Ők se tűntek el.
Megérte a magyarnak a 150 évig tartó népírtással járó hódoltság?
Se így, se úgy nem jártunk jól, csak a Habsburgok nyertek ezen is nagyot. Meg az egész Nyugat.
Magyar történelem
- Téma indítója pela3
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Megérte a magyarnak a 150 évig tartó népírtással járó hódoltság?
Se így, se úgy nem jártunk jól, csak a Habsburgok nyertek ezen is nagyot. Meg az egész Nyugat.
Mondjuk úgy, hogy "át kellett volna engedni" a Habsburg hadakat, hogy hiba volt a Rákóczi-szabadságharc, káros az 1848-49-es lázongás?
Dehogynem rombolták szét.
Nem volt ilyen opció. Mi voltunk a célpont.
Miután Magyarország elbukott, vált célponttá Bécs.
Bécs bukása után jött volna Prága, Krakkó, Velence...? A török mindig a gyengébb ellenállás irányába terjeszkedett és folyamatosan terjeszkedett, mert alapvetően rablóállam volt. Egy percig nem tekintettek szövetségesként se ránk, se másra, kivéve persze az ellenségeik ellenségeit - pl. a franciákat.
Érdekes lett volna, ha 1456-ban Hunyadi, Szilágyi és Kapisztrán azt mondja, átadjuk Nándorfehérvárt, sőt, Budát, Pozsonyt, az egész királyságot... +100 év török uralom, nagyobb területen. Ma valószínűleg ennyien sem lennénk, egy még kisebb országban.
A török "átengedésének" gondolata éppen olyan abszurd, mint azt feltételezni, hogy jól jártunk volna, ha 1914-ben "átengedjük" az oroszokat, 1916-ban "átengedjük" a románokat.
1918-19-ben végre mindenkit átengedtünk - az eredmény ismert.
Nem tűntek el, mert nagyrészt alacsony népsűrűségű, széttagolt, hegyvidéki régiókban élnek és mert kikerültek a frontvonalból.
Nem tűntek el, de rengeteg szenvedés után, elmaradott, elszegényedett, egymással marakodó, megosztott, balkáni kisnépekként keveredtek ki a török uralom alól, és azóta is nagyhatalmak árnyékában, szűk kényszerpályákon mozogva élnek.
Az 1500-as évek hajnalára világossá vált, hogy a török ellen csak koncentrált erővel lehet szembeszállni, a kérdés az volt, hogy ez az erőkoncentráció Buda, Bécs, Prága vagy Krakkó központtal lesz-e összefogva. Miután Mátyásnak nem volt hozzá hasonlítható kvalitásokkal rendelkező utóda, a kérdés Habsburg-Jagelló opcióra szűkült. Sajnos egyik ház sem rendelkezett kellő erőforrásokkal és amikor a magyar nemesség egy része az ősi ellenséghez, a törökhöz futott, sőt Budát is átadta a szultánnak, világossá vált, hogy az országnak hosszú időre vége lesz.
Ha történelmi hibának tartjuk, hogy nem hódoltunk be (eléggé) a törököknek, akkor ugyanezen az alapon tarthatjuk történelmi hibának azt is, hogy nem hódoltunk be (eléggé) a Habsburgoknak.
Előbbi esetben a szerbekhez, románokhoz, bolgárokhoz mérhetjük magunkat, az utóbbiban a csehek és a szlovének kínálkoznak összehasonlítási alapként.
lol, már bocs.
Erdélyben az elrománosodás pont a fejedelemség időszaka alatt történt meg, A Magyar Királyság területén érintetlenebb maradt a magyar etknikum mint a csicskafejedelemségben, Erdélyből százezerszámra vitték a magyart rabszolgának.
Ez az engedjük át a türk testvéreket meg az egyik legnagyobb baromság amit "nemzeti oldalról" hallani szokás.
A nagy magyar királyok elpicsázták a törököket, és nem engedték őket sehova.
Az meg természetes, hogy a királyi ház diktál.
A Habsburgoknak lett volna erőforrása tartani a déli végvári vonalat.
Egyelőre a legrégebbi koronaábrázolás.
promotions.hu
Egy pénzérme elemzés szintén koronával kapcsolatos...II. András korából, bár szerintem tévesen, külön latin és görög koronáról ír...
