdasági csoda, amivel a Pinochet diktatúrát és az azt követő demokratikus rendszert illették, azt a szomorú titkot rejti, hogy Chile egyike a világ tíz legegyenlőtlenebb országának, ahol a fejlődés és gazdagság csak egy szűk politikai és gazdasági réteg kiváltsága. Miközben Chile az OECD tagja lett, belépve a gazdag országok klubjába, a versenyképességét és a magas produktivitását az alacsony béreknek és a társadalombiztosítás gyakorlati hiányának köszönheti. Az ország alkotmányát pedig egy olyan népszavazással fogadtatták el, amelynek lefolytatása közben Pinochet végrehajtói embereket kínoztak, gyilkoltak meg és tüntettek el. Ugyan számos módosításon keresztülment, hogy a demokráciába való átmenettel összeférhetővé váljon, az alapvető szellemiségén, miszerint nincsen szociális állam, csak liberális, neoliberális állam, ez mit sem változtatott. Az állami szolgáltatások így néhány kivételtől eltekintve siralmasak, és csak azoknak vannak fenntartva, akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy a piaci szereplőkhöz forduljanak. Mindeközben Önt, Piñera elnök azzal vádolják, hogy a diktatúra alatt illegális vagyongyarapodásra tett szert.”
A jegyárak emelése magukat a diákokat nem érintette volna, mivel ők más tarifába esnek, a munkavállalókat viszont annál inkább. A vásárlás megtagadásának spontán felhívásával ezért a lakosság jelentős része szimpatizált, sokan csatlakoztak, a beengedő kapukat számos állomáson tönkretették.
A kormány a diákok kriminalizálásával és a diáktarifa eltörlésével, egyetemről való kizárással és büntetőjogi eljárásokkal válaszolt. A metróállomásokat pedig ellepték a fegyveres rendőrök. A negyedik napon az erőszak eszkalálódott, a mobilizáció folytatódott, az utcát egyszerre lepték el a rendőrök és a békés cacerolazo (üres lábosok és egyéb konyhai alkalmatosságokkal adott koncert) tömegtüntetések és azzal párhuzamosan barikádot emelő és metróállomásokat felgyújtó, megrongáló akciók. Eddigre már híre kelt, hogy a rendőrség meglőtt egy fiatalt Santiago de Chile Maipú nevű negyedében, ami az alsóbb társadalmi osztályok által lakott legnagyobb negyedek egyike.
Az utcán a közlekedésen kívül az energiaszolgáltatókat érték támadások, ami jól mutatja a népharag irányát: mindkét ágazat a neoliberális gazdaságpolitika ékköveként volt számon tartva. Válaszul a kormány október 18-án, pénteken kihirdette a szükségállapotot, ami lehetővé tette a hadsereg bevetését. Santiago de Chile utcáin ismét tankok vonulnak végig.
A katonai diktatúrából átörökített alkotmány alapján az ország egyes területein bevezetett szükségállapot 15 napig van érvényben, október 18-tól. Andrés Chadwick belügyminiszter megerősítette, hogy a szükségállapot idején az állambiztonsági törvények kerülnek alkalmazásra, amit leginkább a területükért szívós harcot vívó Mapuche őslakossággal szemben szoktak alkalmazni, „demokratikus” körülmények között is, és tartalmazza többek között a 20 évig tartó börtönbüntetés lehetőségét, közvagyon rongálásának esetén. A szükségállapot kihirdetését követő napon az El Mostrador szerint hivatalos adatok alapján 308 embert tartóztattak le, 167-en sérültek meg, ebből 11 civil, a többi a rendőrség tagja. A katonai irányítást átvevő Iturriaga tábornok először arról biztosította a lakosságot, hogy kijárási tilalmat, amire az átmenet óta nem került sor, nem fognak meghirdetni, a tábornok azt hangoztatta, hogy a cél a normalitáshoz való visszatérés, hogy hétfőn mindenki nyugodtan tudjon munkába menni. 21-én, vasárnap mégis meghirdették a kijárási tilalmat és a gyülekezési jog korlátozását, amit aztán kedd reggelig meghosszabbítottak. Noha este 8 és reggel 6 között tilos az utcán tartózkodni, a napközbeni békés tömegmegmozdulások, illetve az éjszakai infrastuktúrát érő támadások ennek dacára folytatódtak. Hétfő reggeli belügyminisztériumi adatok szerint ekkorra a letartóztatottak száma már 1900 fölött volt, szintén hivatalos adatok szerint az összecsapások halálos áldozatainak száma 15-re nőtt.
