[HUN] Pzh 2000 HU

Tényleg azon mit nèztek?
Minek volt itt?

"Lefolytatta a 2018 decemberében megrendelt PzH 2000 önjáró lövegek első, úgynevezett referenciapéldányának átvételi eljárását a Magyar Honvédség – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel. Maróth Gáspár tudatta, a KMW hadiipari vállalat által gyártott páncélozott járművet ezután visszaszállítják a németországi Kasselben lévő üzembe, ahol a további példányok előállításához szolgál mintaként."
 
Attól hogy emeled a fizetést a minőség még nem javul.
Esetleg kezdjek először a közszolgálati egyetem ponthatáraival.

Másrészt te ekèzed a NER-t folyton, most meg olyan elvárások van ami kb a diktatúrák sajátja.

Ahogy leírtak már százszor, retkes sisakbol sincs elég.
Meg kb semmiből.

Van annak a pénznek helye.

@Terminator ha van időd valahova pakold át. Köszi.
Ha elég magas lesz a fizú (akár mennyi is az annyi), akkor lesz annyi jelentkező hogy lehessen válogatni. Ott kell meghúzni a fizuk határát ahol már a lemorzsolódást is bele számítva feltölthető az állomány.
Mi fenének akarunk haderő fejlesztést, ha nem lesz ember aki kezelje az eszközöket?!? Ebben az esetben pénzkidobás minden új beszerzés!
Példának okáért egy 600 ezer forintos honvédségi átlag fizú 37500 főre 280 milliárdra jön ki évente. Ez simán finanszírozható 1000 mrd forint körüli honvédelmi büdzséből - nem megugorhatatlan. El kell dönteni odafent, hogy akarják vagy nem akarják!
Most valóban emeltek egy nagyobbat - nem tudom hogy ez mire elég. Rendőrségi vonalon hallottam, hogy az elvándorlás jelentősen csökkent a hír hatására. Talán tovább kell majd emelni hogy legyen elég ember - majd meglátjuk.

A ponthatárok tényleg alacsonyak, viszont elvileg most már személyi felszerelés elvileg lesz elég - ha hihetünk a tegnapi bejelentésnek.

A NER-rel kapcsolatos problémákba most inkább nem menjünk bele...
 
  • Tetszik
Reactions: bel and Wilson

netto vagy brutto 600 es átlag? mert 2024 ben ehez nagyon közel lessz a brutto átlag.
 
A fele sincs az 1000mrd-nak vazze ! Még 500mrd Ft sincs ! Nem olvasol csak írsz ? Levezettem nem rég látom nem ragadt meg !
 
Rosszul vezetted le. A GDP 2%-a az, amit el kell érni a honvédelmi kiadasokban a vállálások szerint.
A GDP '21-ben 50.000+ Mrd HUF volt.
Az idei védelmi kiadások már tetvezetben meghaladták az 1000 Mrd HUF összeget.
Ettől még az intenzív 50-60%-os fejlesztési pénzek (teljes védelmi kiadas %-a) elvitték - eddig - a pénzt a durva bérnövekedés elől.
A csehek, románok vannak mév nagyon durván eltolódva a védelmi bérköltségek irányába.
 
Ha elég magas lesz a fizú (akár mennyi is az annyi), akkor lesz annyi jelentkező hogy lehessen válogatni. Ott kell meghúzni a fizuk határát ahol már a lemorzsolódást is bele számítva feltölthető az állomány.
Mi fenének akarunk haderő fejlesztést, ha nem lesz ember aki kezelje az eszközöket?!? Ebben az esetben pénzkidobás minden új beszerzés!
Példának okáért egy 600 ezer forintos honvédségi átlag fizú 37500 főre 280 milliárdra jön ki évente. Ez simán finanszírozható 1000 mrd forint körüli honvédelmi büdzséből - nem megugorhatatlan. El kell dönteni odafent, hogy akarják vagy nem akarják!
Most valóban emeltek egy nagyobbat - nem tudom hogy ez mire elég. Rendőrségi vonalon hallottam, hogy az elvándorlás jelentősen csökkent a hír hatására. Talán tovább kell majd emelni hogy legyen elég ember - majd meglátjuk.

A ponthatárok tényleg alacsonyak, viszont elvileg most már személyi felszerelés elvileg lesz elég - ha hihetünk a tegnapi bejelentésnek.

A NER-rel kapcsolatos problémákba most inkább nem menjünk bele...
10000 kevlársisak ès mellény kb 7-8 milliárd forint.

Tök jó az a 60 valahány milliárd de max kezdetnek.

Krisss tegnap leírta kb mi kellene embereként.
Bár èn pl az 1-1 bakancsot kevésnek tartom.
De ez az 1 tètel minimum 100000Ft. Inkább több.
Ès lehetne számolni.
Hálózsákok/fegyver/lámpa/rádió/szemüvegek/ goretex kabát nadrág/ szóval szerintem guglizd végig ès számold ki amit leírt krisss az mennyi 1 embernek.

Több milliós tétel.
Fegyver/sisak/mellény. Kb 2 millánál tartunk.
10000 ember, majdnem elfogyott az idei keret.
Basszus gatya még mindig nincs.
Bakancsok 100000(az általam ideálisnak bocs minimumnak tartott 2-2 db 200000)/hálózsákok 120000/multifogo 30000/goretex alsó felső 100000 gyorsan gyűlnek a nullák stbstbstb.

Na nem 30.milla de 4-ben ha megáll jók vagyunk.
Bár akkor nem lessz csúcs cucc mindenből.
Ja ès ezek el is használódnak, èvente valamilyen mennyisègben pótolni kell.

Ezt illene a tartalékosoknak is ha komolyan számolni akarunk velük.

Szóval lessz személyi felszerelès, csak nem 2 èven belül ès mindenkinek.

Ja. Az tartalékosok fizetesèvel nem számolsz.

Persze kell a normál bér.
De te most nem azt vázolod.
Ès meg mindíg kell gatyara is.
 
Igazából amit én ,talán kellő realitással várok, napokon belül, az az első PZH önjárók megérkezése. Mivel augusztus végére van ígéret az első hazai lövészetről velük, gondolom hamarosan érkezniük kell.
Azt nem nehéz megérteni, hogy Benkő Tibor 2019-es prezentációjához képest már majdnem 1 év csúszás van a PzH-k megérkezésénél, mert a koronavírust akkor még nem lehetett előre látni, de hogy a tatai bázisparancsnok június végén bemondja hogy júliusban érkeznek a PzH-k és mégsem ékeznek meg és hogy a miniszter elmegy Pápára július végén és azt mondja hogy a Pzh-k majd még idén valamikor megérkeznek, az érthetetlen... de remélem csak kommunikációs zavar van megint.
 
MG mondja PZH2000-ről:

"Most augusztusban érkezik az első darab, utána folyamatosan követik azt a további eszközök.

Amikor évekkel korábban, 2018-ban megállapodtunk a gyártásban résztvevő vállalatokkal, akkor közösen meghatároztunk egy szállítási ütemtervet is. Ehhez képest néhány hónapos csúszás vagy előteljesítés teljesen megszokott ebben az iparágban. Négy évre előre, a szerződés pillanatában szinte lehetetlen napra pontosan meghatározni ezeket az időpontokat."