[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Kicsit megint valahol eljutottam oda, hogy az oroszokat két csoport nézi full baromnak. Az abszolút oroszfilek, meg az oroszfób kommandó.
Mindenki másnak szól ez az írásom.
Oroszország vezetése nagyjából 2000 óta bizonyítja, hogy észnél van. Megbékítette a csecseneket, kb olyan szintig, hogy ma már a csecsenek vernék agyon a terroristákat. Rendet rakott a KBSzSzen belül, újra építette az afrikai pozícióit, rendezte a kapcsolatát Iránnal, megvédte Szíriát, amikor kellett egy csettintéssel megvédte Szevasztopolt stb.
Most meg állítólag mindenki meghülyült a vezetésben. Na ez az amit nem hiszek, majdnem biztosra vehető, hogy a ruszkik pontos tervekkel rendelkeznek. Így amikor Putyin azt mondta, hogy Ukrajna nem egy létező állam, majd megindította az inváziót megnevezte a célt is. Csak oda kellene rá figyelni.
Amikor azt mondják, köszönik szépen a jelenleg bevetett erő bőven elégséges, akkor esetleg nem hazudnak, nem a népszerűség, meg mit tudom én még mi miatt mondják, hanem mert tényleg így van.
Azért nem akarják ezt sokan megérteni, mert nyugati aggyal ők a pókerben gondolkoznak. De az oroszok sakkoznak. Ők nem blöffölnek.
Ezért nem értik sokan miért nem támadtak 14ben, hiszen akkor az ukránok nem voltak felkészülve. Igen, és ők se. Az ő szemükben az egy bástya, vagy egy futó volt, amit beáldoztak volna a nyugatiak, hogy levegyék a tábláról a királynőt, vagy mattot adjanak.
Mostanra felkészültek, most léptek.
A cél is voszonylag egyértelműnek tűnik: Nagy Pétert emlegetik még most is. Azaz azt az uralkodót, aki bevitte az országot Európába. Előtte Vlagyivosztoktól Liszabonig gazdasági övezetet. De még kb tavaly év végén is arról beszéltek, hogy a gazdasági és kultúrális kapcsolatokat helyre kell állítani egész Európában.
Na most ez amúgy az a dolog, amitől Kína minimum csuklik, az USA vezetés meg elrohan alsóneműt cserélni. Mivel egy ilyen kapcsolat pontosan azt jelenti, hogy újrakapcsolódik az ami összetartozik. Az atlantistábbak azt mondják, a nyugati technológia, és az orosz nyersanyag. De a valóságban a kontinens keleti részének technikája és nyersanyaga találkozik a nyugati rész technikájával és pénzével. Utoljára ebből európa egyértelmű világuralma lett. Amikor ez megtört Európa elbukott.
Lehet az orosz vezetés is így gondolkodik, de ha nem is, azt látja, hogy ez a kombó sokkal erősebb mint a részek összessége. Meg persze az USA és Kína is. Nem véletlenül próbálta Kína benyúlni a FÁKat, hogy meglegyen a közvetlen kapocs az EUval, és nem véletlenül kavart arra az USA.
Ez a véleményem, de valahol azt érzem megalapozottabb, mint az, hogy az oroszok hülyék, és ezért direkt szívatják magukat.
 
Reális lehet ... egy lófaszt. Ezek nem a pánikolós fajta, még akkor se nagyon pánikoltak, mikor az ők városaik voltak ostrom alatt, most meg kurvára nem az a helyzet. Hogy szerinted Putyin nem tud mit kezdeni a háborúval az egy dolog, a valóságban meg mennek előre folyamatosan.
Az indexes cimadás miatt:

:D

Emlékeztek Potsdamra és Sztálin fejére az atom kapcsán? :)

Elképesztő túlzásokkal operál a F.O.S. ...
 
