Hadgyakorlatok magyar részvétellel (Magyarországon és külföldön)

Szürke zónában - Szolnokon gyakorlatoztak a különleges műveleti erők

A Black Swan gyakorlatsorozat a régió különleges műveleti erői magyar szervezésű, éves nemzetközi kiképzési eseménye, amelynek célja a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság törzs állományának szakmai felkészítése és képzése a nem hagyományos kihívásokra és biztonsági fenyegetésekre, továbbá az aszimmetrikus hibrid hadviselésre és az ellenség lehetséges tevékenységére.
Az idei Black Swan 24 törzsvezetési gyakorlat február végén kezdődött és március közepéig tartott, szorosan kapcsolódott a NATO nagy láthatóságú és elrettentési célú Steadfast Defender 2024 gyakorlatához, ahol nagy hangsúlyt kap a Szövetség gyorsreagálású erői keleti szárnyára, Lengyelországba történő telepítése.

A lengyel COBRA 2024 gyakorlathoz kapcsolódva a hazánkban végrehajtott kiképzés számára az elöljáró (NATO) parancsnokságot, így a vezetés-irányítást a szintén lengyel Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság biztosította, amellyel három héten keresztül angol nyelven közösen tervezték, vezették és irányították a műveleteket.

Az úgynevezett „szürke-zóna” műveletek azonnali, rugalmas, arányos és alapvetően eltérő reakciókészséget igényelnek. A gyakorlat egyedülálló alkalmat biztosított a döntéshozók számára, hogy a legmagasabb szinten ajánljanak további lehetőségeket a különleges műveleti képességek fejlesztésére. A hagyományos hadviselés mellett nem kinetikus műveletekkel foglalkozó szakembereket is bevontak a végrehajtásba, akik a Szövetség számára fontos narratívákat közvetítették, továbbá az elrettentést támogató műveleteket tervezték.

A Regionális Különleges Műveleti Komponens-parancsnokság (Regional Special Operations Component Command – R-SOCC) megalakulása öt nemzet együttes szándékának az eredménye: Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország együtt járul hozzá a regionális biztonság egészéhez. A nemzetek a felkészültség fenntartása érdekében a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló lehetőségeket, melyek biztosítják, hogy ellenállóak és alkalmazkodóképesek legyenek, annak érdekében, hogy – amennyiben szükséges – közösen legyenek képesek reagálni bármilyen ellenséges fellépésre, vagy újabb biztonsági kihívásra.

65f6a1a9ad662471901091.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses and Venom85
Jó tudni, hogy a víztisztító képesség megvan még:

Azért autópályán felborulni egy Urallal... milyen idegen tárgy lehetett az, ami miatt egy Urallal kitérő manővert kell végezni.
Vagy a vezető tudása hagyott maga után kívánni valót, vagy olyan állapotban volt az Ural (fékek?) hogy ettől elszállt? Nyilván a vontatmány bonyolította a helyzetet.
 
Helyzet az,hogy egy magas súlypontú teherautóval elég könnyű felborulni.Vontatmány meg a bónusz a bajságban,főleg,ha nincs jol beállitva a fék (eltolja a pót)
De a legnagyobb probléma,hogy a katonai sofőrök nagyon keveset vezetnek.90%ban valószinűsitem,hogy belengett egy úthibán,sof9r meg ellenkormányzott-amit nem kellett volna.Csak mégjobban belengett,megijedt,megint ellenkormányzott,és elszállt mint a győzelmi zászló.
Uralnak,meg általában a terepjáró thg-nak magas a súlypontja,Rakomány ezt még emeli is,és könnyen beleng.Magas súlypontú áruval a polgári kamion is úgy imbolyog,mint hajó a hullámzó tengeren.(pláne,ha még folyékony is a rakomány.Az nagyon nem kezdő soförnek való)
Az van,hogy ezeket a baleseteket nem lehet másképpen megelőzni,csak a söfőrök vezetési óraszámának drasztikus emelésével.Gyakorlatot csak gyakorlással lehet szerezni.
 
