[BIZTPOL] Románia

Nézd, én tv-t majd soha sem nézek, főleg szerkesztett adást. Esetleg egy két olyan filmet a netről, ami érdekel.
Amúgy nem a nagyságunkkal van a baja az USA-nak, azaz nem ezért figyel ránk, hanem a rossz példa miatt, ami lehet adott körülmények között ragadós is, és ez már veszélyt is jelenthet az érdekeire nézve ;) . És hidd el nekem sokszor még egy személy is veszélyes lehet egy ország érdekeire nemhogy egy másik ország.
Na meg a sokarcú külpolitikai játékunk is zavarja. Ez aztán kiveri a biztosítékot arrafelé.
Csak egy gondolatot vetek fel. Mit szólsz, ha a kerítésépítést nem magunktól, hanem a németekkel összejátszva csináltuk, ezzel részben áthúzva a nagy testvér EU-t (és főleg No-ot) gyengítő szándékát. Ugyanis a német önmagában nem mondhatta, hogy neki aztán nem kell egy migráns sem (mert akkor újból visított volna a globaló kórus, hogy íme, megint nácik lettek a németek), hanem Merkel szépen átvette azt a pár tízezer migrit, amit a gaz magyar nácikok a Keleti-pályaudvarban sanyargattak (ez plusz 1 pont a libsi brigádnál:rolleyes:), közben meg szépen a háttérben megegyezett a magyarral :eek: , hogy építsen egy szép nagy kerítést a határra és vállalja fel helyette a migráns cirkuszt:oops:. Persze megfelelő honorárium mellett:D. És senkinek egy szava sem lehet a német befogadást illetően.
Sok ilyen játék lehet még amit az egerek a figyelő macska szeme előtt játszanak és az ha bele krepál akkor sem látja, vagy nem tud mit tenni ellene.;)

Usánkának 100x komolyabb probléma Oo, 500x komolyabb Kína, tessék, lássék kevergetik itt is sz rt, de a 2 nagyhatalom lekoti rendesen öket, és ott is tudják, hogy ha megtámadtatna minket, és nem segit a NATO /Nato ország támadna meg, napok alatt elhangzana a varzsszó:sztojjj....
Viktor úgy hivná Vovát, mint a huzat, ezzel lehúzhatná a NATO bovités utolsó 25 évét a klotyón.
A mi teruletunkon beszállhat melletunk bárki, Moszkva is Nato ország ellen, fegyver supporttal simán, ezt nem kockáztatja meg usánka.
Föleg ha bemennek Ukrajnába, akkor kelleni fogunk több okból is a NATO-ba.
Nem kell parázni, senki nem fog senkit megtámadni kke-ben, amíg mindenki Nato, EU tag.
Itt azért nem olyan egyszeru háborút kirobbantani mint a harmadik világban, vagy akár Ukrajnában.
 
Azert valahol szenzacios az a gatlastalan arcatlansag, ahogy a bozgorok egyetlenszer le nem irnak a "magyar" szot - itt peldaul ez a szerencsetlen ugy beszel a multrol, mintha a romanoknak barmi kozuk is lett volna valaha a maramarosszigeti zsidokhoz (marmint a Vasgarda-gyilkossagokon kivul)...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Dühítő
Reactions: Hegylakó
Usánkának 100x komolyabb probléma Oo, 500x komolyabb Kína, tessék, lássék kevergetik itt is sz rt, de a 2 nagyhatalom lekoti rendesen öket, és ott is tudják, hogy ha megtámadtatna minket, és nem segit a NATO /Nato ország támadna meg, napok alatt elhangzana a varzsszó:sztojjj....
Viktor úgy hivná Vovát, mint a huzat, ezzel lehúzhatná a NATO bovités utolsó 25 évét a klotyón.
A mi teruletunkon beszállhat melletunk bárki, Moszkva is Nato ország ellen, fegyver supporttal simán, ezt nem kockáztatja meg usánka.
Föleg ha bemennek Ukrajnába, akkor kelleni fogunk több okból is a NATO-ba.
Nem kell parázni, senki nem fog senkit megtámadni kke-ben, amíg mindenki Nato, EU tag.
Itt azért nem olyan egyszeru háborút kirobbantani mint a harmadik világban, vagy akár Ukrajnában.
Na meg lehet, hogy a szerbek is beszállnának a buliba (persze, mint akik a mi védekezésünket támogatják) Temesvár-Szörényvár-Déva háromszögért (1918-ban majdnem hámorú tört ki köztük ezért a területekért).
Igaz ez a terület is a miénk volt, de hát ha nem lehet mindent visszaszedni egyelőre, az Arad-Nagyvárad-Szatmár-Nagybánya (Párcium) vonalért nem lenne nagy áldozat (egyelőre úgysem mi birtokoljuk azt, így könnyebb lemondani róla - egyelőre ;) ).
De azért én nem zárnám ki, hogy usanka egy jó kis uszítást és szarkeverést nem csinálna a Székelyföldön, pont mint Kárpátalján. Mert, hogy ott az ő biztatására erősködtek az ukrik az is biztos.

Mond kedves Kamm, ha annyira nem számítunk az USA-nak akkor miért csinál ilyeneket a magyar kisebbség kárára. Na meg a kis államról annyit, hogy az éppen át tudja húzni a nagy állam számítását, pl. azzal, hogy megvétózza Ukrajna bármilyen nyugati közeledését, amit a nagy nagyon szeretne. Ez sem zavarja szerinted az USA-t? És ezt az állapotot nem szeretné megszüntetni. Nevezetesen, hogy a szavazategyenlőség okán őt szívató kicsi államot, beverje a sorba.
Nem mellékesen a Kelet-Európával foglalkozó USA külügyi részlege annyi embert foglalkoztat, mint amennyi van nekünk az összes minisztériumban (elemzőket is ide értve, meg a különböző agytrösztöket). Miért, ha annyira nem vagyunk fontosak?
 
What. o_O
Elvakít a nyilvánvaló előítélet mikor azt állítod, hogy szarnak a kis államokra. Grenada? Kapis?
Huh...? Most hogy jön ide a szomszedunkban lévő, gyakorlatilag amerikai gyarmatkent kezelt Latin-Amerika?:confused:
Vagy ez ilyen nyugger komment, ami egy szóról beugrik, azt bedobjuk? :D
 
Fél perc alatt ki lehet deríteni róla komment özön helyett, hogy püspökségi székhely... és egyébként megyei jogú város.

Attól még, hogy nem nagy lélekszámú(mert erre is rá lehet keresni, tényleg nem nagy hely), azért nem néz ki jól, és @antigonosz pont erről beszélt, hogy nevezetességei a székesegyház, az Apafi kastély... és az egyedülálló négyszög atlétika pálya.

Egy jelentős turisztikai központnak megérné az, ha legalább elvi lehetősége lenne legalább egy megyei szintű sport versenyt rendezni... amiben csak a helyiek vennének részt. De így még ez is problémás lenne.
 
:rolleyes: Total lenyegtelen nekem az egesz, pontosan erre probaltam ravezetni.
(Az meg hogy mirol hires - romanoknak, ugye, mert pontosan tudtam, mit akar idekeverni - avagy hogy milyen egyhazi szekhely, na az vegkepp irrelevans ahhoz, hogy egy farzseb meretu hely, alig 20 ezer lakossal - egy nagyobb kozseg Magyarorszagon, azaz tokmindegy, negyszog vagy kor a futopalya Medveolokaszarinto-alson.)