1. This site uses cookies. By continuing to use this site, you are agreeing to our use of cookies. Learn More.

Nők a haderőben

Diskurzus a(z) 'Egyéb, vegyes haditechnikai témák' témában - Tcat által indítva @ 2015. december 7..

  1. blogen

    blogen Well-Known Member

    Az a baj a pszicho és szociopatákkal, hogy önzőek. Tény és való, hogy minden valamirevaló tréningen úgy oktatják a szociopata olyan alapformáit, mint például a cigánybűnöző, gettónigger, migráns, stb., mint sikeres adaptációt a környezetéhez, ellentétben a csicska átlagpolgárral, hiszen ez a valóság és nem valami deformitással állsz szemben a társadalom, vagy az állam védelmében, hanem a lehetőségeihez képest egészséges és jól adaptálódott egyénnel. Csakhogy, ezek a lehetőségek igen korlátozottak voltak a szociopata számára, az ő adaptációja az önzés csúcsrajáratása volt egy olyan közegben, ahol bármiféle altruizmus öngyilkossággal volt egyenlő. Namost a fegyveres testületekben szolgálóknak olyan jellemzői is vannak, mint fegyelmezettség. Arról leszoktatják a fegyverforgatót, hogy életét akarja áldozni bármiért, mert élő harcosra van szükség mindenhol, de arra meg rászoktatják, hogy kövesse a parancsot, mert a szervezetten küzdő csoport hatékonyabb, mint bármilyen más csoport. Ennek a fegyelemnek és nem másnak lesz aztán a következménye az áldozathozatal, amit el akar kerülni a fegyveres mindenáron, de a saját fegyelme miatt fog végül belesodródni (tartja az állást a parancs szerint, stb.)

    Namost a szociopata nem fog. Ő meglép, ha veszély fenyegeti, mert az egész személyisége a túlélésre rendezkedett be, ez a szociopátia maga. Az előnyök bármi áron történő kicsikarása a környezetből, tekintet nélkül a másoknak okozott kárra, mivel különben a szocializációs környezetben a túléléshez elegendő erőforrás se jutott volna a sikeres szociopatának. Nagyon jó magányos harcos lehet, ha megfelelően kiképzed, de a szervezett harc nagy gyengéje lesz és viselkedésével mérhetetlenül rombolni fogja az alakulat morálját és harcképességét. Egész egyszerűen nincs keresnivalója erőszakszervezetben, ott nem veszik hasznát, mert a szélsőséges individualizmus ott kontraproduktív.
     
  2. blogen

    blogen Well-Known Member

    Ez társadalmi hozzáállás kérdése. Ezért nagyon fontos, hogy konfliktus esetén a teljes hátországban, társadalmi szinten dehumanizáljuk az ellenséget. Egyértelművé kell tenni, hogy nem emberek ők, nem olyanok mint mi, hanem valami mérhetetlenül gonosz, aljas, mocskos biznisz, aminek semmi köze az emberiséghez és amivel a leszámolás nem több, mint gusztustalan bogarak eltaposása. Nem mindegy, hogy milyen környezetből indul és hova érkezik vissza a katona. Ha háborúba keverednénk kell legyen sajtókontroll terv, tehát lényegében Habony ellenőrzése alatt kell az összes sajtóterméknek az Origótól a Magyar Narancsig ugyanazt a dehumanizáló alapvetést nyomatni, bármiféle kritika és kétség ébresztése nélkül.

    Bármilyen konfliktus alapvetése a fekete-fehér narratíva. Mi emberek, mi a jó oldal, mi igazaságosak, mi bosszúállók. Ez a lényeg, az "ők", jobb, ha nem is létezik, beszéljünk inkább "azokró", mint dolgokról és csak a legnagyobb gonoszság ábrázolásakor személyesítsük meg, mint emberi szintű elfajzást biznyos ellenségeket, leginkább a vezetőiket!

    Ha ilyen körülmények közt az ellenség mégis emberalakot öltene, az csak a teljesítménye révén történhet meg, akkor pedig életbe lép az egészséges férfiúi versengés, aminek nem lesznek negatív következménye, hiszen legyőzni a jót, mégjobbá tesz.

