[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Továbbra is azt tudom mondani, a lengyelek gyak 30 éve tolják fullba a kretént, 2010 óta extra fokozatra kapcsolva. Hát na, itt a válasz. Nem tetszik? Nem kellett volna politikai alapon mindent is ellenezni amit az oroszok mondtak, nem kellene most az 5. Cikkellyel fenyegetőzni stb.
És ezt a tavaly megkoronázták a Fehéroroszok csesztetésével. Ültek volna a seggükön, és ne próbálták volna meg narancsosítani a Lukasenko rendszert. Van egy jó magyar mondás: Ki mint vet, úgy arat.
Az 5. cikkellyel pedig mit akarnak? Csak nem gondolják, hogy a hülyeségük miatt egy ország is el akar porladni? Egyébként ki kit támadott meg, hogy erre szükség lenne? Ilyen alapon mi is kérhettük volna Szerbia ellen az 5. cikkely alkalmazását.
 
Naná, hogy a szakik nem fognak minden egyes ilyen kis repkedő átalakított polgári hajszárítót lekapni, annyi pénze meg eszköze még az USA-nak sincs ha tömegével jönnek. Plusz az ukránok is csak addig ugrálnak, amíg le nem kapják az egyik Bayraktart. Azért ne feledjük majd 5 millió dollár darabja, míg egy ilyen kis cucc hozzá képest fillérekből elmegy és nem fáj ha kihull. És mindez egy olyan országban, ami olyan csóró, hogy lassan áramra, nemhogy gázra nem telik nekik, az is sokszor csak jóindulatból. Meg épp az lenne az ukrán érdek, hogy a szakik előkapják a légvédelmet. Egyszerre lehetne szankciókért visítani meg felmérni a lehetséges elhelyezkedésüket. Mert az örmények tavaly kiálltak vígan a fix állásaikba és az azeriek meg szétkapták őket, addig ezt a szakik nem engethetik meg maguknak illetve tanultak is belőle. Meg fog az a légvédelem majd jelenni amikor kell, de nem szabad elsietni illetve engedni a provokációknak. Plusz érdekes, hogy egyik orosz szakértő már reptilalmi zónát javasolt Donbassz fölé, míg egy haditudósító már orosz készletből akar nyíltan légvédelmet adni a szakiknak. Az ukránok meg épp ezt akarják elérni, avagy nyíltan berángatni az oroszokat és visítani a szankciókért

Azért egy sörétes mondjuk két tölténnyel még beleférhetne - nem? Ennél jobb "V-VSHORAD" rendszer nincs is ... Ennyi talán még nem olyan sok "pénz meg eszköz" ... Ha már se egy AK - se egy pisztoly nincsen egyik szakinál sem ...

Ui. ha megindulnának az ukránok, akkor a tankok, BMP -k meg tüzérség/gyalogság stb. ellen az kevés lesz, hogy "majd jól megdobáljuk őket botokkal" ...
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Mindenki Germany-ba akar menni, ahová 2015-ben a Mutti behívta őket

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Mindenki Germany-ba akar menni, ahová 2015-ben a Mutti behívta őket

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Nem hívta. Mindenesetre nem szállították őket államilag a német határra. A migráncsokat remélem a lengyelek nem engedik át a határon, és megmaradnak a beloruszoknak. Meg az oroszoknak. Elvégre ők a szírek és az arabok nagy barátai.
 
Oda kell mennie a migránsoknak akik az egész káoszt okozták a Közel-Keleten, Afganisztánban. Líbiában- tehát Németországba és a többi nyugati országba.
Visszanyalt a fagyi. Egyébként a kurdok nem arabok.
Még te is szimpatizáltál a kurdokkal Irakban és Szíriában vagy azt már elfelejtetted? :)
 
Mariusz Kaminski belügyminiszter szerint jelenleg 2-4 ezer migráns tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, ők a legközelebbi időben újabb támadást akarnak indítani.

Elmondása szerint a migránsokat heti mintegy kétezres létszámban, nagyjából 40 repülőjárattal szállítják Minszkbe mindenekelőtt Törökország, Szíria, az Egyesült Arab Emírségek és Libanon repülőtereiről. A lengyel kormány részben sikeresen tárgyal az említett országok vezetésével és légitársaságaival, hogy korlátozzák a szállítást – mondta.​

Megjegyzés:
Ezen orzságok légitársaságai szállítják a migránsokat nem a Belavia és az Aeroflot (ha netán valaki tévúton járt volna)
 
  • Tetszik
Reactions: laiki and enzo
tolják fullba a kretént,
Ha mar szoba jott - a finnek tenyleg nem szazasok:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Majd utana jon ez:

Oda kell mennie a migránsoknak akik az egész káoszt okozták a Közel-Keleten, Afganisztánban. Líbiában- tehát Németországba és a többi nyugati országba.
Visszanyalt a fagyi. Egyébként a kurdok nem arabok.
Még te is szimpatizáltál a kurdokkal Irakban és Szíriában vagy azt már elfelejtetted? :)
A kurdokkal szimpatizálok most is, de az (fehér)oroszok szemétségei nem tetszenek. Nem csak kurdok, hanem arabok is vannak ott. És lehet, hogy tényleg fegyveres összetűzést akarnak a ruszkik kiprovokálni (bár Putyinnak ennél több esze van), de akkor nagyon visszanyal majd a fagyi. Ebben a kérdésben nem hiszem el az orosz propagandá(da)t.
 