800 éves kép került elő a magyar Szent Koronáról, a látvány meghökkentő
800 éves kép került elő a magyar Szent Koronáról, a látvány meghökkentő
Nálunk a 2004-es EU csatlakozás egy elég nagy horderejű esemény volt a modernkori magyar történelemben, függetlenül attól, hogy sajnos az odavezető út eléggé el lett cseszve. És ez meg is határozza a 2004 utáni EU tagságunkat, mind a mai napig.
Ugyanakkor ma már nagyon nehéz csak L'art pour L'art alapon kitartani az EU mellett, mert 2004-ben csatlakoztunk.
Csatlakoztunk, mert elcseszett állapotunkban másban nem reménykedhettünk és mert hittük, hogy ez az egyedüli, ugyanakkor eleve nagyon jó döntés.
Tévedtünk, mert az EU-nak már akkor se azért kellettünk, amiért mi gondoltuk, de az az EU még ezzel együtt is egy jóval fair-ebb, korrektebb inzézmény volt, jóval pragmatikusabb filozófiával, politikával és gazdasági koncepcióval.
Már akkor se partnernek kellettünk, de még sehol se voltak a globalista, politikai tartalom nélküli aktivisták, ügynökök és az ideológiai alapú kontraszelekció kitermelte jóléti idióták az EU döntéshozói közt.
21 évvel ezelőtt az európai jobb és baloldal még egész más izmusok és elvek mentén sorakozott fel és egész más gazdaságpolitikai háttérrel és erre alapozott jövőképpel operált. Egész mást jelentett az EU tagság és a tagok globális súlya.
Magyarázd el, hogy a lengyeleknek, cseheknek vagy a szlovéneknek miért sikertörténet az EU.
Kevesebb volt a hazaáruló, akik a választásokon eleve nem is indulhattak egy betűt elhagyva a párt nevéből, hogy utána hatalomra kerülve készségesen eladják és átjátszák, tönkretegyék az ország iparát az általad oly kedvelt nyugati tartótisztjeiknek, mert merjünk kicsik lenni és az állam rossz gazda. Kevesebb volt azokban az országokban a hülye is, aki ennek ellenére újra és újra rájuk és az idegen érdekek szolgai kiszolgálására szavazott és szavaz ma is. Az alapvető különbség ugyanis hogy a lengyel feldolgozóipar és a cseh nehézipar ilyenek hiányában megmaradt.
Szlovénia 1994ben, amikor az EU csatlakozás még csak nedves álomnak tűnt, már sikertörténet volt. Ahhoz képest mit tett hozzá az EU?
Portugália 10 évvel előttünk lépett be, és mégsem zárkóztak fel.
Azt sem látom, h a lengyeleknek akkora sikertörténet lenne.. Varsót és Krakkót leszámítva aki külföldiül beszél, az már lelépett külföldre. Persze többen is vannak, mint mi, de sztem jóval többen léptek le Londonba mosogatni meg Berlinbe WC-t pucolni.
Hozzánk képest mind az. 2019 óta 50% az itthoni inflació és ez csak egy ma nagyon divatos "mérőszám".
Arányaiban akkora kikúrt sikertörténet, hogy a lengyelektől pattantak meg messze a legtöbben külföldre a volt keleti blokk V4 régiójából. Nem csak arányaiban, hanem abszolútban is, milliós tétel aki kiáramlott náluk.
Magyarország a rendszerváltás éltanulójaként mindenki másnál előbb építette ki a piacgazdaság intézményrendszerét, de anélkül, hogy a saját termelő javait, piacát előtte bevédte volna, felhozta volna egy, a szabadpiacon megélni képes szintre.
Ez az eminensségünk végzetes hiba volt és beláthatatlan időre a közepesen fejlett gazdaságok csapdájába taszította az országot.
A 90-es évekbeli privatizáció nagyon hamar becsábította a külföldi befeketetpk középszerét, hirtelen a semmiből a nagymúltú magyar állami vállalatok a saját gazdasági egzisztenciális krízisük kellős közepén szembetalálták magukat a különféle, felfutóban levő osztrák, német, francia és miegyéb nyugati kis- és közepes vállakozásokkal, azok gátlástalan szerencselovagjaival.
Akiknek ez egy aranybánya volt, elvégre eltörölték a kötelező vegyesvállalati korlátot és a befektetett tőkét se kellett többé semekkora hányadban sem itt tartani. Akár a tranzakció másnapján már ki lehetett vonni azt. Megvetetted a 100% tulajdoni hányadot és bezártad a céget.