    A PTSD 99%-ban a liberális hátország szellemiségének a következménye. Nem a hartérről visszatérő katona sérült, hanem a hátország elmebajos, annak úgynevezett "értékei" beteg deformitások, ami közé az ép és egészséges harcos nem tud beilleszkedni. Ez alól csak akkor van kivétel, amikor eleve gyenge embert soroztak be, akit a háború kihívása nem megerősített, hanem csak mégjobban tönkretett. Kerülni kell a komplexusos, ressentimenttől sújtott, gyenge egyének felszerelését! Inkább legyen hiány, de a hulladék maradjon a kapun kívül.
     
  3. szpg9

    szpg9 Well-Known Member


    Hány éles bevetésen voltál? Mert úgy beszélsz, mint egy több háborút megjárt,"tapasztalt" harcos lennél..
     
  4. blogen

    blogen Well-Known Member

    Ennek mi köze ehhez? A PTSD a modern tömegtársadalmakban tűnt fel először a történelem során. Ha korábban szignifikáns probléma lett volna annak ellenére, hogy hatalmas háborúk zajlottak, akkor jóval régebbi története lenne, de nincs neki. Hogy van ilyen, azt is csak a XX. század folyamán kezdték feltételezni. Magyarán a társadalom modern és posztmodern változásaival együtt született jelenségről van szó. Ha megnézzük milyen irányba változott a társadalom és ez hogy korrelál a PTSD terjedésével, akkor azt látjuk, hogy minnél liberálisabb társadalom küldi harcba a katonáit és térnek onnan vissza a liberalizmusba, annál komolyabb sokkot jelent maga a háború és a visszailleszkedés. Namost, mivel a háború a legtermészetesebb emberi viselkedésmód, így joggal feltételezzük, hogy ha a háborúból nehézkes egy biznyos társadalmi képletbe az átmenet, akkor azzal a társadalmi berendezkedéssel van a baj. Valami természetellenes, emberellenes van benne, ami miatt nehéz a természetes állapotok legtermészetesebbjéből, a harcból hozott emberi tapasztalatokkal beilleszkedni oda.

    Élnünk kell a posztmodern kritikával, mint vívmánnyal is. Nemcsak az elmeállapot kórságát (Foucault ugye), hanem a társadalom normalitástát is illene már dekonstruálni! Pontosabban liberális szemellenző nélkül, ugyanis a liberálisok szívesen dekonstruálják azoknak a társadalmaknak a normalitását, amelyekbe hímnős elmebetegek nehézkesen tudnak visszailleszkedni, miután elvesztették eredeti állapotukat bizonyos átalakulást kiváltó élmények hatására, de attól már ódzkodnak, hogy mondjuk a PTSD-s katonák esetében górcső alá vegyék saját liberális berendezkedésüket, hogy biztos a katonával van a baj!
     
  5. szpg9

    szpg9 Well-Known Member


    Szerintem ez a probléma mindig is létezett. A középkori elhúzódó várostromok során pld. a lázadások is erre vezethetők vissza, bár senki sem rögzítette azokat. Diktatórikus társadalmakban, mint pld. a szovjet és a német el sem ismerték. A nem normális katonát egyszerűen agyonlőtték, mint parancsmegtagadót, árulót, defetistát, stb... Az angolszász országokban kezdték el ezt a témát is kutatni és kezeléssel, nem agyonlövéssel reagáltak erre a problémára... Most akkor ők jobban álltak hozzá a témához vagy rosszabbúl, pedig a SZU-nál és NO-nál biztosan liberálisabbak voltak. Egyébiránt kimutatták, hogy a harckészség folyamatosan csökken a csatanapok számának növekedésével, és kb. 90 csatanap után az ember elveszti a harckészségét, így pihenésre szorul.
     
    fip7 likes this.
  6. molnibalage

    molnibalage Well-Known Member

    Ugye nem haragszol, ha erre forrást kérek?

    Forrás? Régen is voltak elmeháborodott emberek, akik furcsán viselkedtek, csak akkor még nem egészen értették, hogy miért.

    Látom te is ilyen imádsz a "liberális" szóval dobálózói és afféle szítok szóként kezelni. Ehhez képest a Szu-ban szép számú alkoholista és megtört ember volt pedig az minden, csak nem olyan társadalom volt...

