J-20 (Chengdu, Kína)

Azt írják hogy behúzható lumber lencse van már a j-20-on
FD5UFcIagAEX8iL
Persze hogy fejlődnek hiszen már behúzható anti stealth dudorokkal is rendelkeznek. Eddig ez külső fuggesztessel ment
 
A fenti dolgokat sem a kisujjammból szoptam ki
Hogy a kínai gyártási kapacitás, mennyi J-20-as előállítására képes a valóságban, azt nagyon kevés ember ismerheti jelenleg. Ezekről, mások találgatásainak másolgatása, teljesen súlytalan.

Ezért érdemes az adott típust alkalmazó alakulatok oldaláról megközelíteni a kérdést, ahol viszonylag sok konkrét adattal rendelkezünk. Ha és amennyiben személyesen:
  • foglalkozol a kínai repülő alakulatok történetével – hatvan hadosztály
  • megvizsgálod egyenként az összes fejlődését
  • kutatod a szervezeti változásaikat, hadosztályból – dandár szervezetre átállást
  • mindezzel párhuzamba állítod az adott időszakban gyártásban lévő repülőgép típusok mennyiségét
  • vezeted kínai repülőgépek oldal és gyáriszám listáit
  • figyelembe veszed az átfegyverzéseket, átszervezéseket, repülőtér felújításokat
  • átnézed az összes alakulat repülőteréről készült műholdfotókat
  • ezeken számolod a repülőgépek és a hangárok számát – 30-40 műholdfotó repülőtereként
  • kapcsolatba lépsz olyan kutatókkal, mint például Andreas Rupprecht, hogy saját kutatásaidat felülvizsgáltasd
majd mindezeket az adatokat összesíted, akkor azok kiadnak egyértelmű haderő fejlesztési folyamatokat és szervezeti kialakításokat, amik tudatában ha nyilatkozol a témáról, akkor a szavaid mögött tartalom is lesz.
 
Azt írják hogy a j-20 fordulósugara kisebb mint az f-16v gépé ? És a zhuhai airshow nem repültek így a j-20-sok

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: tarzaan
Hogy a kínai gyártási kapacitás, mennyi J-20-as előállítására képes a valóságban, azt nagyon kevés ember ismerheti jelenleg. Ezekről, mások találgatásainak másolgatása, teljesen súlytalan.

Ezért érdemes az adott típust alkalmazó alakulatok oldaláról megközelíteni a kérdést, ahol viszonylag sok konkrét adattal rendelkezünk. Ha és amennyiben személyesen:
  • foglalkozol a kínai repülő alakulatok történetével – hatvan hadosztály
  • megvizsgálod egyenként az összes fejlődését
  • kutatod a szervezeti változásaikat, hadosztályból – dandár szervezetre átállást
  • mindezzel párhuzamba állítod az adott időszakban gyártásban lévő repülőgép típusok mennyiségét
  • vezeted kínai repülőgépek oldal és gyáriszám listáit
  • figyelembe veszed az átfegyverzéseket, átszervezéseket, repülőtér felújításokat
  • átnézed az összes alakulat repülőteréről készült műholdfotókat
  • ezeken számolod a repülőgépek és a hangárok számát – 30-40 műholdfotó repülőtereként
  • kapcsolatba lépsz olyan kutatókkal, mint például Andreas Rupprecht, hogy saját kutatásaidat felülvizsgáltasd
majd mindezeket az adatokat összesíted, akkor azok kiadnak egyértelmű haderő fejlesztési folyamatokat és szervezeti kialakításokat, amik tudatában ha nyilatkozol a témáról, akkor a szavaid mögött tartalom is lesz.
Ennyire méllyen soha nem volt erőm belemenni. Kényelmesebb ha ráhagyom Rupprechtre.
A másik nagyon jó forrás:
 
  • Tetszik
Reactions: Galcom
engem inkabb a kepesegek erdekelnek.
minden nyugati es ruszki tipus is kinlodot valami gondal.

kinaiaknal meg minden tokeletes?

hat azt max roni birja elhinni. mas nem nagyon.
vannak ott gondok biztosan boven ahogy a tobbi 5. gen tipusnal is.

epp erdekelne mi lenne ha kinainal es a ruszkinal olyan lenne a media mint a nyugati ami minden kis hiban a f22 v f35 hatalmas szenzaciot csinal es jol beledongeti a repcsit a foldbe, es meg bele is tapos egyet.
 
hat azt max roni birja elhin
Kérlek masolj be tőlem idézetet ahol tagadtam volna a hiba lehetőséget hajrá!!
 
engem inkabb a kepesegek erdekelnek.
minden nyugati es ruszki tipus is kinlodot valami gondal.

kinaiaknal meg minden tokeletes?

hat azt max roni birja elhinni. mas nem nagyon.
vannak ott gondok biztosan boven ahogy a tobbi 5. gen tipusnal is.

epp erdekelne mi lenne ha kinainal es a ruszkinal olyan lenne a media mint a nyugati ami minden kis hiban a f22 v f35 hatalmas szenzaciot csinal es jol beledongeti a repcsit a foldbe, es meg bele is tapos egyet.
Szerintem reális képet az export cuccokról kaphatsz, ahol az üzemeltető egy harmadik fél és leírja, ha valami gond van.
 