Így szüntek meg egyik napról a másikra az államháztartásba bedolgozó, amúgy a szakemberállományukat, piacukat tekintve még mindig ígértetes, de az állami szubvenció hiányában teljesen kilátástalan helyzetbe sodródott cégek. Így lett a startégiai fontosságú, lényegében technológiai agytröszt PG helyén Tesco. Ami egy angol kiskereskedelmi élelmiszer áruházlánc.
Ne feledjük, hogy az 1990-es választások idején a külföld által végig túlnyomó arányban favorizált SzDSz mindösszesen 5%-al maradt le a győzelemtől, ugyanakkor már előtte, az Ellenzéki Kerekasztal idehén pont ők jöttek elő azzal a hajmeresztő ötlettel, hogy az államadósság rendezése érdekében állami tulajdonokat, tárgyi javakat, termelő entitásokat kellene külföldi tulajdonba bocsátani, megengedve, hogy ezek beárazását az így létrejövő piac szabhassa meg! Ez nettó hazaárulás lett volna, ugyanakor a privatizáció bedurvulása pont az 1994-es kormányra kerülésük után indult meg. Nem véletlenül.
Az EU-ban Magyarország szinte 100 százalékban exportra termel, de a hazai fogyasztás hasonló mértékben importfüggő.
Még mint alapvetően agrárország, jobbára csak külföldi feldolgozott élelmiszert vehetünk a külföldi tulajdonú élelmiszerboltokban, külföldi cégek alkalmazottjaiként kapott fizetésünkből.
A helyben megtermelt GDP legeslegnagyobb hányada virtuális eredmény, mivel az előállított termék értéke ugyan magas, de azt a külföldi tulajok értékesítik a világban, vagy akár a hazánkban is. Lásd például a magyarországi autógyárakat.
Ha a kormány élénkíteni kívánja a belső keresletet, hogy javítsa a gazdasági és jóléti mutatókat, akkor fentiek miatt a fogyasztásnövekedés azonnal az importot kezdi pörgetni, azaz az állam által a társadalomra locsolt pénz azonnal külföldi zsebekben landol.
Az állam csak minimáis résztulajdonnal rendelkezik, így bevételei szigorúan csak az adók (forgalmi adó és a jövedelemadó) formájában realizálódhat, ebből kell finanszíroznia az állami szektort, úgy mint a közszolgálatokat, honvédelmet, rendvédelmet, oktatást, egészségügyet és az infrastruktúra karbatartását, fejlesztését is.
De még ezek a szektorok is csak külföldről képesek beszerezni a működésükhöz szükséges eszközöket.
Lengyelország esetében sem minden fenékig tejfel, de például az ő esetükben már a G20 csatlakozás sincs kizárva, holott a látványos fejlődésük zöme hitelre épül.
Ráadásul az ő esetükben nincs az ország mintegy 9 százalákát kitevő, arányaiban a dologtalan, vagy munkanélküli mélyszegénységet bővítő cigányság.
A 9.6 milliós Magyarországon 876 ezer cigány él, míg a 38 milliós lengyeleknél csupán 50 ezer fő.
Ennek az adatnak már csak a közvetett hozadéka is súlyos, elvégre - velünk ellentétben - a lengyelekkel szemben soha nem játsza ki senki a rasszista kártyát.
A szlovének is érdekesek, mert a Jugoszláv érában a horvátokhoz hasonlóan ő se adták haza Belgrádba, a szövetségi állam fővárosába a kereskedelmük után befolyó pénzt, hanem offshore számlákon leparkoltatták, amit az időközben (részben miattuk is) csőközeli állapotba jutott Jugoszlávia szétesésekkor, a függetlenségi tíznapos háborújuk során mobilizáltak.
Igazából Jugoszlávia szétesésének legnagyobb vesztese Szerbia, mert a többi volt tagállam az ő orruk elöl lopta el a közös pénzt, hogy aztán abból finanszírozzák az önállóságukat, míg a szerbek ottmaradak középen egy fia tengerpart, meg kereskedelmi kapcsolat és pénz nélkül.
Kiüresedett államkassza mellé a többi szakadár tagállam meg a lenyúlt pénzen megvette a Nyugat szimpátiáját, mely révén az egész, jó egyévtizedes délszláv válság bűnbakja végig a szerb maradt.
