"Románia új védelmi törvényt készít elő, amely lehetővé tenné, hogy a csapatok más országok területére lépjenek, hogy „hibrid fenyegetések” esetén „megvédjék a román állampolgárokat”,mert Moldovában több mint félmillió állampolgárnak van román útlevele,és szerinte a történelem igazságtalanságot követett el. A jelen pedig a múlt következménye. Önökkel együtt építhetem a jövőt” – mondta Ciolacu.
Tehát, a fent bejelentett leendő törvény szerint az oláh haderőnek lehetővé teszik, hogy más országok területére lépjenek...
Persze most Moldováról van szó, mert ott fenyegetve érzik az oláh kettős állampolgáraikat.. De mint az 1916-ban is megtörtént, akkor is ez volt az ürügy, hogy az akkori szövetségesére támadjon....
De érdemes ezt a szánalmas oláh történelmi összefüggést felemlegetését a mi szempontunkból értelmezni..
A szovjetek annektálták moldovát, ezzel megszünt az ún. nagy oláhország, és erre gondolt az éppen regnáló oláh min. elnök amikor "történelem igazságtalanságot követett el" nacionalista primitív és revizionista hülyeséget kimondta.. De amikor "hibrid fenyegetés" elleni fellépésről, és a moldovai oláhok megvédéséről ugat, akkor efektíve moldova katonai megszállásáról, és oláhországhoz való csatolásáról elmélkedik.. Amúgy az oláhoknak kimondva is van területi igénye velünk szemben is, hiszen a kutya basescu nyilvánosan is kimondta, hogy az "igazi oláhország" az a tiszáig ér...
Az oláh nagykövetet bekéretni, nemzetközi fórumokon ezt a nyiltan nacionalista, revizionista háborús provokációt, és 19.-századot felelevenítő primitív nyomulást megállítani. Már ha a nyugati partnereink is így akarják... Erre reagálni kell.