Tényleg! Ott vannak lassan több mint fél éve az ország felét se foglalták el ,de felkészültek!
Igen, felkészültek. Mennek előre, bedarálják az ukránokat, szépen kinullázzák a nyugat fegyvertartalékait, és közben nem igazán akarnak összeomlani. Sőt lassan a legtöbb makrogazdasági mutatójuk az EU középmezőnyében lenne, és hónapról hónapra javul. Mindezt a szankciók ellenére. 14-ben ugyanez a szankciós csomag 2 hét alatt padlóra vitte volna őket.
Tudod, mi vállveregettük magunkat 14 óta, hogy milyen királyak vagyunk, aztán most szopunk.
Az ukrán vezetés köszöni szépen jól van áram van ellátás is van ,az ukrán légierő üzemel repterek sértetlenül vannak.
A picsányi szerbiában komolyabb légierő maradt, mint ami szerinted ukrajnában üzemel...
 
hávégé:
 
Kicsit megint valahol eljutottam oda, hogy az oroszokat két csoport nézi full baromnak. Az abszolút oroszfilek, meg az oroszfób kommandó.
Mindenki másnak szól ez az írásom.
Oroszország vezetése nagyjából 2000 óta bizonyítja, hogy észnél van. Megbékítette a csecseneket, kb olyan szintig, hogy ma már a csecsenek vernék agyon a terroristákat. Rendet rakott a KBSzSzen belül, újra építette az afrikai pozícióit, rendezte a kapcsolatát Iránnal, megvédte Szíriát, amikor kellett egy csettintéssel megvédte Szevasztopolt stb.
Most meg állítólag mindenki meghülyült a vezetésben. Na ez az amit nem hiszek, majdnem biztosra vehető, hogy a ruszkik pontos tervekkel rendelkeznek. Így amikor Putyin azt mondta, hogy Ukrajna nem egy létező állam, majd megindította az inváziót megnevezte a célt is. Csak oda kellene rá figyelni.
Amikor azt mondják, köszönik szépen a jelenleg bevetett erő bőven elégséges, akkor esetleg nem hazudnak, nem a népszerűség, meg mit tudom én még mi miatt mondják, hanem mert tényleg így van.
Azért nem akarják ezt sokan megérteni, mert nyugati aggyal ők a pókerben gondolkoznak. De az oroszok sakkoznak. Ők nem blöffölnek.
Ezért nem értik sokan miért nem támadtak 14ben, hiszen akkor az ukránok nem voltak felkészülve. Igen, és ők se. Az ő szemükben az egy bástya, vagy egy futó volt, amit beáldoztak volna a nyugatiak, hogy levegyék a tábláról a királynőt, vagy mattot adjanak.
Mostanra felkészültek, most léptek.
A cél is voszonylag egyértelműnek tűnik: Nagy Pétert emlegetik még most is. Azaz azt az uralkodót, aki bevitte az országot Európába. Előtte Vlagyivosztoktól Liszabonig gazdasági övezetet. De még kb tavaly év végén is arról beszéltek, hogy a gazdasági és kultúrális kapcsolatokat helyre kell állítani egész Európában.
Na most ez amúgy az a dolog, amitől Kína minimum csuklik, az USA vezetés meg elrohan alsóneműt cserélni. Mivel egy ilyen kapcsolat pontosan azt jelenti, hogy újrakapcsolódik az ami összetartozik. Az atlantistábbak azt mondják, a nyugati technológia, és az orosz nyersanyag. De a valóságban a kontinens keleti részének technikája és nyersanyaga találkozik a nyugati rész technikájával és pénzével. Utoljára ebből európa egyértelmű világuralma lett. Amikor ez megtört Európa elbukott.
Lehet az orosz vezetés is így gondolkodik, de ha nem is, azt látja, hogy ez a kombó sokkal erősebb mint a részek összessége. Meg persze az USA és Kína is. Nem véletlenül próbálta Kína benyúlni a FÁKat, hogy meglegyen a közvetlen kapocs az EUval, és nem véletlenül kavart arra az USA.
Ez a véleményem, de valahol azt érzem megalapozottabb, mint az, hogy az oroszok hülyék, és ezért direkt szívatják magukat.