Nyilván nem segítette a dolgot, hogy Belgrádot sokáig a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége helyi tagozata, a Szerb Kommunisták Szövetségéből 1990-ben létrejött Szerbiai Szocialista Párt irányította. Akik a fenti probléma nyomán a szerb lakosság és a társadalom moblizációjához más nem lévén, a nacionalista eszközökhöz voltak kénytelenek nyúlni.
Ezek után a sarokba szorult szerb vezetés egyszerre kapta a fejáhez a "komcsi" és a "nackó" vádakat.
Persze azért nagyon ne vegyük a szerbeket se ártatlan mártíroknak, elvégre a végjáték úgy kezdődött, hogy Szlobodan Milosevics 1989-ben egy tolvonással megszüntette a tagállamok autonómiáját (mert hiányolta a bevételeket), majd egy évre rá, az "egy ember - egy szavazat" révén a szerbek vajdasági, koszovói és montenegrói jelenlétével igyekezte bebetonozni Belgrád dominanciáját.
Ez olyan jól sikerült, hogy a következő év tavaszán a szlovének és a horvátok gyors egymásutánban katapultáltak és kezdetét vette a Szerbiát mind a mai napig megkeserítő hatású polgárháború (illetve egy ponton túl már szimpla háború).
Tehát a nacionalista ütésváltás legelső látványos lépése a szerbeké volt, de a kevésbé látványos a szlovén és horvát szakadár törekvések 80-as évekbeli "előfinanszírozása".
Nálunk is lenyúlták az állami vagyont az impexeken keresztül a magyar "vörös bárók", csak azt nem forgatták soha vissza az ország javára.
Szóval sok oka van annak, hogy miért ilyen szar a jövőképünk és miért ilyen erősen korlátozott a mindenkori magyar kormányok mozgástere, nemre, fajra, bőrszínre és felekezetre tekintet nélkül.
Itt sehol nem látom azt, hogy ami velünk történt, az a gonosz háttérhatalom műve lenne nem pedig a miénk.
Szerbia és Montenegró kezdetben (2003) föderáció volt. Ez 2006-ban szűnt meg.
Azért bizonyos körök be voltak kötve USA-beli figurákhoz pl. Tom Lantoshoz, Soroshoz.
Soros kétszer is megpróbáltata szőröstül.-bőröstül meg enni Mo-t. Először Antallnak ajánlotts fel az államadósság átvételét cserébe nagyjából a teljes nemzeti vagyonért. Horn idején már csak az OTP-t kérte de a pufajkás nemet mondott. Ezért hálásak lehetünk a "pufajkásnak". Javára mondva a szadeszt ő sem szerette.
Wow. A szlovének meg a horvátok a szerbek elől loptak el a közös pénzt.
Wow.
Azért Z. Pistanak innen üzenem, hogy szép munka.
Most meg egy sorosügynök (bármit is jelentsen ez a kormány altal kitalalt kategória) a miniszterelnök...
Azért akartak függetlenek lenni, mert nem akarták eltartani a szegényebb tagköztársaságokat. "Eldugták" a pénzt. Itt azért érzek egy kis ellentmondást.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy II. Antal herceg (1936–2025), a galántai Esterházy-család tagja elhunyt.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után 89 éves korában tért örök nyugalomra. Életét a családi hagyományok ápolásának és a magyar kulturális örökség, különösen a fertődi Esterházy-kastély szellemiségének megőrzésére szentelte.
Bölcsességével, emberségével és alázatával nemcsak családját, hanem a közösséget is gazdagította. Távozásával pótolhatatlan veszteség ért bennünket, de öröksége, szellemisége és példája tovább él.
A fertődi Esterházy-kastély és Eszterháza Központ nevében búcsúzunk tőle, nyugodjék békében.
Mély fájdalommal és tisztelettel búcsúzunk II. Antal hercegtől, aki a galántai Esterházy-család értékeit egész életén át őrizte és képviselte, a fertődi kastélyegyüttes örökségét pedig sokrétű közéleti munkájával, csendes bölcsességével és méltóságteljes emberségével gazdagította és továbbformálta. Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után, 2025. szeptember 22-én, 89 éves korában tért örök nyugalomra.
II. Antal herceg nemcsak címét viselte, hanem hozzá illő erkölcsi tartást és nemes lelket is. A hercegi rang számára soha nem puszta örökséget vagy külsőséget jelentett, hanem mindig magasztos kötelességet. Szenvedéllyel és alázattal ápolta a galántai Esterházy-család szellemi és kulturális hagyatékát, és azon dolgozott, hogy a történelem során annyiszor megtépázott magyar arisztokrácia újra hiteles hangot kapjon a 21. században.
