Azon töprengek már néhány hete az orosz-ukrán, most az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, hogy nem lenne-e jobb egy kicsit távolabbi perspektívából szemlélni az eseményeket. Miért? Egy volt kollégám komoly beteg, megműtött végbélrák után most leukémiával küzd. A lányával beszéltem: várja a család a csodát! Nagyon ritkán ilyen is előfordul, de a valószínűsége rendkívül alacsony. Vajon egy életéért küzdő embernek mit számítanak már egyes térségek konfliktusai, a világ anyagi javakért való harcai? Vajon mi számít ilyenkor? Lehet, hogy menekülés részemről, mert egyre nagyobb gebaszt látok, és egyre bizonytalanabb jövőt.

Mi, az egyének jelentéktelenek vagyunk, a történelmi folyamatokhoz képest. Persze a saját gondjaink jelentéktelenné tehetik az utóbbiakat számunkra, főleg, ha távoliaknak tűnnek.
 
  • Imádom
Reactions: Kim Philby
Megjegyzes: en ugyan irtoztam a cseh szuletesu warmongering joasszonytol, de azt az 500 ezer gyerekes okorseget regen cafoltak mar (az interjuban sem tenykent hangzott el), egyebekben meg maga Saddam terjesztette az embargok kapcsan.

Hát azt tény, hogy mondta, hogy megérik a járulékos áldozatok. Ha nem konkrétan 500 ezer gyerekre értette, akkor is.

A tobbbi meg vad elmeletek - ennel sokkal praktikusabb, kifejezetten vallasi okai vannak: a brit elit koreben nagyon ment a cionizmus meg a zsido cionizmus elott, az amerikai reborn evangelical elit meg meg arra is raduplazott.

A British Israelism népszerű volt, de azért emögött is lehetett valami zsidó érdek. Nem akkoriban lett a világ leggazdagabbja valami piros pajzsos pereputty?

Megkerestem nektek, Chomsky ebben a videoban ezt nagyon szepen elmagyarazza, megis honnan jon az amerikai-izraeli kotelek, a kereszteny cionizmust, hogyan allt be a mai formajaba az amerikai tamogatas 1967-tol, miutan a DoD lelkes tamogatasa vegleg felulirta a State Dept aggodalmait stb:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Chomsky zsidó, és megrögzött marxista, így szerintem érdekből és kognitív disszonanciából tagadja, hogy a zsidó lobbi törzsi alapon működne, és próbálja a keresztény lobbira tolni a felelősséget.
 
Hát azt tény, hogy mondta, hogy megérik a járulékos áldozatok. Ha nem konkrétan 500 ezer gyerekre értette, akkor is.



A British Israelism népszerű volt, de azért emögött is lehetett valami zsidó érdek. Nem akkoriban lett a világ leggazdagabbja valami piros pajzsos pereputty?



Chomsky zsidó, és megrögzött marxista, így szerintem érdekből és kognitív disszonanciából tagadja, hogy a zsidó lobbi törzsi alapon működne.
Chomskynak annyi koze van az ilyesmihez, mint nekem a zsidokhoz (=semmi).
Choomsky elsosorban mint a universal grammar leiroja lett vilaghiru, mar tinikent arabul is tanult (otthonrol hozta a hebert, mert a szulei menekult orosz zsidok, az apja hebert tanito prof volt), masodsorban meg a Vietnam War elleni fellepese miatt lett hires, amikor Nixon a politikai ellensegeinek a listajara (!) rakta. Kedvenc vitaim azok a Chomsky vs WF Buckley vitak, ahol ezeket a temakat szedik szet. Plane, ahol Buckely ideges lesz ra...
(Bar az orok kedvencem a Gore Vidal elleni valasztasi musor, ahol Buckley konkretan pofanvagassal fenyegeti Vidalt, mert az casually lenacizza. :D)

Ha olvastad volna a "Manufacturing Consent" konyvet, ami a mai napig alapmu a politikai propaganda teruleten, akkor tudnad, hogy megrogzott free speech hivo volt mindig, akar nacik eseten is.

