[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Hát én nem tudom, de szerintem ha abból a több mint 11 ezer atomból (ruszki + USA+Brit és Francia) ide a kontinensre elszórónak pár ezret teljesen lényegtelen lesz hogy mi nem kaptunk direktbe.

Sok nagyságrenddel túl van értékelve a radioaktív szennyezés, meg a "nukleáris tél".
  • A hirosimai atombombában 64 kg urán-235 volt és elég alacsonyan robbant. Egy mai nuki fejnek hiába nagyobb a hatóereje, önmagában a bombából keletkező izotópok mennyisége kisebb és a jellemzően magasabb légi robbantás mellett, ha a plazmagömb nem éri el a felszínt, akkor tisztábbak, mint a hirosimai bomba volt. És mi történt a gyakorlatban? Már a robbanást követő napokban mentek oda menteni, ellátni, helyreállítani és aki nem kapott közvetlenül a robbanásból dózist, az a kihulló szennyezéstől sem sugárbeteg nem lett, sem később rákos. A rák, illetve a születési rendellenesség esélye a közvetlenül a robbanással érintetteknél nőtt meg. Ma Hirosima és Nagaszaki virágzó város.
  • Csernobil esetében egy nuki robbanófej által okozott sugárszennyezésnél 1-2 nagyságrenddel több szabadult ki. De a gyerekek 99%-ban gyógyítható pajzsmirigy rákos eseteinek emelkedésén kívül mérhető hatása még pár 10 km távolságban élőkre sem volt. Meg azokra sem, akik ott maradtak a zónán belül. Az erőmű pedig tovább üzemelt.
  • A nuki kísérletek során felrobbantottak 520 db légi és felszíni töltetet, 545 megatonna összhatóerővel. (Ezen kívül volt 1352 föld alatti teszt 90 Mt összhatóerővel.) Ez alig mérhető módon emelete meg a világon a háttérsugárzást. De még a közelben lévőkre is mérsékelten hatott. A bő100 km-re lévő Las Vegas a közeli sivatagi atomkísérleteknek köszönheti a nagyvárossá válását. Csak légi és felszíni kísérletből volt ott 100.
  • Még a legnagyobb valaha mért sugárszennyezést okozó nuki robbanás a 15 Mt hatóerejű felszíni robbantású Castle Bravo is csak kb. 160 km-ig volt képes akkora sugárszennyezésre egy irányban, amely rövid távon kitelepítést tett szükségessé és a későbbi visszatérés hosszabb távon is kockázatossá tette. Bár igazából csak a pajzsmirigy rákos estek száma emelkedett meg, amit a 8 napos felezési idejű jód-131 okoz, tehát ez csak közvetlenül a robbanás után, a kitelepítés előtt kapott dózistól alakult ki. A visszatelepítési próbálkozáskor érdemi jód-131 már nem volt jelen.
  • Mellesleg nincs indításra kész állapotban 11 ezer töltet. Egy nuki háborút ennél kevesebbel vívnának meg.
  • A nukleáris tél pedig egy legenda. Az összes nuki teszt nem tudott ezred foknyi változást sem elérni. A Krakatau óriási vulkánkitörés képes volt 1,2 fok átlaghőmérséklet csökkenést okozni, de annak 200 Mt volt a hatóereje és a légkörbe lökött szennyezés tonnában mérve több volt, mint amit az okozna, ha a jelenlegi összes nuki fegyver a megfelelő magasságon elműködne. 5 év múlva már egyáltalán nem volt mérhető éghajlati hatása.
Szóval nagyon is lényeges, hogy kapunk-e direktbe vagy sem. Az hogy tőlünk néhány száz km-re megszórnak célpontokat, ránk nézve legfeljebb csak közvetett hatásokkal járna.
 
Ja, ez így tök jól hangzik, csak azért kellett ezekután érintetlen vasat millió tonnaszám bányászni, mert a precíziós mérőműszerekhez alkalmatlan volt a TELJES felszíni vaskészlet, az összes épületben, hajóban, tankban, gyárban, mindenhol, mert a benyelt dózis torzította a mérési pontosságukat.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55

Mi a túrót akarsz utána mérni ? Úgy is a föld alatt kell majd élni pár évig. :)
 
  • Imádom
Reactions: Pogány
Ja, ez így tök jól hangzik, csak azért kellett ezekután érintetlen vasat millió tonnaszám bányászni, mert a precíziós mérőműszerekhez alkalmatlan volt a TELJES felszíni vaskészlet, az összes épületben, hajóban, tankban, gyárban, mindenhol, mert a benyelt dózis torzította a mérési pontosságukat.
elsüllyedt hajókból nyernek ahhoz vasat általában.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
A vulkanikus téllel ellentétben a nukleáris tél nem bizonyított elmélet. Legalábbis a potenciális léptéke kérdéses. A második világháború felperzselt városai semmilyen szignifikáns globális hatást nem produkáltak, márpedig ebből a forrásból származna por/hamu a nukleáris télhez is!
 