A kastély falai között töltött boldog gyermekévek alatt tanúja volt a rendszeres vadászatoknak, amelyek élménye egész életében végig kísérte. Édesapját, a kalandos életű Esterházy Antal herceget 8 évesen vesztette el 1944-ben. A háború végén édesanyjával, Apponyi Gabriellával együtt menekülnie kellett az országból. A piaristáknál töltött magyarországi évek után Antal herceg Ausztriában, a jezsuitáknál folytatta tanulmányait. 1951-ben Belgiumba ment, és 1955-ben érettségizett francia nyelven a jezsuitáknál. Magyar anyanyelve mellett kiválóan beszélt németül, angolul és franciául. Az 1956-os forradalom idején még egyetemistaként dolgozott a Máltai Szeretetszolgálatban, ahol a magyar menekülteknek segített otthont találni. Egyetemi éveit követően egy belga bankban kezdett dolgozni, majd később egy amerikai multicég alkalmazásában állt. Munkája során sokat utazott, megfordult Ausztráliában, az USA-ban és néhány évig Szingapúrban is élt. Budapestre a rendszerváltás körüli években látogatott, hogy felvegye a kapcsolatot Magyarországon élő családtagjaival. Az élete jó részét emigrációban töltő herceg végül az 1990-es években költözött haza véglegesen.
Élete egyik legmeghatározóbb szakaszát Fertődön töltötte, az Esterházy-kastély falai között, ahol a magyar állam meghívásából lakosztályt kapott. Antal herceg nem csupán lakója, hanem lelke volt a kastélynak: jelenléte újra életet lehelt a dísztermekbe, ahol koncertek, történelmi előadások, közösségi események zajlottak az ő részvételével. Több évtizedes társadalmi munkássága során fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a fertődi kastély ne csupán emlékezzen a múltra, hanem újra éltető forrása legyen a magyar kultúrának és közéletnek. Számos magas rangú európai kitüntetésben részesült élete során, azonban kivételesen büszke volt az első magyar állami elismerésére, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjére, amellyel a magyar kultúra megismertetését és népszerűsítését célzó fáradhatatlan tevékenységét ismerték el. Antal herceg a Közép-európai Club Pannonia tiszteletbeli elnökeként külföldi útjai során, többek között Párizsban és Brüsszelben igyekezett felhívni a figyelmet a fertődi műemlékegyüttes páratlan értékeire.
Sokoldalú közéleti szereplőként önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül munkálkodott számos civil szervezetben, mindig szem előtt tartva a nemzeti értékeket, a magyar kultúra támogatását és a karitatív célokat egyaránt.
Antal herceg személyisége megtestesítette a higgadt eleganciát, a szolgáló vezető alázatát, és azt a fajta mély, belső rendet, amely ritka adomány. Nemes egyszerűséggel volt jelen ott, ahol szükség volt rá: egyházi eseményeken, jótékonysági rendezvényeken, történelmi megemlékezéseken, vagy éppen a helyi közösségi életben – mindig emberként, sosem csak címviselőként.
II. Antal herceg távozásával nemcsak egy család veszítette el szeretett tagját, hanem egy közösség is egy olyan embert, akire mindig számítani lehetett. Halála űrt hagy maga után, de öröksége élni fog tovább azokban az emlékekben, épületekben, rendezvényekben és eszmékben, amelyeket élete során táplált és megőrzött.
Nyugodjék békében, II. Antal herceg! A kastély falai ma is őrzik lépteinek nyomát, a termek csendje tovább visszhangozza hangját. Egy igazi Esterházy herceg emléke nemcsak a történelem lapjain, hanem az emberek szívében is örökké él.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után 89 éves korában tért örök nyugalomra. Életét a családi hagyományok ápolásának és a magyar kulturális örökség, különösen a fertődi Esterházy-kastély szellemiségének megőrzésére szentelte.
Bölcsességével, emberségével és alázatával nemcsak családját, hanem a közösséget is gazdagította. Távozásával pótolhatatlan veszteség ért bennünket, de öröksége, szellemisége és példája tovább él.
A fertődi Esterházy-kastély és Eszterháza Központ nevében búcsúzunk tőle, nyugodjék békében.
