[BIZTPOL] Magyarország

Érdekes elemzés a 24.hu-ról!

A hosszú elemzés részlete:

...
Erre nem került sor. A magyar miniszterelnök tárgyalási stratégiája mindenesetre olyan, hogy egészen a megegyezésig nem tudják eldönteni, komolyan gondolja-e azt, amit képvisel, vagy csak alkudozni akar. Több tagállamban is úgy vélik, hogy Orbán az orosz érdekeket képviseli, ezért akadályozta Ukrajna támogatást. Ha most is vétózik, akkor ez a verzió bizonyosodott volna be. Mivel engedett, azok érezhetik azt, hogy igazuk volt, akik végig azt mondták, hogy Orbán csak alkudozni akar.

A magyar miniszterelnök képes úgy tárgyalni a többi uniós vezetővel, hogy a végén mindig ők érezhetik a megkönnyebbülést, ha sikerül megállapodásra jutni.

A megegyezésről részleteket egyelőre nem tudni, de az eddigi hírek szerint évente vitatkozhatnak majd a tanácsban arról, hogyan használják fel az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, és Orbán Viktor kap egy lehetőséget a vétóra, két év múlva, ez viszont csak a következő hétéves költségvetésre vonatkozik majd. Ukrajna támogatása pedig a költségvetésen belül történik majd. Ez jóval kisebb eredmény, mint amit a magyar politikus szeretett volna elérni.

De akkor mégis miért történt az egész, mivel győzték meg Orbán Viktort? Erre abból kiindulva kaphatunk a választ, ha megnézzük, kik ültek a tárgyalóasztalnál. Orbánt egy kisebb csoport győzte meg, akikkel külön egyeztetett. Ebben benne volt

  • a francia elnök,
  • a német kancellár,
  • az olasz miniszterelnök,
  • valamint a tanács és a bizottság elnöke.
Ebben a körben két dolgot garantálhatnak: az egyik, hogy kitolják a Helyreállítási Alap elköltésének határidejét, aminek forrásait Magyarország még mindig nem kapta meg, és emiatt kezd kifutni az annak felhasználhatóságára rendelkezésre álló időből.

...
Járulékos haszon lehet az, hogy a miniszterelnök felismerte, hogy ebben az Európai Tanácsban meddig tud elmenni. De azt is sejti, hogy nem lesz ez mindig így, mozgástere akár nőhet is. Orbán Viktor ugyanis többször is beszélt arról, hogy arra számít, hogy a radikális és populista jobboldal előretör 2024-ben a különböző választásokon.
Európa polgárai mindenesetre azt láthatták, hogy a magyar miniszterelnök annyira fontos ember, hogy külön uniós csúcsot kell miatta összehívni, ahol az EU három legfontosabb országának vezetői és két elnöke győzködi, hogy működjön velük egyet. Mindezt persze azután, hogy Orbán jelezte, merre halad Európa, és hol vannak az ő szimpátiái, hiszen megállt beszélgetni a tanács és a parlament épülete előtt tüntető traktoros gazdákkal. Ezek a képek pedig a választások előtt bejárják Európát.
 
Ne mondj hülyeséget! Jött pénz vagy nem? Jött! Akkor?
Mennyi? A teljes forrásokhoz képest kaptunk egy jelképes filléres összeget most se lesz másként....kapunk megint pár mrd eurot aminek közvetlenül semmi látszatja nem lesz idehaza.
Nem nem fogják ideadni a nekünk járó forrásokat, pénzt. Mindig csak keveset...... kimérve.
A nemzeti konzultáció költségét meg költheték volna értelmesebb eszközökre is pl egészségügyre.... némi M1 reklámmal megtálalva a hivőknek.
Öröm az ürömben hogy most a fidesz hívőknek egy része néz mint a boltban.... zavar támadt az erőben.
 
