Ha a mestergörbe alapján a sugárzás miatti elridegedés megengedi, akkor sima ügy a 20 év. Többször írtam, hogy Paks "szépen öregedik", a 12X2MFA anyagok elég jól sikerültek (szemben a német verzióval...). Nagyjából konstans üzemi paraméterek vannak - hőmérséklet, nyomás rendben, az alkalmazott anyagminőség miatt még nincs kúszás sem (állandó terhelésnél létrejövő alakváltozás magas hőmérsékleten). Ha a plattírozás rendben van, akkor korrózió sem jelentkezik. Nagy valószínűség szerint vannak anyag- és varrathibák a csonkok környezetében, illetve a hosszvarratoknál, de törésmechanikailag rendben lehetnek, így a ridegtörés esélye kicsi, vagyis az élettartam helytálló lehet - feltéve, ha mondjuk nincs hűtéskimaradás vagy gőzkalapács a vezetékben.
Amennyire tudom, Paksot a PWSSC is elkerülte, főleg az edényen átmenő csonkoknál meg a paláston lévő bekötéseknél szokta ez a nyugati reaktorokat kinyírni. Az ok egyszerű: Az oroszok nem használtak nikkel-ötvözetet a hegesztésnél, hanem 3 különböző hegesztőanyaggal építették fel a varratot. Erre azért volt szükség, mert akkoriban a komolyabb anyagvizsgáló cuccok is COCOM listán voltak, viszont azok nélkül nikkel-tartalmú varratot vizsgálni lutri volt, így maradt a "parasztmódszer".
Az idők során meg kiderült, hogy a nyugaton, 300 fok felett üzemelő vegyeskötésekhez (melegszilárd acél+ausztenites acél hegesztett kötése) alkalmazott 82-es meg 182-ös nikkel-ötvözet érzékeny lehet feszültségkorróziós repedésre és ha ez a varrat megreped, akkor a belső, bórsavas folyadék meg szépen elindul a reaktor nyomástartó anyaga felé. A másik gond, hogy ha egyszer valahová nikkel-ötvözetet hegesztettél, akkor arra csak ugyanolyan nikkel-ötvözettel tudsz ráhegeszteni, különben reped az egész - plusz egy komolyabb csonkjavítás esetén az egész reaktorfedelet újra kellene hőkezelni. Így Nyugaton ilyen esetben megy a belső oldalon taknyolás meg a külső oldalra folyamatossan hozaganyag felhegesztése - hogy az edény feszültségi állapotát úgy alakítsák át, hogy ne repedés csúcsában legyen a legnagyobb feszültség.
A mostanság gyártásban lévő orosz reaktoroknál ezt továbbra is a régi elvek alapján csinálják. Emlékszem, hogyan kikerekedett az AREVA-s tag arca, amikor ezt elmondtam - mert ezek szerint elfelejtették, hogy a feszültségkorróziós ellenállása az anyagnak kezdetben a nikkel-tartalommal nő, majd 10% környékén leesik, majd újra nő - csak a gond ott van, hogy egy csonk mindig feszültséggyűjtő pont és ha már van benne mikrorepedés a hegesztést követően akkor szívás. Repedés meg szinte mindig van, főleg, ha ennyi rétegből építik fel, mint ahogy az nyugaton tervezik a reaktorokat. Meg arról nem beszélve, hogy a csonknál sokáig volt egy rés
Az orosz meg kintről befelé építette fel a varratot: melegszilárd oldalon 12,5%Ni, majd köztes 10%Ni majd a varrat a rozsdamentes alapanyag megfelelő, 9%-os Ni-s hegesztőanyag. Noha ez is a leeső 10%-nál, viszont a csonk geometriája más, így a maximális feszültség nem a varratban van - szemben az amerikai/német/francia kialakítással.
Az ördög mindig a részletekben rejlik...