12x J-20 at Quzhou AB - partly housed in protective shelters. I havn't seen the Su-30MKK of the 85th Rgt for quite a while. Maybe this unit received the J-20 now
Meg még kitudja hogy a többi hangárba menyi van .

FEzgQ7MXsAkU67E
 
Nos, ez is a szokásos háttér tudás nélküli linkelgetés a twitter-ről. Mondván itt is egy új alakulat, itt is van egy csomó J-20-as… hú mennyi J-20-as van már!

  • A 9. repülődandárhoz 2018-ban érkeztek meg az első J-20-asok, jelenleg 2-3 repülőcsoportja 20-30 J-20-ast alkalmaz Sanghajtól keletre.
De a valóságban ez nem új alakulat és nem plusz J-20-asok. Mindössze az általam is írt 9. repülődandár gépei, ami valóban rendelkezik 20-30 J-20-assal, és azért települt tavaly Quzhou AB-ra, mert a saját repülőterét felújították. A friss műholdfotókon már egy darab J-20-as sincs itt, mert hazarepültek.

Tehát nem új alakulat és nem plusz J-20-asok…
 
lehet a hangarba egyse, ezek kint meg makettek hogy gerjesztjek a haza nepet es a kinai fanokot a hatalmas sikerrol :D .

igy betenni egy random kepet meg talalgatni, hat eleg halatlan dolog.

Akkor pár szót a Roni álltal posztolt képen látható Quzhou légibázisról. Ez egy viszonylag nagy repülőtér, korábban évtizedeken keresztül a kínai 29. repülő hadosztály két ezrede települt itt.

29div.jpg

Az egyik ezred a kilencvenes évektől J-7D / JJ-7A kínai MiG-21-eseket, míg a másik ezred 2003-tól orosz gyártmányú Szu-30MKK repülőgépeket alkalmazott. A bázison látható hangárok a MiG-21-esek számára készültek 2005 után, nem alkalmasak a J-20-asok üzemeltetésére! 2014-től a repülőtéren csak a Szu-30MKK bombázók maradtak, melyek a bázis nyugati felében, könnyűszerkezetes hangárok alatt állnak.

A bázis kiürül keleti felét pufferként alkalmazzák, ideiglenesen települnek ide más alakulatok. Így 2020-ban, amikor az első J-20-assal felszerelt 9. repülő dandár, innen alig 200 km-re található repülőterét felújították, a J-20-asokat ideiglenesen ide telepítették. A műholdképek alapján ez év januárjában még láthatóak voltak itt a 9. dandár J-20-asai, majd a májusi fotón - és minden következőn – már ki volt ürítve a repülőtér keleti fele.

Érdekességképen a 9. dandár J-20-asa még nem tértek haza, valahova máshova települtek át. Így még kaphatunk más linkeket is, amik „újabb” J-20-as alakulatot vélnek majd felfedezni... ;)
 
szoval, osszereptetik az osszes repteret egy szazad j20 al es utana meg majd teli les za net hogy van beloluk 1000db? :D
 
"A kínai hajtóművekkel felszerelt új J-20-asok továbbra is legördülnek a csengtui futószalagról."

FFAhB-waUAAXP7D
FFAhC3TaUAAoOnc
FFAhBHAaAAASjCg
 
Valaki megmondaná hogy lesz 2022-ben repcsinap Kínában? mikor idén volt! és 2 évente szokott lenni o_O

J-20 was equipped Russian-made engine at Airshow China 2018, while J-20 was equipped with domestically made WS-10C engine at Airshow China 2021. Hopefully, J-20 will be equipped with WS-15 engines at Airshow China 2022.
Mondjuk a hazai hajtómű mellett látszik az új behúzható radar visszaverő
FE8VxgNacAESGnC
 
  • Tetszik
Reactions: tarzaan
Ez mit jelent ?
Chengdu CAC du groupe AVIC bat son propre record de livraison en Q4 2021. Plusieurs unités de l’armée chinoise sont en attente de réceptionner les nouveaux appareils.

Hazai hajtőműves példány
FGTubZhVgAEJgNC

FGTubaRVEAAqnuX