Nekem árnyaltabb a véleményem. Se pro, se kontra most, pár órával a történtek után. Azonban nézzük pártsemleges kívülálló szemszögéből: egy, az unió "nagyjai"-hoz képest pici gazdasági és katonai erejű ország ellent mert és mer mondani nekik, saját érdekeit képviselve. Már ez is külön-külön olyan dolog, amit magyar politikától 100+ éve nem láthattunk. Orbán nagy sz@rkeverő és a sz@r adott. Úgy hívják, EU.
Ha MOST kézzel fogható eredménye mégoly kevés is van, a választások közeledtével látszik, hogy sikeresen lovagolják meg azt az európai tendenciát, hogy a sötétzöld liberálfasizmusnak lassan lecseng az élettartama. Eljutottunk oda, hogy hiába a "nagyok" és a "gazdagok", az EU értéke a világ szemében a "0" felé konvergál. Akik nem értenek egyet Orbánnal, már azok egy nagy része is helyteleníti a Magyarország elleni boszorkányüldözést. Plusz a belső feszültség egyre nő. Orbán az európai választásokat akarja megnyerni, mert azzal nyeri a legtöbbet. Ha az EU-parlamentben eltűnik a zöld-ballibnáci többség, akkor Orbán nagyon nagy érték lesz az EU új parlamentje, Bizottsága számára. Segíthet kihátrálni Ukrajnából, segíthet felvenni a párbeszéd fonalát Oroszországgal és támogatást adhat az illegális migriket hazatoloncolni szándékozó kormányokat.
Ezért bánnak vele feltűnően kesztyűs kézzel. Az idióta retorika csak duma a sajtónak, itt is, ott is....
 
Mennyi? A teljes forrásokhoz képest kaptunk egy jelképes filléres összeget most se lesz másként....kapunk megint pár mrd eurot aminek közvetlenül semmi látszatja nem lesz idehaza.
Nem nem fogják ideadni a nekünk járó forrásokat, pénzt. Mindig csak keveset...... kimérve.
A nemzeti konzultáció költségét meg költheték volna értelmesebb eszközökre is pl egészségügyre.... némi M1 reklámmal megtálalva a hivőknek.
Öröm az ürömben hogy most a fidesz hívőknek egy része néz mint a boltban.... zavar támadt az erőben.

Kiváncsi vagyok nálad mit jelent a nem jelképes összeg ...
Viszont akkor nem értem mért zavar a nemzeti konzultációra költöt pénz , ha az eus pénz jelképes akkor a nemzeti konzultáció költsége csak apró pénz , ippek pár forint
 
Mennyi? A teljes forrásokhoz képest kaptunk egy jelképes filléres összeget most se lesz másként....kapunk megint pár mrd eurot aminek közvetlenül semmi látszatja nem lesz idehaza.
Nem nem fogják ideadni a nekünk járó forrásokat, pénzt. Mindig csak keveset...... kimérve.
A nemzeti konzultáció költségét meg költheték volna értelmesebb eszközökre is pl egészségügyre.... némi M1 reklámmal megtálalva a hivőknek.
Öröm az ürömben hogy most a fidesz hívőknek egy része néz mint a boltban.... zavar támadt az erőben.

Te! Jó lenne az a jelképes összeg nekem! Szerintem neked is!
 
Orbán elment a falig és majdnem koppant. Mivel saját súlycsoportunk fölött játszunk, ezért itt könnyen le tudnak padlóztatni és a hétfői forint elleni támadás ezt jól mutatta.

Igazából Orbán célja a magyar pénzek kiszabadítása volt. Mind most, mind decemberben.
Decemberben is ment a jogos szkepticizmus, csak ígérnek, de nem utalnak majd, aztán többet és gyorsabban utalt az Unió, mint a várható, előírt ütemezés volt.

Most tettek az állam és kormányfők egy iránymutatást a Bizottságnak, hogy a magyar eljárásokban túl messzire és jogtalanul (ez nincs leírva így, de a lényeg ez) ment.
Elvileg ezt most az eljárások, ha nem is teljeskörű, de döntő részére vonatkozó lezárásának és a további zárolt pénzek felszabadításának kellene követnie.
Meglátjuk.

Ebből lehet majd tudni megérte-e.
Adu még maradt a kezében a svédek.

