[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Vótmá?
Münster közelében egy középiskolában egy 17 éves fiú leszúrta az 55 éves tanárnőt, mert ki akarta tiltani az iskolából.
Az MSM görcsösen titkolta a tettes nevét, hogy “ folynak meg a vizsgálatok”.
Aztán ma kiderült a nyilvánvaló, hogy a tettes neve Sinan B. és nem Hansi Müller és azert ölte meg a tanárnőt, mert az iskolából való kirúgás sértette a becsûletét. A tett után hívta a rendőrséget.
 
Mivel ő hívta a mentőket meg feladta magát, én azt hittem, európai.
 
A SZABAD nyugat, szemben a mi diktatúránkkal:

Németország most fogadott el egy törvényt, miszerint a kormánnyal egyet nem értő állampolgárok akár az állásukat is elveszthetik.

"A szomszédság utáni kémkedés azonban nem korlátozódik az állami szervezetekre. A legalább 50 alkalmazottal rendelkező vállalatoknak - saját költségükön - "Meldestellen" ("jelentő pontok") létrehozását rendelik el, ahol bárki feljelenthet bárkit, ha úgy gondolja, hogy látott, hallott vagy más módon szemtanúja volt valami helytelen cselekedetnek."

Gestapo-t mikor hozzák létre?

"A szomszédság utáni kémkedés azonban nem korlátozódik az állami szervezetekre. A legalább 50 alkalmazottal rendelkező vállalatoknak - saját költségükön - "Meldestellen" ("
jelentő pontok") létrehozását rendelik el, ahol bárki feljelenthet bárkit, ha úgy gondolja, hogy látott, hallott vagy más módon szemtanúja volt valami helytelen cselekedetnek."

Gestapo-t mikor hozzák létre?

Sztálin, Rákosi de büszke lenne
 
A SZABAD nyugat, szemben a mi diktatúránkkal:

Németország most fogadott el egy törvényt, miszerint a kormánnyal egyet nem értő állampolgárok akár az állásukat is elveszthetik.

"A szomszédság utáni kémkedés azonban nem korlátozódik az állami szervezetekre. A legalább 50 alkalmazottal rendelkező vállalatoknak - saját költségükön - "Meldestellen" ("jelentő pontok") létrehozását rendelik el, ahol bárki feljelenthet bárkit, ha úgy gondolja, hogy látott, hallott vagy más módon szemtanúja volt valami helytelen cselekedetnek."

Gestapo-t mikor hozzák létre?

Ez ott nemzeti hagyomány.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7

Valaki tud erre nemet linket adni? Basszatok meg ezt egyszeruen nem tudom elhinni. Szazezreknek, millioknak kellene az utcan lenni Nemetorszagban, ha ez valoban igy van.

Ui: Jaaah Gyurcsany meg a brigadja felajanlhatna szemkiloveto szolgalatait… #g*ciputtonyok
 
Nem ertem, nem erteeeeeem! Nincs egy kibaszott ember, aki oda menne es a rohadekot lerugna, fejbe rugna es nincs meg masik egy-ketto aki kovetne a peldajat es megfekeznek -ertsd: szarra rugdosnak! Elmebajt kapok ettol! Na latjatok peldaul Izraelbe ilyen nem fordulhatna elo. Ott kb. azonnal van aki igy cselekszik!
Voltam Izraelben, ott mindenki lehúzta a 2-3 évét a seregben, illetve rengeteg embernél van lőfegyver. Beültünk egy sima jeruzsálemi sörözőbe, aztán a biztonsági embernél nyiltan ott volt a pisztoly az oldalán. A múzeumok előtt gépkarabélyos őrök. Bementünk a Kis Izrael nevű helyre, ahol a hires épületek vannak lemakettezve. Uzival szerelt biztonsági őr volt a kapuban. Egy idős, de tényleg idős, kb 80+os izraeli házaspár (héberül vitatkozott velük) férfitagja nem pont oda állt a kocsijával, ahova lehetett, mert a nénit fel akarta venni, hogy ne kelljen annyit gyalogolni. Rendesen vagy öt percen keresztül ugatott nekik, a mutogatások, illetve az előzményeket látva azért, mert nem oda állt ahova még lehetett parkolni. A siratófalhoz menve (szervezett utazáson voltam békefenntartóként) konkrétan nem tudtam megszámolni, hogy hány fémdetektoros kapun mentem át.

Szerintem ott az ilyet gyorsan lelövik, de késes őrültet nem olyan könnyű összerugdosni, főleg úgy hogy nagyon hirtelen kellene egy ilyen helyzetben átvenni a menekülő ösztönök felett az uralmat. Mert egy nyugis belvárosi sétálásból kellene átváltani a késes támadót megállítani akarónak egy full életveszélyes támadásba. Azért az nem olyan könnyű. Aki nem szokta meg a fizikai konfrontációval járó mentális-pszichikai állapotot, az nem nagyon fog nekimenni egy késesnek puszta kézzel. A késtől majdnem mindenki fél, megkockáztatom jobban mint a lőfegyvertől.
 
Azért nincs mindenkinél fegyver. Ellenőrzőpontokon se örülnének annak, ha rengeteg embernél fegyver lenne.

Úgy pontos, akinél kell, annál van.
 
Ismerem a helyet, voltam ott eleg sokat.

Igen, tisztaban vagyok vele egy keses tamadas mennyire problemas. A video alapjan legalabb 3-4 helyzet volt, amit egy kicsit is „kepben“ levo ember ki tudott volna ugy hasznalni, hogy a tamadot megfekezze. Sajnos ilyesmire az emberek nincsenek sem felkeszulve, sem felkeszitve.

Peldaul a megtamdottnak mar az nagy segitseg lett volna, ha peldaul egy hatizsakos ember televerte volna a hatizsakjaval parszor. Rengeteg dolog van, amit ilyenkor hasznalni lehet es eselyt kap legalabb a megtamadott a menekulesre.