"A cél is voszonylag egyértelműnek tűnik: Nagy Pétert emlegetik még most is. Azaz azt az uralkodót, aki bevitte az országot Európába. Előtte Vlagyivosztoktól Liszabonig gazdasági övezetet. De még kb tavaly év végén is arról beszéltek, hogy a gazdasági és kultúrális kapcsolatokat helyre kell állítani egész Európában.
Na most ez amúgy az a dolog, amitől Kína minimum csuklik, az USA vezetés meg elrohan alsóneműt cserélni. Mivel egy ilyen kapcsolat pontosan azt jelenti, hogy újrakapcsolódik az ami összetartozik. Az atlantistábbak azt mondják, a nyugati technológia, és az orosz nyersanyag. De a valóságban a kontinens keleti részének technikája és nyersanyaga találkozik a nyugati rész technikájával és pénzével. Utoljára ebből európa egyértelmű világuralma lett. Amikor ez megtört Európa elbukott."

Ha az megtörténik, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy Európa világuralma érdekében Oroszország az EU/Németország gyarmata lesz. Ezért is nem fogadta el Németország Putyin ajánlatát a Lisszabontól-Vlagyivosztokig unióra, mert Putyin Moszkva vezetésével képzelné el ezt a Lisszabontól-Vlagyivosztokig uniót, de Németország nem Moszkva, hanem Brüsszel/Berlin vezetésével képzeli el a Lisszabontól-Vlagyivosztok uniót.
Abban igazad van, hogy Putyin így gondolkodik, ahogy írod, de éppen ez a baj, mert ezzel tenné Putyin Oroszországot német gyarmattá.
 
Legalább ne úgy terjeszd az elméleteidet, mintha ezek valós alapon állnának. Ezek csak képzelgések, elrugaszkodott elméletek. Az, hogy valójában mi megy végbe a világban, csak találgatni tudjuk, de olyan kevés valós információval rendelkezünk, főleg a háttérben zajló dolgokról, hogy azzal semmire sem megyünk. Tolod az MH17-ről a tuti információt, miközben a fele sem igaz úgy, ahogyan leírtad. (Az igaz, hogy Sztrelkov újjongot, de szinte nulla információja volt a a lelövésről). Különben az ukrán laktanyából szerezték a harcképtelen "317" Buk-M1 TELAR-t, azt hordozták összevissza. Három ukrán Buk-M1 üteg volt akkor a körzetben, amelyből egyet azonnal visszarendeltek. Nagyjából ennyi biztos. Putyin gépe pedig Minszk környékén koricált abban az időben. Vajon miért halt el az egész ügy? Mert olyan dolgok voltak a háttérben, amelyek ha kiderülnének, valószínűleg senkinek se lenne jó. Még mindig csak találgatások vannak, alig van konkrétum, legalábbis amiről tudunk.
Különben a másik maláj gépet megtalálták, amelyik előtte zuhant le. Arról is kuss van.

"Tolod az MH17-ről a tuti információt, miközben a fele sem igaz úgy, ahogyan leírtad. "

Melyik része nem igaz?
Én online néztem az eseményeket Sztrelkovék VK.com csatornáin 2014-ben.
Te pedig amiket írsz, hogy
"az ukrán laktanyából szerezték a harcképtelen "317" Buk-M1 TELAR-t, azt hordozták összevissza." azt már a későbbi sajtóból olvastad, amikor a Kreml próbálta a lelövést az ukránokra ráfogni.

"Putyin gépe pedig Minszk környékén koricált abban az időben."

Írtam én mást? Én azt írtam, hogy azt híresztelte az RT.com, hogy Putyin gépe Donyeck fölött fog hazamenni. Azt nem állítottam, hogy Donyeck fölött is ment volna tényleg haza!
Viszont a szakarárok ezen híresztelések miatt Putyin gépét várták Donyeck fölött, hogy lelőhessék azt!