Az hogy Ukrajna kap pénzt azt mi lexarjuk.
Régen voltak ilyen nagy xarban az ukránok mint most. Mind a fronton, mind a kijevi hatalmi harcokban.
 
Érdekes elemzés a 24.hu-ról!

A hosszú elemzés részlete:

...
Erre nem került sor. A magyar miniszterelnök tárgyalási stratégiája mindenesetre olyan, hogy egészen a megegyezésig nem tudják eldönteni, komolyan gondolja-e azt, amit képvisel, vagy csak alkudozni akar. Több tagállamban is úgy vélik, hogy Orbán az orosz érdekeket képviseli, ezért akadályozta Ukrajna támogatást. Ha most is vétózik, akkor ez a verzió bizonyosodott volna be. Mivel engedett, azok érezhetik azt, hogy igazuk volt, akik végig azt mondták, hogy Orbán csak alkudozni akar.

A magyar miniszterelnök képes úgy tárgyalni a többi uniós vezetővel, hogy a végén mindig ők érezhetik a megkönnyebbülést, ha sikerül megállapodásra jutni.

A megegyezésről részleteket egyelőre nem tudni, de az eddigi hírek szerint évente vitatkozhatnak majd a tanácsban arról, hogyan használják fel az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, és Orbán Viktor kap egy lehetőséget a vétóra, két év múlva, ez viszont csak a következő hétéves költségvetésre vonatkozik majd. Ukrajna támogatása pedig a költségvetésen belül történik majd. Ez jóval kisebb eredmény, mint amit a magyar politikus szeretett volna elérni.

De akkor mégis miért történt az egész, mivel győzték meg Orbán Viktort? Erre abból kiindulva kaphatunk a választ, ha megnézzük, kik ültek a tárgyalóasztalnál. Orbánt egy kisebb csoport győzte meg, akikkel külön egyeztetett. Ebben benne volt

  • a francia elnök,
  • a német kancellár,
  • az olasz miniszterelnök,
  • valamint a tanács és a bizottság elnöke.
Ebben a körben két dolgot garantálhatnak: az egyik, hogy kitolják a Helyreállítási Alap elköltésének határidejét, aminek forrásait Magyarország még mindig nem kapta meg, és emiatt kezd kifutni az annak felhasználhatóságára rendelkezésre álló időből.

...
Járulékos haszon lehet az, hogy a miniszterelnök felismerte, hogy ebben az Európai Tanácsban meddig tud elmenni. De azt is sejti, hogy nem lesz ez mindig így, mozgástere akár nőhet is. Orbán Viktor ugyanis többször is beszélt arról, hogy arra számít, hogy a radikális és populista jobboldal előretör 2024-ben a különböző választásokon.
Európa polgárai mindenesetre azt láthatták, hogy a magyar miniszterelnök annyira fontos ember, hogy külön uniós csúcsot kell miatta összehívni, ahol az EU három legfontosabb országának vezetői és két elnöke győzködi, hogy működjön velük egyet. Mindezt persze azután, hogy Orbán jelezte, merre halad Európa, és hol vannak az ő szimpátiái, hiszen megállt beszélgetni a tanács és a parlament épülete előtt tüntető traktoros gazdákkal. Ezek a képek pedig a választások előtt bejárják Európát.
Szerintem elment a falig. Ha most vétóz nagyon súlyos következményei lehettek volna. Biden-t szorítja az idő a választás miatt, ami után finoman szólva is változás következhet be, ha Trump kerül vissza. Akkor Orbán új meccset fog kezdeni, de addig húzza az időt és alkudozik. Szóval érezte, hogy most már nagyon komolyan rácsaphatnak a kezére az amcsik és a bábok ott Brüsszelben,
 
A nemzeti konzultáció költségét meg költheték volna értelmesebb eszközökre is pl egészségügyre.
Főleg, hogy már előbb megvolt az eredmény, minthogy az összes levél beérkezett volna:
Még csalni sem tudnak rendesen... :)
 
Ide vezetett a rezsicsökkentés és a MÁV-Volán is erre a sorsra fog jutni azzal, hogy lassan mindenki ingyen utazik...
A sok büdös proli erre szavazott. Legyen ócsó a víz, mer az jó!
 