Ez a provokacio politika az orosz es a belorusz rezsimek felol egyertelmuen mutatja hogy nincs semmilyen mas eszkoz a kezukben a nyugattal szembeni akaratuk ervenyesiteseben. Eleg nagy a baj naluk ha mar a kincstari modszerekhez folyamodnak.
 
Te fogyatékos vagy ?a libernyák haverjaid itt vonyítanak hetek óta a gonosz orosz gázmanipuláció miatt. Akkor milyen eszközeik is vannak még. ”Mit adott Róma a zsidóknak? utakat, csatornázást, jó jó de még mit? Közigazgatást ….jó elég.”
 
Ha mar szoba jott - a finnek tenyleg nem szazasok:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Majd utana jon ez:

A finn kérdés sem egyszerű. A szovjet korszakban középen helyezkedett el és ez gazdaságilag igen jó volt a finneknek. Most eltolódott nyugatra. Azt gondolom hogy a finn politika néha túlértékeli önmagát, pedig a nyugat számára csak ütközőzóna. Ezt tudja is a finn politikai elit, és rá is játszi egy kis mesterségesen generált oroszelleneséggel. Vannak Finnországban elképzelések arról, hogy az F-35-ösnek a finn légierőben a helye. A politikai megnyilvánulásukat is így kell nézni.
(:p:p:p:p:pNéhány F-35 repcsiért még a közös belorusz határukat is lezárnák. 24 db repülőgépért még Orbán is kerítést építene a közös magyar-belorusz határra. :p:p:p:p:p:p)
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
FDsW45lVIAccsTo
 
Te fogyatékos vagy ?a libernyák haverjaid itt vonyítanak hetek óta a gonosz orosz gázmanipuláció miatt. Akkor milyen eszközeik is vannak még. ”Mit adott Róma a zsidóknak? utakat, csatornázást, jó jó de még mit? Közigazgatást ….jó elég.”
Most hogy Ukrajna mar nem partner Putyin homokozojaban, az agressziv orosz kiskolyok nyugati allamokat kezdi el zargatni a gazcsapjaval. Egyertelmuen nem tud lenyugodni. Addig jatszik amig az EUt is levalasztja az orosz gazrol. Akkor ide a rozsdas bokot hogy a kinai gazcsappal kezdene el kemenykedni.

Ahelyett hogy orulne mert megveszi valaki a gazt a zold forradalom kozepette, meg a csappal jatszadozik. Hosszu tavon mit fog elerni?

En teljesen ki akarnam zarni az orosz gazimportot az EU bol ha tehetnem, ilyen balfek diktaturakkal egyezkedne a nyavaja.
 
A Putyin-Lukansenko duo is mit szamit mit er el ha a migransokat ratolja az EUra meg a lengyelekre? Az allig felfegyverzett lengyelek Moszkvaig pofoznak az egesz belorusz haderot. Kevesbe megertoek mint a nyugati EU tagok.
Szerte az europai szeljobban az esik le mindenkinek hogy a migranskrizist az oroszok generaljak. Ez a 2 diktator tenyleg ennyire korlatolt hogy az utolso europai szimpatizansaikat is maguk ellen vaditjak?
 
Te fogyatékos vagy ?a libernyák haverjaid itt vonyítanak hetek óta a gonosz orosz gázmanipuláció miatt. Akkor milyen eszközeik is vannak még. ”Mit adott Róma a zsidóknak? utakat, csatornázást, jó jó de még mit? Közigazgatást ….jó elég.”
Abban igazad van, az oroszok a gáz visszatartásával nagyon ki tudnak tolni a nyugattal (ha akarnak), de ez elég kétélű fegyver, mert ennél jobb reklámot az amcsi gáznak ki sem lehetne találni.
 
Most hogy Ukrajna mar nem partner Putyin homokozojaban, az agressziv orosz kiskolyok nyugati allamokat kezdi el zargatni a gazcsapjaval. Egyertelmuen nem tud lenyugodni. Addig jatszik amig az EUt is levalasztja az orosz gazrol. Akkor ide a rozsdas bokot hogy a kinai gazcsappal kezdene el kemenykedni.

Ahelyett hogy orulne mert megveszi valaki a gazt a zold forradalom kozepette, meg a csappal jatszadozik. Hosszu tavon mit fog elerni?

En teljesen ki akarnam zarni az orosz gazimportot az EU bol ha tehetnem, ilyen balfek diktaturakkal egyezkedne a nyavaja.
Kb 3 hónapja itt szapultad (valamelyik topikban) az oroszokat , hogy a kutyának sem kell a gázuk, mert az amerikai LNG az mindent megold és Európa már független az orosz gáztól és minden milyen nagyszerűen alakul e tárgyban. Na most akkor mégiscsak kellene a ruszki gáz? Tudod a legnagyobb baj az, hogy Európa nyugati féltekének politikusai igencsak hasonló képen gondolkodnak mint ahogy te is. Ez még hagyján mert hát ez egy szabad világ felőlem mindenki azt gondolhat amit akar, csak a probléma ezzel az, hogy az ilyen felfogás igencsak infantilis és a valóságtól elrugaszkodott. Az oroszokat sem utálni sem szeretni nem kell. Egyszerűen csak végig kellene gondolni, hogy mi a realitás és mi az ami a nedves álom kategóriába tartozik. Szomorú, hogy egy rakás európai politikus idióta gondolkodásának köszönhetően most az európai polgárok isszák meg ennek a levét. Lassan már igaz lesz az a mondás - kissé korrigálva az eredetihez képest - hogy, Európa beteg embere maga az EU.