Magyarország légvédelme

Roman állásfoglalás

Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint „a repülőgép Ukrajna felől 23 óra 23 perc körül lépett be Románia légterébe, és 23 óra 26 perc körül hagyta el a nemzeti légteret Magyarország felé tartva” .

A Honvédelmi Minisztérium azt is kifejtette, miért nem tartóztatták fel a légterünkbe belépő repülőgépet.

Ennek a légi objektumnak a nemzeti légtérben nagyon rövid ideig tartó fejlődése, a nagy sebesség, az alacsony repülési magasság, a zord domborzathoz és az akkori időjárási viszonyokhoz társulva nem tette lehetővé az azonosítás más eljárási intézkedéseinek alkalmazását. ez a légi tárgy repülés köz ben.
Az időzónákat ne felejtsük el figyelembe venni a magyarországi időpontok meghatározásához...
 
Itt azt írják Csenger-nél lépett be a magyar légtérbe.
Azaz @blogen jól kalkulált.
Hajszálpontosan. A fölötted látható térképen az indítási pont a vinnicjai repülőtér katonai oldala, a magyar belépési pont pedig Csenger. Ezt a drónt kifejezetten ebbe az irányba lőtték ki szerintem. Kezdjük összeszedni a horvát sajtóban megjelent képeket, látunk e rajtuk nem szovjet eredetű optikai, elektronikai, kommunikációs modul-roncsokat!
 
Mire apellálsz?
 
"Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium a tegnap éjszaka, a magyar légtérbe, Ukrajna felől behatolt Tu-141-es harci drónról. Azt írják: észlelték és nyomon követték a nagy sebességgel közlekedő eszközt. Hozzátették: „az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt hazánk légterében,” itt már a Gripeneket is riasztották, de nem találtak az érintett területen légijárművet. Az nem világos, hogy a "hasonló esemény" azt jelenti-e, hogy újabb repülő tárgy hatolt be a magyar légtérbe vagy csupán a radaron észleltek valamilyen mozgást."
 
A román-magyar-horvát Tu-141-hez kapcsolódhat:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: ravenlord
Hajszálpontosan. A fölötted látható térképen az indítási pont a vinnicjai repülőtér katonai oldala, a magyar belépési pont pedig Csenger. Ezt a drónt kifejezetten ebbe az irányba lőtték ki szerintem. Kezdjük összeszedni a horvát sajtóban megjelent képeket, látunk e rajtuk nem szovjet eredetű optikai, elektronikai, kommunikációs modul-roncsokat!
Mivel Ukrajnában a Szovjetunió felbomlása után szinte az összes Tu-141 es ottmaradt feltételezhető hogy az ukik az utóbbi időben 6-8 évben párat feljavítottak il modernizálták valamilyen szinten?
 
  • Tetszik
Reactions: Centquri prime
Arra lennék kíváncsi, hogy milyen felszereléssel repült a drón, mert optikai felderítő konfigban éjszaka gondolom kevéssé hatékony.
Ha éjszaka repült akkor igen nagy valószínűséggel az optikai felderítése alkalmas lehet éjszakai felderítése. Ez már alapból fejlettebb optikai felderítést sugal. (Digitalizálás)
 
"Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium a tegnap éjszaka, a magyar légtérbe, Ukrajna felől behatolt Tu-141-es harci drónról. Azt írják: észlelték és nyomon követték a nagy sebességgel közlekedő eszközt. Hozzátették: „az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt hazánk légterében,” itt már a Gripeneket is riasztották, de nem találtak az érintett területen légijárművet. Az nem világos, hogy a "hasonló esemény" azt jelenti-e, hogy újabb repülő tárgy hatolt be a magyar légtérbe vagy csupán a radaron észleltek valamilyen mozgást."
Ezek szerint minimum észleltük, és a Gripeneket is riasztották. Ennyit kell tudnia az MH-nak és ezt hozta is. Azt ne várjuk, hogy minden falu mellett lérak legyen.
 
Idézem!
"A nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelték. Magyarország légterébe - Románia légterét érintve - Csengernél lépett be. A hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva, az az ország légteréből távozott."
De könyörgöm,ennyire miért gondolkodnak impotensen az elöljárók?
Ilyen esetekre nincs világos protokoll,még mindig itt tartunk??
Persze,semmi szín alatt nem avatkozunk be,ez rendben van,NAGYON is, de ne hagyjuk már hogy a fejünkre szarjanak.
Ilyen egyértelmű esetben azonnal le kellett volna szedni a retekbe! Itt nem arról volt szó hogy túlbuzgók vagyunk és át lövünk esetleg a határon,és diplomáciai csörte keletkezik,ez konkrét " helyzet" volt....!
Nem is értem ezt a hozzáállást,hogy gondolták,mi zajlott a fejekben,nézték a radar ernyőn,követték,aztán végignézték míg végig szambázott az egész országon,adatokat gyűjtve,háborítatlanul,aztán mikor kilépett a horvátok felé elégedetten hátradőltek???
Elképesztő dilettentizmus...
Lesz ott fejmosás,ez biztos...!
 
főlösleges pánik keltéssel járna csak ha egy ártalmatlan eszközt magyarország légterében lőnének le ...
 
Ja apropó akik azt mondják, hogy biztos az Ukránok voltak, mert hát csak náluk van rendszeresítve
Az oroszok már legalább ötször nyilatkozták hivatalosan, hogy minden ukrán repteret megsemmisítettek :) -> biztosan nem az ukránok voltak :D
 
  • Vicces
Reactions: SilvioD
Nem eszik olyan forrón a kását, durva is lett volna ha nem veszik észre. Magamat tudom idézni a korábbi hozzászólásomból: jó hogy nem pazaroltuk rá ínséges időkben azt a rohadt kevés rakétánkat, ami van.
Hát azért én jobban örültem volna egy demonstratív lelövésnek... úgyis kell lövészetet tartani néha felfoghatjuk gyakorlólövészetnek is. Csak épp megbuktunk a gyakorlaton... ha az volt...