Szürke zónában - Szolnokon gyakorlatoztak a különleges műveleti erők

A Black Swan gyakorlatsorozat a régió különleges műveleti erői magyar szervezésű, éves nemzetközi kiképzési eseménye, amelynek célja a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság törzs állományának szakmai felkészítése és képzése a nem hagyományos kihívásokra és biztonsági fenyegetésekre, továbbá az aszimmetrikus hibrid hadviselésre és az ellenség lehetséges tevékenységére.
Az idei Black Swan 24 törzsvezetési gyakorlat február végén kezdődött és március közepéig tartott, szorosan kapcsolódott a NATO nagy láthatóságú és elrettentési célú Steadfast Defender 2024 gyakorlatához, ahol nagy hangsúlyt kap a Szövetség gyorsreagálású erői keleti szárnyára, Lengyelországba történő telepítése.

A lengyel COBRA 2024 gyakorlathoz kapcsolódva a hazánkban végrehajtott kiképzés számára az elöljáró (NATO) parancsnokságot, így a vezetés-irányítást a szintén lengyel Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság biztosította, amellyel három héten keresztül angol nyelven közösen tervezték, vezették és irányították a műveleteket.

Az úgynevezett „szürke-zóna” műveletek azonnali, rugalmas, arányos és alapvetően eltérő reakciókészséget igényelnek. A gyakorlat egyedülálló alkalmat biztosított a döntéshozók számára, hogy a legmagasabb szinten ajánljanak további lehetőségeket a különleges műveleti képességek fejlesztésére. A hagyományos hadviselés mellett nem kinetikus műveletekkel foglalkozó szakembereket is bevontak a végrehajtásba, akik a Szövetség számára fontos narratívákat közvetítették, továbbá az elrettentést támogató műveleteket tervezték.

A Regionális Különleges Műveleti Komponens-parancsnokság (Regional Special Operations Component Command – R-SOCC) megalakulása öt nemzet együttes szándékának az eredménye: Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország együtt járul hozzá a regionális biztonság egészéhez. A nemzetek a felkészültség fenntartása érdekében a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló lehetőségeket, melyek biztosítják, hogy ellenállóak és alkalmazkodóképesek legyenek, annak érdekében, hogy – amennyiben szükséges – közösen legyenek képesek reagálni bármilyen ellenséges fellépésre, vagy újabb biztonsági kihívásra.

65f6a1a9ad662471901091.jpg
Az osztrak fellvarro nez ki a legjobban, a tobbirol a virito szineikkel valami Karib-szigeteki bananisztan jut eszembe sajnos.
 
Helyzet az,hogy egy magas súlypontú teherautóval elég könnyű felborulni.Vontatmány meg a bónusz a bajságban,főleg,ha nincs jol beállitva a fék (eltolja a pót)
De a legnagyobb probléma,hogy a katonai sofőrök nagyon keveset vezetnek.90%ban valószinűsitem,hogy belengett egy úthibán,sof9r meg ellenkormányzott-amit nem kellett volna.Csak mégjobban belengett,megijedt,megint ellenkormányzott,és elszállt mint a győzelmi zászló.
Uralnak,meg általában a terepjáró thg-nak magas a súlypontja,Rakomány ezt még emeli is,és könnyen beleng.Magas súlypontú áruval a polgári kamion is úgy imbolyog,mint hajó a hullámzó tengeren.(pláne,ha még folyékony is a rakomány.Az nagyon nem kezdő soförnek való)
Az van,hogy ezeket a baleseteket nem lehet másképpen megelőzni,csak a söfőrök vezetési óraszámának drasztikus emelésével.Gyakorlatot csak gyakorlással lehet szerezni.
Alig van sofőr, emiatt nagyon sokat vezetnek...
 
  • Tetszik
  • Szomorú
Reactions: fishbed and Loken
  • Tetszik
Reactions: Loken and Pogány
Alig van sofőr, emiatt nagyon sokat vezetnek...
Km?
Ha ez volt a szitu, akkor ott nincs kecmec. Ezen nem segít gyakorlat. Ezen csak az mozdonyvezetők "leszarom mi az, úgy sem tudok megállni" mentalitása segít.
Az meg ugye egy másik "állatfajta". :)
Ez nem leszarom mentalitás.Egy pillanat alatt fel kell mérni,hogy mi a kisebb kár, veszélyforrás.Keresztul menni az akadályon,vagy belerantani a kormanyba, és felborulni.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Szürke zónában - Szolnokon gyakorlatoztak a különleges műveleti erők

A Black Swan gyakorlatsorozat a régió különleges műveleti erői magyar szervezésű, éves nemzetközi kiképzési eseménye, amelynek célja a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság törzs állományának szakmai felkészítése és képzése a nem hagyományos kihívásokra és biztonsági fenyegetésekre, továbbá az aszimmetrikus hibrid hadviselésre és az ellenség lehetséges tevékenységére.
Az idei Black Swan 24 törzsvezetési gyakorlat február végén kezdődött és március közepéig tartott, szorosan kapcsolódott a NATO nagy láthatóságú és elrettentési célú Steadfast Defender 2024 gyakorlatához, ahol nagy hangsúlyt kap a Szövetség gyorsreagálású erői keleti szárnyára, Lengyelországba történő telepítése.

