[BIZTPOL] Magyarország

Eldöntött tény lett a demokrata győzelemmel az USA-ban, majd a német választással még inkább, hogy fel fogják venni, ezért támadták meg az oroszok, mert megvárni nem akarták.
Az,hogy mit döntött az USA pont nem érdekli a tagállamok egy részét. Alsó hangon a fele nem fogja megszavazni a NATO alapszabály módosítást. Ja,és szerinted egy területének szerintem legalább a felét elveszítő roncsra ki lesz kíváncsi,a gazdasági részéről meg szerintem nincs is mit mondani.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Erősen kétlem, hogy most más szerepet szánna a nyugat Magyarországnak, mint a történelem során bármikor, azért végig gondolva amig itt állt meg a tatár, a török és mi pusztultunk, addig a nyugat erősödött, fejlődött, virágzott,
A nyugat akkor is az érdekei szerint járt el, most is úgy fog.

Azt azért javaslom, hogy olvass el még néhány dolgot Európa történetéről. Ez a: mi küzdöttünk ők meg dőzsöltek szemléletmód bizony téves.
Volt azért francia-angol háborúskodás, spanyol örökösödési háború, 30 éves háború, stb. A napóleoni háborúkat mi például majdnem megúsztuk.
A török korban a spanyolok és az olaszok (mint Velence és Genova) tartották a Földközi-tengert, lásd: lepantói csata, meg Ciprust is, amíg tudták.

A fekete-fehér szemléletmód nem szokott helyes világképet adni.
 
na akkor én is javasolnám,hogy frissítsd fel egy kicsit a történelmi ismereteidet,mivel pont az általam említett két dolog (tatárjárás és törökdúlás) nem igazán érintette a nyugatot a csaták olyan volumenében,mint ami itt volt,erre irtam hogy itt lettek megállítva a törökök és nem mondjuk Hamburgnál vagy Párizs alatt,azért a különbséget gondolom érzed te is. ,nekünk meg mi közünk van a 30 éves háborúhoz ? egyáltalán hogy jön ez ide .. most olyan mint ha azt hoznád fel hogy a spanyolok az Újvilágban küzdöttek,vagy a franciák meg az angolok Kanadáért .. és nekünk ehhez mi közünk van ? még jó hogy nem Norvégiát emlegetted fel a tatárjárás kapcsán .. lol

a szövegértelmezés hiánya sem szokott helyes világképet adni
 
Na jo, hallottal mar a "torok segelyrol"? A torokkorban, kb. 100 even keresztul, kb. 1,0 millio aranyforintot kuldtek a nemet birodalmi rendek a torok megallitasara. Nyilvan, ez a penzosszeg is keves volt, a magyarorszagi hadikoltsegvetes mindezek ellenere deficites volt, de az igazi problema az lett volna, ha ez a penz se folyt volna be a haboru fedezesere.....Ha ez nem tortent volna meg, a Karpat-medenceben, ma kb. mindenki penteken a mecsetekbe menne imadkozni es szerbul vagy bosnyakul beszelnenek itt az emberek es nem magyarul...Kb. ugy, mint Boszniaban.... Ennyit arrol, hogy mennyire volt jelentektelen a NYE-i segitseg.... A mai napig is kihatottak a torok kori segelyek, mert nem hagytak remenytelenne valni a megszallt orszagreszek ujra keresztennye, magyarra valasat.... Igen, a 150 ev ellenere....
 
Át kellett volna engedni a törököket, hogy eresszék nyugatra s tranzitdíjként elkérni tőlük azt az évi egymillió aranyforintot. S akkor nem fogyott volna a magyar olyan országok védelméért, akik az összes adandó alkalommal hátba szúrták Magyarországot és teszik mai napig.
 
Ha ismernéd a magyar történelmet, akkor tudnád, hogy ez nem volt opció. Pld. Mátyás király, megtette ezt, ráeresztve a törököket Ausztriára. Csakhogy, a XVI. század első felére a török birodalom akkora erőlényben volt, hogy a meghódoláson kívül nem volt más opció... (A törökök, akkorra igazi világbirodalmat építettek ki és állítottak a keresztényekkel szembeni Szent háború céljaira...)
 
Mindenhol repülnek. (ez mostani)

K-perny-k-p-2022-12-29-113712.png
Piramosikat keresnek a LIDAR-ral. Az ősi idegenek teória szerint ez egyértelműen...
 
