Az én történetem nem ilyen érdekes (elnézést a förtelmes angolért, szökőévente egyszer használom):
Múlt hét csütörtökön RailJet-tel utaztam Keletiből Tatabányára, rögtön feltűnt a régóta nem látott hármas váltó (magyar-osztrák-német rendőr).
Leszálltam, látom, hogy kettővel hátrébb ugyanígy tesz egy napbarnított egyén, aki odajött hozzám:
-Hello friend, can you help me?
-Of course, what do you need?
Nézz rám, nézi az állomástáblát, majd megszólal:
-Tetebinya?
-What?
-Tetebinnnnya?
Leesett, mit akar, néztem a kezében a térképet, de nem magyar utak voltak rajta:
-Yes this is Tatabánya, where do you want to go?
Elkerekedett szemmel néz rám, majd kiböki, hogy:
-Tata.
-Next stop, passenger train will come in 50 minutes.
-Wait, Wien?
-You can go with the next RailJet.
-Where it stops?
-Győr-Hegyeshalom-Wien.
-Hegyeshalom is the border?
-Yes, it's the bordertown... You can buy ticket there. Bye.
-Thank you, my friend.
Mikor elhagytam az állomás épületét még mindig ott álldogált ahol hagytam és akkor eset le, hogy lehet most igazítottam útba a következő robbantót Bécs elé...