- másrészt az elfogadott szöveg azt is megemlíti, hogy visszavonják a 2020 decemberi EU-csúcson elfogadott konklúziójukat a jogállamisági mechanizmus kapcsán.

Utóbbi Orbán számára amiatt fontos, mert az akkori szövegben a tagállamok vezetői megállapodtak a jogállamisági mechanizmus létrehozásában, ami lehetővé tette, hogy bizonyos jogállamisági aggályok miatt felfüggesszék egy adott országnak járó uniós források kifizetését.

Ugyanakkor más forrás eddig nem erősítette meg, hogy valóban ez volt az alku és ez lesz a zárónyilatkozatban – a Reutersnek egy uniós diplomata azt nyilatkozta, hogy a Magyarországnak szánt források továbbra is felfüggesztve maradnak.

Ha ez tényleg így van akkor az egy iszonyat nagy win vityának és óriási arcvesztés a bizottságnak meg a soros legényeknek, leányoknak, mert az alku lényegében arról szól, hogy kiherélik a ‘jogállamisági’ zsarolómechanizmust..
 
Látom itt is megy a fröcsögés, ahelyett, hogy szépen elolvasnátok a kijött aláírt határozatot.
Több érdekes fejlemény is van benne!
Ráadásul olyan szövegezéssel, ami aligha teszi lehető hogy Ukrajna pénzt kapjon.
Számomra feltünt érdekességek:
- Ukrajna kifizetésének egyik feltétele a jogállam, és a többpárt rendszer fenntartása, valamint - igen fontos - a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása. A dokumentum nem tér ki rá, hogy ez EU-s kissebbség legyen. Szóval elvileg az oroszokra is érvényes.
A Szíjjártó Ukrajnai tárgyalása is azt vetíti előre, hogy a nyelvtörvénynek lőttek.
- és persze a legfontosabb, hogy a jogállamisági eljárás feltételét a 2020-ban hozott határozatban, visszavonják.
Azaz megszűnt az a koholt ürügy ami miatt visszatartják az összes pénzünket. Jelzem, ez egy olyan dokumentumban jelent meg, amelyiknek alapvetően semmi köze az EU-s joggyakorláshoz. Ez egy a költségvetésről szóló határozat.
- az egész dokumentum persze főleg Ukrajnáról szól, de érdemes a többi részt is átnézni, mert nem elég, hogy rengeteg pénz felszabadul nekünk, de valószínűleg extra pénzeket is igényelhetünk. Ugyanis 1-2 Mrd euró erejéig megnővelték a határvédelemre és a haderőkre vonatkozó keretet is.
Előbbi esetén ugye van egy komoly követelésünk a migráns helyzet óta fennálló helyzet támogatására.

Most hirtelen csak a webes tájékoztatót találtam. De a "csicskázók" már úgy is megtaláltak a hivatalos határozatot, ami már tegnap kint volt!
 
Ha ez tényleg így van akkor az egy iszonyat nagy win vityának és óriási arcvesztés a bizottságnak meg a soros legényeknek, leányoknak, mert az alku lényegében arról szól, hogy kiherélik a ‘jogállamisági’ zsarolómechanizmust..
Erről pofázok tegnap óta.
Ez a legfontosabb tétel, amit mellesleg az utolsó pontban (39.) csak úgy mellékesen ejtettek el, egy a költségvetéssel foglalkozó határozatban... :cool:
 
Érdekes elemzés a 24.hu-ról!

A hosszú elemzés részlete:

...
Erre nem került sor. A magyar miniszterelnök tárgyalási stratégiája mindenesetre olyan, hogy egészen a megegyezésig nem tudják eldönteni, komolyan gondolja-e azt, amit képvisel, vagy csak alkudozni akar. Több tagállamban is úgy vélik, hogy Orbán az orosz érdekeket képviseli, ezért akadályozta Ukrajna támogatást. Ha most is vétózik, akkor ez a verzió bizonyosodott volna be. Mivel engedett, azok érezhetik azt, hogy igazuk volt, akik végig azt mondták, hogy Orbán csak alkudozni akar.