"Az igaz, hogy Sztrelkov újjongot, de szinte nulla információja volt a a lelövésről)"

Dehogy, Sztrelkov nem "újjongot", hanem jajveszékelt, amikor rájöttek, hogy utasszállítót lőttek le. Egyedül az nem világos számomra, hogy Sztrelkov egy ukrán csapatszállító repülőgépet vagy Putyin elnöki gépét akarta-e lelövetni az utasszállító helyett.
 
Kicsit megint valahol eljutottam oda, hogy az oroszokat két csoport nézi full baromnak. Az abszolút oroszfilek, meg az oroszfób kommandó.
Mindenki másnak szól ez az írásom.
Oroszország vezetése nagyjából 2000 óta bizonyítja, hogy észnél van. Megbékítette a csecseneket, kb olyan szintig, hogy ma már a csecsenek vernék agyon a terroristákat. Rendet rakott a KBSzSzen belül, újra építette az afrikai pozícióit, rendezte a kapcsolatát Iránnal, megvédte Szíriát, amikor kellett egy csettintéssel megvédte Szevasztopolt stb.
Most meg állítólag mindenki meghülyült a vezetésben. Na ez az amit nem hiszek, majdnem biztosra vehető, hogy a ruszkik pontos tervekkel rendelkeznek. Így amikor Putyin azt mondta, hogy Ukrajna nem egy létező állam, majd megindította az inváziót megnevezte a célt is. Csak oda kellene rá figyelni.
Amikor azt mondják, köszönik szépen a jelenleg bevetett erő bőven elégséges, akkor esetleg nem hazudnak, nem a népszerűség, meg mit tudom én még mi miatt mondják, hanem mert tényleg így van.
Azért nem akarják ezt sokan megérteni, mert nyugati aggyal ők a pókerben gondolkoznak. De az oroszok sakkoznak. Ők nem blöffölnek.
Ezért nem értik sokan miért nem támadtak 14ben, hiszen akkor az ukránok nem voltak felkészülve. Igen, és ők se. Az ő szemükben az egy bástya, vagy egy futó volt, amit beáldoztak volna a nyugatiak, hogy levegyék a tábláról a királynőt, vagy mattot adjanak.
Mostanra felkészültek, most léptek.
A cél is voszonylag egyértelműnek tűnik: Nagy Pétert emlegetik még most is. Azaz azt az uralkodót, aki bevitte az országot Európába. Előtte Vlagyivosztoktól Liszabonig gazdasági övezetet. De még kb tavaly év végén is arról beszéltek, hogy a gazdasági és kultúrális kapcsolatokat helyre kell állítani egész Európában.
Na most ez amúgy az a dolog, amitől Kína minimum csuklik, az USA vezetés meg elrohan alsóneműt cserélni. Mivel egy ilyen kapcsolat pontosan azt jelenti, hogy újrakapcsolódik az ami összetartozik. Az atlantistábbak azt mondják, a nyugati technológia, és az orosz nyersanyag. De a valóságban a kontinens keleti részének technikája és nyersanyaga találkozik a nyugati rész technikájával és pénzével. Utoljára ebből európa egyértelmű világuralma lett. Amikor ez megtört Európa elbukott.
Lehet az orosz vezetés is így gondolkodik, de ha nem is, azt látja, hogy ez a kombó sokkal erősebb mint a részek összessége. Meg persze az USA és Kína is. Nem véletlenül próbálta Kína benyúlni a FÁKat, hogy meglegyen a közvetlen kapocs az EUval, és nem véletlenül kavart arra az USA.
Ez a véleményem, de valahol azt érzem megalapozottabb, mint az, hogy az oroszok hülyék, és ezért direkt szívatják magukat.
Nagyon jó, realista meglátâsok ezek. :)
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Érdekes ez a Castel. A megnyilvánulásai alapján azt gondolná az ember, hogy tárgyilagos és nem elfogult Oroszországgal szemben, sőt, akár még "oroszbarát"-nak is nevezhetnénk.