A lengyel COBRA 2024 gyakorlathoz kapcsolódva a hazánkban végrehajtott kiképzés számára az elöljáró (NATO) parancsnokságot, így a vezetés-irányítást a szintén lengyel Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság biztosította, amellyel három héten keresztül angol nyelven közösen tervezték, vezették és irányították a műveleteket.

Az úgynevezett „szürke-zóna” műveletek azonnali, rugalmas, arányos és alapvetően eltérő reakciókészséget igényelnek. A gyakorlat egyedülálló alkalmat biztosított a döntéshozók számára, hogy a legmagasabb szinten ajánljanak további lehetőségeket a különleges műveleti képességek fejlesztésére. A hagyományos hadviselés mellett nem kinetikus műveletekkel foglalkozó szakembereket is bevontak a végrehajtásba, akik a Szövetség számára fontos narratívákat közvetítették, továbbá az elrettentést támogató műveleteket tervezték.

A Regionális Különleges Műveleti Komponens-parancsnokság (Regional Special Operations Component Command – R-SOCC) megalakulása öt nemzet együttes szándékának az eredménye: Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország együtt járul hozzá a regionális biztonság egészéhez. A nemzetek a felkészültség fenntartása érdekében a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló lehetőségeket, melyek biztosítják, hogy ellenállóak és alkalmazkodóképesek legyenek, annak érdekében, hogy – amennyiben szükséges – közösen legyenek képesek reagálni bármilyen ellenséges fellépésre, vagy újabb biztonsági kihívásra.

65f6a1a9ad662471901091.jpg
Résztvevő országok röviden: Osztrák -Magyar Monarchia
 
Ha ez volt a szitu, akkor ott nincs kecmec. Ezen nem segít gyakorlat. Ezen csak az mozdonyvezetők "leszarom mi az, úgy sem tudok megállni" mentalitása segít.
Az meg ugye egy másik "állatfajta". :)
Vagy az sem: ne feledd, az első tgk látta mi van elötte és félrerántotta a kormányt. a 2. valószínű már csak annyit érzékelt, hogy az elötte levő vmi miatt félrerántotta a kormányt - így ő is ösztönösen elrántotta. ez tiszta pszichológia. Ő sajnos már felborult. ezért a sofört bántani sztem nem ér..
 
Álcázás mesterfokon...

„Talán soha nem tanultam ennyi újdonságot, mint most, ami az altiszti pályámon kifejezetten hasznos lesz a továbbiakban” – értékelte Sándor Bence őrmester az altiszti szakmai felkészítés első öt hetét. Társaival többek között műszaki elméleti ismereteket, útfelderítést és tűzszerész ismereteket tanult az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezrednél.

65fac7b5c86cd352859397.jpg
65fac7b61b80f750092913.jpg

65fac7b79a4df828834066.jpg
65fac7b66c464304895691.jpg

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and Venom85

4-7-10 mèterre lőnek AK-val.

Mièrt???
 
4-7-10 mèterre lőnek AK-val.

Mièrt???
Hirtelen célpontvàltásos lőgyakorlat általában épületharcászatos ölőházas lövészet előkészítése.
 
A raktárosoknak. :D Örvezetőknek.:rolleyes:

De azèrt köszi.;)

Ja ha valaki olvassa szentendrèn.
Soha ne 3 ember tájoljon.
Legtöbbször 1 tájol.
A többi megy utána.:oops:
Egyesèvel kell elengedni öket.
Úgy tanulnak valamit.
 
  • Vicces
Reactions: tomcat1

4-7-10 mèterre lőnek AK-val.

Mièrt???
Alapvetően a fegyverkezelés és a lövőhibák kitapasztalása miatt vannak ezek kis távon, utána megy a nagyra.
 
  • Tetszik
Reactions: bel