Itt valami nagy svindli van keremszepen...
Roman hatar mellett Debrecen iranyban, szlovak hatar mellett Pozsonnyal atellenben Győr iranyban.
Mindket varosban van katonai alakulat, abbol a kevesbol ami meg megvan.
Mondjuk csinálják a térképet, és az itteni alakulatokkal hogy tudják az adatok integrációját tesztelni, azért az ő környezetükkel kezdik?
 
Itt valami nagy svindli van keremszepen...
Roman hatar mellett Debrecen iranyban, szlovak hatar mellett Pozsonnyal atellenben Győr iranyban.
Mindket varosban van katonai alakulat, abbol a kevesbol ami meg megvan.
Legyen mar eszetek a konteokon es az elvakult nyugat gyuloleten (es a feltetlen szelsojobbos, orosz baratsagon) kivul. El tudnatok azt kepzelni, hogy ezek a terkepezo repulogepek MO kormanyszerveinek tudta nelkul tartozkodnak MO legtereben? Mert en nem tudok ilyen opciot elkepzelni sem.....
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ja háritsuk át mindent is. Az árstop ebben a formában nem tartható mit kell ezen megérteni. Büntetőadók=még magasabb infláció.
Pontosan...

Nem akárhonnan jött a kérés: az árstopokat vezesse ki a kormány azonnal​

2023. jan 02.

A többek között a CBA-t, a Reált és a Ronit is magában foglaló kereskedelmi szövetség szerint az árstopokkal sokan nem fogják kihúzni húsvétig.
Már a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) is azt kéri a kormánytól, hogy szüntesse meg a hatósági árakat. Az élelmiszer-kereskedők közül a szervezet tagja a CBA, a Manna, a Roni, a Príma és a Reál hálózat is, vagyis a magyar tulajdonú láncok. A Reál és a Roni jellemzően a kisebb településeken van jelen sok egységgel.
Neubauer Katalin, a szövetség főtitkára azt mondta az ATV-nek, hogy azonnal ki kellene vezetni az árstopokat, mert a rendszer nem tartható fent, a veszteségek miatt sok kisebb bolt zár be, miközben
az intézkedés nem is érte el célját, nem szorította lejjebb az inflációt.
A kisvállalkozások nem tudnak olyan eszközökkel élni, mint a nagy kereskedelmi láncok, így a magas inflációs várakozások mellett 2023-ban is folytatódhatnak a boltbezárások.
A kormány év végén a készletezésre vonatkozó új rendeleteket is hozott, ami a családi vállalkozásban működős és/vagy kisebb élelmiszerboltokat különösen nehéz helyzetbe hozza.
Az MNKSZ tárgyalni szeretni mihamarabb erről a kormánnyal.

Háttér: kivezetik az élelmiszer árstopot?​

A kiskereskedelmi szektor tulajdonviszonyainak átrendezése és a magyar érdekeltség növelése régi terve és célja a kormánynak, de eddig ebbe beletört a bicskája – még ha a magyar Auchan fele a 7. leggazdagabb magyarhoz, Jellinek Dánielhez került is. Most pedig épp a magyar láncok kongatják a vészharangot.
A kormány terve, hogy húsvétig, vagyis április 30-áig fenntartsa az alapvető élelmiszerekre kivetett árstopokat. Ugyanakkor a benzinárstop megszüntetése kapcsán azt is mondták, hogy a hatósági árakat addig tartják fent, amíg azok nem okoznak hiányt.
Kérdés, hogy a kormány mikor ítéli meg úgy, hogy ezt a szintet már elértük.
Az üzemanyagok piacán tényleg elmentek a falig, csak akkor léptek, amikor már látványos sorok alakultak ki a benzinkutaknál.
A legtöbb kereskedőnél ma már korlátozás van érvényben az alapvető élelmiszerekre, egy vagy két darabot lehet venni tejből vagy cukorból is – és nemcsak a kisebb vidéki boltokban, ugyanígy járnak el a fővárosi hipermarketek. Az inflációs adatokon pedig látszik, hogy a különadóból és az árstopos termékeken elszevenvedett veszteségeket a szektor nagy szereplői más termékek áraiba építve terítik szét. Ez az, ami a kisebb települések boltjaiban nem működik.

A kormány az üzemanyagárstop kivezetésénél azt kommunikálta, hogy a Mol kérésének eleget téve, az ellátásbiztonság miatt lépett végül. A piaci benzinárakkal a decemberi infláció akár 25 százalékra is gyorsulhatott, az élelmiszerárstopok elengedésével biztosan nehezen tartható majd, hogy 2023 decemberre egy számjegyű legyen a pénzromlás üteme.