Ámde!
Oroszország kapcsán elmondta, hogy Izrael számára Oroszország halálos ellenség!
Azt is elmondta, hogy szerinte Európának föl kell fegyverkeznie Oroszország ellen!
Érdekes dolgok ezek, mert azt gondolná az ember, hogy Oroszország Izrael számára védelmet nyújthat a mohamedánokkal szemben, erre pedig kiderül, hogy a hiper-realista szemléletű Castel a végkövetkeztetésében arra jut, hogy Európának föl kell fegyverkeznie Oroszországgal szemben, mert Oo. Izrael halálos ellensége.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and enzo
Ha az megtörténik, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy Európa világuralma érdekében Oroszország az EU/Németország gyarmata lesz.
na pontosan erről beszélek...
Egy a németekhez hasonló gazdasági erejű, a technológiai és ipari kultúráját a rendszerváltáson átmentő Orosz Föderáció áll szembe a hozzá hasonló (van ahol jobb, van ahol rosszabb) technológiai színtű Németországgal, de szerinted a németek gyarmata lenne.
Ezért is nem fogadta el Németország Putyin ajánlatát
Azért nem fogadta el (egyébként de megtette, aztán hírtelen lehallgatási botrány, VW botrány, diesel botrány, jaj hopp veszteséges az opel botrány stb) mert egy megszállt ország mind a mai napig, akinek muszáj azt tennie amit a nagytestvér mond. Ez kb olyan mintha azt mondanád, hogy az OMM ajánlatát a Poroszok azért nem fogadták el, hogy csatlakozzanak az ötödik koalícióhoz, mert ők akarták vezetni, pedig a valóságban szó nem volt erről, gyakorlatilag francia megszállás alatt álltak.
mert Putyin Moszkva vezetésével képzelné el ezt a Lisszabontól-Vlagyivosztokig uniót, de Németország nem Moszkva, hanem Brüsszel/Berlin vezetésével képzeli el a Lisszabontól-Vlagyivosztok uniót.
A Liszabontól-Vlagyivosztokig unió lényege pontosan az, hogy az európai gazdasági kapcsolatok helyreállásával egy több központú, egymással kölcsönösen versengő, de alapvetően békében élő gazdasági térség jön létre. Tudod 1880, központ Moszkva is, Berlin is, London is, Párizs is, Róma is, Budapest is, és Bécs is.
Abban igazad van, hogy Putyin így gondolkodik, ahogy írod, de éppen ez a baj, mert ezzel tenné Putyin Oroszországot német gyarmattá.
Szerintem meg nem, ez az unió pont lehetővé tenné a németeknek, hogy ne legyenek gyarmat.
Meg ugye nekünk itt közép-európában azt, hogy ne az amerikai gyarmatbirodalom félperifériája, hanem az európai gazdasági közösség közepe legyünk. Amik voltunk majdnem egy évezreden át. Minden nehézségével együtt azért azt gondolom, valahogy mégiscsak jobb volt abban gondolkodni, hogy azért nem szívesen sérteget semelyik idegen állam se, mert egy dühös magyar távolról sem veszélytelen, közelről meg pláne nem, mint az elmúlt évszázad folyamatos pávatánca, amivel csak elodázzuk, hogy végleg elveszítsük a nyelvünk, és a kultúránk.
 
na pontosan erről beszélek...
Egy a németekhez hasonló gazdasági erejű, a technológiai és ipari kultúráját a rendszerváltáson átmentő Orosz Föderáció áll szembe a hozzá hasonló (van ahol jobb, van ahol rosszabb) technológiai színtű Németországgal, de szerinted a németek gyarmata lenne.