Mióta életbe lépett a szükségállapot, a kijárási tilalom és az általános sztrájk, az utcák felbolydultak és az élet kisiklott a medréből, így a tüntető csoportokat nehéz azonosítani. Átfedés bizonyára van a csoportok között, de valószínű, hogy több erőszakos cselekményt provokátorok követtek el azzal céllal, hogy delegitimálják a tüntetéséket és maga a lakosság forduljon a katonasághoz segítségért. Ezt támasztják alá a beszámolók, amelyek szerint boltok kifosztásakor a hadsereg tétlenül követi az eseményeket és várja, hogy a helyi lakosság kérje fel őket beavatkozásra. A közösségi médiákon terjedő videók ugyanakkor rendfenntartó erők által elgázolt vagy eltüntetett emberekről, igazolványok elkobzásáról tanúskodnak. A Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt is kétségbevonja, hogy a metróállomások szervezett felgyújtása a spontán megmozdulás keretében jöhetett létre, „nem ismerek senkit, semmilyen csoportot, akik nyolc állomást egyszerre tudnának felgyújtani.”
Arra utalnak tehát jelek, hogy egyrészt a valóban vandál vagy erőszakos akciókba a hadsereg nem avatkozik be, majd más helyzetekben eszkalálja az erőszakot, ami okot adhat további durvább beavatkozásokra.
A tömegtüntetéseken pedig már most is bőven akad verés, gumilövedék és könnygáz. Mindeközben persze zajlik az (dez)információs harc a közösségi médiákon.
A szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek hétfőre, mert nem akar mindenki szépen nyugodtan dolgozni menni. A baloldali egységpárt, a Frente Amplio ugyan azonnal a jegyvásárlás megtagadása mellé állt, elítélte a szükségállapot kihirdetését és megtagadja a parlamenti tanácskozásokon való részvételt, ameddig a katonaság az utcákat rója, valódi legitimiációjuk, bizalom bennük sincs.
A diákok kezdeményezte ellenállás teljesen spontán és horizontális módon alakult ki és szélesedett rendszerkritikai ellenállássá, ami egyik politikai pártban sem látja magát képviselve. Ez tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen így a hatalom számára nem adódik hivatalos tárgyalópartner, nincs kivel alkudozni. A kormány így október 22-én hiába vonta vissza a közlekedési árak emelését, addigra ez a követelés, ami valójában csak az utolsó csepp volt a pohárban, elvesztette jelentőségét és a teljes gazdasági-társadalmi rendszer átalakítása lett a cél, az oktatási,- egészségügyi- és nyugdíjrendszerrel az élen.
Sebastian Piñera, aki a tüntetések első napján még arról beszélt, hogy „háborúban állunk”, október 22-én már egy 20 pontos szociális csomag meghirdetetésével próbálkozott, elnézést kért korábbi háborús kijelentéseiért, és amiért nem ismerte fel a polgárok jogos követeléseit. Az ígéretek jelentős része ugyanakkor már a választási kampányban is elhangzott, és csupán az állami támogatások növelését célozná, adófizetők pénzéből annak terheit többnyire a középosztályon verve le, lényegi, strukturális változások nélkül.
Hiába vetették be a hadsereget, vonták vissza az áremelést és igyekeztek egy szociális programot meghirdetni, a tömegek az utcán országszerte egyre nagyobbra duzzadnak, dacára a 19 halálos áldozatnak. Október 23-án a belügyminiszter behívta a tartalékos katonákat is.
Mindeközben lokális tanácsok alakulnak egyre nagyobb számú résztvevővel, abban a reményben, hogy ezek a helyi kezdeményezések lehetnek a kiindulópontjai egy alkotmányozó országgyűlés összehívásának, ami leszámolna a diktatúrából átörökített a neoliberális gazdaságpolitikát kiszolgáló alkotmánnyal.
Október 25-én, szombaton folytatódott az általános sztrájk, és csak Santiago de Chilében megközelítőleg egymillió kétszázezren tüntetettek. Követelések között szerepel a hadsereg visszahívása, az elnök és a belügyminiszter lemondása, az alkotmány újraírása a helyi tanácsok rendszerén keresztül, a társadalmi igazságosság és az emberi méltóság követelményei alapján. Vajon ugyanott ér véget először a neoliberális kísérlet, ahonnan elindult?
Chile: A kísérlet vége?
