Járványok, fertőzések (humán)

Csak azt tesztelik, akit nagyon muszáj.

Hogy megkapjuk a valós fertőzés számot, vajon mennyivel kell megszorozni a kimutatott számot?
Ma hívtak, hogy holnap délelőtt mehetünk a mentőállomásra tesztre. Kijönni nem tudnak arra nincs kapacitás. Így visszük magunkkal az elvileg karanténban lévő, de szerencsére tünetmentes másfél éves kislányunkat is. Amikor a hölggyel beszéltem a háttérben legalább 7-8 ember hangját hallottam akik folyamatosan a tesztek miatt telefonáltak. 9:30 ra kaptuk először az időpontot, de mire beírt volna, már a "szomszédja" lefoglalta, így mire tényleg kaptunk időpontot 10:20 lett. Minden tiszteletem azoké akik ezt levezénylik nem tudom meddig bírják még...Ismerősöm feleségéék már csak 3an vannak a helyi NNK irodán 4 ig dolgoznak papíron, de tegnap pl fél 10kor ment haza és úgy hogy félbehagyták az iktatást, mert akiknek az lenne a dolga azok mind kovidosak...
 
A karanténról meg annyit, hogy hiába rövidült 7napra amit az első tünettől számítanak, akik a környezetünkben betegek (nem kevesen vannak és többen 2 oltással mint mi van akik 3-al), senki sem tud 7 nap után visszamenni dolgozni enyhébb omikron ide vagy oda, volt akinek 3 oltással 40 fokos lázat csinált napokig...
 
Látatlanban is emelem mindegyik dolgozó előtt a (nemlétező) kalapom!
 
Mi is pozitívak voltunk, de mivel nem volt komolyabb tünetünk, nem kértünk tesztet. Nem terheltük feleslegesen az egészségügyet. :D
 
És ott tényleg covid diktatúra van ...
Tegnapelőtt 16000 volt.
Igen, itt feb 15-től kötelező az oltás. Fene tudja, miért. Kiváncsi vagyok, hogy lesz-e lázadás. A rendőrök állitólag nem akarják ellenőrizni, ki van oltva. Ugy érzik, politikai célokra használják őket,mert nekik kell szembesülniük az emberek elégedetlenségével, nem a politikusoknak.
 
Min. 10-zel szorozd meg…

Bár ugye itt egyesek szerint nem kell túltolni a tesztelést, úgyis felesleges…
Szerintem a kórházban levők száma az igazán fontos szám. Jól láthatóan a kormányt is csak ez érdekli.

Mivel a tesztelt esetek csak a tényleges fertőzések töredékét jelentik, a tesztelés tényleg felesleges. Valós képet nem kapunk a járvány terjedéséről. Csak arra jó, hogy akinek komolyabb tünetei vannak, az megfelelő ellátást kapjon.
 
A karanténról meg annyit, hogy hiába rövidült 7napra amit az első tünettől számítanak, akik a környezetünkben betegek (nem kevesen vannak és többen 2 oltással mint mi van akik 3-al), senki sem tud 7 nap után visszamenni dolgozni enyhébb omikron ide vagy oda, volt akinek 3 oltással 40 fokos lázat csinált napokig...
Nekünk 3 oltással elég enyhe tüneteink voltak. Nekem fájt egy kicsit a torkom, de végig dolgoztam home office -ban. A feleségemnek kicsit komolyabb tünetei voltak mint az oltástól. (Minden oltás után belázasodott ) Ő 4 napot táppénzen volt, most ő is otthonról dolgozik.
 
  • Tetszik
Reactions: BJani and Szittya
Tegnapelőtt 16000 volt.
Igen, itt feb 15-től kötelező az oltás. Fene tudja, miért. Kiváncsi vagyok, hogy lesz-e lázadás. A rendőrök állitólag nem akarják ellenőrizni, ki van oltva. Ugy érzik, politikai célokra használják őket,mert nekik kell szembesülniük az emberek elégedetlenségével, nem a politikusoknak.
Annyian akarnak perelni az oltás kötelezővé tétele ellen, h kb megbéníthatják a bíróságokat.
 
Baromság az egész. Vagy az omikron, vagy az oltás teszi majd a dolgát. De pont a végefelé szétbaszni a gazdaságot, követelni a kötelező oltást, ráadásul a demokráciáról kioktató nyugaton? Semmivel se lesz jobb a helyzet, max. idegesek lesznek az emberek.

Ha egy cég megköveteli, azt elfogadom. De államilag kötelezővé tenni az oltást szerintem öngól.
 
Ez meg ...

"korábban kiderült, hogy az orosz Natalia Vihljanceva - aki csak a 203. helyen áll - azért nem vett részt az AO selejtezőjében, mert Szputnyik V vakcinát kapott, amelyet az ausztrál egészségügyi hatóságok nem fogadtak el"

... na ez sokkal undorítóbb a kötelező oltásos farokságnál!
 
Én nem vagyok oltasellenes, kettőt is kaptam. Se virustagado nem vagyok.... de most hogy itt ez a Megatron variáns, miért nem hívjuk inkább Optimus Prime fővezert, mi a szarnak kell a 3. oltás?? Ne menjen már el az eszünk teljesen, ebbol tuti balhé lesz pont a nagy választás előtt.... :)
 
Arra gondolsz, hogy hoznak rendelkezéseket a járvány megfékezésére, míg az okosak földjén ilyenekkel nem szórakozunk?
Azokra a rendelkezésekre gondolsz amik 'vedeni' hivatottak, hogy oltatlanul bemehetsz dolgozni egy étterembe, zihálhatsz, krákoghatsz, fogdoshatod az összes mindent ami aztán kikerül a vendégtérbe, de te nem ülhetsz aztán ki ugyanoda ahová ezeket küldted mert az az oltottak privilégiuma?

Szóval a medence belehugyozós és nem belehugyozós oldalának tűnik ez a csodaosztrák tevekenység.

A minden egyéb ehhez kapcsolódó gondolat mellett.
 
1.369.974 fertőzött (+14.890)
2.645 kórházban (-44)
208 lélegeztetőgépen (-9)
147.573 aktív eset (+9.945)
1.181.715 gyógyult (+4.860)
40.686 elhunyt (+85)
6.322.905 kapott oltást (+1.866)
3.430.445 kapott harmadik oltást (+6.545)
9.572.149 mintavétel (+25.815)
38.652 hatósági házi karanténban (+1.445)
beaaf4ac59aecf15dac9596eacfaa649.png
1.385.500 fertőzött (+15.526)
2.673 kórházban (+28)
202 lélegeztetőgépen (-6)
158.424 aktív eset (+10.851)
1.186.319 gyógyult (+4.604)
40.757 elhunyt (+71)
6.325.143 kapott oltást (+2.238)
3.437.335 kapott harmadik oltást (+6.890)
9.612.654 mintavétel (+40.505)
34.810 hatósági házi karanténban (-3.842)
2e8bbaeb5e48e1f673d4a5674835def2.png
 
Osztrák adatok még nincsenek. Portugália, tegnap:
52 549 új fertőzött
+33 halott
az intenzíven hetek óta ugyanannyian vannak (153).

Ismerősök meggyógyultak, a férfi volt rosszabbul, fejfájás, szédülés, láz, a nő és a gyerek nagyon enyhe felső légúti tünetekkel megúszták, anyós pajtás 2 oltással (a 3.at már valszeg fertőzötten kapta) tünetmentesen megúszta, após produkált egy pozitív tesztet, majd 2 nappal később egy negatívat.