Mikojan-Gurjevics MiG-23 “Flogger”

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.

Galcom

Well-Known Member
2010. július 2.
772
1 752
93
És akkor nézzük az első bombázó változatott, a MiG-23B-t. Amiből nem csak az elterjedt 24 darabszám, hanem bő kétszeres mennyiség készült 1971 és 1973 között, illetve még Ljulka hajtómű repítette:

MiG-23B Flogger-F type at the Soviet Tactical Air Force


Fotó: a képen látható MiG-23B gyáriszáma: 242002516, 1972-ben épült. Először a Leningrádi Katonai Körzetben, majd a nyolcvamas években a szovjet-mongol határhoz közel szolgált, Kínával szemben.

 

Galcom

Well-Known Member
2010. július 2.
772
1 752
93
Valamint 1985-ben vette át az utolsó MiG-23MLAE-2 elfogóját Bulgária.

Az új gyártású volt?
@molnibalage
Igen, az összes bolgár együléses MiG-23-as, gyári újonnan került Bulgáriába. A Hidegháború alatt, csak Angola és Észak-Kórea kapott használt ex. szovjet MiG-23MLA változatokat.

(A kétülésesekre mindez nem vonatkozik, az egy másik történet)

Az utolsóként 1985-ben gyári újként átvett bolgár MiG-23MLAE-2 elfogó vadászrepülőgép, a 219-es oldalszámú:



Idézem Alexander Mladenov 2002/08 AFM-es cikkéből:
 

Allesmor Obranna

Well-Known Member
2010. április 30.
9 346
30 115
113
Két szovjet MiG-23B Sztep repülőterén a nyolcvanas években Szibériában. Mind a vörös 29-es (Gyári száma: 242002419), mind a vörös 33-as (Gyári száma: 242002519) 1972-es gyártmányú, és mindkettő Ljulka hajtóművel van felszerelve.



Ez egy elegáns cáfolata mindannak, amit írtam.
Hiába, mindig tanul az ember!
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Galcom

Hpasp

Well-Known Member
2018. január 28.
3 875
17 983
113
Ilyenkor érdemes repült óraszámot, és kissé komolyabb darabszámot figyelembe venni, mint a mienk. Pluszban megnézni a kortárs típusokat.

Olyan infók vannak elterjedve, amit a TopGun-ban írtak a kilencvenes években (és olvasható a mai reinkarnációja a Wikipedian is). Ezek beégtek az emberekbe, mint megváltoztathatatlan tények. Pedig csak nem volt elég infó még a megjelenéskor és az írók kénytelenek voltak a nyolcvanas évek nyugati forrásaira, meg a sokszor szűk látókörű magyar infókra támaszkodni. Plusz divat volt szidni mindent ami szovjet.

Például az Szovjet Frontlégierő után, a Bolgárok használták a legtöbb MiG-23-ast Európában. 1976 és 2002 között 93 db MiG-23-as közül tízet vesztettek el. A Csehek 1978 és 1998 között 70 MiG-23-asból bő ötöt vesztettek. (Láttátok már a korabeli nyugati típusok hasonló statisztikáit?) Valahol a bolgár repült idők is megvannak. Hazánkban a szovjet 5. gárda ezred 14 év alatt, hét MiG-23M-et, míg a 14 gárda ezred nyolc év alatt három MiG-23MLA/D-t veszett. Ha a repült időt is mellé tennénk, abból látszódna, hogy a MiG-23-as semmivel nem volt rosszabb a kortárs MiG-21bis, F-4E és Mirage F-1C típusoknál.

A műszerezettségről (a Haditechnika újságban volt Varga Imrétől egy részletes leírás) annyit érdemes tudni, hogy a Szovjet Honi Légvédelem tömegesen rendszeresítette a típust, figyelembe véve a fegyverrendszerének a képességeit, melyek messze felülmúlták a (hetvenes években) a MiG-21bis lehetőségeit. Földháttérben célt felderíteni képes fedélzeti lokátor, közepes hatótávolságú légiharc rakéták, infraérzékelő, stb.. Természetesen mindez a hatvanas évek végének műszaki színvonalán és megbízhatóságával, de még csak a hetvenes éveket írták a hadrendbeállításakor. Miközben a Szovjet Honi Légvédelemnél soha egyetlen MiG-21-est sem állítottak hadrendbe!