Nincs két hete, hogy október 14-én a Sebastian Piñera vezette kormány bejelentette a tömegközlekedés árának emelését: ez a minimált keresők havi bérének eddig is 20 százalékát tette ki. A középiskolások és az egyetemi tanulók egy része erre felhívást intézett társaikhoz és a lakossághoz a jegyvásárlás megtagadására, ami a gyakorlatban a beengedő kapuk átugrását és egyéb módokon való kikerülését jelentette. Utoljára 2011-ben volt nagyobb baloldali mozgósítás Chileben, ennek szintén az egyetemisták álltak az élére, a tét akkor az oktatás privatizációja, illetve az ezzel járó életfogytig tartó eladósodás volt. Baltasar Garzón, a spanyol bíró, aki kiadta az elfogatási parancsot Pinochet ellen, nyílt levelet írt Sebastian Piñera elnöknek, amiben kifejti, hogy „az úgynevezett gazdasági csoda, amivel a Pinochet diktatúrát és az azt követő demokratikus rendszert illették, azt a szomorú titkot rejti, hogy Chile egyike a világ tíz legegyenlőtlenebb országának, ahol a fejlődés és gazdagság csak egy szűk politikai és gazdasági réteg kiváltsága. Miközben Chile az OECD tagja lett, belépve a gazdag országok klubjába, a versenyképességét és a magas produktivitását az alacsony béreknek és a társadalombiztosítás gyakorlati hiányának köszönheti. Az ország alkotmányát pedig egy olyan népszavazással fogadtatták el, amelynek lefolytatása közben Pinochet végrehajtói embereket kínoztak, gyilkoltak meg és tüntettek el. Ugyan számos módosításon keresztülment, hogy a demokráciába való átmenettel összeférhetővé váljon, az alapvető szellemiségén, miszerint nincsen szociális állam, csak liberális, neoliberális állam, ez mit sem változtatott. Az állami szolgáltatások így néhány kivételtől eltekintve siralmasak, és csak azoknak vannak fenntartva, akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy a piaci szereplőkhöz forduljanak. Mindeközben Önt, Piñera elnök azzal vádolják, hogy a diktatúra alatt illegális vagyongyarapodásra tett szert.”
A jegyárak emelése magukat a diákokat nem érintette volna, mivel ők más tarifába esnek, a munkavállalókat viszont annál inkább. A vásárlás megtagadásának spontán felhívásával ezért a lakosság jelentős része szimpatizált, sokan csatlakoztak, a beengedő kapukat számos állomáson tönkretették.
A kormány a diákok kriminalizálásával és a diáktarifa eltörlésével, egyetemről való kizárással és büntetőjogi eljárásokkal válaszolt. A metróállomásokat pedig ellepték a fegyveres rendőrök. A negyedik napon az erőszak eszkalálódott, a mobilizáció folytatódott, az utcát egyszerre lepték el a rendőrök és a békés cacerolazo (üres lábosok és egyéb konyhai alkalmatosságokkal adott koncert) tömegtüntetések és azzal párhuzamosan barikádot emelő és metróállomásokat felgyújtó, megrongáló akciók. Eddigre már híre kelt, hogy a rendőrség meglőtt egy fiatalt Santiago de Chile Maipú nevű negyedében, ami az alsóbb társadalmi osztályok által lakott legnagyobb negyedek egyike.
Az utcán a közlekedésen kívül az energiaszolgáltatókat érték támadások, ami jól mutatja a népharag irányát: mindkét ágazat a neoliberális gazdaságpolitika ékköveként volt számon tartva. Válaszul a kormány október 18-án, pénteken kihirdette a szükségállapotot, ami lehetővé tette a hadsereg bevetését. Santiago de Chile utcáin ismét tankok vonulnak végig.
A katonai diktatúrából átörökített alkotmány alapján az ország egyes területein bevezetett szükségállapot 15 napig van érvényben, október 18-tól. Andrés Chadwick belügyminiszter megerősítette, hogy a szükségállapot idején az állambiztonsági törvények kerülnek alkalmazásra, amit leginkább a területükért szívós harcot vívó Mapuche őslakossággal szemben szoktak alkalmazni, „demokratikus” körülmények között is, és tartalmazza többek között a 20 évig tartó börtönbüntetés lehetőségét, közvagyon rongálásának esetén. A szükségállapot kihirdetését követő napon az El Mostrador szerint hivatalos adatok alapján 308 embert tartóztattak le, 167-en sérültek meg, ebből 11 civil, a többi a rendőrség tagja. A katonai irányítást átvevő Iturriaga tábornok először arról biztosította a lakosságot, hogy kijárási tilalmat, amire az átmenet óta nem került sor, nem fognak meghirdetni, a tábornok azt hangoztatta, hogy a cél a normalitáshoz való visszatérés, hogy hétfőn mindenki nyugodtan tudjon munkába menni. 21-én, vasárnap mégis meghirdették a kijárási tilalmat és a gyülekezési jog korlátozását, amit aztán kedd reggelig meghosszabbítottak. Noha este 8 és reggel 6 között tilos az utcán tartózkodni, a napközbeni békés tömegmegmozdulások, illetve az éjszakai infrastuktúrát érő támadások ennek dacára folytatódtak. Hétfő reggeli belügyminisztériumi adatok szerint ekkorra a letartóztatottak száma már 1900 fölött volt, szintén hivatalos adatok szerint az összecsapások halálos áldozatainak száma 15-re nőtt.