Mély fájdalommal és tisztelettel búcsúzunk II. Antal hercegtől, aki a galántai Esterházy-család értékeit egész életén át őrizte és képviselte, a fertődi kastélyegyüttes örökségét pedig sokrétű közéleti munkájával, csendes bölcsességével és méltóságteljes emberségével gazdagította és továbbformálta. Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után, 2025. szeptember 22-én, 89 éves korában tért örök nyugalomra.
II. Antal herceg nemcsak címét viselte, hanem hozzá illő erkölcsi tartást és nemes lelket is. A hercegi rang számára soha nem puszta örökséget vagy külsőséget jelentett, hanem mindig magasztos kötelességet. Szenvedéllyel és alázattal ápolta a galántai Esterházy-család szellemi és kulturális hagyatékát, és azon dolgozott, hogy a történelem során annyiszor megtépázott magyar arisztokrácia újra hiteles hangot kapjon a 21. században.
A kastély falai között töltött boldog gyermekévek alatt tanúja volt a rendszeres vadászatoknak, amelyek élménye egész életében végig kísérte. Édesapját, a kalandos életű Esterházy Antal herceget 8 évesen vesztette el 1944-ben. A háború végén édesanyjával, Apponyi Gabriellával együtt menekülnie kellett az országból. A piaristáknál töltött magyarországi évek után Antal herceg Ausztriában, a jezsuitáknál folytatta tanulmányait. 1951-ben Belgiumba ment, és 1955-ben érettségizett francia nyelven a jezsuitáknál. Magyar anyanyelve mellett kiválóan beszélt németül, angolul és franciául. Az 1956-os forradalom idején még egyetemistaként dolgozott a Máltai Szeretetszolgálatban, ahol a magyar menekülteknek segített otthont találni. Egyetemi éveit követően egy belga bankban kezdett dolgozni, majd később egy amerikai multicég alkalmazásában állt. Munkája során sokat utazott, megfordult Ausztráliában, az USA-ban és néhány évig Szingapúrban is élt. Budapestre a rendszerváltás körüli években látogatott, hogy felvegye a kapcsolatot Magyarországon élő családtagjaival. Az élete jó részét emigrációban töltő herceg végül az 1990-es években költözött haza véglegesen.
Élete egyik legmeghatározóbb szakaszát Fertődön töltötte, az Esterházy-kastély falai között, ahol a magyar állam meghívásából lakosztályt kapott. Antal herceg nem csupán lakója, hanem lelke volt a kastélynak: jelenléte újra életet lehelt a dísztermekbe, ahol koncertek, történelmi előadások, közösségi események zajlottak az ő részvételével. Több évtizedes társadalmi munkássága során fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a fertődi kastély ne csupán emlékezzen a múltra, hanem újra éltető forrása legyen a magyar kultúrának és közéletnek. Számos magas rangú európai kitüntetésben részesült élete során, azonban kivételesen büszke volt az első magyar állami elismerésére, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjére, amellyel a magyar kultúra megismertetését és népszerűsítését célzó fáradhatatlan tevékenységét ismerték el. Antal herceg a Közép-európai Club Pannonia tiszteletbeli elnökeként külföldi útjai során, többek között Párizsban és Brüsszelben igyekezett felhívni a figyelmet a fertődi műemlékegyüttes páratlan értékeire.
Sokoldalú közéleti szereplőként önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül munkálkodott számos civil szervezetben, mindig szem előtt tartva a nemzeti értékeket, a magyar kultúra támogatását és a karitatív célokat egyaránt.
Antal herceg személyisége megtestesítette a higgadt eleganciát, a szolgáló vezető alázatát, és azt a fajta mély, belső rendet, amely ritka adomány. Nemes egyszerűséggel volt jelen ott, ahol szükség volt rá: egyházi eseményeken, jótékonysági rendezvényeken, történelmi megemlékezéseken, vagy éppen a helyi közösségi életben – mindig emberként, sosem csak címviselőként.
II. Antal herceg távozásával nemcsak egy család veszítette el szeretett tagját, hanem egy közösség is egy olyan embert, akire mindig számítani lehetett. Halála űrt hagy maga után, de öröksége élni fog tovább azokban az emlékekben, épületekben, rendezvényekben és eszmékben, amelyeket élete során táplált és megőrzött.
Nyugodjék békében, II. Antal herceg! A kastély falai ma is őrzik lépteinek nyomát, a termek csendje tovább visszhangozza hangját. Egy igazi Esterházy herceg emléke nemcsak a történelem lapjain, hanem az emberek szívében is örökké él.