AZ SZ-75 LÉGVÉDELMI RAKÉTARENDSZER
A háború legikonikusabb és talán legrettegettebb légvédelmi fegyvere az Sz-75 rakétarendszer volt. Az észak-vietnámiak egészen pontosan az akkor már nem a legmodernebbnek számító, a Varsó Szerződésen kívüli szocialista relációban megvalósuló exportra szánt SzA-75M Dvina (SA-2B Guideline) alváltozatot kapták meg a szovjetektől. A kommunista béketáboron belüli viszonyokról sokat elárul, hogy a korszerűbb rendszerek átadására azért nem került sor, mert a szovjetek tartottak attól, hogy a fejlett technológia esetleg a vietnámiakat (akkor még) szintén támogató "testvéri" Kína kezébe kerülhet. De mindez az 1968-as prágai tavasz Kína által ellenzett szovjet eltiprásának és az 1969-es mandzsúriai, mindkét oldalon többtucat emberéletet követelő szovjet-kínai határvillongások fényében talán nem is annyira meglepő.
A vietnámiak számára új technika kezeléséhez persze képzett szakember is kellett, így 1965 áprilisa és 1967 májusa között összesen 2266 szovjet lérakos elvtárs fordult meg Észak-Vietnámban mint katonai "tanácsadó", akik közül legalább 4 fő esett el a harcokban.
A háború alatt a szovjetek 94 komplexumot (osztályt) adtak át. A megfelelő számú kezelőszemélyzet felkészítését további 4, elsősorban emulátorokból álló kiképző komplexum segítette:
- 1965 - 16 harci + 1 kiképző
- 1966 - 18 harci + 1 kiképző
- 1967 - 42 harci + 2 kiképző
- 1968 - 4 harci
- 1969 - 2 harci
- 1970 - nem történt szállítás
- 1971 - nem történt szállítás
- 1972 - 12 harci
Előre is elnézést a veterán lérakos szakiktól a pongyolaságért, de a teljesség igénye nélkül és messziről, hunyorítva szemlélve egy szovjet szabvány légvédelmi rakéta ezred egy központi radaros (P-15) felderítő és parancsnoki egységet és három rakétaosztályt foglalt magába. Egy osztályhoz hat rakétaindító állvány, további tartalék rakéták, vezérlőkabinok és a tűzvezetéshez szükséges radarok (P-12) tartoztak. Ha valamelyik állítás korrekcióra szorul, azt mindenképp jelezzétek.
A vietnámiak ettől gyakran eltértek és egy ezred alá jellemzően 4 osztályt soroltak (összesen 24 indító), illetve értelemszerűen a veszteségeket sem tudták azonnal pótolni, így az alakulatok eszközállományának nagysága és feltöltöttsége folyamatosan változott.
A vadászrepülőkhöz hasonlóan az északi lérakosok is megérdemlik, hogy a háborúban részt vevő légvédelmi rakéta ezredeket név szerint is felsoroljuk (a Linebacker II alatt védett körzet megnevezésével):
- 236. ezred (nem vett részt a hadműveletben)
- 238. ezred (Haifong)
- 257. ezred (Hanoi)
- 261. ezred (Hanoi)
- 263. ezred (1-es főút déli szakasza)
- 267. ezred (1-es főút déli szakasza)
- 268. ezred (1-es főút északi szakasza)
- 274. ezred (Hanoi)
- 275. ezred (1-es főút déli szakasza)
- 285. ezred (Haifong)
A névlegesen hadrendben tartott osztályok száma az alábbiak szerint alakult az évek során. A leszállított komplexumok száma ezt jóval meghaladta, a kettő közti különbség a veszteségek pótlására leszállított komplexumokból adódik, de a hadrendben tartott osztályok egyes elemei időlegesen még így is hiányozhattak, hiszen a veszteségeket az amerikai bombázásokból fakadó készletezési és szállítási nehézségek miatt többnyire nem tudták azonnal pótolni.
- 1965 - 8
- 1966 - 28
- 1967 - 44
- 1968 - 44
- 1969 - 44
- 1970 - 44
- 1971 - 44
- 1972 - 44
Hanoi és Haifong stratégiai jelentőségét a MiG-eknél már említettem, a Hanoiból induló és dél felé vezető 1-es főút és a vele párhuzamos futó kiemelt fontosságú vasútvonal a Dél-Vietnámba beszivárgó Vietkong fegyverekkel és utánpótlással történő ellátásában játszott kulcsszerepet.
A védendő körzet nagyságától függően több ezredből hadosztályokat is szerveztek: az 1972-es Linebacker II során Hanoi-t egy 3 ezredből álló hadosztály védte (72 indításra kész rakéta), míg Haifong-ot egy 2 ezredből álló hadosztály (48 indításra kész rakéta).
Linebacker II: hadosztályok (361, 363), ezredek (238, 257, 261, 274, 285) és osztályok:
Forrás:
Militavia
Egy osztály egyszerre egy célra dolgozhatott 2 rakétával, ez Hanoi esetében elméletileg 12 cél egyidejű leküzdését jelentette 24 levegőben lévő rakétával, Haifong esetében ez a szám 8 illetve 16 volt. Egy támadási hullám alatt Hanoi felett 36 célt támadhattak, Haifong felett 24-et. A megüresedett indítóállványok rakétákkal történő újratöltése leginkább csak a támadási hullámok közti szünetekben jöhetett szóba.
Elméletben ez jelentős légvédelmi képességnek számított, de a rakéták valós képességei illetve az amerikaiak ellentevékenysége miatt a tényleges találati arány jellemzően 10% alatti volt. A rendszert eredetileg közepes és nagy magasságban támadó, korlátozott manőverezőképességű nehézbombázók ellen tervezték, ezért a Linebacker II során támadó B-52 kötelékek ellen dolgozva relatíve hatékonyabb volt, de ettől az időszaktól eltekintve többnyire a rendszer számára nehéz célpontnak számító vadászbombázókkal kellett felvenni a harcot.
A 94 leszállított komplexumból vietnámi források szerint fizikailag 43 (44 névleg hadrendben álló osztály) élte meg a háború végét és szovjet források szerint átlagosan 5-6 repülőgépet sikerült megsemmisíteni egy komplexummal, mielőtt azt az amerikaiak kiiktatták. A leszállított 7658 rakétából 5885-at indítottak célra és 921 rakéta ment a levesbe műszaki hiba, üzemidő lejárat vagy az amerikai Wild Weasel-ek tevékenysége miatt, a háború végére csak 852 maradt.
A győzelmi statisztikás számháborúba itt sem mennék bele, de a felállás itt is hasonló mint a MiG-eknél, mindkét fél igyekszik a valóságosnál eredményesebbnek feltűnteni a saját tevékenységét. Az amerikaiak által sikeresen megsemmisítettnek vélt rakétakomplexumok nem elhanyagolható hányada például egyszerű bambuszból készült csali volt, de az is igaz, hogy sok, a vietnámiak által lelőttnek elkönyvelt repülőeszköz a találat után végül mégis sikeresen leszállt valamelyik reptéren és rövidebb-hosszabb javítást követően ismét Észak-Vietnám felett szelte az eget.
1972 végén kezdődött meg 2 ezred mennyiségben a jóval korszerűbb és alacsony magasságon is hatékony Sz-125 Nyeva (SA-3 Goa) rendszeresítése, de ezek harcokban már nem vettek részt.