Igazából egy jóval magasabb üzemeltetési kultúra és nagyobb költségvetés kellett hozzá (mint minden újabb típushoz ekkoriban), ami nem mindenhol állt rendelkezésre.

A nyolcvanas évekre egyszerűen kifogyott a kakaó a szocializmusból, a VSz országok már nem bírták a fegyverkezés költségeit (nemcsak mi, a többiek sem).
Innen eredt az ötlet, hogy minden fegyverrendszernek legyen drága csúcs változata kisszámban az élcsapatnál, a sleppet meg olcsóbb de még potens technikával szereljék fel.
Egy MiG-23MF 3x annyiba került mint egy MiG-21BISz.
Egy T-72-es 4x annyiba került mint egy T-55AM.
Egy Volhov-M6 (Sz-300PMU) osztály 10x annyiba került mint egy Volhov-M3 (Sz-75M3) osztály.

Így:
12db MiG-23-as (elvileg tervben volt még 2szd ML) mellett 62db MiG-21BISz érkezett.
125db T-72-es mellett (eredetileg) 400db T-55AM (volt tervben).
2db Volhov-M6 (ami csak terv maradt) mellett érkezett 12db Volhov-M3 meg 6db Nyeva.
 

Allesmor Obranna

Well-Known Member
2010. április 30.
9 346
30 115
113
A nyolcvanas évekre egyszerűen kifogyott a kakaó a szocializmusból, a VSz országok már nem bírták a fegyverkezés költségeit (nemcsak mi, a többiek sem).
Az meg N+1-ik külön probléma, hogy míg a szovjetek egy viszonylag rövid felzárkózással, viszonylag jól tartották a lépést a Nyugattal az informatika (jelen esetben: avionika) terén, amíg csak elektroncsövek és tranzisztorok képezték a technológia alapjait, a félvezetők és microchipek megjelenésével már nem tudtak mit kezdeni.
Na meg a COCOM lista.

1972-ben Togliatti-ban indult a Zsiguli gyártása, a világon elsőként, számítógéppel megtámogatott gyártásszervezéssel!
Az adott színvonalon a szovjet magastudomány igenis komolyan számolt az informatikával.
A szovjet átlag gyári melós meg az évtizedes-évszázados rutinnal, mint szovjet valósággal.
Egy év múlva kitör az olajválság, a Nyugat beleremeg, a szovjetek meg úgy vélik, ez a baj hozzájuk (hozzánk) nem tud beférkőzni. A Nyugat megkezdte a szerkezetváltást, a Kelet ettől elmaradt, egy évtized múlva, a nyolcvanas évek elejére a késlekedés-semmittevés, a “brezsnyevi pangás” már megmutatta hatását.
Külön gond volt Afganisztán és Csernobil, mind a két fiaskó gyökereit valahol ugyanúgy a hetvenes évek elszalasztott gazdasági-technológiai-társadalmi fejlesztései között kell keresni.

A MiG-23-as gépcsalád MLD változatának legutolsó szériái voltak azok, amilyennek a 23-asnak eredetileg lennie kellett volna.
Ne a MiG-23MSz-t vegyük alapul, mert az egy szándékolt visszalépés volt.
Ha az “aranyközép” MiG-23M/MF, illetve korai ML gépeket nézzük, látjuk a bennük rejlő ambíciózus progresszivitást, értjük, hogy “mire gondolt a költő”, de azt is látjuk, hogy mindez érdemben már csak a legutolsó MLD szériákon ért révbe.
Túl későn.
Pont, ahogy az 1985-ben indult, nyilvánosság előtt 1992-ben debütált és 1993 decemberében elkaszált 9.15-ös MiG-29M esetében is történt.
Ha az ember utánaolvas, hogy a MiG pontosan mit is akart eredendően a 29-esből kihozni, hát az egyértelmű, hogy nem a végül nagy számban gyártott 9.12-esre és 9.13-asra gondolt. A 9.15 volt az.