Mióta életbe lépett a szükségállapot, a kijárási tilalom és az általános sztrájk, az utcák felbolydultak és az élet kisiklott a medréből, így a tüntető csoportokat nehéz azonosítani. Átfedés bizonyára van a csoportok között, de valószínű, hogy több erőszakos cselekményt provokátorok követtek el azzal céllal, hogy delegitimálják a tüntetéséket és maga a lakosság forduljon a katonasághoz segítségért. Ezt támasztják alá a beszámolók, amelyek szerint boltok kifosztásakor a hadsereg tétlenül követi az eseményeket és várja, hogy a helyi lakosság kérje fel őket beavatkozásra. A közösségi médiákon terjedő videók ugyanakkor rendfenntartó erők által elgázolt vagy eltüntetett emberekről, igazolványok elkobzásáról tanúskodnak. A Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt is kétségbevonja, hogy a metróállomások szervezett felgyújtása a spontán megmozdulás keretében jöhetett létre, „nem ismerek senkit, semmilyen csoportot, akik nyolc állomást egyszerre tudnának felgyújtani.”
Arra utalnak tehát jelek, hogy egyrészt a valóban vandál vagy erőszakos akciókba a hadsereg nem avatkozik be, majd más helyzetekben eszkalálja az erőszakot, ami okot adhat további durvább beavatkozásokra.
A tömegtüntetéseken pedig már most is bőven akad verés, gumilövedék és könnygáz. Mindeközben persze zajlik az (dez)információs harc a közösségi médiákon.
A szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek hétfőre, mert nem akar mindenki szépen nyugodtan dolgozni menni. A baloldali egységpárt, a Frente Amplio ugyan azonnal a jegyvásárlás megtagadása mellé állt, elítélte a szükségállapot kihirdetését és megtagadja a parlamenti tanácskozásokon való részvételt, ameddig a katonaság az utcákat rója, valódi legitimiációjuk, bizalom bennük sincs.
A diákok kezdeményezte ellenállás teljesen spontán és horizontális módon alakult ki és szélesedett rendszerkritikai ellenállássá, ami egyik politikai pártban sem látja magát képviselve. Ez tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen így a hatalom számára nem adódik hivatalos tárgyalópartner, nincs kivel alkudozni. A kormány így október 22-én hiába vonta vissza a közlekedési árak emelését, addigra ez a követelés, ami valójában csak az utolsó csepp volt a pohárban, elvesztette jelentőségét és a teljes gazdasági-társadalmi rendszer átalakítása lett a cél, az oktatási,- egészségügyi- és nyugdíjrendszerrel az élen.
Sebastian Piñera, aki a tüntetések első napján még arról beszélt, hogy „háborúban állunk”, október 22-én már egy 20 pontos szociális csomag meghirdetetésével próbálkozott, elnézést kért korábbi háborús kijelentéseiért, és amiért nem ismerte fel a polgárok jogos követeléseit. Az ígéretek jelentős része ugyanakkor már a választási kampányban is elhangzott, és csupán az állami támogatások növelését célozná, adófizetők pénzéből annak terheit többnyire a középosztályon verve le, lényegi, strukturális változások nélkül.
Hiába vetették be a hadsereget, vonták vissza az áremelést és igyekeztek egy szociális programot meghirdetni, a tömegek az utcán országszerte egyre nagyobbra duzzadnak, dacára a 19 halálos áldozatnak. Október 23-án a belügyminiszter behívta a tartalékos katonákat is.
Mindeközben lokális tanácsok alakulnak egyre nagyobb számú résztvevővel, abban a reményben, hogy ezek a helyi kezdeményezések lehetnek a kiindulópontjai egy alkotmányozó országgyűlés összehívásának, ami leszámolna a diktatúrából átörökített a neoliberális gazdaságpolitikát kiszolgáló alkotmánnyal.