A Sixties nagyon erdekes volt Amerikaban, errol van egy jo hooveres beszelgetes Hitchensszel es Buckeyval:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Tovabbmegyek, ha a Uniof Chicagorol Mearsheimert megnezed, aki viszont nagyon is zsido, o volt az, aki a harvardos (HKS) Walttal kozosen megirta The Israel Lobby cimu konyvet, nagyon is ilyesmit irtak, lett is belole iszonyat botrany anno.

Nem szemelyeskedni meg gyanusitgatva karaktergyilkolaszassal kellene probalkozni, hanem valaszolni a jol levezetett magyarazatara. :p
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
PRIVÁT

(Majd a modi kitörli!)

Azon töprengek már néhány hete az orosz-ukrán, most az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, hogy nem lenne-e jobb egy kicsit távolabbi perspektívából szemlélni az eseményeket. Miért? Egy volt kollégám komoly beteg, megműtött végbélrák után most leukémiával küzd. A lányával beszéltem: várja a család a csodát! Nagyon ritkán ilyen is előfordul, de a valószínűsége rendkívül alacsony. Vajon egy életéért küzdő embernek mit számítanak már egyes térségek konfliktusai, a világ anyagi javakért való harcai? Vajon mi számít ilyenkor? Lehet, hogy menekülés részemről, mert egyre nagyobb gebaszt látok, és egyre bizonytalanabb jövőt.

Enzoval èrtek egyet. :)
Az az élet velejárója, hogy elöbb- utóbb meghal az ember. Persze jobb, ha utóbb, de senki nem èl örökké.Még èn sem.
A politikát (meg a fórumot :))nem szabad komolyan venni. Azon kivül, hogy nègyévente leadod s szavazatod, nincs befolyàsod az eseményekre. Itt meg sok örült örül, hogy olvasóra talál. :)
 
Igazabol mindegy is, de erdekes - ahogy a JD helyetti host is mondja a YT videoban, mindegy is, hogyan tortent, a lenyeg, hogy ott volt mar keszen allva egy cabal, hogy vegre leszamolhasson az egesz Gazaval, meg a palesztin onallosagi sztorival.





To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

CIA, egyiptomi es izrael sajat titkosszolgalatai mind jeleztek, hogy valami jon - szerintem az inkompetencia csucsa, hogy ezeket ignoraltak, de nem zarom ki teljesen, hogy valakik szandekosan felreneztek...
 
Nem tudom,mit nem lehet ezen felfogni,vagy csak nem akarod elfogadni a tényt. Az USA politikai és gazdasági elitje csurig van zsidóval. Ők a probléma,nem a hétköznapi zsidó.
A hétköznapi is bolsevizálódna azonnal, ha ezeket valaki el akarná takarítani a hatalomból, hiszen ez teszi lehetővé számukra az adott ország saját nemzeti hatalmának az érvényesülésének az elkerülését.
 
⚡
Egy kiszivárgott feljegyzés szerint, amelyről ez a média beszámolt, és amelyet az amerikai hadsereg három személyén keresztül megerősítettem, a következőket jegyezték fel.

1) Az amerikai csapatok nem akarnak meghalni Izraelért.

2) A CENTCOM-ot váratlanul érte, és nincs elég eszköze Izrael támogatására egy regionális háború beavatkozása vagy tűzvésze esetén

3) A CENTCOM nem hiszi, hogy Izrael képes lesz kezelni egy többfrontos háborút.

@themediterraneanman


Kültéri reklám Teheránban:

"400 MÁSODPERC TEL-AVIVIG"
 
Nem tudom,mit nem lehet ezen felfogni,vagy csak nem akarod elfogadni a tényt. Az USA politikai és gazdasági elitje csurig van zsidóval. Ők a probléma,nem a hétköznapi zsidó.
Ez a tipikus kelet-europai hulyeseg, sorry.
Az amerikai elit, the old money, tipikusan protestans, abbol is a vallasosabb fajta. A hedge fund meg tech milliardos zsidok nem az elit, Soros sem az elit (meg Trump sem volt soha az, sot, a Koch brothers sem, bar utobbiak mar kozel vannak hozzajuk.)
Az elit azok, akiknek a neveit legregebbi epuleteken latod az Ivy League egyetemi campusokon, mint Adams (az egykori elnoki csalad, lasd Adams House a Harvard campuson), a Hamiltonok (szinten enoki familia), a Lowle/Lowellek (Harvard president stb), Goodyearek, a Rosenvelt/Rooseveltek, a Walker-Bush family (sokan es csillio epuleten az orszagban), a Harrisonok, a Kennedyk, a Livinstonok, a Stuyvesant, a Morgan, az Astor, a du Pont csaladok es igy tovabb, Mindegyik protestans csalad (tobbseguk holland, nemet, skot, angol gyokerekkel), alig van par ir, olasz es francia koztuk.