Sok nagyságrenddel túl van értékelve a radioaktív szennyezés, meg a "nukleáris tél".
  • A hirosimai atombombában 64 kg urán-235 volt és elég alacsonyan robbant. Egy mai nuki fejnek hiába nagyobb a hatóereje, önmagában a bombából keletkező izotópok mennyisége kisebb és a jellemzően magasabb légi robbantás mellett, ha a plazmagömb nem éri el a felszínt, akkor tisztábbak, mint a hirosimai bomba volt. És mi történt a gyakorlatban? Már a robbanást követő napokban mentek oda menteni, ellátni, helyreállítani és aki nem kapott közvetlenül a robbanásból dózist, az a kihulló szennyezéstől sem sugárbeteg nem lett, sem később rákos
WHAT.

  • Tetszik
Reactions: Galthran
WHAT.

Ha már WHAT, akkor HÖ?

De kicsit bővebben, hogy értsd mi a gond: ez így tl;dr;

Abstract alapján a túlélőkről szólnak a cikkek, ami egybevág azzal amit @laiki mondott: aki a robbanáskor nem volt ott és nem kapott dózist, illetve a pár nagy aktivitású tövid felezésű izotópot a kihullásból megúszta, az a hátramaradó sugárzástól alig érintett.

A cikkek ezzel ellentmondanak, vagy sem? Mert az, hogy kommentár nélkül bedobsz egy heti olvasnivalót, az nem egy értékes, párbeszéd ösztönző kommentelési stílus, legalább 2-3 mondatos összefoglalásra, a cikkekre, és részeikre hivatkozásra vehetted volna a fáradtságot. Így olyan érzésem van, mintha csak beírtad volna a véleményed a google-be, és az első 5 találatot a scolarról olvasatlanul bemásoltad volna ide, az állításod bizonyításának terhét másra tolva.
 
A vulkanikus téllel ellentétben a nukleáris tél nem bizonyított elmélet. Legalábbis a potenciális léptéke kérdéses. A második világháború felperzselt városai semmilyen szignifikáns globális hatást nem produkáltak, márpedig ebből a forrásból származna por/hamu a nukleáris télhez is!
csakhogy ott nem volt akkora kéményhatás, mint amit egy atombomba kelt (a gombafelhőre célzok), úgyhogy ez hamis analógia.

Egy lay-down atombomba eléggé felveri a port, és azt fel is szippantja a légkör magasabb rétegeibe, ahonnan lassabban ülepszik, hasonlóbb egy nagy vulkánkitöréshez, mint egy város méretű tűzhöz.
 
Ha már WHAT, akkor HÖ?

De kicsit bővebben, hogy értsd mi a gond: ez így tl;dr;

Abstract alapján a túlélőkről szólnak a cikkek, ami egybevág azzal amit @laiki mondott: aki a robbanáskor nem volt ott és nem kapott dózist, illetve a pár nagy aktivitású tövid felezésű izotópot a kihullásból megúszta, az a hátramaradó sugárzástól alig érintett.

A cikkek ezzel ellentmondanak, vagy sem? Mert az, hogy kommentár nélkül bedobsz egy heti olvasnivalót, az nem egy értékes, párbeszéd ösztönző kommentelési stílus, legalább 2-3 mondatos összefoglalásra, a cikkekre, és részeikre hivatkozásra vehetted volna a fáradtságot. Így olyan érzésem van, mintha csak beírtad volna a véleményed a google-be, és az első 5 találatot a scolarról olvasatlanul bemásoltad volna ide, az állításod bizonyításának terhét másra tolva.
@kamm
Sőt, még állítást se fogalmaztál meg, és ez még zavaróbb, így visszanézve, hogy reagáltál-e?
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci
mikor drezdában melóztam a lakótársammal hivatalosak voltunk egy török szülinapra :D annyira nem bírtam őket de el kellett menjünk mert szerintem bevédtek a többi muszlimmal szemben, volt egy-két konfliktus és utólag feltűnően jól megúsztuk. na midnegy, a lényeg hogy lakótárs vitt nekik tepertőt D: a türkök falták, én röhögtem, neki meg utána esett le hogy miből van :D
 
Pontosan.
A szerbeknek is meglett a maguk "Trianonja", fel kellett fogni, hogy a történelem könnyen ismétli önmagát és szinte az elképzelhetetlen is megtörténhet. Magyar-szerb kérdésben pedig érezhető egyfajta 'józanság' mindkét ország részéről és ez így helyes.
Pontosan, kiírtották meg elűzték a magyarokat, azután nekik sincs már gondjuk egy elsorvadt "helyi" kisebbséggel.
A Bánátot meg köszönik szépen.