Október 25-én, szombaton folytatódott az általános sztrájk, és csak Santiago de Chilében megközelítőleg egymillió kétszázezren tüntetettek. Követelések között szerepel a hadsereg visszahívása, az elnök és a belügyminiszter lemondása, az alkotmány újraírása a helyi tanácsok rendszerén keresztül, a társadalmi igazságosság és az emberi méltóság követelményei alapján. Vajon ugyanott ér véget először a neoliberális kísérlet, ahonnan elindult?
Chile: A kísérlet vége?
Chilében élő magyarokkal beszéltünk arról, a hetek óta tartó tüntetések hogyan hatnak a mindennapjaikra. Úgy tűnik, Piñera bármit tesz, a demonstrálók nem adják fel. Az elnök már a régóta szervezett klímacsúcsot is lemondta.
Húsz halálos áldozat, közel kétezer sebesült, legalább négyezer őrizetbe vett ember, egymillió tüntető a lángba borult utcákon, teljes kormányátalakítás, lemondott klímacsúcs. Három hete nem csillapodnak a kedélyek Chilében, hiába kért korábban bocsánatot, és ígért változásokat az elnök, Sebastián Piñera.
A tiltakozások azután robbantak ki, hogy a kormány bejelentette, harminc chilei pesóval, azaz tizenkét forinttal megemelik a metrójegy árát a fővárosban, Santiago de Chilében. Bár ezt végül visszavonták, hiába, a tüntetések nem csitulnak. A megmozdulások mögött mélyebb társadalmi elégedetlenség áll, például az egyenlőtlenségek, az alacsony nyugdíjak és fizetések, vagy a drága oktatás és egészségügy miatt. A háttérben pedig ott van az országot 1990-ig, 17 éven át uraló katonai diktatúra árnya is.
Kieresztették a szellemet, és most nem tudják visszatenni a palackba
Húsz halálos áldozat, közel kétezer sebesült, legalább négyezer őrizetbe vett ember, egymillió tüntető a lángba borult utcákon, teljes kormányátalakítás, lemondott klímacsúcs. Három hete nem csillapodnak a kedélyek Chilében, hiába kért korábban bocsánatot, és ígért változásokat az elnök, Sebastián Piñera.
A tiltakozások azután robbantak ki, hogy a kormány bejelentette, harminc chilei pesóval, azaz tizenkét forinttal megemelik a metrójegy árát a fővárosban, Santiago de Chilében. Bár ezt végül visszavonták, hiába, a tüntetések nem csitulnak. A megmozdulások mögött mélyebb társadalmi elégedetlenség áll, például az egyenlőtlenségek, az alacsony nyugdíjak és fizetések, vagy a drága oktatás és egészségügy miatt. A háttérben pedig ott van az országot 1990-ig, 17 éven át uraló katonai diktatúra árnya is.
Kieresztették a szellemet, és most nem tudják visszatenni a palackba
Edu's World
Tóásó itthon van?
Rendőrök vs. Katonák???
https://m.origo.hu/nagyvilag/20191109-fellazadt-tobb-rendori-egyseg-a-hatalom-ellen-boliviaban.html
"Fellázadt három város rendőri egysége pénteken Bolíviában Evo Morales elnök ellen, a kormány azonban egyelőre vár, a védelmi miniszter közölte, hogy nem vetik be a hadsereget a lázadók ellen."
Tóásó itthon van?
Rendőrök vs. Katonák???
https://m.origo.hu/nagyvilag/20191109-fellazadt-tobb-rendori-egyseg-a-hatalom-ellen-boliviaban.html
"Fellázadt három város rendőri egysége pénteken Bolíviában Evo Morales elnök ellen, a kormány azonban egyelőre vár, a védelmi miniszter közölte, hogy nem vetik be a hadsereget a lázadók ellen."
No fene, a szomszed meg pont ilyenkor van gyogykezelesen. Azert ha latom megkerdezem o hogy latja, bar o nem csipi a Moralest. Az teny hogy mar nem lehetne hivatalban, de korabban emiatt atiratta az alkotmanyt.
Újabb rendőrök csatlakoztak a tiltakozókhoz. Morales már puccsról beszél.
Kormányellenes tüntetők elfoglalták a bolíviai tévé és rádió épületét
https://m.origo.hu/nagyvilag/201911...ak-ket-allami-medium-epuletet-boliviaban.html