    [​IMG]
     
    Robur and fip7 like this.
  7. szpg9

    szpg9 Well-Known Member


    Ha gondollataidat következetessé akarom tenni, akkor előbb fel kell mondsnunk a genfi konvenciót, hiszen a kártékony bogarak eltaposása során úgysem ejtenénk foglyokat, hanem élből agyonlőnénk mindenkit. Volt már ilyen is. A Führer direktívák következetes végrehajtása megnézhetjük hová vezetett a II. VH-ban. Ennek egyik vele járója volt a zsidók elgázosítása, stb...
     
  8. blogen

    blogen Well-Known Member

    Itt nem a harckészségről van szó, meg a fáradságról, hanem a PTSD-ről mint tünetegyüttesről. Megnézzük ez mit takar:

    Akárohogy is nézem, itt a természetes reakciók a kiindulópont. Van egy tapasztalatszerzés és van egy reakció rá. Ez az A) pont. Ez eddig teljesen normális, a rá adott reakciók közül pedig a túlélst sikeresen szolgálók mind helyes válaszok lesznek. A B) pont arról szól, hogy az agy ezt bevési és időről-időre tudatosítja a túlélés érdekében. Ne tompuljon túl gyorsan az emlék, mert a nagyon durva fenyegetésnek nyilván komoly oka volt, tehát evolúciósan előnyös, ha a fenyegetés érzése nem múlik túl gyorsan. Ezt szolgálja még a C) és D) pont is. Eddig minden természetes és evolúciós okból előnyös az egyén számára. Hogy miért, az nyilvánvaló, ha megnézzük ezt a statisztikát:
    [​IMG]
    Jean Guilaine, Jean Zammit: The Origins of War: Violence in Prehistory - Blackwell, 2005

    A tradícionális társadalmakban nemhogy hétköznapi az erőszak, hanem egyenesen a többség erőszakos halált hal. Márpedig ez volt az emberiség evolúciójának 99%-a. A férfi öl és megölik, erre fejlődött ki az emberi psziché.

    Ezután kezdődik az első probléma: a liberális társadalom. Itt nincs erőszak. Még annyi se, mint a középkorban, ahol már csak a öt-tíz százaléka halt erőszakos halált, de azért az erőszak még az élet része volt. Itt már nincs semmi, ami az erőszakra emlékeztetne, vagy ha mégis megtörténik, akkor egy rendkívüli jelenség. Nézd meg például ezt a szánalmas buzeránst, aki a vinnyogó hangján annyira nem tudja már lereagálni sem az erőszakot, hogy folyamatosan provokálja az őt éppen felelősségre vonni akaró normálisabb embertársát, fel sem fogva, hogy bajban van és nincsenek jó lapjai!

    Egy ilyen közegben, a saját bajtársain kívül nincs kivel beszélnie a háborúról és nem biztos, hogy egyáltalán velük megfelelő diskurzust tud folytatni róla, hiszen minden tagjára, azok értékítéletére hatással van ez a közeg. A tradícionális társadalmakban a háborús résztvétel a férfiúi lét célja és értelme volt, a háborús történetek a dicsőség elbeszélései voltak. A társadalom nemhogy lehetővé tette a diskurzust a háborúról, hanem a legfontosabb diskurzusként kezelte és a résztvevőt dicsőítette, így a háborús traumára adott legfontosabb reakció az volt, hogy: nem baj, hogy mennyire féltél, kiálltad a próbát és most kurva nagy király vagy, ahogy itt iszogatjuk az ellenség koponyáiból a sört! Tehát ezen a ponton az egész trauma közmegelégedésre lezárásra került. Happy End!

    A liberális társadalomban teljesen ellentétes folyamat zajlik, a háborúból visszatérő egy mocskos gyilkos rosszabb, míg jobb esetben egy szánalomra méltó áldozat. Ugye adaptáció történik a trauma feldolgozása során is. A tradícionális társadalmak pozitív énkép irányába adaptáltak, a liberális viszont csak az agresszív gyilkos és a notórius beteg lehetséges fejlődési útjait kínálja fel. Így azok, akik saját maguk, háztáji módokon (egészséges önbecsülés --> otthon iszogatás a hazacsempészett koponyából vagy helyén kezelés --> némi alkohol és drog időnként a rossz álmok ellen) nem tudják kezelni, hasonulni kezdenek a felkínált szerepekhez. Vagy gyilkosok lesznek, vagy szánalmas betegek.
     