A magyar miniszterelnök képes úgy tárgyalni a többi uniós vezetővel, hogy a végén mindig ők érezhetik a megkönnyebbülést, ha sikerül megállapodásra jutni.

A megegyezésről részleteket egyelőre nem tudni, de az eddigi hírek szerint évente vitatkozhatnak majd a tanácsban arról, hogyan használják fel az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, és Orbán Viktor kap egy lehetőséget a vétóra, két év múlva, ez viszont csak a következő hétéves költségvetésre vonatkozik majd. Ukrajna támogatása pedig a költségvetésen belül történik majd. Ez jóval kisebb eredmény, mint amit a magyar politikus szeretett volna elérni.

De akkor mégis miért történt az egész, mivel győzték meg Orbán Viktort? Erre abból kiindulva kaphatunk a választ, ha megnézzük, kik ültek a tárgyalóasztalnál. Orbánt egy kisebb csoport győzte meg, akikkel külön egyeztetett. Ebben benne volt

  • a francia elnök,
  • a német kancellár,
  • az olasz miniszterelnök,
  • valamint a tanács és a bizottság elnöke.
Ebben a körben két dolgot garantálhatnak: az egyik, hogy kitolják a Helyreállítási Alap elköltésének határidejét, aminek forrásait Magyarország még mindig nem kapta meg, és emiatt kezd kifutni az annak felhasználhatóságára rendelkezésre álló időből.

...
Járulékos haszon lehet az, hogy a miniszterelnök felismerte, hogy ebben az Európai Tanácsban meddig tud elmenni. De azt is sejti, hogy nem lesz ez mindig így, mozgástere akár nőhet is. Orbán Viktor ugyanis többször is beszélt arról, hogy arra számít, hogy a radikális és populista jobboldal előretör 2024-ben a különböző választásokon.
Európa polgárai mindenesetre azt láthatták, hogy a magyar miniszterelnök annyira fontos ember, hogy külön uniós csúcsot kell miatta összehívni, ahol az EU három legfontosabb országának vezetői és két elnöke győzködi, hogy működjön velük egyet. Mindezt persze azután, hogy Orbán jelezte, merre halad Európa, és hol vannak az ő szimpátiái, hiszen megállt beszélgetni a tanács és a parlament épülete előtt tüntető traktoros gazdákkal. Ezek a képek pedig a választások előtt bejárják Európát.
Csicska. ;)
 
  • Vicces
Reactions: Kim Philby
Szerintem elment a falig. Ha most vétóz nagyon súlyos következményei lehettek volna. Biden-t szorítja az idő a választás miatt, ami után finoman szólva is változás következhet be, ha Trump kerül vissza. Akkor Orbán új meccset fog kezdeni, de addig húzza az időt és alkudozik. Szóval érezte, hogy most már nagyon komolyan rácsaphatnak a kezére az amcsik és a bábok ott Brüsszelben,
Bedobhatta volna, hogy oké, menjen a mani, de a végén kell neki Kárpátalja, mintha nagyformátumú politikus lenne, nem csicska. ;)
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Viszont, azért jó nagy hülye atlantista tanácsadói vannak Orbánnak. Orbán:

"Az oroszok Ukrajnát sem tudják egyelőre legyőzni, hogyan tudnának nekimenni a NATO-nak?” – kérdezi Orbán. „Ki az a marha, aki miután a legkisebb embert se tudja megverni az utcában, beleköt a legnagyobb fiúba, a NATO-ba” – tette fel a költői kérdést Orbán."

Továbbra se érti meg a nagyképű nyugat, hogy:
1. Ruszkiék első nap Kijevben voltak.
2. Áprilisban az aláírt, de be nem tartott fegyverszünet alapján vonultak ki onnan.
3. Nem a nyugat meríti ki Oroszországot, hanem Oroszország a nyugatot és a NATOt, az EUt pedig politikailag csinálja ki.
4. Oroszország atomhatalom, maradjunk annyiban, 1x kb mindenkit legyőzhet mindörökre ...
5. A qurvaerős NATO Jemennel se bír el.