Azért nem fogadta el (egyébként de megtette, aztán hírtelen lehallgatási botrány, VW botrány, diesel botrány, jaj hopp veszteséges az opel botrány stb) mert egy megszállt ország mind a mai napig, akinek muszáj azt tennie amit a nagytestvér mond. Ez kb olyan mintha azt mondanád, hogy az OMM ajánlatát a Poroszok azért nem fogadták el, hogy csatlakozzanak az ötödik koalícióhoz, mert ők akarták vezetni, pedig a valóságban szó nem volt erről, gyakorlatilag francia megszállás alatt álltak.

A Liszabontól-Vlagyivosztokig unió lényege pontosan az, hogy az európai gazdasági kapcsolatok helyreállásával egy több központú, egymással kölcsönösen versengő, de alapvetően békében élő gazdasági térség jön létre. Tudod 1880, központ Moszkva is, Berlin is, London is, Párizs is, Róma is, Budapest is, és Bécs is.

Szerintem meg nem, ez az unió pont lehetővé tenné a németeknek, hogy ne legyenek gyarmat.
Meg ugye nekünk itt közép-európában azt, hogy ne az amerikai gyarmatbirodalom félperifériája, hanem az európai gazdasági közösség közepe legyünk. Amik voltunk majdnem egy évezreden át. Minden nehézségével együtt azért azt gondolom, valahogy mégiscsak jobb volt abban gondolkodni, hogy azért nem szívesen sérteget semelyik idegen állam se, mert egy dühös magyar távolról sem veszélytelen, közelről meg pláne nem, mint az elmúlt évszázad folyamatos pávatánca, amivel csak elodázzuk, hogy végleg elveszítsük a nyelvünk, és a kultúránk.

1) De, Németország, visszautasította a Lisszabontól-Vlagyivosztokig unió ajánlatát.
2) Figyelmetlenül olvasol. Azt írod: "Szerintem meg nem, ez az unió pont lehetővé tenné a németeknek, hogy ne legyenek gyarmat."
holott én azt írtam, hogy a Lisszabontól-Vlagyivosztokig unióban OROSZORSZÁG LENNE NÉMET GYARMAT.
Tehát végülis igazad van, szép elszólás volt, Németország érdekét szolgálná egy ilyen unió, mert Németország USA-gyarmatból válna gyarmat-tartó szuperhatalommá, azáltal, hogy gyarmatává tenné Oroszországot.
 
De, Németország, visszautasította a Lisszabontól-Vlagyivosztokig unió ajánlatát.
nem, az egyesült államok közölte a gyarmatával, hogy ezt nem engedi.
Lisszabontól-Vlagyivosztokig unióban OROSZORSZÁG LENNE NÉMET GYARMAT.
olvasd csak el a hszem elejét, ahol leírtam miért abszurd amit mondasz.
Németország jelenleg amerikai gyarmat. Ha létrejön az unió, ebből kiszabadulhat, mivel végre olyan erő állna mellette, ami képes megvédeni a gyarmattartó bosszújától.
 
És hogy miért tenné gyarmatává Németország Oroszországot egy Lisszabontól-Vlagyivosztok unió esetén?
Azért, mert Németország egy 450 millió fős EU-t vezet, míg Oroszország csak 150 millió fős. Egyértelműen a Lisszabontól-Vlagyivosztokig unió EU-s része dominálná le a nyersanyagokban gazdag, de lakosságban gyéren lakott Oroszországot.
 
nem, az egyesült államok közölte a gyarmatával, hogy ezt nem engedi.

olvasd csak el a hszem elejét, ahol leírtam miért abszurd amit mondasz.
Németország jelenleg amerikai gyarmat. Ha létrejön az unió, ebből kiszabadulhat, mivel végre olyan erő állna mellette, ami képes megvédeni a gyarmattartó bosszújától.

