Az szerintem meg volt Ogyesszánál. Az olyan casus belli, amire te gondolsz, pont ellentétes hatást váltott ki. Ők Putyin f&szával akarták a csalánt verni, meg is lett az eredménye. Szerintem Oo. főleg gazdaságilag nem volt felkészülve, hogy katonailag lépjen, a nyugat és Ukrajna sem. Próbálkozások voltak mind a két oldalról, de teljesen beleállni egyik sem mert. Sok minden nem volt (képességek sem Oo.-nak akkor, ami most van.
Kibicként semmi sem drága, túltolta, ez volt szerintem Sztrelkov bűne. Túl sokat akart, amire reálisan nem voltak képesek (itt inkább a nagy egészre gondolok).
Odesszánál? És azt is leszarta a Putyin, válasz nélkül hagyta azt is...
Duginék/Sztrelkovék éppen ezért olyan casus bellit akartak, amelyre Putyin már nem tud nem lépni, amelyre Oroszország kénytelen lesz bevonulni Ukrajnába. Ez lett volna az, hogy lelövik Putyin elnöki gépét, magyarán megölik Putyint, és azt mondják, hogy az ukránok voltak. Erre már az orosz hadsereg sem tudott volna nem reagálni...
"Ők Putyin f&szával akarták a csalánt verni, meg is lett az eredménye."
Ők?! Ők voltak az egyetlen, akik elkeztek valamit tenni a NATO terjeszkedése ellen, míg Putyin csak halogat, halogat, halogat mindent, és megvárja míg Oroszországot teljesen megfojtja a NATO...
"Szerintem Oo. főleg gazdaságilag nem volt felkészülve, hogy katonailag lépjen,..."
És most föl van?! 8 évvel később ugyanúgy nincs felkészülve! Miközben az ukránok sokat erősödtek és a NATO-nak is rengeteg ideje volt felkészülni... 8 évvel ezelőtt még a meglepetés erejével hatott volna, ha Oroszország bevonul Ukrajnába, de most már 8 évvel később egy jól előkészített csapdába szaladtak bele Ukrajnában. És még most sem mozgósít a Putyin, mert mutatni kell belföldön, hogy lám az életszínvonal olyan csodás, mint a szankciók előtt...
"Kibicként semmi sem drága..."
Mi az, hogy kibicként?! Sztrelkov a fronton harcolt, az életét kockáztatta, nem úgy mint Putyin, aki sosem volt még fronton...