  9. blogen

    blogen Well-Known Member

  10. molnibalage

    molnibalage Well-Known Member

    fip7 likes this.
  11. blogen

    blogen Well-Known Member

    Pár órája az volt a bajod, hogy olyasmit adnak a szádba, amit te nem mondasz. Ott van a másik link mondata, ami egyértelművé teszi, hogy nem ezt állítottam, de te mégis, a saját -ezen a ponton primitív irányba hajló- diskurzusod keretei közé kényszerítenéd a beszélgetést annak negligálásával, hogy:

    De a problémát is csak a tömegháborúk során észlelték először, de a mozgósított tömegek növekedésével korreláló mértékben.

    Hatalmas háborúkat vívtunk korábban is, mégsem tűnt fel az a tünetegyüttes amit a modern korban észltek és vettek először górcső alá. Ellentétben az agy és elme különféle genetikailag és biokémiailag is részben determinált állapotaival, mint az autizmus és skizofrénia, az elme zavarjai korspecifikusak is. Meglehetősen kevesen táncolják magukat a halálba korunkban vallási okokból, pedig bizonyos időszakában társadalmaink történelmének ez egy igen elterjedt elmezavar volt. Nyom nélkül tűnt el, ma már igazából rekonstruálni is csak nagy nehézségekkel lehet egyáltalán az egykori tünetegyüttest, diagnózist felállítani pedig egyenesen lehetetlen. Jó okkal feltételezhető, hogy a PTSD tüneteinek észlelése és e tünetek vizsgálata nem szakadt el a tünetek feltűnésétől olyan mértékben, hogy a társadalom arra fogékony részében felmerüljön a vizsgálat, vagy legalább feljegyzés ígénye. A PTSD valamikor a XIX. század elején a modern tömegtársadalmakkal kezdődött abban a formában, amiben ma ismerjük egy jó száz-százötven éves evolúció révén jutott el és még mindig fejlődik, ha lesz PTSD száz év múlva, akkor biztosan nem úgy fog kinézni, ahogy most, mert a társadalmi feltételei is változnak a tünetek kiváltásának!
     
  12. blogen

    blogen Well-Known Member

    A genfi konvenció nem rendelkezik a hátországi diskurzusokról! :D Az ellenséges katonákkal való bánásmódban pedig mindig volt rugalmasság, a magukat legcivilizáltabbaknak hirdető országok részéről is. Fontos, hogy ne fogjuk le a katona kezét, ha az éppen jót cselekszik, a megbosszulandókat bosszulja meg, legyenek azok olyan civilek, akikkel valamilyen okból közösséget tud érezni, vagy a saját odaveszett bajtársai. Valahogy így:
    [​IMG]
    A képen háborús bűncselekményt elkövetőknek biztos nem lett PTSD-jük emiatt. Ha viszont otthon végig amiatt baszogatták volna őket, hogy mit műveltek a háborúban, akkor néhányan közüllük biztosan mutattak volna PTSD jellegű tünetegyüttest, mert nem tudták volna pozitív irányba feldolgozni az élményeiket.
     
  13. fip7

    fip7 Well-Known Member

    Gondolom a régi időkben is vezettek a pszichológusok statisztikákat a mentális betegségekről és sérülésekről.... Jah nem , nem létezett még az emberi elmével foglalkozó tudomány se :p
    A törzsi kultúrákban meg azért több a gyilkosság, mert:
    1. Primitívebbek az emberek. Az ösztönlények pedig nincsenek belátással a cselekedeteik súlyára.
    2. Szűkösebbek az erőforrások
    3. Nincs államhatalom amely rendfenntartóként funkcionálna.
     