De nem abszurd, amit mondok. Németország arra számít, hogy az USA-Ukrajna-Oroszország hadakozásban Oroszország legyengül, és részekre, tagköztársaságokra bomlik szét. Erre vár most Németország. Még nem fegyverkezik, mert kivár.
Arra is számít Németország, hogy Oroszország és Kína meggyengítik az USA-t.
Amikor ezek megtörténnek, akkor a tagköztársaságaira hullott Oroszországot területileg magához csatolná az EU. Ekkor az EU már az Urálig fog érni.
Ezért utasította vissza Németország Putyin ajánlatát, mert nem szükséges Putyin Oroszországának részvétele egy unióban, amikor Németország Oroszországot a darabjaiban is felveheti az EU-ba.
Ez egy régi terv, még egy 1999-ben íródott könyvben is olvastam róla.
 
"Tolod az MH17-ről a tuti információt, miközben a fele sem igaz úgy, ahogyan leírtad. "

Melyik része nem igaz?
Én online néztem az eseményeket Sztrelkovék VK.com csatornáin 2014-ben.
Te pedig amiket írsz, hogy
"az ukrán laktanyából szerezték a harcképtelen "317" Buk-M1 TELAR-t, azt hordozták összevissza." azt már a későbbi sajtóból olvastad, amikor a Kreml próbálta a lelövést az ukránokra ráfogni.

"Putyin gépe pedig Minszk környékén koricált abban az időben."

Írtam én mást? Én azt írtam, hogy azt híresztelte az RT.com, hogy Putyin gépe Donyeck fölött fog hazamenni. Azt nem állítottam, hogy Donyeck fölött is ment volna tényleg haza!
Viszont a szakarárok ezen híresztelések miatt Putyin gépét várták Donyeck fölött, hogy lelőhessék azt!

"Az igaz, hogy Sztrelkov újjongot, de szinte nulla információja volt a a lelövésről)"

Dehogy, Sztrelkov nem "újjongot", hanem jajveszékelt, amikor rájöttek, hogy utasszállítót lőttek le. Egyedül az nem világos számomra, hogy Sztrelkov egy ukrán csapatszállító repülőgépet vagy Putyin elnöki gépét akarta-e lelövetni az utasszállító helyett.
Azt írtam, hogy a fele sem igaz úgy, ahogyan leírtad.
Tehát sok minden igaz, amit leírtál, de vannak benne részek, amik csak találgatások.
Bőven a lelövés előtt szereztek Buk-M1 TELAR-t. Nem a sajtóból olvastam és nem utána volt. Az oroszok senkire sem fogtak sokáig semmit. A nyugati parádés cirkusz csinálta a fesztivált, úgy, hogy csak egyoldalúan vizsgáltak mindent. Erről ennyit. Kb. azt csinálták, mint most az atomerőművel.
Sztrelkov először újjongot, majd amikor közölték vele, hogy egy polgári gép volt, akkor kezdett el jajveszékelni, mert előre látta, hogy mi lesz ebből, főleg az Ő számára.
Sokszor jókat és érdekeseket írsz, csak néha túlgondolod, ami nem baj, csak ne ténynek add elő. Az az MH-17 katasztrófa még mindig megér nem egy misét. Messze nincs az lezárva, csak jegelve, úgy 50 évre.
 
Abban egyetértesz-e, hogy szükségük lett volna Duginéknak/Sztrelkovéknak casus belli-re Ukrajna ellen 2014-ben?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az szerintem meg volt Ogyesszánál. Az olyan casus belli, amire te gondolsz, pont ellentétes hatást váltott ki. Ők Putyin f&szával akarták a csalánt verni, meg is lett az eredménye. Szerintem Oo. főleg gazdaságilag nem volt felkészülve, hogy katonailag lépjen, a nyugat és Ukrajna sem. Próbálkozások voltak mind a két oldalról, de teljesen beleállni egyik sem mert. Sok minden nem volt (képességek sem Oo.-nak akkor, ami most van.
Kibicként semmi sem drága, túltolta, ez volt szerintem Sztrelkov bűne. Túl sokat akart, amire reálisan nem voltak képesek (itt inkább a nagy egészre gondolok).