A gazdag zsido milliardosok tipikusan tudjak, hogy percek alatt nyirja ki oket a szovetsegi allam, ha csunyan szembekerulnek vele. Ehelyett vannak a lobbik, pl az izraeli lobbi (AIPAC, ADF stb), nos ok hibatlanul tudjak manipulalni a torvenyhozokat es a kozbeszedet is, hogy kenytelen minden komoly politikai jelolt letenni a "husegeskut" a zsido allam mellett. Ennek persze alapvetoen vallasi meg strategiai okai vannak, de azokat elsosorban pont gojok tartjak szem elott, a reborn evangelical right, a neoconok (akik kozott viszont mar rengeteg az orosz-ukran-lengyel ortodox zsido hatteru szulok-nagyszulok gyereke, nekik tuti revansvagyuk is van), plusz azok a kepviselok meg szenatorok, akiket az AIPAC busasan tamogat.
Sorosnak egyebkent pont a javara lehet irni, hogy mindig is nagyon tavol tartotta magatol az egesz zsido lobbyt, amiert gyulolik is ot az izraeli politikusok, es az AIPAC is, de ovatosak is, mert qrva sok penze van, csunyan be tudott volna akasztani az AIPACnak is, ha akart volna.
 
A bal oldali fotón lévő gyereknél AMD-65 van. Kíváncsi leszek, a hazai balliberális média mikor veszi észre, hogy a pelsztinoknál magyar gyártású fegyverek is vannak. Na, lesz ám akkor nagy hangerő. A 80-as években, de lehet utána is, szállítottunk nekik is, illetve ki tudja, az afgánoktól, az általunk nekik átadott 20.000 db fegyver egy része hol kötött ki.

Tessék.

 
Ott volt egy AMD, csőszájfék nélkül. Jó nehéz lehet így célra tartani!:)
Review_305_Photo_3_-_Rambo_III_%28Peter_MacDonald%2C_1988%29.jpg
 
⚡
Egy kiszivárgott feljegyzés szerint, amelyről ez a média beszámolt, és amelyet az amerikai hadsereg három személyén keresztül megerősítettem, a következőket jegyezték fel.

1) Az amerikai csapatok nem akarnak meghalni Izraelért.

2) A CENTCOM-ot váratlanul érte, és nincs elég eszköze Izrael támogatására egy regionális háború beavatkozása vagy tűzvésze esetén

3) A CENTCOM nem hiszi, hogy Izrael képes lesz kezelni egy többfrontos háborút.

@themediterraneanman


Kültéri reklám Teheránban:

"400 MÁSODPERC TEL-AVIVIG"
Gondolom, az amerikai csapatok viszont szivesen meghalnak Ukrajnáèrt.:)
Kiszivárgott feljegyzés...
Micsoda hülyeség ez ?
 
☪️ Afganisztánból és Pakisztánból érkező radikális iszlám milíciák közelednek az izraeli határhoz.

Kasra Aarabi brit IRGC-szakértő arról számol be, hogy "az Irán által támogatott szíriai proxy erők, Izrael határa felé tartanak".

" Valószínűleg az IRGC afganisztáni Fatemiyoun és a pakisztáni Zeinabiyoun. Erősen ideologizált és szélsőségesen antiszemita milíciák, az előbbi körülbelül 10-20 ezer harcost számlál, az utóbbi néhány ezer főt."

A muszlimok nehezen viselik a Gázai övezet masszív bombázását, ahol a palesztin civilek szenvednek. A konfliktus a Közel-Keleten az Izrael elleni vallási háborúvá való eszkalálódást kockáztatja.

Ostashko!