  14. drqv

    drqv Well-Known Member

    Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt

    Igazából hétköznap nem szokott menni a mesélés, ezért maradjunk inkább a száraz leírásnál. A hölgy akkor lett híres, amikor 2014 novemberében Szíriába utazott, hogy a PKK(Dániában terrorszervezetnek minősül) kötelékében harcoljon az ISIS ellen. Mindezt megtehette volna csendben is, de ő már hetekkel a kiutazás előtt bejelentette a tervet a dán médiában.

    https://politiken.dk/magasinet/inte...kurdisk-kvinde-Hellere-dø-i-kamp-end-på-flugt
    http://nyheder.tv2.dk/2014-10-19-dansk-kvinde-derfor-overvejer-jeg-at-tage-til-syrien-og-kaempe-0

    Ezután egy ideig semmi hír róla, legközelebb 2015 áprilisában bukkant fel, amikor Erbilben(Irak) találkozott Asger Ladefoged dán fotóriporterrel, ahol elkészítették az alább látható sorozat egy részét. A képaláírásokból a szíriai kalandról nem sok derül ki azon kívül, hogy állítólag 6 hónapot töltött ott, tehát, ha minden igaz, a képek készültekor maximum néhány hete lehetett a peshmerga tagja. Az észak-iraki front ekkoriban már egy ideje csendes volt, a kurdok hónapok óta csak szemeztek az ISIS-el, szóval valószínűleg nem sok minden történt az ott-tartózkodása alatt. A fotóriport szerint Joanna összesen 8 hónapot töltött Szíriában és Irakban, mielőtt rövid időre hazalátogatott. Júniusban már ismét úton volt Irak felé(azt sehol sem részletezik, hogy a második útján mit csinált), szeptemberben ismét hazalátogatott, ekkor vonták be egy évre az útlevelét a néhány hónappal azelőtt életbe lépett dán terror-törvényre hivatkozva. A döntés ellen fellebbezett, de a fellebbezést elutasították.

    https://www.lensculture.com/projects/190422-joanna
    https://www.bt.dk/danmark/omstridt-syrien-kriger-lov-rammer-skaevt
    https://www.b.dk/nationalt/politiet-tager-passet-fra-dansk-kurdiske-joanna-palani

    2016-ban még Dániában tartózkodott, amikor egy interjút adott a Vice-nak. Itt azt állítja, hogy összesen egy évet töltött kint(6 hónap PKK, 6 hónap peshmerga), ami már sejteti, hogy itt valami nem stimmel, hiszen eddig utazással együtt maximum tíz, de inkább csak 9 hónapot lehet összeszámolni. Ennél is érdekesebb, hogy saját bevallása szerint nem csak az ISIS ellen ment ki harcolni, hanem az Aszad kormány ellen is, sőt élénk beszámolót tart arról, hogy milyen Aszad katonái ellen harcolni. Ezzel csak annyi probléma van, hogy a kurdok és a kormányerők úgy általában nem sokat harcoltak egymás ellen, a 2014 vége-2015 tavasza közötti időszakból pedig egyáltalán semmi ilyesmire nem emlékszem, akkoriban pont, hogy közös erővel próbálták megállítani az ISIS előrenyomulását Kelet-Szíriában. De akkor honnan származtak ezek az élmények?

    https://broadly.vice.com/en_us/article/qvd483/joanna-palani-syria-iraq-ran-away-fight-isis

    2016. június 6-án a kiutazási tilalomra fittyet hányva Katarba, majd Irakba repült. Legközelebb június végén egy másik önkéntes, Josh Walker beszámolójában találkozni vele, ahol nyugati önkénteseket fuvarozott át Szulejmánijából az iraki-szír határra. Valamikor aztán ő is átkelt a határon, és saját bevallása szerint a Manbij környéki harcokban vett részt. Egyes beszámolók ezt megkérdőjelezik, de ezeket nyilván nem lehet ellenőrizni. Ennek a kalandnak végül októberben lett vége, állítólag egy fejsérülés miatt repült haza Dániába. Itt aztán elővették a kiutazási tilalom megszegése miatt, a per még folyamatban van(nem jogerősen 6 hónapot kapott).

    https://theintercept.com/2017/07/10/josh-walker-isis-uk-terrorism-charge-ypg-syria/
    https://thenewsrep.com/74725/fake-news-alert-no-danish-woman-not-kill-100-isis-fighters/

