Gyerekekkel töltött idő:
...úgy alakult történelmileg a munkám még a kétezres években is, hogy natúr üveges, klímátlan, befűthetetlen (műbőr üléshuzatok...) szívódízel Transittal gályáztam tényleg végig a nyóc' órát. Még nem autóval jártam dolgozni, hanem napi két órát (volt aki még többet, mert vidékről járt Volánnal) zötykölődtem át a városon klímátlan, befűthetetlen (műbőr üléshuzatok...) városi buszokkal, meg gyaloglás a Bükkben, úgy hogy volt az az utazási idő három óra is.
Igen, ahogy az ország többsége még így élt/dolgozott akkoriban.
Szóval délutáni/hétvégi maszekolásra már nemigen maradt bennem kraft (főleg, hogy másnap ugye megint vezetnem kellett, nem lett volna szerencsés beborítani az utasokat a völgybe...
Tehát a délutánt/hétvégét a családommal/gyermekemmel töltöttem (sokat sétáltunk a környezetünkben, kirándultunk a természetben, jártunk vele énekversenyekre, színházi előadásaira, időnként autóversenyekre, repülőnapokra jártunk, stb.) .
Nem is haladtam/tunk előre szinte semmit anyagilag.
Történt, hogy összefutottunk egy adhoc osztálytalálkozóra páran az általános iskolából.
Mindenki elmondta, hogy mit csinál munkaidőben, meg mi - netán - mást utána maszekban estig, egész hétvégén (kútfúrás, korrepetálás, stb.).
Meg hogy halad (lakás, autó, márkás ruhák, mittomén).
- S te?
- Hát szóval...izé...dolgozok a munkahelyen, abból nem fussa lóvéra, délután meg a gyerekemmel töltöm az időt

...
- Hogy te milyen önző vagy és felelőtlen; nem törekszel a gyereked jövőjének a megalapozására!
Szóval voltam minden, csak rendes ember nem.
Ezen megütközve és ettől teljesen letörve másnap elmondtam az egyik állandó utasomnak, a pszichoterápiás (nem pszichiátriai) osztály egyik főorvosának:
- ...tudja azt gondolom, hogy a volt osztálytársai végtelenül irigyek magára...
!?
Ma már
Tudom, hogy mire gondolt és hogy igaza volt.
A gyerekemnek nem tudtam végül adni semmi anyagit (na jó; egy használt, de kiváló állapotú autót), de tudtam adni vele töltött időt, beszélgetéseket, talán valamilyen értékrendet is.
Mindenesetre ő megél a jég hátán is, s határozott értékrendje van (ja s szereti azokat a zenéket, amiket mi is. Azért egy mai lány meg a pl. Kraftwerk...).
Én meg rendre azon szoktam bosszankodni, hogy túl gyorsan elrohant az a 18 év, amit a gyerekemmel töltöttem, s azt érzem, hogy nem figyeltem rá és eleget.
Aztán a hozzászólásodat olvasva eszembe jutott e régi történet és megnyugodtam.
A mai, digitális világba sodródott/süllyedt szülőknek és gyerekeknek szerintem sokkal nehezebb (lesz) mentálisan terheletlen életet élni.
Attól tartok, hogy lesz még ennek böjtje.