    Hazaérkezése után a Guardian-nek adott egy interjút, amiben megemlíti, hogy két hétig harcolt Kobaniban, a még az ISIS-offenzíva legelején, ami azért is nehezen értelmezhető, mert a támadás októberben(2014) indult(ő ugye november közepén ment ki), valamit elég nehéz elképzelni, hogy egy kiképzés nélküli nőt csak úgy beküldtek volna a darálóba. Tovább bonyolítja az időrendet, amikor egy instagram bejegyzésben arról ír, hogy érkezést követően egy ideig Irakban maradt, miközben a média azt hitte, hogy már Szíriában harcol.

    https://www.theguardian.com/world/2...n-who-fought-against-isis-faces-jail-sentence





    Ahogy haladt a per, a média érdeklődése lankadatlan maradt, minden lényeges fejleményről beszámoltak, Joanna az egyik ilyen alkalommal adott egy dupla exkluzív interjút a brit Metro-nak, valamint a Daily Mail-nek. Na, itt olyan részleteket árul el a szíriai kalandokról, ami még azokat is meglepheti, akik eddig figyelmesen olvasták az írást.

    A két interjú közül a metrós indul különösen ütősen: „2014-ben elhagytam Dániát, hogy az ISIS ellen harcoljak, de nem ez volt az első alkalmam odaát”, „Az emberek nem tudják, de már több éve csinálom ezt. Az újságok úgy állították be, mintha egy fiatal lány lennék, aki otthagyta a középiskolát, hogy az ISIS ellen harcoljon, de egyáltalán nem így volt.”. Az nem kerül megválaszolásra, hogy pontosan hogy is kezdődött az egész, de pár bekezdéssel később még annyit megjegyez, hogy az elején nem volt ennyi külföldi önkéntes, Aleppóban például ő volt az egyik első. Támpontnak még annyit hozzátesz, hogy nagyjából akkortájt alakult meg a YPJ(kurd Női Védelmi Egység, 2013 elején alakult meg hivatalosan). Ezzel választ kaptunk arra a kérdésre, hogy hol és mikor harcolhatott Aszad erői ellen: 2012-13-ban Aleppóban(vicc, hogy akár közvetve az ISIS mellett is harcolhatott). Van még egy rész, ahol egész érdekes dolgokat állít: a szíriai kalandra készülve először Ukrajnában, Finnországban és Oroszországban képezte magát(a kontextusból nem derül ki, hogy ez mit takar, lehet, hogy csak túrázgatott), Szíriában egy alkalommal pedig orosz különlegesekkel(vagy kiképzőkkel?) dolgozott együtt. A megint érdekes lenne, hogy pontosan hol és mikor történhetett ez a randevú, mert Manbijban és Kobaniban, meg az Eufrátesztől északra nem nagyon voltak oroszok, az mindig is amerikai zóna volt.

    A Daily Mail cikke szokás szerint egy nagy összevisszaság, de van benne pár új részlet a kezdetekről: 17-18 éves volt(ez 2011! lesz), amikor először Szíriába látogatott. Először Aleppóban fogta fegyverét az Aszad kormány katonáira, majd az idő haladtával egyre inkább az ISIS-eseket vette célba. Vannak még regénybe(inkább szappanoperába) illő dolgok az interjúban, de most én ezeket inkább kihagyom. Végül, véletlenül ráakadtam még egy bejegyzésre az instagramján, ahol két elesett PKK harcosról írja, hogy 2011-12-ben találkoztak Aleppóban.

    https://metro.co.uk/2017/02/07/the-...g-her-life-to-fight-jihadis-in-syria-6230972/
    http://www.dailymail.co.uk/news/article-4170840/Joanna-Palani-admits-sniper-fights-Isis.html





    Még egy adalék tőlem a végére: minden felröppenő hírrel ellentétben az ISIS nem szokott vérdíjakat kitűzni, ez nem a Vadnyugat.
     
    wolfram, silurusglanis and fishbed like this.
  15. fip7

    fip7 Well-Known Member

  16. wolfram

    wolfram Well-Known Member


    Na ja, az eszköze erősen motiválna a megfelelő döntés meghozására. :D

    Szépen összeszedted. Most vagy nagyobb a füstje, mint a lángja a hölgyikének, vagy valami egészen más lehet a háttérben... De ettől függetlenül, nekem tetszik.
     

Ezen oldal megosztása